2018. március 13., kedd

Moments IV. évad - 52. rész


*Harry szemszöge*

A tárgyalás előtti napokban Betti és Lauren egyre csöndesebb és visszahúzódóbb lett, amin egyikünk se csodálkozott nagyon, hiszen életük egyik legborzasztóbb élményét kell majd felidézniük. A többiekkel tanakodtunk sokat, hogy miként segíthetnénk nekik, de mindig arra jutottunk, hogy mellettük leszünk és támogatjuk őket. De engem megölt belül a tehetetlenség. Láttam Betti fel és alá mászkálni a lakásban, nem találta a helyét. Előtte is sokat beszélt a szüleivel, de mostanában napi szinten akár 5-6 alkalommal is felhívta az édesanyját. Láttam, hogy fél. Erősnek mutatta bár magát előttünk, de ismertem. Egyik este relaxáló fürdőt készítettem neki és a kádban ülve többször is megborzongott ami kivételesen nem miattam volt. Óvatosan simogattam, puszilgattam hátha meg tudom nyugtatni ő pedig bújt az ölelésembe. Szorosan magamhoz öleltem, hogy szavak nélkül is de érezze, hogy itt vagyok és szeretem őt mérhetetlenül. Meg akarom védeni mindentől az életben, hogy soha ne kelljen szomorkodnia de ettől nem tudom. Zayn-t és engem is behívtak tanúnak, de minket nem érintett olyan mélyen a dolog. Mármint, ha azt nem veszem figyelembe, hogy lehetetlennek tartottam, hogy ne öljem meg mindkettőt a tárgyalóban. Zayn pedig hasonlóan vélekedett ez ügyben. De nekünk a lányokra kellett koncentrálnunk és ez némileg háttérbe szorította ezt a késztetést. 

Egyik este leültem a zongora elé és csak úgy céltalanul elkezdtem játszani rajta, aminek a végeredményeként egy dal kezdett formálódni. Dúdolni kezdtem és éreztem, hogy átjár teljesen a dallama. A sötétség lassan körül ölelt, ahogy kezdett beesteledni, de se kedvem se erőm nem volt felállni és villanyt kapcsolni. Az utca fényei eléggé megvilágították azt a részét a szobának, ahol ültem. Betti a lányokkal ment el kicsit kikapcsolni, aminek nagyon örültem. Reméltem, hogy a lányok segítenek neki elfeledni a két nap múlva kezdődő tárgyalást. 

Órák teltek el talán nem is emlékeztem már mióta ültem ott, mikor a dalszöveg is kezdett megfogalmazódni bennem dallamhoz. 

„I don't ever tell you
How I really feel
Cause I can't find the words to
Say what I mean…”

Behunytam a szemem miközben énekeltem halkan és közben Bettire gondoltam végig. Arra, hogy mennyire szeretem őt és mit éreztem és érzek amióta megismertem. Ha egy szóval kéne leírnom a akkor azt mondanám, hogy ez maga a végtelen szerelem. Mert nem csak a szerelmem, hanem a társam, a barátom, a mindenem. Annyi minden volt, annyi mindenen keresztül mentünk és ez a csodálatos lány mindvégig kitartott mellettem, a szerelmem mellett. Most már tudom, hogy nélküle nem tudnék élni és nem is akarok. Erre akkor jöttem rá igazán, mikor Caroline felgyújtotta az arénát és ő bent volt. Soha nem éreztem olyan fájdalmat és mérhetetlen tehetetlenséget. Amikor a kórházi ágyon feküdt kómában akkor tudatosult bennem az, amit addig nem mertem még magamnak se bevallani. Ő lett az életem. 

„Just a little bit of your heart
Just a little bit of your heart
Just a little bit of your heart is all I want”

Vele megéltem mindazt, amit még soha mással. Amikor úgy volt, hogy gyerekünk lesz megijedtem elsőre. De aztán belegondoltam abba, hogy ennek a csodálatos szerelemnek lenne a beteljesedése. Onnantól kezdve akartam, mindennél jobban akartam, hogy megszülessen a gyerekünk. Amikor elvesztettük, fájt. De tudtam, hogy lehet még sok másik gyerekünk is amit pedig rettentően akartam. A kis távolság tudtuk, hogy jót fog tenni mindkettőnknek és így is lett.

„Just a little bit of your heart
Just a little bit of your heart
Just a little bit is all I'm asking for”  

Annyira belemerültem a dalba és a gondolataimba, hogy mikor két kéz simult a mellkasomra megijedtem és félreütöttem egy hangot. Azonban ahogy megéreztem az illatát, és ahogy a hátamhoz simult ellazultam és folytattam a dallamot. Szorosan bújt hozzám és úgy éreztem soha nem akar elengedni. Bár, ha belegondolok pontosan ezt akartam, hogy soha ne engedjen el. Leült mellém és fejét a vállamra hajtva hallgatta lehunyt szemmel a zongorajátékom. Percekig ültünk így amíg fel nem nézett rám azokkal a gyönyörű kék szemeivel. 

- Gyönyörű ez a dallam -mondta alig hallhatóan 
- Örülök, hogy tetszik -pusziltam meg a fejét 
- Olyan, mintha a kapcsolatunkat dallamosítottad volna meg. Már, ha létezik ilyen szó egyáltalán -döntötte vissza a fejét a vállamnak 
- Nem tudom, de azt igen, hogy ránk gondoltam, miközben játszottam -tettem a kezem a billentyűkre 
- Játszd el kérlek még egyszer -sóhajtott 
- Rendben – bólintottam és nekikezdtem ismét 

Közben, ami dalszöveg eszembe jutott azt leírtam, hogy nehogy feledésbe merüljön. Órákig ültünk így szerintem, legalábbis én úgy éreztem amikor Betti szemből az ölembe fészkelte magát és szorosan hozzám simult. 

- Mi lesz a címe, ha kész lesz? -kérdezte arcát a nyakamhoz fúrva 
- Hm még nem gondolkodtam rajta -ráncoltam a szemöldököm
- Just a little bit of your heart? -kérdezte
- Miért pont ez? -simogattam a hátát 
- Nem tudom, de megtetszett -mondta 
- Akkor ez lesz a címe -egyeztem bele 

Betti elhúzódott tőlem kicsit amire kérdőn emeltem fel a szemöldököm, de a következő pillanatban puhán megcsókolt. Annyi ideje vagyunk már együtt, de a mai napig félénken kezdeményez csókot. De imádtam benne ezt is. Kezemmel a hajába túrva vettem át az irányítást és nyelvemmel az övét kezdtem keresni, majd kényeztetni. Finom csókokat váltottunk és éreztem, hogy most tőlem remeg meg, az érintésemtől és a csókomtól. Ezen felbátorodva simogattam a hátát a másik kezemmel és kicsit megemelve a karjaimba tartva őt felemeltem a lecsukott zongorára. Lábaival körbeölelte a csípőmet és nem engedett el egy centire sem. Szemébe nézve tartottam szorosan majd egy puszit adtam az orrára. 

