2014. január 12., vasárnap

Moments - IV. évad 1. rész



Sziasztok! Íme az új évad első része, amivel elkezdődik az utolsó évad. Igyekszem mindkét főszereplő szemszögéből bemutatni a történetet, hogy jobban átlátható legyen :) Köszönöm az előző részekhez érkezett kommenteket, nagyon aranyosak vagytok! El se hiszitek milyen jó érzés olvasni, a visszajelzéseket :) Köszönöm! Na de, remélem mindenki jól van és sok pihenéssel telik a hétvégétek. 
puszi 
Betti xx


A nyár olyan gyorsan telt el, hogy azt se tudtam mivel ment el olyan hamar. Az X-Factor turné Amerika után Európában folytatódott, és hatalmas sikere volt. Mindenhol rengetegen voltak ránk kíváncsiak, és mi a tiltás ellenére is folyton kilógtunk, hogy találkozhassunk velük. Egy ízben sikerült kiharcolnom, hogy menjünk el a kis országom felé, amibe persze először nem akartak belemenni, de Simon segítségével Magyarországra is elmentünk. Hatalmas szerencsém volt, hogy nálunk is épp a következő széria válogatása folyt, így jobban belement Simon is. Jó érzés volt a hazai rajongókat is látni, rengeteg szeretetet kaptunk tőlük is. És nekem is volt lehetőségem hazalátogatni, és bemutatni a többieket a szüleimnek. Persze a tesóm hozta a formáját, mint mindig. Anyuval pedig volt egy nagyon érdekes beszélgetésem. A szobámban ültem mikor bejött és nagyon komoly tekintettel nézett rám. Még mindig a fülemben csengtek szavai. 

-         És Patrick iránt mit érzel? -kérdezte váratlanul
-         Semmit nem érzek. Egy nagyon jó barátom, ennyi az egész -mondtam
-         Nem gondoltál arra, hogy talán adj neki egy esélyt? -nézett rám
-         Nem, mert nem érzek úgy iránta -ráztam meg a fejemet
-       Ugye tudod, hogy Harry is fog újra lányokkal randevúzni? -mondta és jól tudtam, hogy igaza van
-         Igen tudom, de csak emiatt nem fogok Patrick-al összejönni -mondtam a cipőmet fixírozva
-    Tudom jól, hogy neked még friss a szakítás, de azt nem mondhatod, hogy nincs közöttetek semmi. Látom, hogy néz rád, és néha ezt te kölcsönösen viszonzod. Csak annyit kérek, hogy gondold át. Neked is jár a boldogság - ölelt meg és kiment a szobából

