Moments - IV. évad 28. rész

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy ritkábban volt mostanában rész, de mostantól igyekszem hamarabb jelentkezni az új részekkel. Remélem mindenki jól van, és az érettségizők, is most már fellélegezhetnek az írásbekik után. Köszönöm, hogy itt vagytok, és az előző részhez érkezett kommenteket is. Szeretlek Titeket ♥

puszi
Betti xx

Harry kérdő tekintettel nézett ránk és láthatóan nem értette miért nézünk rá meredten. Mégis, hogy mondjam el, hogy mit tett Ross? Kifújtam a levegőt és a fiúkhoz fordultam.

- Magunkra hagynátok kicsit? -kérdeztem

- Persze kislány -kacsintott Zayn és kimentek

- Mi a baj? Történt valami? -érdezte aggódva Harry

- Igen, történt -néztem fel rá

- Kicsim megijesztesz, miről van szó? -ült le mellém

- Megjelent Ross-ék videója és....-kezdtem

- És? -sürgetett

- És belerakták azt, amikor....amikor megcsókolt -motyogtam el a végét 

- Hogy? -a tekintetében rémületet láttam

- Nem tudom hogyan lehetséges, de benne van -hajtottam le a fejem

- Mégis hogy tehette ezt? -állt fel idegesen

- Nem tudom -szuggeráltam a laptopot

- Amikor beszéltél vele mit mondott? Nem fogadta gondolom jól, hogy eljegyeztelek -mondta

Abban a pillanatban el akartam bújni egy sötét lyukba és örökre ott maradni. Azt elmondtam Ross-nak, hogy újra együtt vagyunk, de az eljegyzésről nem volt szó. 

- Igen, beszéltem vele, de az eljegyzés nem került szóba -álltam fel

- Nem mondtad el neki, hogy ismét együtt vagyunk? -kérdezte meglepetten

- De igen, azt elmondtam neki. Világossá tettem számára, hogy téges szeretlek és ezen semmi se változtathat. Azonban, egyelőre a családjaink se tudják, hogy megvolt az eljegyzés. Nem gondoltam, hogy a többieken kívül először neki kéne ezt megtudnia -magyaráztam

- Igazad van, ostoba kérdés volt részemről -túrt a hajába

- Ne aggódj kicsim, ez semmin se változtat -mentem oda hozzá

- Nagyon is sok mindenen változtat -ölelt magához

- Mégis min? -lepődtem meg

- Most mindenki látja a videóban a csókot, és kombinálni kezdenek -simított végig a hátamon nyugtatóan

- Nem érdekel, gondoljanak amit akarnak -vágtam rá

- Nem érted szépségem. Ha napvilágra kerül, hogy eljegyeztelek, akkor megint téged fog mindenki bántani. Ismerem jól a rajongókat. Láttak most Ross-al csókolózni, de mégis az én menyasszonyom vagy -mondta én pedig teljesen lefagytam

- Erre nem is gondoltam -néztem fel rá

- A legrosszabb dolog volt amit veled tehetett. Nekem akart fájdalmat okozni, és mégis téged bántott -bújt a nyakamhoz

- Istenem, mi lesz most? -motyogtam a mellkasához bújva

- Ne aggódj szerelmem, majd megoldjuk együtt -nyugtatott

- Nem tudom. Már azért is utáltak, mert a barátnőd vagyok -húzódtam el kicsit

- Egyszer el kell fogadniuk, hogy egyszer megállapodok valaki mellett -mondta

- De talán....úgy gondolják, hogy nem ilyen fiatalon fogsz -piszkáltam az ingje egyik gombját

- A szerelem nem kor függő. Igen, lehet hogy fiatal vagyok, de képtelen vagyok nélküled élni. Azok után hogy megismertem a szerelmet és boldogságot melletted, maga volt a pokol nélküled élni. És ez az én életem -magyarázta édesen

- Remélhetőleg Anne se fog kiakadni -tűnődtem

- Anya nem olyan, elfogadta azt is, hogy együtt vagyunk -ült le az ágyra és az ölébe húzott

- Mikor mondjuk el nekik? -kérdeztem

- Nem tudom, mi lenne ha holnap elutaznánk Holmes Chapel-be, és elmondanánk nekik? A többiek is jönnének, és olyan lenne mint régen. Úgyis nemsokára kezdődik a turné, és nem lesz alkalmunk együtt lenni -vetette fel