- Mindig is finom úriember voltál -kuncogott
- Nem mindig -döntöttem a homlokom az övéhez 
- Néha -hunyta le a szemét és túrt bele a hajamba
- Örülök, hogy ezt még mindig szereted -simogattam a derekát 
- Sose fogom megunni, hogy a bongyor hajad piszkáljam -nézett fel rám 
- Remélem is, mert imádom mikor ezt csinálod -adtam egy apró puszit az ajkaira
- Velem leszel? -kérdezte és tudtam, hogy mire gondol
- Végig. Ha kell a tanúk padjára is veled megyek. Egy percre se mozdulok el -mondtam a szemébe nézve
- Köszönöm -hunyta le a szemét 
- Szeretlek -suttogtam a fülébe
- Én is szeretlek Harry. Mindennél jobban -emelte rám szemeit, amelyek csak úgy ragyogtak 
- Imádom mikor kimondod -túrtam a hajába, mire kissé hátra döntötte a fejét 
- Szeretlek Harry -mondta és éreztem ahogy borzongás fut végig a testemen 
- Szerelmem -dorombolt szinte a hangom és ezzel még magamat is megleptem 
- Ne haragudj, hogy hagytam, hogy a tárgyalás rányomja a bélyegét a kedvemre -hajtotta le a fejét 

Kezemet az álla alá csúsztatva emeltem fel a fejét. 

- Nincs miért bocsánatot kérned. Érthető, hogy így kiborultál -simogattam az arcát 
- De nem akarom, hogy ezzel teljenek a napjaink. És ma….ma ahogy megláttalak itt zongorázni rájöttem, hogy nekem te vagy a legfontosabb. Ez csak egy tárgyalás. Elmondom mi volt és talán vége lesz ennek. De nem akarom, hogy elrontsa ma te kedved is -motyogta 
- Nem rontod el, kimondatlanul is tudom mire gondolsz, mi jár abban a szép fejedben -mondtam 
- Harry…-mondta és csak megrázta végül a fejét majd hozzám bújt 
Így ültünk egy ideig majd felvetettem az ötletet, hogy menjen el zuhanyozni én meg addig készítek valami finomat. 
- Fürödjünk együtt -húzott a fürdő felé 
- Biztos? -kérdeztem 
- Biztos veled akarok lenni -mondta és mosolya már fertőző volt 

Bementünk a fürdőbe majd felém fordulva láttam, hogy kezd zavarban lenni, de nem szóltam semmit. Gondoltam kivárom, hogy mit forgat a fejében amire így elpirult. Imádtam, hogy annyiszor szeretkeztünk már, de mégis képes volt zavarba jönni. Puha kezeivel a pólóm aljához nyúlt és elkezdte felfele húzni. Felemeltem a kezemet, hogy út tudja húzni a fejemen, majd a szemem sarkából láttam, hogy eldobja valahova oldalra. Felemeltem a szemöldököm és kíváncsian vártam, hogy mi lesz a következő lépése. Kissé összerándultam mikor kezeit a hasamnál éreztem amint az övemet próbálta meg kibontani. Lenéztem rá és elmosolyodtam ahogy nagyon koncentrált a feladatra. Végül mikor sikerült neki lehúzta a nadrágomat és vele együtt a boxerem is. Sose csinált még ilyet és most ez nekem is új volt. Ott állt előttem teljesen felöltözve és ajkait harapdálva nézett rám. Nem bírtam megállni, hogy ne hajoljak előre és csókoljam meg. Kezeimmel a blúza aljához nyúltam és egy mozdulattal megszabadítottam tőle. Szégyenlősen hajtotta előre a fejét így a haja eltakarta az arcát. A háta mögé nyúltam, hogy egy újabb ruhadarabot vegyek le, ami eltakarja előlem. Szűk nadrágja olyan szépen simult formás lábaira, hogy kedvem lett volna így végig csókolni. De inkább csak lehúztam róla és kibújtattam apró lábait a nadrágból. Ott térdeltem előtte és láttam, hogy a hegeit nézegeti és piszkálja egyik ujjával. 

- Ezek tesznek téged azzá, aki vagy és még gyönyörűbbnek látlak -mondtam és egy puszit adtam az egyikre 

Ez már megszokott dolog marad köztünk, hogy ő sose fogja tudni elfogadni a hegeit, de engem egy percig sem zavarnak. Gyönyörűnek látom és ezen pár heg se változtathat. Ujjaimat fehérneműjébe akasztottam és lehúztam róla az utolsó ruhadarabot. Felálltam így jóval kisebb lett nálam újra. Mellkasomhoz bújt és egyszerűen megőrjített az ahogy a bőre az enyémhez ért. Egy apró puszit adott a mellkasomra pont ott, ahol a szívem épp őrült iramot diktált. Felsóhajtottam és hallottam ahogy kuncog, majd még jó pár puszit adott. 

- Ha így folytatod nem lesz fürdés -mondtam elfuló hangon 
- Azt nem hagyhatjuk -mondta és belépett a kabinba 
- Kicsinálsz -ráztam meg a fejem 
- Csak kicsit -mondta és behúzott maga mellé 

Már nyúltam volna a tusfürdő mellé, de megelőzött és mikor kérdőn néztem rá a tenyerébe nyomott egy keveset.

- Nem bánod? -kérdezte én pedig csak egy fejrázásra voltam képes 
- Akkor fordulj meg kérlek -mondta én pedig tettem, amit kért 

El kellett fojtanom egy feltörő sóhajt mikor megéreztem ahogy kezével elkezdi a hátam mosdatni. Éreztem ahogy az ujjai játszanak a bőrömön és egyre lejjebb haladt a kezeivel. Mikor láttam a szemem sarkából, hogy leguggol, hogy a lábaimat mossa le be kellett csuknom a szemem, mert féltem, hogy olyanra gondolok, aminek látszatja is lehet. 

- Fordulj felém -suttogta valahonnan mellőlem 

Felé fordultam és a szemében láttam, hogy nagyon élvezi ezt az egész helyzetet. Ó édesem, utána én mennyire fogom élvezni, hogy lemosdathatlak. Kezei először a mellkasomon, majd a karjaimon mentek végig, majd mikor láttam, hogy az előző provokáló mozdulatot meg akarná tenni így is elkaptam a kezeit és felhúztam magamhoz. 

- Mi az? -kérdezte ártatlanul 

Nem tudom, hogy csinálta ezt, de még ilyen helyzetben is képes volt adni az ártatlant. 

- Inkább ne -mondtam és kivettem kezéből a tusfürdőt 

Mielőtt bármit mondhatott volna elkezdtem lemosdani őt, azonban ő már nem tudta leplezni olyan jól a feltörő sóhajait. Én meg voltam olyan gonosz, hogy ezt kiélvezve mindenhol végig mosdattam. Ő pedig szinte végig nekem dőlve élvezte a kényeztetést. 