Nem érthette, hogy nekem ez nem megy olyan gyorsan, egyszerűen képtelen voltam rá. Ahogy Simon mondta annak idején, a reptéren, még mindig mindenhol őt keresem. Amiről ennyi idő elteltével igazán leszokhattam volna, de nem ment. A lányok előtt is lebuktam, hogy az ő pulcsijában alszom. De nem tették szóvá, mert pontosan tudták, hogy min megyek keresztül. Az egyetlen szerencsém az volt, hogy az ősz kezdetével, le fog foglalni az iskola. Már korábban megkaptam a levelet, amiben leírták, hogy mikor kezdődik majd a tanév, és az évnyitó időpontját is megküldték, amin ott kellett lennem. Így hát most, egy Dublinba tartó gépen ülök, elegáns ruhában, ugyanis pont annyi időm lesz, hogy beessek a tanévnyitóra. A többiek Los Angelesben vannak, ahol a lemezmunkálatok folytak. Nos, igen nekiálltunk megcsinálni az első albumunkat. Ami nem ment olyan könnyen, mint ahogy azt terveztük, mivel a menedzsmentnek és nekünk nem ugyanolyan elképzelésünk volt azt illetően, hogy milyen dalok legyenek rajta. Mi teljesen másként akartuk, nem komoly, nagy jelentéssel bíró dalokat akartunk. Sokkal inkább könnyebb, felszabadultabb lemezt akartunk. Azt akartuk, hogy az élet gondjai mellett, aki meghallgatja az albumot, kicsit ki tudjon kapcsolni. Hogy emlékeztessen mindenkit arra, hogy az életet lehet könnyen is élni, vidáman, ha olyan oldalról nézzük. Egyszóval egy lazább albumot akartunk. És ebbe a menedzsment nem akart belemenni. Azzal érveltek, hogy ők az „okosak”, hiszen besegítettek a One Direction albumába is, és mennyire jó lett. Amivel egyetértettünk, de mi nem a One Direction nyomába akartunk menni. Jó volt az album, de mi más stílust akartunk képviselni, mint a fiúk. Nem a második One Direction akartunk lenni, hanem önmagunk. Így hát Amerikába mentünk és keresni kezdtünk egy olyan dalszövegírót, aki hasonló stílusban ír, mint ahogy mi elképzeltük a dolgokat. Néhány hetes keresgélés után, rá is találtunk a megfelelő személyre Los Angelesben. Lent a parton tartottak egy nyárbúcsúztató bulit, és ott találkoztunk Ross Lynch-el. Egy dallal léptek fel a bulin, és mi őrülten imádtuk a fellépésüket. Pontosan olyan könnyed, vidám, bulizós dalt énekeltek, amit mi kerestünk. A fellépés után odamentünk hozzá, beszélgettünk kicsit és benne volt a dologban, hogy közösen dolgozzunk. Mint kiderült a bandában, a tesóival vannak, ami ellen nekünk semmi ellenvetésünk nem volt, hogy ők is benne legyenek a munkálatokban. Szóval így kezdtünk neki a dalírásnak a menedzsment háta mögött. Viszont az elején még nem ment az írás nekünk, ami ellen Ross-nak volt egy nagyon jó ötlete, hogy küszöböljük ki. A fejébe vette, hogy elvisz minket a baráti körének az összejöveteleire, bulijaira, hogy átérezzük ezt az életérzést. Mit mondjak, eleinte feszéjezve éreztük magunkat, de egy-két alkalom után, már remekül éreztük magunkat. Megkockáztattuk, hogy ennyire még soha nem éreztük jól magunkat. Felszabadultak, vidámak, szabadok voltunk. Jókat buliztunk lent a parton, vagy elmentünk egy eldugottabb tóhoz és ott voltunk napokig. Ezek után már sokkal könnyebben ment az írás. Át akartuk adnia dalokban mindazt az élményt, amit mi is átéltünk. Jelenleg jó pár dalunk volt már, amelyek Simon szerint nagyon jók voltak. Na, igen. Neki meg mertük mutatni, és ő nagyon jól fogadta azt, hogy mi a saját utunkon akarunk menni. Támogatott minket, és megígérte, hogy beszél a menedzsmenttel. Remélni mertük csak, hogy rá hallgatni fognak, és meg tudja őket győzni. Szerettük volna mindennél jobban kiadni ezt az albumot úgy, ahogy elképzeltük. Szerettünk volna hűek maradni a bolondos énünkhöz, amit megismerhettek a rajongók. Ráadásul ez az egész kis kaland nekem is sokat segített. Ross hamar kiszedte belőlem, hogy miért vagyok letört, és igyekeztek mindig elterelni valamivel a figyelmemet, ha látták, hogy kezdek magamba fordulni. Egy ízben kifejtette, hogy próbáljam meg jelenleg tovább élni az életemet, próbáljam meg újrakezdeni, és ha tényleg ilyen mély a szerelem közöttünk, akkor egyszer még újra úgyis együtt leszünk. De addig is ki kell próbálnom magamat, és adnom kell esélyt az életnek, ha az lehetőséget kínál fel nekem. Fiatal kora ellenére, nagyon éretten gondolkodott, ami kicsit meglepett. 

Kinéztem az ablakon és már nem voltunk messze Dublintól. Izgatottan fészkelődtem a helyemen, régen nem jártunk már Európában, amiért kicsit lelkiismeret furdalásunk is volt. Kerek egész 3 hónapja letáboroztunk Los Angeles városában, és azóta nem is jártunk erre. Ami nekem ismét jó volt, hiszen időközben a fiúk is a turnéjuk végére értek, és két hete már újra otthon vannak. Én a tervezettek alapján, csak pár napig leszek Dublinban, amíg elintézem a szükséges dolgokat, a félévre már bejelentkeztem, csak a tárgyakat kellett felvennem és a könyveket megvennem. A tanárokkal is kellett némi konzultációt sorra kerítenem, szóval körülbelül egy hétig fogok Dublinban lenni. Eleinte nem tudtam, hogy hova menjek, hol szálljak meg, mert Simon szerint nem biztonságos a kollégiumba visszamenni, de én ragaszkodtam hozzá. Így ismét a régi szobánkban fogok egy hétig megszállni. Annyi új dolog történt, annyira magába szippantott minket Amerika, hogy melegség öntött el annak a gondolatára, hogy újra hidegebb, és örökké esős földrészen lehetek. Mindig segít kitisztítani a gondolataimat és átgondolni a dolgokat. Az iskola erre pedig nagyon jó hely volt. Régen is mindig itt tudtam a legjobban gondolkodni, vagy ha elmentem a tengerhez sétálni. Ez utóbbit most is listára vettem, szerettem volna egy jót sétálni. Napsütéses tengerparton sétáltam mostanában eleget, de annak nem volt meg ez a különleges varázsa. Ott az ember inkább mindent elfelejt, és gondtalannak érzi magát.
Megráztam a fejemet és a légi utaskísérő bemondta, hogy nemsokára leszállunk, kössük be a biztonsági öveket. Elmosolyodtam arra a gondolatra, hogy régen mennyire féltem a repüléstől. Aztán amikor a szakításunk után először ültem repülőre, hirtelen már nem féltem annyira. Igaz a gyomrom még mindig liftezett a leszállásnál, de ehhez hozzá lehet szokni. A reptéren szerencsére nem voltak rajongók, hiszen senki nem tudta, hogy most érkezem. Fejembe húztam a sapkámat, és miután felvettem a bőröndjeimet, elindultam kifele. Azonban alig értem el a terminál közepét, mikor valaki a nevemet mondta. Kíváncsian fordultam meg, és Scarlettel találtam szemben magamat. Szélesen elmosolyodtam, és a bőröndjeimet hátrahagyva futottam felé, ő pedig ugyanígy tett.

