2013. április 16., kedd

II. évad 2. rész



Nekem még mindig nálad van a szívem. Nálad hagytam és ott is marad...


Lassan leteltek a próbák a stúdióban, így visszatértünk a próbatermekbe. Mindenkiről készítettek egy kisfilmet, még annak az utolsó simításait végezték. Senki nem gyakorolt már, mindannyian a tárgyaló kanapéin, foteljeiben és padlóján terpeszkedtünk és a másnapi élő adásról beszélgettünk. Mindannyian úgy éreztük, hogy kéne még próbálni, de konkrétan a mentorok szigorú pihenésre ítéltek minket, mondván este 9 órakor, maradjunk meg nyugodtan a fenekünkön. 

Másnap kicsit kómásan és nyűgösen ébredt fel az egész ház, pedig azt hittem, hogy mindenki izgatottan fog rohangálni. Valószínűleg estére mindenki felpörög, de a reggel az reggel. Viszonylag mindenki hamar elkészült, aztán már mentünk is valamiféle sajtótájékoztatóra. Mindannyian ott voltunk, ültünk vagy álltunk a mentorok mögött, mellett és hallgattuk az újságírók kérdéseit. Szinte semmire nem figyeltem oda, olyan szintű gyomorgörcs jött rám. Szerencsére hátul álltam, így nem nagyon figyelt vagy kérdezett senki. Nagy bánatomra a sajtótájékoztatón ott volt Caroline is, akinek a látványát még mindig nem bírtam elviselni. Egy ízben Jade és JJ felajánlották, hogy véletlenül beledobják a Temzébe, de gyorsan leállítottam őket. Édesek, de nem akarok börtönbe menni, látogatni. Épp vége volt az interjúnak, mikor Caroline lépett oda hozzám. George és én pont arról beszélgettünk, hogy ha másnap túléljük az egészet el kéne menni valahova beülni, enni az egész bagázsnak. Vagy rendelni valamit. 

-         Látom hamar továbbléptél –nézett George-ra
-         Én meg látom, hogy még mindig itt rontod a levegőt –mondtam
-         Ajaj valaki nagyon morcos. Mi az buksz a göndör fiúkra? –kérdezte kuncogva
-         Még mindig jobb, minthogy fiatalkorúakat rontsak meg –álltam a tekintetét

Erre Caroline nem reagált semmit, csak szúrós tekintettel méregetett.

-         Na, mi az? Ja hogy a munkatársaid nem tudják, hogy 17 éves fiúkkal fekteted meg magad? Na de Caroline! –löktem meg játékosan
-         Hallgass! –mondta parancsolóan
-         Akkor te meg akadj le rólam! Vagy megajándékozom a riportereket egy igen érdekes információval! –mondtam és faképnél hagyva Caroline-t odébb vonszoltam George-t

Mikor utolértük a többieket még mindig dühösen ziláltam, majd a többiek kérdő pillantására megráztam a fejemet. A nap további részében igyekeztem megnyugtatni magam, nem hagyhattam, hogy ez a nő elrontsa a műsort. Kiültem a ház mögötti kis padra és a hideg levegőn próbáltam kiverni az egészet a fejemből. Aztán késő délután felé szóltak, hogy indulás van, megyünk a stúdióba. Felrohantam az emeletre, felkaptam a már összekészített táskámat és rohantam a többiek után. A stúdió hátsó bejáratán vezettek be minket, de így is ráláttam a főbejáratra és hogy mennyien állnak sorba. Több százan, talán több ezren! Nagyot nyeltem és elvettem a biztonsági őrtől a beléptető kártyámat. 