Mikor végeztünk egy nagy törülközőbe csomagoltam és mindketten igyekeztünk lecsillapítani zakatoló szívünket. Ahogy lenéztem a karjaimban levő lányra már tudtam, hogy rendben lesz, de féltem azért, hogy mégse lesz annyira kemény, mint ahogy gondoltam. Végtére is a védőügyvéd azon lesz, hogy megtörje őt. Szorosabban ölelt magához én pedig megfogadtam, hogy bármi áron de elérem, hogy, Caroline ne ússza meg a börtönt.   

2018. február 21., szerda

Moments IV. évad - 51. rész


Hajnali sötétség. Arra keltem fel, hogy Harry egész testével rajtam fekszik és a jobb karom már teljesen elzsibbadt. Kicsit megmozdultam amire szerencsére nem ébredt fel, így tovább kúsztam az ágy széle felé míg sikerült kimásznom alóla. Megpusziltam a karját és felhúztam a takarót a derekáig. Pár percig még csak térdeltem ott a földön és néztem, ahogy békésen szuszog. Annyira tökéletes volt számomra, kisfiús, de mégis férfias és ezzel teljesen meg tudott őrjíteni.  Nagy nehezen felálltam bár szívesen néztem volna tovább őt akár órákig, mégis féltem, hogy felébresztem. Magamra vettem vékony köntösöm és kimentem halk léptekkel az erkélyre. A hajnali hűvösebb levegő azonnal megcsapott és enyhe borzongás futott végig a testemen. Mély levegőt vettem és lassan kiengedtem. Felnéztem az égre és eszembe jutott hirtelen mennyi minden történt az elmúlt pár évben velünk, majd az emlékek nyomán elmosolyodtam. Hihetetlen, hogy egy ember mennyire meg tudja változtatni azt, akik vagyunk. Sose gondoltam, hogy tudok majd ennyire szeretni, ragaszkodni valakihez, hogy képes leszek a legnagyobb félelmeimmel szembenézni és legyőzni azokat. Mindezt érte, hogy láthassam a mosolyát, amelyet a kis gödröcskéi kísérnek, a ragyogó zöld szempárt, amely rabul tudott ejteni, hogy megölelhessem, érezhessem az illatát, az érintését, a csókját. Magam köré fontam a karjaimat és arra gondoltam mennyire szeretem őt. Lenéztem a kezemen lévő gyűrűre és eszembe jutott, amit előző este mondott, hogy jövőre szeretne összeházasodni velem. Valóban lehetséges lenne? Megtörténhet a mi boldog végünk is? Megráztam a fejem és lassan bekúszott a felismerés az elmémbe. Tényleg Harry felesége leszek és most már talán semmi nem választhat el minket.
Még sokáig ültem kint a széken kuporogva, mire eljött a napfelkelte. Már nem is bántam, hogy ilyen korán kidobott az ágy, hiszen ez a látvány mindenhol ugyanolyan gyönyörű volt. A Nap az egyetlen, ami megmutatja mindig, hogy valaminek a kezdete és a vége is lehet egyszerre meseszép. Nagyot nyújtóztam és azt latolgattam, hogy bemegyek készülődni mikor egy kócos és kissé kómás fej kukucskált ki az ajtón. Elmosolyodtam és odamentem hozzá. 

-          Jó reggelt -pusziltam meg gyűrött arcát
-          Jó reggelt -ölelt magához szorosan – Mióta vagy ébren? -mormogta bele a nyakamba
-          Nem tudom, valamikor kora hajnalban. Még sötét volt -simogattam a hátát
-          Hmm feküdj velem vissza még egy kicsit -húzott befele a szobába
-          Rendben -mosolyodtam el 

Harry befeküdt az ágyba, felemelte a takarót és várakozóan nézett rám. Levettem a köntösöm és bebújtam mellé, fejemet pedig a mellkasára tettem. Hallottam heves szívverését, amit egy halvány mosollyal konstáltam és elkezdtem apró köröket rajzolni a mellkasára, illetve a hasára. 

-          Ha így folytatod ki fog maradni a reggeli -puszilta meg a fejem
-          Lehet, hogy én téged akarlak reggelire -rajzoltam tovább
-          Valóban? Ha ilyen igényeid vannak máskor nyugodtan kelts fel korábban -nevetett 

Imádom a nevetését annyira édes és mindig megmosolyogtat. 

-          Rendben, majd legközelebb így teszek. Lesz rá még bőven alkalmam -néztem fel rá
-          Temérdek -hajolt le és lopott egy rövid csókot
-          Kérek még -nyújtottam a nyakam felé és közben megpróbáltam feljebb mászni az ágyban
-     A menyasszonyomnak bármit -csókolt meg, majd kezei lecsúsztak az oldalamon és a  következő pillanatban már az ölében ültem közrefogva lábaimmal a csípőjét.
-          Élvezkedsz? -döntöttem oldalra picit a fejem
-          Igen és imádom a gondolatot is, hogy ezt egyedül én tehetem meg -simogatta a combom
-          Senki más, csak te -hajoltam előre a mellkasához simulva és megcsókoltam 

Harry belenyögött a csókunkba és kezeit felvezette a fenekemre. Elhúzódtam tőle kicsit és láttam, hogy kicsit kipirult az arca. 

-     Kikészítesz -csúszott fel az egyik keze a hátamon, mire homorítottam és még inkább hozzásimultam
-          Kölcsönös -pusziltam meg puha ajkait
-        Várom már a percet, hogy újra otthon legyünk kettesben -simított ki egy kósza tincset az arcomból
-        Nyugodtan csak te meg én -döntöttem homlokom az övének 

Pár percig még így maradtunk, majd nekiálltunk készülődni. Meg akartuk nézni, hogy van Lauren, mivel az este már nem volt láza csak kisebb hőemelkedése. 

Kilépve a folyosóra feltűnt, hogy mindenki a szobája előtt várakozik és ezt kissé nyugtalanított. 

-          Mi történt? -kérdeztem a többiektől
-          Most vizsgálja az orvos és mindenkit kiküldött -mondta Zayn
-          Lauren, hogy van? Volt este láza? -kérdezte Harry
-      Már egész jól volt az éjszaka folyamán, hőemelkedése volt egyszer, de ezt leszámítva végig aludta az éjszakát -válaszolt Paul
-          Hála Istennek, remélhetőleg most már a gyógyulás útjára lépett a dolog -mondtam 

Az orvos nem siette el a dolgot vagy még fél óráig vizsgálta Laurent, majd mikor kijött közölte, hogy már van javulás az állapotában és ha gondoljuk hazavihetjük. Persze ezen nem gondolkoztunk egy percig sem, Paul segített nekünk lefoglalni a jegyeket és már másnap kora reggel utaztunk vissza Londonba. 