-         Jézusom, te hogy kerülsz ide? –kérdeztem őt szorongatva
-         Megtudtam a tanároktól, hogy jössz, gondoltam megleplek –mondta nevetve
-         Az biztos, hogy sikerült meglepned! Istenem, de örülök neked! –engedtük el egymást
-       Na gyere szupersztár, menjünk mielőtt felismernek. Majd a koliban beszélgetünk –vette el a táskáim egy részét
-         De jó is lesz –örültem meg és mentünk a kijárat felé

Odakint fogtunk egy taxit és az oda út alatt szinte be se állt a szánk. Én folyamatosan őt faggattam, ő meg engem. Szegény sofőrnek a végére szerintem zsongott a feje, figyelembe véve, hogy az út nem volt rövid. Megkockáztatom azt is, hogy egy megkönnyebbült sóhajt hallottam, mikor kirakott minket az iskola előtt. Megálltam egy pillanatra és felnéztem az iskolára. Istenem, mennyire hiányzott már ez a látvány. Hiába mondta Ross, hogy ő el nem tudná képzelni, hogy esős, hideg helyen éljen, én biztosan tudtam, hogy Dublin lesz az, ahol élni fogok. Szerettem Los Angelest, de ez a hely közelebb állt hozzám. Scarlett megölelt, majd elindultunk befele. Szinte semmi nem változott, minden ugyanolyan volt. Belépve a szobába örömmel láttam, hogy ott is még mindig minden ugyanolyan, mint ahogy a legutolsó látogatáskor hagytam. Gyorsan leraktam a táskáimat, és eldőltem az ágyamon. Már el is felejtettem, hogy milyen kemény, de nem érdekelt. 

-      El se hiszem, hogy sztár létedre ragaszkodsz ehhez a kis kollégiumhoz –huppant le Scarlett Lauren régi ágyára
-      Csak mert ismert vagyok, és egy őrült álom részese, még nem szálltam el magamtól. Minek menjek puccos szállodába, ahol mindenki bájolog nekem, és a paparazzik is rögtön kiszúrnak, mikor jöhetek ide is? Ahol otthon érzem magam és innen indultam –ültem fel
-         Örülök, hogy nem szálltál el magadtól. Maradj is meg ilyennek –mondta
-         Nem fog megtörténni, és ha mégis lesz, aki fejbe vágjon –dobtam hozzá egy párnát
-         Abban biztos lehetsz! Tőlünk majd kapsz a fejedre, ha dilis sztárként kezdesz viselkedni –nevetett
-         Ebben reménykedem is –mondtam
-   De mesélj, hogy vagy? Egy időben minden veled és Harry-vel volt tele. El se hiszem, hogy szakítottatok –mondta
-     Jól vagyok, és ezt nem csak azért mondom, hogy megnyugtassalak. Jót tesz az, hogy az albumon dolgozunk, eltereli a figyelmemet –mondtam
-         Nem értem, szeretitek egymást, és hagyjátok, hogy ilyen hülyeség közétek álljon –rázta meg a fejét
-         Ez bonyolult Scarlett, nem olyan egyszerű –mondtam
-       Rendben, nem akarlak ezzel szekálni. Te tudod, én csak azt akarom, hogy boldog legyél –állt fel és ölelt meg
-         Az leszek, ne aggódj –viszonoztam ölelését
-         Na de gyere, menjünk vagy elkésünk az évnyitóról! –húzott fel és már rohantunk is a nagyterem felé

Újra olyan érzésem volt, mintha ismét egy egyszerű átlagos diák lennék. Scarlett-el beültünk a hátsó sorba a többiek mellé, és nem törődtem az összesúgó emberekkel. Ott voltak a többiek is, akik nem engedték, hogy elrontsák a hangulatomat. Mindenki össze-vissza ölelgetett és ez nagyon jó érzés volt. Megeresztettem titokban egy üzenetet a lányoknak, és nem meglepő módon, Ross írt vissza. 