Beérve azonnal vagy 5-6 ember támadt le minket. Láttam, ahogy Jessy-t épp egy stylist rángatja el az öltöző felé, majd feltűnt egy Jaymi akit a sminkes tuszkolt bele épp a székbe. Ha azt hittem, hogy a főiskola kész őrültek háza, akkor tévedtem. Ami ott volt, na az volt az igazi őrültek háza. Egymás után ragadott meg minket a stylist és a sminkes. 2 óra után már a főpróbán találtuk magunkat. Nekem még a hajamban voltak a csavarók, amin George és JJ jót röhögött, mikor megláttak. Megfenyegettem őket, hogy ha nem hagyják abba, ők is kapnak egy-egy csinos darabot. A műsor előtt egy órával már szinte tapintható volt az izgalom és a feszültség. Volt, aki magában motyogott volt, aki bolondozott – Leigh-Anne és Josh ez utóbbi kategóriába esett – és volt, aki a szöveget tanulmányozta. Én csak ültem a kanapén Vic és JJ között és a telefonommal babráltam. Twitteren lógtam és az otthoni barátnőimmel üzengettünk egymásnak. Írták, hogy ők is a szüleimnél vannak és az egész család az X-Factort nézi. Nagyon szorítanak és várják már, hogy láthassanak minket. Ezt már részben tudtam, mert Anyu hívott tegnap meg aznap délelőtt is, és mondta, hogy a bátyámék is átmennek, hogy együtt nézzenek minket. 

Aztán elkezdődött a műsor. Elfoglalták a helyüket a mentorok majd jött a próbákról már ismert szöveg és bemutatófilm, a válogatásról. Nagyrészt mindenki benne volt. Aztán színpadra lépett az első énekes, és ezzel elindult egy bizonyos lavina. Mindenki elkezdett felpörögni, papírok hevertek szanaszét és mindenki a másik kezét szorongatta. A Union J fiúk előttünk voltak, így bátorítóan öleltük meg őket, majd egymást ölelve vártuk, hogy minket szólítsanak színpadra. Rettenetesen izgultam, mert én kezdtem a dalt. Kialudtak a fények és lerohantak a fiúk a színpadról lihegve és széles mosollyal az arcukon. Futólag megöleltek minket és mi már rohantunk is fel a színpadra. Kezünkbe nyomták a mikrofonokat és felmenve a színpadra elfoglaltuk a saját kis emelvényünket. Négy volt, mindenkinek külön-külön. Amíg ment rólunk a kisfilm fel tudtunk menni észrevétlenül, majd már konferáltak is fel minket. Megráztam magamat és igyekeztem jól érezni magam. Az ismert dallam elkezdődött és belekezdtem a dalba. Hihetetlen jó érzés volt szerepelni, szerencsére nem volt időm teljesen körbenézni, hiszen a koreográfiára is figyelnem kellett. A dal vége felé már láttam, hogy a színpad előtti rajongók ugrálnak és tapsolnak, miközben mi közvetlenül előttük éneklünk. 

Olyan hamar lett vége, hogy szinte fel se fogtam, hogy túl vagyunk rajta. Sikerült mindent kiénekelni, nem rontottunk és még a kamerákat is eltaláltuk. A közönség hangos kiabálásából és hatalmas tapsviharából arra mertem következtetni, hogy tetszett nekik, amit az elmúlt pár percben alkottunk. Lihegve ölelkeztünk össze, majd a zsűri felé fordultunk. Amennyit felfogtam abból, amit mondtak és amit Vic vagy Lauren válaszolt, az az volt, hogy a zsűri is pozitívan vélekedett rólunk. Simon külön megdicsért minket a remek dalválasztásért. Odajött még hozzánk Olly illetve Caroline és kérdezgetni kezdtek minket. Szerencsére én középre szorultam, így engem nem értek el, helyette Caroline és Lauren volt az aki válaszolgatott a kérdésekre. Végül nagy nehezen lemehettünk végre azonban mielőtt lementünk volna a színpadról oldalra pillantottam a közönség felé és megállt bennem az ütő. Közönség sorai között, középtájban ott ültek a fiúk, mindannyian! Mikor megpillantottam Őt, ahogy mosolyog és integet nekem, valóban megtorpantam. Vic vetett hátra egy gyors pillantást, majd maga után rángatott le a díszlet mögé. 

