2013. november 17., vasárnap

Moments - III. évad 16. rész





* Zayn szemszöge *

Unottan kapcsolgattam a csatornák között, miközben Lauren nekem háttal ülve Bettivel beszélgetett telefonon. Mindannyian kíváncsiak voltunk arra, hogy mi van vele és Harry-vel, és a beszélgetés foszlányokból arra következtettem, hogy minden rendben velük. Ráadásul azt is ki tudtam venni, hogy visszajön nemsokára és csatlakozik a lányokhoz. Elmosolyodtam az orrom alatt, mert egyrészt örültem annak, hogy minden rendben közöttük, másrészt annak is örültem, hogy nem megy vissza Írországba. Fogalmam sincs, hogy kapartuk volna össze Harry-t és a lányokat. Lauren lerakta telefont és felém fordult boldog mosollyal az arcán.

-          Minden rendben a fiatalokkal? –kérdeztem
-          Igen. Legalábbis Betti hangján hallottam, hogy nagyon boldog –bólintott
-          Ennek örülök, ráadásul rájuk fért egy kis pihenés kettesben –húztam magamhoz beszéd közben
-          Ezzel egyetértek. Túl sok minden történt körülöttük. –mondta és apró kezét összefűzte az enyémmel

Egy ideig csöndben feküdtünk, már majdnem elaludtunk, mikor hangos kiabálásra és lábdobogásra lettünk figyelmesek. 

-          Mi történik odakint? –emelte fel a fejét kócosan Lauren
-          Nem tudom kicsim, megyek megnézem –másztam le az ágyról

Kilépve a szobából, ott találtam a folyosón Niall-t, Caroline-t, Danielle-t, Liam-et és egy számomra ismeretlen barna hajú lányt. 

-          Mi folyik itt? –kérdeztem kicsit rekedten
-          Semmi! Sophia már menni készül! –mondta Liam és karon ragadta az említett lányt
-          Nem kell, én megyek el –mondta Danielle és a lifthez lépett

Amennyire tudtam felfogtam, hogy a feszültséget Sophia okozza, és Danielle nincs épp a legjobb állapotban. Gyorsan odamentem hozzá, és elhúztam őt a lifttől.

-          Hé hova mész? –húztam őt magamhoz
-          Engedj el Zayn, el-el akarok menni –hüppögte a mellkasomban
-          Shh…ne hagyd, hogy meglássa a gyengeséged –suttogtam a hajába
-          De-de nem megy –rázta meg lassan a fejét
-          Tudom, hogy nehéz. De ne add meg neki ezt az örömöt –simogattam a hátát lassan
-          Zayn…-motyogta

Megfordultam, karjaimban Danielle-l és még pont láttam, ahogy Sophia enyhén megvető pillantást vet rá. 

-       Nem tudom, mi van itt, és hogy ő kicsoda, de én most beviszem magunkhoz Danielle-t. Ha sikerült  rendezned a dolgokat és eldöntötted mit akarsz, gyere be –címeztem szavaimat Liam-nek
-          Rendben. Vigyázz rá –nézett rám
-          Kérned sem kell. Gyere Dani –húztam lágyan a szobánk felé 

Kicsit vonakodva, de végül engedte, hogy magammal vigyem a szobánk felé. Lauren aki eddig döbbenten állt az ajtóban, az én pólómban, most odajött hozzánk, és átvette tőlem Danielle-t. Mielőtt elértem volna a szobánkat, a lány utánam szólt.

-          Egyébként Sophia vagyok. Liam régi barátja –mondta 

Megálltam és kutatóan néztem a szemébe. Nem szokásom ítélkezni, most sem tettem. De volt valami a hangjában, ami arra utalt, hogy nem csak barát jelölt akar lenni. És ez nem tetszett. 

-        Nos, örülök a találkozásnak. Zayn vagyok, Liam jelenlegi egyik barátja, és ha feltűnt, miattam nem sír Danielle. Szóval kérdéses, hogy tényleg Liam régi barátja vagy, vagy esetleg más akarsz lenni. –mondtam és tudtam, hogy elég nyers voltam, de régi barát ide vagy oda, Danielle-t szerettem
-          Nem adtam okot rá, hogy sírjon miattam –húzta ki magát

Más esetben, még tetszett is volna, hogy nem hagyja magát, de jelen esetben taszító volt. 

-          Ok nélkül senki nem sír. Vagy te igen? –húztam fel a szemöldököm
-          Nem. –kaptam a tömör választ
-          Na, látod. Nem szokásom ítélkezni, feletted sem fogok. De nem szeretem, ha azokat bántják, akiket szeretek. –mondtam és ezzel lezárva a témát bementem a szobába

Belépve láttam, hogy Lauren kezében Danielle ruháival kilép a fürdőből. 