A repülő út teljesen eseménytelenül telt, szinte mindenki végig aludta az utat. Lauren is szerencsére nyugodtan pihent Zayn vállán. A reptérről szerencsére sikerült úgy kijutnunk, hogy senki se vegyen észre minket, plusz igyekeztünk is titokban tartani. A reptéren ott várt minket Gemma, Liam és Danielle akiket nagyon jó volt újra látni. Zayn és Lauren egy külön kocsiba ültek, megbeszélték Zayn szüleivel, hogy hozzájuk mennek haza és ott kúrálják Laurent. Megígértük, hogy majd meglátogatjuk, ha jobban érzi magát. Mi egy kupacba verődtünk és mindenkit kitettünk a saját lakásánál. Jó ötletnek tűnt, hogy mindenkinek jót fog tenni egy kis idő kettesben a másikkal. Gemma velünk tartott és mikor beléptem a lakásba olyan kellemes érzés fogott el. Azt éreztem otthon vagyok és nem csak a lakást illetően. Lelkileg is úgy éreztem, hogy Harry mellett otthonra leltem. Amíg elpakoltam a bőröndöket hallottam ahogy Gemma és Harry kint ugratják egymást és hangosan nevetgélnek. Elfogott kicsit a honvágy és jeleztem nekik, hogy beszélek Anyuval. 

Kicsit hosszúra sikeredett a beszélgetés ugyanis vagy egy óráig lógtam a telefonon. Mikor kiléptem a hálószoba ajtaján láttam, hogy Gemma már elment és Harry a konyhában tevékenykedett. 

-          Gemma? -ültem le az egyik bárszékre
-          Elment. Randevúra volt hivatalos -mondta fel se nézve a serpenyőből
-          És te mi finomat készítesz? -loptam el egy kekszet a tálból
-          Összedobtam egy kis rántottát vacsorára -mondta és letette elém a kész művét
-          Egy kis rántotta? -néztem rá kérdőn

A kis rántotta akkora adagra sikerült, hogy szinte mozdulni se bírtunk miután mindet megettük. Lefeküdtünk a kanapéra és olyan átlagos párokhoz hasonló dolgot csináltunk amire ritkán jutott időnk, elkezdtünk filmezni. Már majdnem elaludtunk amikor csörgött Harry telefonja. Elég gondterhelt arcot vágott, ami egyáltalán nem tetszett. Mikor letette kérdőn néztem rá. 

-      A rendőrség volt. Jövőhéten kezdődik Caroline tárgyalása és azt kérték, hogy menj be tanúskodni majd – mondta
-          Mi? De én nem akarok odamenni -estem kétségbe
-      Tudom kicsim de muszáj. Nekem is meg kell jelennem, de a te vallomásod kulcsfontosságú -fogta meg a kezem
-          Rendben, de csak mert kell ahhoz, hogy elítéljék -egyeztem bele
-          Minden rendben lesz és ott leszek végig veled -puszilta meg a homlokom

Egy porcikám nem kívánta, hogy felidézzem azokat a szörnyű pillanatokat, amelyet Caroline okozott, de nem volt mit tenni. Még utoljára szembe kellett vele néznem. 

Másnap. mint megtudtuk nem csak minket keresett meg a rendőrség, hanem a többieket is. Ahogy az is kiderült, hogy nem csak Caroline tárgyalása volt az, hanem Grimmy ítéletét is itt hozták meg. Lauren is hasonlóan hozzám kulcsfontosságú szemtanú volt, mivel mi ketten voltunk ennek a két őrült által kreált színdarabnak a szereplői. 

-    Nem akarom felidézni újra a történteket. Még Zayn-nek se mondtam el mindent részleteiben -nézett rám aggódva Lauren 

Pár nappal a tárgyalás előtt elmentem hozzá, hogy megbeszélhessük az egészet. Sejtettem, hogy nem csak engem zaklatott fel az egész, hanem őt is. 

-        Nekem sincs sok kedvem hozzá, de még most utoljára szembe kell velük néznünk, hogy lezárulhasson végre ez a rémálom -mondtam
-    Tudom, csak annyira nehéz lesz. Valahol még mindig tartok tőlük -mondta ki, ami nyomasztotta
-        Én már nem félek tőlük, de nem egy álmatlan éjszakát köszönhetek nekik. Amelyek a mai napig tartanak sajnos -húztam el a szám.
-        Reméljük, hogy a vallomás nem lesz hiábavaló és örökre börtönben rohadnak meg -húzta fel a lábait
-        Ha örökre nem is, de jó időre ki lesznek vonva a forgalomból -néztem rá
-        Nekem mindegy, csak többet ne jöjjenek a közelünkbe -mormogta

Ebben teljesen egyet értettem vele, nem hiányzott, hogy később esetleg újra miattuk aggódjak. Ezt a fejezetet épp ideje volt már lezárni az életünkben.   

_______________________________

Ha esetleg valakinek lenne kedve elovasni egy nagyszerű blogot, akkor kattintson az alábbi linkre. Wattpadon van fent és egyszerűen fantasztikus ahogy ír emellett izgalmas, fordulatokkal teli a történet. ❤