Ahogy leértünk a Little Mix lányok és a Union J fiúk azonnal a nyakunkba ugrottak és össze vissza ölelgettek, meg sikítoztak. Perrie és Jade két oldalról fogott közre engem és Vic-et miközben azt kiáltozták, hogy mennyire jók voltunk. Lököttek voltak, de szerethetőek. Nevetve váltunk el tőlük, majd a következő percben George feje jelent meg előttem, aki lendületből kapott fel és pörgetett meg a levegőben. 

-      Szuperek voltatok kislány! Ez nagyot szólt – nevetett George miközben én a szememet csukva kértem őt, hogy tegyen le
-         Ne haragudj, nem tudtam, hogy nem szereted –tett le végül és egy puszit nyomott a fejemre
-         Semmi gond, majd megszokod –löktem meg 

Mikor elfordultam George-tól, hogy a lányokat megkeressem a tekintetem megakadt rajta. Ott állt az ajtóban, amin másodpercekkel előtte berohantak Louis-ék. Engem nézett meredten és a tekintetében egyszerre láttam boldogságot és szomorúságot. Hallottam, ahogy a lányok felvisítanak, mikor a fiúk megölelték őket, de egyre csak Őt néztem. Nagy levegőt vettem és megindultam felé. Nagyon jól ismertem ezt a fajta tekintetét ahhoz, hogy tudjam, valamin rágja magát. Mellé érve megfogtam a kezét és kihúztam magam után a folyosóra. Nem szóltunk semmit egymáshoz, csak némán követett. Az öltözőnk felé vettem az irányt, ahol tudtam, hogy nem fog zavarni senki. Elengedtem a kezét és nekidőltem az smink asztalnak. Harry előttem állt, fekete inget, hozzá szűk fekete farmert viselt – pont azt, amit úgy szerettem rajta – és a haja rövidebb lett mióta láttam. 

-         Fantasztikusak voltatok –mosolyodott el
-         Köszönöm. Nem is tudtam, hogy eljöttök –mondtam
-         Meglepetésnek szántuk –nézett kitartóan rám
-         Kellemes meglepetés –bólintottam

Egy ideig nem szóltunk semmit, de ez nem az a fajta kínos csend volt. Arra vártam, hogy elmondja mi bántja. De úgy tűnt nem akaródzott neki elmondani. Végül…

-         Nincs már esélyem igaz? –kérdezte hirtelen
-         Tessék? –értetlenkedtem
-         Láttam, ahogy az a fiú megölel és megpörget. Láttam, ahogy ragyogtak a szemei mikor rád nézett –mondta halkan 

Nagyokat pislogva néztem rá és nem tudtam mit mondjak. Ennyi idő alatt, ha akartam volna, se tudtam volna túllépni rajta. De őszintén bevallva, nem is akartam. Nem akartam mást. Közelebb léptem hozzá és felemeltem a fejét. Vissza kellett fognom azt a remegést, amit az váltott ki belőlem, ahogy puha bőréhez ért a kezem. 

-         Nézhet rám ezer meg ezer fiú akárhogyan. Nekem még mindig nálad van a szívem. Nálad hagytam és ott is marad –simogattam lágyan az arcát 

Láttam, ahogy ajkai elnyílnak a csodálkozástól és hangosan felsóhajt. Valószínűleg nem erre a válaszra számított tőlem. 

-       Harry, még mindig nem azért váltunk külön, mert nem szeretnélek. Nem utálkozva, hangos kiabálások közepette váltunk el. Te az utolsó pillanatig fogtad a kezemet és én egy percig nem akartam, hogy elengedd. Adj időt, hogy újra tudjak bízni benned. Ennyi a kérésem. És ne képzelődj –borzoltam össze a haját játékosan