-          Hogy van? –kérdeztem
-          Nem jól. Alig bírtam megnyugtatni, úgy sírt nekem szegény. –rázta meg a fejét
-          Azt elhiszem. Nem lehetett kellemes élmény akármit is csinált Sophia –mondtam a hajamba túrva
-          Sophia? –nézett rám kérdőn
-          Igen, így hívják a lányt –magyaráztam
-          Értem. És ki ő? –kérdezte az asztalnak dőlve
-       Állítása szerint Liam régi barátja. De szerinted ha az lenne, Danielle így kiborult volna? –léptem oda hozzá
-          Nem hiszem. –rázta meg a fejét
-      Kíváncsi vagyok, mihez kezd most Liam. A csaj nem az a fajta, aki könnyen feladja –mondtam a haját simogatva
-         Gondolod? –nézett fel rám
-     Nem, csupán csak érzem kicsim. Sok emberrel találkoztam már, és abból kiindulva, hogy cseppet sem szeppent meg azon, amit mondtam, biztosra veszem, hogy ő pont ilyen –néztem a szemébe
-          Elég nyers voltál –állapította meg
-        Tudom, de nem volt szándékos. Ez automatikus reakció, ha a barátaimat bántják. –karoltam át és a fejemet a vállára hajtottam.
-          Imádlak is érte, hogy ilyen nagyszerű barát vagy –simogatta hátamat

Nem szóltam semmit, csak hümmögve élveztem, ahogy a hátamat simogatja, és apró ujjai a hajamba túrva szántanak újra és újra végig rajta. Mindig ezt csinálta, mikor megpróbált megnyugtatni, és mindig be is vált neki. Örömmel álltam volna így örökké, de egy idő után el kellett engednem. Bement megnézni, hogy van Danielle. Pár perccel később, Lauren ruháiban kilépett az ajtón, és borzalmas állapotban volt. A szemei duzzadtak voltak és vörösek a sírástól, és egész testében remegett. Akaratlanul is fellobbant bennem a harag, a lány iránt. És Liam iránt is, amiért ennyi idő elteltével még nem dörömböl az ajtón Danielle-t követelve. 

-          Gyere ide kislány –álltam fel és tártam szét felé a karjaimat

Nem szólt semmit, csak hüppögve közelebb lépett, és elveszve a karjaimban újra sírva fakadt. Nyugtatóan simogattam a hátát és a haját, közben halkan nyugtató szavakat súgtam neki. Lauren is átkarolta hátulról, és próbáltuk őt a szeretetünkről biztosítani. A szívünk szakadt meg azért, hogy ilyen állapotban láttuk őt. Miután már nem tudott többet sírni, lefektettük őt az ágyba, és óvatosan kiosontunk a folyosóra. Leültünk az ajtó mellett a fal tövébe és egymásra meredtünk. Lauren velem szembe ült, így a lábunk pont összeért.

-          Muszáj mindig valaminek elromlania? –kérdezte idővel
-          Mire gondolsz? –néztem rá talpamat az övéhez nyomva
-    Ha nem Caroline vagy Taylor kavar be, akkor Jade. Ha nem ő akkor ez a Sophia. Ki lesz a következő, akinek a sors vagy karma elcseszi a boldogságát? –fakadt ki
-       Nem tudom kicsim. Azt mondják néha szenvedés árán érhetjük el a tökéletes boldogságot. Csak nem a jó embereknek kéne szenvedniük –mondtam
-          Látod ez benne a lényeg. A jó emberek szenvednek –rázta meg a fejét
-          Gyere ide –néztem rá és felé nyújtottam a kezemet

Elmosolyodtam, ahogy édesen négykézlábra állt, és úgy kúszott át hozzám a folyosó másik felére. Amikor pedig lehuppant mellém, és hozzátetete, hogy „csüccs” nem bírtam ki, hogy ne nevessek fel hangosan.

-          Te kinevettél? –ráncolta a szemöldökét
-          Dehogy. Rosszul hallottad –karoltam át és húztam magamhoz szorosan
-          Nem, nem. Jól hallottam. Te rajtam nevettél –húzta fel az orrát
-          Csak mosolyogtam –simítottam az orromat az orrához
-          Ez nem mosolygás volt. Gonosz nevetés –fordította el a fejét
-        Édes vagy mikor így csinálsz szerelmem –fogtam meg lágyan az állát és fordítottam a fejét magam felé
-          Nem vagyok. Jelenleg duzzogok az pedig nem édes –kerülte a tekintetemet
-          Nézz rám szerelmem –mondtam 

Vonakodva, de felemelte a fejét és rám emelte azokat a gyönyörű barna szemeit. 