Megtanulni újra szeretni










2017. augusztus 17., csütörtök

Moments - IV. évad 50. rész



Másnap reggel korán keltem mert nem nagyon tudtam aludni az előző napi történtek miatt. Csak félig voltam ébren így nem kicsit ijedtem meg, mikor észrevettem, hogy van valaki a szobában. Olyan lendülettel fordultam meg az ágyon, hogy leestem róla egy szép mozdulattal. Nagy nehezen kikászálódtam a takaró alól amikor nevetés ütötte meg a fülem. Megálltam a mozdulatban és takaróval a fejemen, kócosan felnéztem. Előttem Harry guggolt és megpróbált kiszabadítani a takaróm fogságából. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy csak álmodom vagy valóság. Harry még mindig mosolyogva lehámozta rólam a takarót és felhúzott az ágyra.
  • Te, hogy kerülsz ide? -pislogtam rá meglepetten
  • Én is örülök, hogy látlak -dőlt neki az ágy támlájának
  • Tudod, hogy én is csak nem értem, hogy kerültél ide -simítottam le a hajam
  • Az van, hogy Zayn megtudta a dolgot. Sajnos a Twitter egy olyan hely, ahol minden információ megtalálható és a rajongók nagyon élelmesek az információ szerzésben -magyarázta
  • A fene erre nem gondoltunk -húztam el a szám
  • Nem bizony, így ahogy Zayn megtudta és kiszedte Patrick-ból, hogy mi a helyzet indultunk is este ide. Próbáltalak hívni, de te vélhetően épp megcsaltál engem az ággyal. -nézett vágyakozóan az ágyamra
  • Pasik sose tudtok titkot tartani -dőltem hátra az ágyon
  • Patrick elmondta, mert már nem volt értelme titkolni. Ne haragudj rá emiatt -piszkálta a takarót
  • Nem haragszom, Lauren-nek vélhetően jót fog tenni Zayn jelenléte -csuktam be a szemem
A következő pillanatban hatalmas sikítást hallottunk a szomszédos szobából.
  • Vic észrevette vélhetően Louist -nevetett Harry
  • Valószínűleg. Tényleg Liam hazament Danielle-hez? -néztem rá
  • Igen, mi idejöttünk de ő hazament -mondta és feltűnt a sunyi mosolya
  • Minek örülsz? -könyököltem fel
  • Neked -mondta és ellökte magát az ágy támlájától a következő pillanatban pedig már rajtam volt
  • Na Harry -nevettem ugyanis ahogy a nyakamhoz bújt a haja csiklandozta az arcomat
  • Hiányoztál -motyogta az én gyomromban pedig életre keltek a pillangók
  • Te is nekem -mondtam és átöleltem a kezem pedig automatikusan túrt göndör hajába
  • És ez is hiányzott -sóhajtott fel
Azt hiszem rég lángolt közöttünk a szerelem ennyire, mint az utóbbi hetekben. Nekünk határozottan jót tett, hogy kicsit magunkban lehettünk, mert egyrészt így fel tudtuk dolgozni a történeteket, másrészt ráébredtünk ismét, hogy mennyire szeretjük a másikat. Ennek nyomán szinte állandóan írogattunk egymásnak vagy telefonon lógtunk órákig. Ahogy Paul mondta olyanok voltunk, mint a friss szerelmesek.
Harry már épp elhelyezkedett rajtam, mikor nem meglepő módon kivágódott az ajtó és Louis rongyolt be a szobába.
  • Sziasztok fiatalok! Ugye nem zavartam meg semmit? -vigyorgott és ledobta magát az ágyra
  • Szia Louis, mond Vic nem vár? -kérdezte Harry
  • Épp zuhanyozik. Gondoltam addig boldogítalak titeket -nézett ránk
  • Ahelyett, hogy a barátnőd boldogítanád a zuhany alatt -csúszott ki a számon
Erre a mondatomra két nagyon meglepődött arcot kaptam válaszul, ugyanis nem voltak hozzá szokva a fiúk ahhoz, hogy tőlem ilyet halljanak.
  • Ejnye elrontott téged a fürtös -ült fel Louis
  • De azért tetszik a gondolat -néztem fel rá
  • Honnan veszed? -kérdezte Louis bár ez inkább költői kérdésnek volt vehető
  • Onnan, hogy felültél és az arcodra van írva -mondta Harry
  • Hát végül is ha számon kér, majd rád fogom, hogy tőled van az ötlet -kacsintott és kiviharzott a szobából
  • Vic ki fog nyírni -dörzsöltem meg a szemem
  • Dehogy, szerintem örülni fog neki -puszilta meg a nyakam
  • Nagyon remélem -karoltam át a nyakát
  • Gyere nézzük meg Zaynt és Laurent mielőtt én is boldogítani kezdelek téged -húzott fel Harry
  • Nem bánnám, de menjünk -fogtam össze a hajam a csuklómon lévő hajgumival
A folyosón összeakadtunk Caroline és Niall párossal, mint kiderült ők is Laurenhez indultak. Alig léptünk be az ajtón, rögtön Zayn rosszalló tekintetével találtam szemben magam. Megelőzve a vitát előre tisztáztam a dolgot.
  • Mielőtt nekem esnél, hogy miért nem akartam, hogy megtudd tisztázzuk. Pont azért nem tartottam jó ötletnek, mert ismerve titeket iderohantok, lemondjátok a turnét meg a fellépéseket, aminek nyomán a mendzseretek az eddiginél is jobban megutál minket. Amire meg senkinek semmi szüksége nincs. Épp elég, hogy engem utál a pasi nem kell, hogy a többiekre is berágjon. Tessék, most már kiabálhatsz -álltam a tekintetét
  • Miért van az, hogy nem tudok rád még csak neheztelni sem? -ölelt meg belőlem meg egy megkönnyebbült sóhaj tört fel
  • Mert cuki vagyok? -próbálkoztam
  • Mert bolond vagy és mert igazad van. -adott egy puszit a fejemre
  • Igyekszem -engedtem el és guggoltam le Lauren mellé
  • Volt itt az orvos, azt mondta, hogy szerinte ez influenza -mondta Paul
  • Komolyan? -kérdeztük szinte egyszerre Zayn-el
  • Igen. Megnyugodhattok nem malária -mosolygott ránk
  • Hála Istennek -ültem le az ágy mellett lévő fotelbe
  • Meddig kell itt maradnia? -kérdezte Zayn
  • Amíg lemegy a magas láza. Az orvos szerint jobb lenne addig nem utaznia -nézett fel a jegyzeteiből Paul
  • Rendben, ez jogos -tette a kezét Harry Zayn vállára
  • Persze, nem akarom bármivel is rosszabbítani az állapotát -bólintott Zayn
  • Menjetek le reggelizni, a többiek már lent vannak. Lauren már evett egy kis levest, most úgyis aludni fog -terelt minket kifele
  • De én…-kezdte Zayn de Paul leintette
  • Gyere, senkinek se segítesz, ha legyengülsz -tolta kifele Harry
Azzal mindannyian lementünk reggelizni ahol elég csöndes volt a hangulat. Mindannyian aggódtunk Lauren állapota miatt, de azért nyugodtabbak voltunk valamivel, hogy csak influenza. De mindannyian vágytunk már haza és az otthoni környezetre.
A nap további részében felváltva voltunk bent Lauren-nél aki napközben egyre többet volt ébren és láthatóan jót tett neki Zayn közelsége. Mosolyogva néztem őket egy darabig majd elnézést kérve kimentem a szobából a folyosóra. Nekidőltem a falnak és nagyot sóhajtottam. Nem épp erre fizettünk be, mikor elvállaltuk, hogy eljövünk ide. Annak örültünk, hogy tudtunk sokaknak segíteni és ezt a jövőben is folytatni fogjuk, de ez a kis kaland kimaradhatott volna. Viszont annyi jót hozott, hogy itt vannak a fiúk. Már nagyon hiányzott Harry és bár hangosan be nem vallanám örültem, hogy a közelemben van.
  • Min gondolkodsz szépségem? -ölelt át hátulról Harry
  • Ezen az egész utazáson és rajtad -fordultam meg a karjaiban
  • Rajtam? Hm ez érdekes hangzik -mosolyodott el
  • Érdekes valóban -értettem egyet
  • És szabad tudni min gondolkodtál velem kapcsolatban? -kérdezte a falnak döntve
  • Csak azon, hogy mennyire örülök annak, hogy itt vagy -néztem fel a szemébe
  • Ennek én is örülök. Nagyon hiányoztál már és csak szenvedtem nélküled -döntötte a homlokát az enyémnek
  • Dettó -mosolyodtam el
  • Annyira szeretlek -fogta két keze közé az arcomat
  • Én is szeretlek Harry -adtam egy apró puha puszit az ajkaira
  • Hm ez még mindig nagyon kevés nekem -hunyta le a szemeit
  • Telhetetlen -nevettem el magam
  • Veled kapcsolatban mindig az vagyok -ölelt szorosan magához és arcát a nyakamhoz dugta
  • Milyen régen is voltunk már így magunk -sóhajtott
  • Igen olyan mintha ezer éve lett volna, hogy Simon házában a hintaszéken ültünk -mosolyodtam el az emlék nyomán
  • Ne is mond azt hittem, hogy sose leszel az enyém -húzódott el
  • Hát elcsavartad a fejem teljesen -túrtam bele bongyor hajába
  • Mindent bevetettem a cél érdekében -döntötte oldalra a fejét
  • Örülök, hogy mindent bevetettél. Máskülönben soha nem ismertem volna meg ezt a csodálatos szerelmet veled -bújtam közelebb
  • De annyi rossz élményt okoztam neked -komorodott el
  • Nem számítanak, csak a szerelmünk. Hiszen annyi mindenen keresztül mentünk és most itt vagyunk. -mondtam
  • Ez igaz de talán… -kezdte de én közbevágtam
  • Harry Styles...soha nem bántam meg, hogy beléd szerettem. Életem legjobb döntése volt, hogy felvettem a nyakláncot, valamint hogy hagytam Niall odalökjön hozzád. Szeretlek és ezen semmilyen rossz emlék nem tud változtatni. Párszor már elmondtam, bármi is történjen a szívem neked adtam, nálad van és ott is marad -néztem a szemébe
Harry szó nélkül felemelt és hevesen megcsókolt. Ezer éve nem égetett így a csókja és nem volt ennyire szenvedélyes. De talán ezer éve nem volt már időnk így egymásra a gondok között. Hátrálni kezdtünk a szobánk felé, pontosabban Harry tuszkolt finoman az ajtó felé én meg hagytam magam. Belépve a szobába belökte lábbal az ajtót és az ágyhoz vezetett. Lefeküdt engem pedig a mellkasára vont, közben pedig olyan szorosan ölelt magához, mintha eltűnhetnék bármelyik percben.
  • Harry? -emeltem fel a fejem
Harry nem válaszolt csak felemelte a kezem és egy puszit adott a gyűrűmre amit sose vettem le. Mindig reméltem, hogy egyszer tényleg eljutunk oda, hogy összeházasodunk. De az utóbbi időkben féltem, hogy tényleg csak egy gyermeteg álmodozás marad, hogy egyszer oltárhoz vezet. De most talán…
  • Szeretném ha összeházasodnánk jövőre -mondta alig hallhatóan
  • Tessék? -ültem fel
  • Szeretnélek feleségül venni – ült feljebb –, persze ha még hozzám jössz.
  • Ha hozzád megyek...mi a? Harry hogyne akarnék hozzád menni! -ocsúdtam fel döbbenetemből
  • Tényleg? -csillogott fel a tekintete
  • Persze! Ez a gyűrű tartotta bennem a lelket mindig, hogy egyszer valóra válik az, hogy a végén te meg én boldogan… tudod -jöttem zavarba
  • Tudom -húzott az ölébe széles mosoly kíséretében – Én is ezt szeretném mindennél jobban. Már megtapasztaltam milyen nélküled élni és nem akarom még egyszer. Nem tudom elképzelni az életemet nélküled, hogy ne melletted keljek fel reggelente, hogy ne sétáljunk nagyokat Holmes Chapelben vagy a Temze partján. Össze akarok veled költözni, együtt élni az életünket, veszekedni, kibékülni, családot alapítani és ami a legfontosabb boldoggá akarlak tenni -nézett le rám
  • Harry már azzal boldoggá teszel engem, hogy szeretsz -simogattam meg az arcát
  • De én mindenemet neked akarom adni. A szívem már a tiéd az első pillanattól kezdve ahogy megláttalak. Mindig úgy csináltam a dolgokat, hogy a közeledben legyek. Ha létezik szerelem első látásra akkor velem akkor ott az történt. Soha nem fogom tudni eléggé meghálálni Niall-nek, hogy akkor odalökdösött hozzám. De egy életre lekötelezett -túrt a hajamba
  • Mindketten örökre hálásak leszünk a kis szöszkének -nevettem
Harry közelebb húzott magához az ölében én pedig szembe fordultam vele így a lábaim a dereka köré fontam. Nem szólt semmit csak nagyot sóhajtott és a nyakam kezdte el csókolgatni. Hiányzott. Az érintése, a csókja, a közelsége, az érintése a testemen. Mindene hiányzott. Megmarkoltam a pulcsiját és keresztül húztam a fején. Göndör fürtjei amelyek kezdtek már elég hosszúak lenni kuszán keretezték tökéletes arcát. Kisöpörtem pár tincset az arcából ő pedig csillogó smaragdzöld szemekkel nézett rám. Lehunytam a szemem és belélegeztem az illatát mintha örökre el akarnám magamban tárolni mindent ami hozzá tartozik.
  • Csak hogy tudd: ha egyszer túl leszünk az esküvőn nagyon hosszú nászútra megyünk kettesben -mondta
  • Mennyire hosszúra? -kérdeztem
  • Annyira, hogy minden perverz elképzelésem megvalósíthassam veled -húzódott pimasz mosolyra a szája széle
  • Harry! -löktem meg a vállát
  • Most miért? Szeretném nagyon hosszan és sokáig szeretni a leendő Mrs. Styles-t -kacsintott rám
  • Ó egek mire vállalkozom majd én -emeltem a plafonra a tekintetem
  • Egy örök életre szóló szerelemre -csókolt meg