„Titokban üzeneteket küldözgetsz a tanévnyitó alatt? Nem szép dolog, tedd el a telefont, és legyél jó kislány! Figyelj oda a rektor bácsira ;) Ross xx” 

Ahogy elolvastam az üzenetet, majdnem hangosan felröhögtem. Jellemző rá, hogy képes mindenből viccet csinálni. Gyorsan bepötyögtem a választ, és elraktam a telefonomat.

„Esküszöm nem vagy normális, de ezért imádlak. Te pedig ne üzeneteket olvasgass, ami nem is rád tartozik, hanem folytasd a munkát! ;) Betti xx” 

A rektor beszéde esküszöm semmit nem változott az évek során. Elmondta a szokásos köszöntő beszédét, emellett elmondta a megváltozott házirendeket, és felhívta a figyelmet arra, hogy hamarosan szakmai gyakorlati helyet kell keresniük a végzős diákoknak. Az egyetlen szerencsénk az volt, hogy mindezt rövidre fogta, így fél óráig tartott az egész, aztán elengedtek minket. Nekem sajnos be kellett mennem még elintézni néhány hivatalos dolgot, így a többieknek mondtam, hogy majd utánuk megyek. 

Pechemre nagyon sokan voltak mindenhol, így mire végeztem már kezdett besötétedni. Mivel nem nagyon voltam oda a kollégium éttermi részéért, így arra gondoltam, hogy leugrom a közeli boltba venni valamit estére. Kiléptem az iskola kapuján, és elővettem a telefonomat, hogy írjak egy sms-t Scarlett-nek, hogy ne aggódjon, kimentem vásárolni. Alig fordultam be a következő sarkon, mikor valakinek nekiütköztem. A telefonomat még épp időben kaptam el, hogy ne essen le, és fel sem nézve motyogtam el egy bocsánatot. Azonban az illető hangja nagyon ismerős volt. Felnéztem és kis híján megint elejtettem a telefonomat. 

-         Szia kislány, nem is tudtam, hogy te itt vagy Dublinban –mondta
-         Niall? Te jó ég, mit keresel erre? –kérdeztem döbbenten és megöleltük egymást
-         Tudod, Írországban élek, tehát nem meglepő –nevetett
-         De nem Mulingarben? –sandítottam rá
-    Ez igaz, de nem csak ott vagyok mindig. Épp egyik barátomhoz tartok, megbeszéltük, hogy összeülünk valahol. –mondta
-    Én az iskolába jöttem vissza, folytatom a tanulmányaimat és egy hétig itt leszek, hogy elintézzek mindent –magyaráztam
-      Ja igen, Harry említette, hogy folytatni fogod –mondta és a neve hallatára a gyomrom bukfencezett egyet
-         Igen, muszáj valamivel lefoglalnom magam –vontam meg a vállamat
-         Figyelj, nincs kedved csatlakozni hozzám? Régen beszélgettünk –mondta
-         Ma inkább kihagynám, de ha akarod, holnap találkozhatunk –mondtam
-         Remek! Úgyis a haveromnál alszom, akkor délután összefuthatunk –lelkesedett fel
-         Nekem tökéletes. Akkor csörgess majd meg, aztán beszélünk –mondtam
-         Rendben, vigyázz magadra –ölelt meg

Miután elköszöntünk egymástól, csak álltam és néztem, ahogy Niall eltűnik a sarkon. Tudtam, hogy összefuthatok vele, de hogy, rögtön az első nap belefussak. Mindenesetre nagyon vártam, hogy holnap találkozzunk. Ezer éve nem láttam már egyiküket sem. Pontosabban, a szakítás óta.

5 megjegyzés:

  1. Érdekes... Nagyon érdekes. Na jó viccet félre téve nagyon jó volt és én már nagyon-nagyon vártam a folytatást. Remélem a kövi részt hamar hozod majd és ugyan ilyen jó vagy épp még jobb lesz.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszett a rész, és már nagyon várom ezt az évadot! :)
    Siess a következővel!!

    VálaszTörlés
  3. Sziaa!
    Ez valami eszméletlen volt! Imádom ezt az évadot! Köviit gyorsan! xxx Alcsi

    VálaszTörlés
  4. Jaj nagyon jo :D remelem a koviben mar harry is szerepel :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon nagyon jól írsz.:) 2 napja olvasom a blogodat és nagyon megtetszett, egyszerüen nemtudom letenni a telefont a kezemböl.:D Vannak megható pillanatok, amikor könnyezni is szoktam. De vannam vicces pillanatok is.:) Nagyon sajnálom hogy ez lesz az utsó évad, szivesen olvastam volna még. Csak így tovább, imádlak. x <3

    VálaszTörlés