-      Te mindenhogy édes vagy. Még akkor is mikor mérges vagy, vagy ha duzzogsz. Számomra mindig gyönyörű vagy –mondtam
-          Zayn –motyogta
-       Annyira szeretlek, hogy néha az már fáj. Soha nem lennélek képes megbántani, vagy elhagyni –húztam magamhoz és az államat a fején pihentettem
-          Én se téged Zayn –karolt át még szorosabban
-          Lauren? –kérdeztem
-          Igen? –emelte fel a fejét
-          Ha most azt kérdezném, hogy leszel-e a feleségem, mit válaszolnál? –kérdeztem

Láttam az arcán, hogy meglepi a kérdésem, és kicsit elvörösödött is. Habozott én pedig nem tudtam, hogy mire számítsak. 

-          Azt…azt, hogy ha most előveszed a gyűrűt, akkor igen –mondta
-          És ha azt mondom, hogy itt van nálam a gyűrű? –kérdeztem hevesen dobogó szívvel
-          Akkor az a kérdés, hogy miért nem vetted még elő? –válaszolt

Talán még az előbbinél is jobban meglepte, hogy feltérdeltem és a farmerem első zsebéből előhúztam egy apró dobozt. Visszaültem mellé, és szembefordultam vele. A szemei már hatalmasra kerekedtek, és láttam a kezén, hogy enyhén remeg. Tenyerembe fogtam a kezét és a másik kezemmel beleraktam a kezébe a nyitott dobozt. Tudom, hogy váratlanul érte az egész, és még igazából én se így terveztem el. De ahogy ott ült a karjaimban, és ahogy belegondolva, mennyi mindenen mentünk keresztül. Őt akartam. Mindig. Mellette akartam ébredni, és mellette akartam elaludni. Együtt akartam vele lenni minden egyes fontosabb percben. Mikor a tűzesetben majdnem elvesztettem, az pokoli volt. Utána vettem ezt a gyűrűt, mikor magához tért a kórházban. Csak céltalanul bolyongtam a városban, és egyszer csak megtaláltam egy a fehér arany – arany gyűrűt, benne a szív formájú kővel. Tudtam rögtön, hogy egyszer ezt az ő ujjára akarom felhúzni. Csakis az övére. 

-          Szóval mit mondasz? Leszel a feleségem? –kérdeztem újra
-          Zayn….én –hebegte édesen

Kíváncsian és türelmesen vártam, azonban mielőtt befejezhette volna, Liam lépett ki a liftből. Mindketten egy emberként fordultunk hátra, és láttuk rajta, hogy nagyon kivan. Talán mégis rosszul ítéltem meg, hogy miért nem kereste még Danielle-t. Nem lehetett egyszerű dolga Sophia-val. Mikor meglátott minket megtorpant és kérdő pillantást vetett ránk. 

-          Nem akartalak megzavarni titeket –mondta zavartan
-          Minden rendben? –kérdezte Lauren
-          Persze. Azt hiszem. Danielle? –kérdezte
-          Odabent alszik –mondtam
-          Köszi. Nem baj, ha bemegyek hozzá? –nézett ám
-          Menj csak. –bólintottam
-        Oké. –mondta, de mielőtt bement volna megtorpant és ránk nézett újra – Ez most…ez most az, amire gondolok?
-          Igen –mondtam
-          És? –fürkészett minket kíváncsian
-          Még nem kaptam választ –magyaráztam

Liam arca azonnal felderült és kíváncsian nézett Lauren-re, ahogy én is. Vajon igent fog mondani?

6 megjegyzés:

  1. Imádoooom.!*--* Úr Isten annyira jól írsz.! Most miért most hagytad abbaaaa?:DD ♥ Siess a köviveeeel!

    VálaszTörlés
  2. igeeeeeen........ ezt mondja Laureeeeen....... es legyen mar valaki mas szemszoge iiiiiiis lecciiiiii......... nagyooon jol irsz imadom a blogooood.... :) <3<3<3:-V

    VálaszTörlés
  3. Tudod hogy imádlak és a blogodat is....Legközelebb legyen több ember szemszöge benne és remélem igent fog mondani Lauren....Gyorsan kövit puszil:Bridget xoxo <3

    VálaszTörlés
  4. WTF? Nem ártott volna leírni azt a részt,amikor Zayn eldönti,hogy feleségül veszi Laurent..... te is ritka nagy liba vagy!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves intelligencia hiányban szenvedő Névtelen kommentelő! Először is azt hiszem én nem voltam feléd tiszteletlen, szóval az alap tiszteletet, tőled is elvárom velem szemben. Ha valami esetleg nem tetszik neked, akkor azt kulturált módon is ki lehet fejezni, nem pedig ilyen alpárian! Nem kötelező látogatni a blogot, ha esetleg nem tetszik az ahogy és amit írok. Minden olvasómat imádom, és minden építő kritikára próbálok figyelni, dee azt, hogy ilyen módon beszélj itt, nem tűröm el.

      Törlés
  5. Úristeen Milyen szörnyű emberek vannak! Hihetetlen.........Nagyon Imádunk Betti könyörgünk fojtasd! <3 <3

    VálaszTörlés