2017. május 10., szerda

Moments - IV. évad 49. rész



Ghána részben beváltotta a hozzá fűzött reményeimet. Teljesen elvonta a figyelmemet a hétköznapi gondjaimról, és ahogy elnéztem a többiek is hasonlóan voltak. Mintha egy másik világba csöppentünk volna, ahol bár nincs gazdagság, de mosoly és szeretet annál több. Pedig rengeteg okuk lehetne a szomorkodásra vagy a sírásra. A gyerekek olyan körülmények között élnek és dolgoznak a tanulmányaik végzése helyett, hogy néha nagyon nehezen tartottam vissza a könnyeimet. Ami nagyon nehéz volt az állandó stáb és kamerák jelenlétében. Sok helyre ellátogattunk, iskolákba, kórházakba és nagyon sok emberrel találkoztunk. Szívszorító történeteket hallottunk és a nap végére annyi érzés kavargott bennünk, hogy nagyon nehezen tudtunk elaludni. Pedig fáradtság terén állva el tudtunk volna aludni. Az emberek nagyon kedvesek voltak, és mi ragaszkodtunk ahhoz, hogy mindenhova elmenjünk az esetleges veszélyektől függetlenül. Mert sok helyen aggodalmaskodtak, hogy elkaphatunk betegséget vagy esetleg a maláriát, ami az egyik legfőbb gondot okozza a helyieknek. Vakcina sajnos nincs elegendő a pénz hiányában és emiatt rengeteg főleg kisgyerek szenved. Elképzelni nem tudtam eddig, hogy mi az az igazi szenvedés, pedig megéltem pár dolgot.