Azt hiszem sikerült elérnem, hogy ne jusson szóhoz. Megfogta a kezemet és mikor látta, hogy nem húzom el közelebb húzott magához lágyan. A kanapé szélén ült, így könnyedén tudta átölelni a derekamat és szorosan a karjaiba vonni. Fejét a mellkasomra hajtotta, én pedig gyakorlott mozdulatokkal simogattam a haját és a hátát. Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy nem tudunk létezni a másik nélkül. Még ha nem is vagyunk együtt, szükségünk van a másikra. Akár egy ölelés erejéig is. Valószínűleg még sokáig lettünk volna így, ha nem kopogtatnak az ajtón. Kezemet Harry szájára raktam és gyorsan átültettem a fotelbe. Nem tudtam, hogy ki lehet az. Mikor kinyitottam az ajtót nem akartam hinni a szememnek. Caroline állt ott. Nem hiszem el, ez a nő soha nem adja fel? 

-         Van valami, amit elfelejtettél még a fejemhez vágni? –kérdeztem az ajtónak dőlve
-         Dehogy, csupán kiélvezem, a pillanatot mikor láthatom rajtad, hogy mennyire szenvedsz. –tette karba a kezét
-         Oh hát erről van szó. Szeretnéd, hogy felvegyem egy videóra, ahogy magamba fordulva gubbasztok egy sarokban? –kérdeztem tömény iróniával a hangomban
-    Vesztettél és ezt képtelen vagy elfogadni! Harry az enyém volt és még most is az. Most is az öltözőmben vár –kacsintott rám 

Erre színpadiasan meglöktem az ajtót és megnéztem, hogy mi van ráírva. 

-         Mit csinálsz? –kérdezte
-        Figyelj én nem tudom, hogy milyen oktatásban volt részed, de ha tudsz olvasni akkor ide a mi nevünk van írva. Vagyis ez a mi öltözőnk és nem a tiéd –vigyorogtam rá
-         Ez mit jelentsen? –értetlenkedett tovább

Ekkor megéreztem két kezet a derekamon és láttam, hogy Caroline szemei elkerekedtek.

-         Csupán annyit, hogy ebbe a hazugságodba belebuktál csúnyán –mondta Harry
-         Te meg mit keresel itt? Nála? –kérdezte hebegve
-         Ahhoz neked semmi közöd! Most mondom el utoljára, hagyd, békén Bettit vagy nagyon megbánod Caroline! –mondta Harry 

A hangja és a tekintete megint olyan dühös és tekintélyt parancsoló volt, mint a szülinapi bulimon, mikor a konyhában voltunk. 

-         Mert mit teszel? –nézett rá Caroline
-     A médiát biztosan érdekelne egy kis szaftos részlet arról, hogy te 17 évesekkel kezdesz –mondta szárazon
-         Nem tennéd! Velem együtt buksz te is! –nevetett fel Caroline
-       Nem buknék én semmit! A családom tudja, a barátaim tudják és még a rajongók is sejtették, hogy volt valami. Itt csak te buknál! –mondta Harry még mindig a derekamat szorongatva
-        Nem lesz mindig itt Harry, hogy megvédjen! Ezt jól jegyezd meg! –nézett rám Caroline majd sarkon fordult és elment 

Meredten néztem utána és az utolsó mondata visszhangzott a fejemben újra és újra. Vajon mire gondolt? Felnéztem Harry-re, aki megrázta a fejét és szorosan magához ölelt. 

-         Bármi is történik velünk a jövőben, nem hagyom, hogy bántson! –mormolta a hajamba

4 megjegyzés:

  1. nagyon jó hogy még mindig így szeretik egymást. remélem mindig szeretni fogják egymást.....de nagyon jó.....siess a kövivel :D <3

    VálaszTörlés
  2. nagyon jóó!! gyorsan a kövit! :)) xx

    VálaszTörlés
  3. nagyon jóó lett! gyors kövit! :)

    VálaszTörlés
  4. Asdfghjklasdfghjklasdfghjklasdfghjkl GEORGE!!!!!!! ASDFGHJKL KEDVES LITTLE MIX!!!!! ASDFGHJKL UNION J !!!!! MINDENKI UTALJA CAROLINETHAHAHAHAHAHSHS csak ennyi xx

    VálaszTörlés