A szervezet, ami ez az egészet szervezte kijelölte nekünk, hogy mennyi adományt javasolnak, de képtelenek voltunk megállni, hogy ne adjunk annyit amennyit csak lehetséges. A szívünk szakadt meg és bármennyire is kerültük a dolgot, a kamerák végül mindenkit elkaptak. Patrick mindenhova velünk tartott és ezért nagyon hálás voltam neki. Bár ő megtehette volna, hogy nem adományoz mégis segített ugyanúgy.

A két hét első hete eltelt és vasárnapra az volt a program, hogy egy közeli kórházba ellátogatunk utána pedig egy kis pihenő volt előírva. A kórházba belépve mindenhol beteg emberek, kisgyerekek voltak, akik nagy része szintén maláriában szenvedett.

-          Egyszerűen hihetetlen, hogy ennyire nem segítenek az itt élő embereken, pedig az ellenszer nem egy olyan nagy összegű dolog, amit néhány tehetősebb ország ne tudna finanszírozni -mondta Caroline a folyosón sétálva

-          Sajnos nem foglalkoznak ilyesmivel -ráztam meg a fejem

-          Bezzeg, ha máshol lenne ilyen -állt meg az egyik kórterem ajtajában

-          Biztosra veszem, hogy ott nem halna bele senki ebbe -dőltem neki az ajtófélfának

-          Gyere menjünk be -mondta és beléptünk a helységbe

Alig tettünk pár lépést, mikor egy fiatalabb ápoló lány lépett elénk és vitt körbe minket. A páratartalom végett olyan meleg volt bent, hogy folyamatosan dőlt rólunk a víz, Caroline pedig elég nehezen viselte. Szerencsére nagyon kedves volt és felajánlott neki egy pohár hideg vizet, amit készségesen el is fogadott. Amíg megitta leültünk kint a teraszon a jó levegőn, azonban alig ültünk le csörgött a telefonom. Meglepetésemre Patrick hívott, akivel aznap külön váltunk.

-          Szia -vettem fel

-          Szia Betti! Vissza tudnátok jönni a hotelbe? -kérdezte

-          Mi történt? -kérdeztem értetlenül

-          Lauren. Úgy tűnik megbetegedett -mondta tömören

-          Mi? De mégis mi baja? -álltam fel

-          Az orvos nem tud pontosat mondani egyelőre. De belázasodott és nem érzi jól magát -magyarázta

-          Rendben azonnal jövünk -nyomtam ki a telefont

Caroline értetlenül nézett rám és letette a poharát.

-          Mi történt Lauren-el? -kérdezte

-          Megbetegedett, de az orvos se tudja még, hogy pontosan mi a baja -magyaráztam miközben a kórház kijárata felé mentünk sietve

Paul sietősre vette a tempót így fél órán belül már a hotelnél voltunk ismét. A recepción már megszokták, hogy izzadtan, koszosan és slamposan vágunk át az előtéren, így csak szokásosan a kezünkbe nyomták a kártyákat.

Lauren szobájába ott találtunk mindenkit és ez még inkább nyugtalanított.

-          Hol van Lauren? -kérdeztem rögtön

-          Neked is szia és nyugodj meg jó kezekben van. Az orvos még vizsgálja -nyugtatott Patrick

-          De mégis, hogy lehet, hogy az orvos nem tudja mi a baja? -kérdezte Caroline

-          Úgy, hogy vagy megfázás vagy malária. Mindkettőnek kezdetben azonosak a tünetei. -magyarázta Patrick

-          Malária? -döbbentünk le mindketten

-          Igen. Bár nem hiszem, hogy az mivel mielőtt ideutaztunk mindannyian megkaptuk az oltóanyagot -rázta a fejét Vic

-          Akkor semmiképp se lehet az -erősködtem

-          Az orvos szerint lehetséges, ha az illető akkor kapta az oltóanyagot amikor a szervezete le volt gyengülve -nézett rám Patrick – De felesleges előre rémképeket látni. Hamarosan kiderül, hogy mi van ugyanis a malária lappangási ideje 10 nap. Ha az is van napokon belül kiderül

-          Fel kéne hívni Zaynt, hogy mi van Lauren-el -javasolta Caroline

-          Nem. -ráztam meg a fejem

-          Mi? -nézett rám mindenki

-          Nem tartom jó ötletnek -álltam fel

-          De mégis miért? Tudnia kéne, hogy mi van a barátnőjével -nézett rám rosszallóan Paul

-          Ha mindenáron azt akarjátok, hogy otthagyja a turnét és ide rohanjon akkor mondjátok el neki -tártam szét a karom – De én úgy gondolom addig felesleges ráhozni a frászt a fiúkra amíg nem tudunk biztosat

-          Van benne valami -értett egyet Patrick

-          Akkor mi legyen? Semmit nem mondunk egyik fiúnak se? -nézett rám Vic

-          Ne. Ismered milyenek, frászt kapnak és azon fognak aggódni, hogy nekünk se legyen semmi bajunk -néztem Lauren szobája felé

-          Rendben akkor legyen így -bólintott Paul de láttam rajta, hogy nem ért egyet

-          Most, hogy ezt megbeszéltük javasolnám, hogy amíg az orvos bent van ti fürödjetek le -mutatott ránk Patrick

-          Büdösek vagyunk? -nézett rá Caroline

-          Kicsit -vágott bűnbánó arcot

-          Szerencséd, hogy nem tudunk rád haragudni -böktem oldalba és elmentünk rendbe szedni magunkat

Miután végeztünk a folyosón találkoztunk ismét össze és szótlanul mentünk tovább Lauren szobája felé. Épp beléptem volna az ajtón, amikor csörgött a telefonom. Harry

-          Menj csak be, mindjárt jövök -mondtam Caroline-nak

-          Rendben -mondta és magamra maradtam az ajtó előtt

Nagy levegőt vettem és felvettem a telefont

-          Szia Harry -szóltam bele

-          Szia szépségem -mély dörmögő hangja hallatán kellemes érzés fogott el

-          Mizujs bongyorka? -kérdeztem

-          Épp a hotel szobámban fekszem az ágyon és azon gondolkodtam mennyire hiányzol -hallottam a hangján, hogy kicsit szomorkás

-          Te is nagyon hiányzol nekem -ültem le a fal tövébe

-          Sose gondoltam volna, hogy ennyire nehezen fogom viselni, hogy ekkora távolság van közöttünk -sóhajtott a vonal másik felén

-          Már csak egy hét -mondtam és reméltem, hogy valóban egy hét múlva hazautazhatunk

-          Soknak tűnik, de valahogy kibírom, ha utána velem tartasz a turné további részében -nevette el a végét

-          Harry, tudod, hogy szívesen megtenném, de nekünk is vannak kötelezettségeink. Viszont azt meg tudom ígérni, hogy amíg nem lesznek fellépéseink veled leszek -javasoltam

-          Minden megoldásban benne vagyok -mondta és hallottam, hogy elfojt egy ásítást

-          Remélem alszol rendesen -piszkáltam a nadrágomon lévő szakadást

-          Tudod jól, hogy csak melletted alszom jól -dörmögte

-          Harry! Pihenned kell, így se sok időd van rá -szidtam le

-          Igazad van, csak néha annyira fáradt vagyok, hogy nem tudok elaludni -magyarázta

-          Próbálj meg, vagy ha gondolod felhívhatsz és éneklek egy altató dalt -nevettem

-          Szabadon foglak -mondta és sejtettem, hogy meg is teszi

A következő pillanatban kinyílt az ajtó és Vic jött ki

-          Betti gyere az orvos….-kezdte de én gyorsan leintettem és eltátogtam neki, hogy Harry van a vonalban – Oh bocsi nem tudtam

-          Orvos? -kérdezett rá rögtön

-          Semmi, nem kell aggódnod -hadartam

-          Betti! Ismerlek! Miért van ott orvos? -hangja megkeményedett és tudtam, hogy nem fogom tudni lerázni

-          Figyelj, most bemegyek de utána felhívlak és elmagyarázok minden rendben? -álltam fel a földről közben

-          Rendben, de ha nem hívsz esküszöm odamegyek! -fenyegetett meg

-          Harry kérlek! -sóhajtottam

-          Várom a hívásod szépségem -mondta

-          Hívlak -nyomtam ki

Szegény Vic csak állt előttem bűnbánó tekintettel

-          Ne haragudj, nem tudtam, hogy vele beszélsz -szabadkozott

-          Ugyan már ne butáskodj, nem tudhattad -öleltem meg

Belépve a szobába az orvost az asztalnál ülve találtuk.

-          Nos doktor, mi baja? -kérdezte Paul

-          Nehéz dolog, egyelőre megfigyelés alatt tartanám a hölgyet, mert jelenleg influenzának tűnik, de a maláriát se zárnám ki. Igaz önök megkapták az oltóanyagot és nem gyerekek már, de ahogy értesültem sok olyan helyen jártak, ahol maláriás betegek voltak. Ilyen esetben magasabb a fertőzés lehetősége, mivel a szúnyogok nagyobb százalékban hordozzák magukban a betegséget -magyarázta

-          Ha mégis malária akkor mi a teendő? -kérdezte Patrick

-          Akkor meg kell kapnia az ellenanyagot és itt kellene maradnia amíg teljesen fel nem épül -csukta be a táskáját

-          Már csak egy kérdés, ez mikor derül ki pontosan? -kérdezte remegő hangon Vic

-          Pár napon belül ez eldől, minden nap kijövök megvizsgálni a beteget és akkor meglátjuk. Ha kis szerencséje van akkor csak influenza. Nos akkor én megyek és holnap reggel jövök. Viszontlátásra -köszönt el

-          Kikísérem -mondta Paul és ahogy becsukódott az ajtó mögöttük mindenki döbbenten nézett utánuk

-          Ezt nem tudom elhinni. Komolyan ez már valami nagyon durva kicseszés a karmától, hogy velünk mindig történik valami -fakadt ki Caroline

-          Azért ne ess előre kétségbe lehet, hogy nem malária. Majd, ha bebizonyosodik pánikolhatsz -mondta Patrick

A lányok rám néztek, de én csak megráztam a fejem. Képtelen lettem volna bármit is mondani annyira sokkolt, amit az orvos mondott. Valahol egyetértettem Caroline kijelentésével, hogy minket direkt szivat a sors. Bementünk Lauren-hez, de mélyen aludt így hagytuk pihenni. Megbeszéltük, hogy felváltva maradunk mellette és nem hagyjuk magára. Patrick magára vállalta, hogy első lesz, minket pedig elzavart pihenni. A szobámba érve kiültem az erkélyre és ahogy ígértem hívtam Harry-t. Az első csörgésre felvette a telefont. El tudtam képzelni mikre gondolhatott már közben.

-          Szia – szinte nem ismertem a saját hangomra olyan rekedtnek tűnt

-          Szia, hallgatlak -mondta

Elmeséltem neki mindent, ami Laruen-el történt és megígértettem vele, hogy nem szól a fiúknak. Nagy nehezen, hosszas győzködés után végül belement.

-          De mi a biztosíték arra, hogy ti nem lesztek betegek? -aggodalmaskodott

-          Semmi Harry. Viszont nem hiszem, hogy ez bekövetkezhet. Ráadásul a menedzsmentet ismerve, lehet ezek után egyikünket se enged sehova. Amit akartak anyagot a Red Nose felvette szerintem, mi már csak a saját döntésünkből voltunk itt, mert két hetet vállaltunk. Viszont így, hogy Lauren beteg nem mehetünk sehova amíg meg nem gyógyul -döntöttem a falnak a fejem.

-          Egy valamit kérek tőled, vigyázz magadra. Nem bírnám ki, ha bármi történne veled -mondta

-          Harry ne aggódj nem lesz semmi bajom, és Lauren is hamarosan meggyógyul -nyugtattam

-          Remélem. El se tudom képzelni Zayn miként reagál majd, ha megtudja mégis valahogy. Az Isten se fogja megállítani, hogy ne menjen oda -jósolta

-          Azon ráérünk agyalni akkor, ha ez bekövetkezik. Csak kérlek legalább addig próbáld titokban tartani, amíg be nem bizonyosodik, hogy ténylegesen mi van. -kértem

-          Nem fogok szólni neki ne aggódj -ígérte

-          Köszönöm Harry -hunytam le a szemem és úgy éreztem ott a földön ülve alszom el

-          Pihenj szépségem, reggel majd hívlak -mondta, de a tudatomig csak a hangjának nyugtató dallama jutott el

-          Rendben. Szeretlek Harry -mondtam

-          Nagyon szeretlek én is -mondta

Nagy nehezen elváltunk egymástól és utána már csak arra volt erőm, hogy ruhástól az ágyra dőljek. Még félálomban hallottam, hogy csörög a telefonom, de az álom elnyomott végül.