- Jól hangzik, kicsit elszabadulunk ebből az őrültek házából -bújtam hozzá

- Gyere menjünk vissza a többiekhez -állt fel

Örültem annak, hogy ez az incidens nem okozott újabb vitát közöttünk ismét. Nem tudom mi volt ezzel a célja Ross-nak, de éreztem, hogy el kell vele beszélgetnem. Elég nekem, hogy Caroline szabadon van, Taylor még mindig Harry-re pályázik és Marco a gondolatától is rosszul van, hogy a közelébe legyek Harry-nek. Mindezek mellett nincs szükségem arra, hogy még ő is megpróbáljon bekavarni nekem. Nem akarom elveszíteni a barátságát, de Harry fontosabb nekem. Lehet, hogy Ross ezt nem érti meg, talán nem is fogja, de Harry különleges ember. Nagyon éretten gondolkodik, önzetlen mások iránt, feltétel nélkül képes szeretni, a barátaiért, és a családjáért képes bármire és nem utolsó sorban rajong a rajongóikért. Tudom furán hangzik, de néha azt gondolom, hogy a rajongók nem is sejtik, hogy Harry mennyire szereti a rajongóikat, hogy mennyire hálás nekik és mennyire nagyra tartja őket. Figyelem őt mindig, mikor a rajongóik írasait nézi, vagy amikor egy-egy rajongóval találkozunk. Úgy tudja őket csodálni, hogy az hihetetlen. Alázattal van az iránt amit csinál, és egy percig nem gondolja azt, hogy ő több lenne másoknál. Keményen dolgozik, elszántsággal, de közben megmaradt kedves embernek. Akivel elég bárkinek 5 percet beszélnie ahhoz, hogy rájöjjön milyen ember is ő. Ezért nem is értem, hogy miért kap ennyi utálkozást a média és ami még inkább meglepő a rajongók részéről. Bár mindannyian annyi bántást kapnak, hogy érthető, ha elkedvtelenednek néha. Ilyenkor próbáljuk meg őket a lányokkal felrázni, és megértetni velük, hogy arra koncentráljanak, hogy mennyien szeretik őket. Ami többnyire akkor sikeres, ha Lux benyargal a szobába és a fiúk nyakába veti magát. 

Gondolatmenetemből Louis zökkentett ki, azzal hogy lendületesen belevetette magát az ölembe. Felnyögtem a súlya alatt, míg ő nevetve konstálta a reakciómat. Persze csak pár percnyi örömöt hagytam neki, mert amilyen könnyen az ölembe ült, olyan könnyen került le a földre. Ezen persze a töbiek kezdtek el nevetni, mire Louis felhúzta az orrát, majd elkapta a hozzá legközelebb ülő fiú lábát, aki történetesen pont Niall volt. Szegény srác szépen lepottyant a kanapéról, de nem sok ideje volt a fenekét sajnáltatni velünk, mert Louis rávetette magát, ami hangos visítást eredményzett. Lauren-el mindketten menekülőre fogtuk, ugyanis a fiúk hangos kiáltás keretében csatlakoztak a kis pároshoz. Gondoltuk jobb félni, mint megijedni. Vagyis csak ismertük a fiúkat, és képesek minket célba venni azután, hogy egymást kigyilkolták. Ez most sem volt másként, ugyanis 10 perc után, mi lettünk a célpont. Így hamarosan a nappali padlóján végeztük, visítva a nevetéstől. 

- Oké elég legyen -kiáltotta nevetéstől kifulladva Lauren

- Majd ha megígéritek, hogy nem nevettek többet más fenékfájdalmán -harsogta túl Niall

- Semmi közünk a te fenék fájdalmadhoz -visította Vic

- Neeee -visított Danielle, miközben Liam kegyetlenül csiklandozta

- Harryyy elég -próbáltam ellökni a kezét

- Na jó eleget kaptak -engedte el Zayn Lauren-t

- Végre -sóhajtottunk fel

Az oldalamat szorongattam miközbe levegő után kapkodtam. Utáltam amikor ezt csinálták, mivel mindannyian rettentő csikisek vagyunk. De mindez ellenére jó volt kicsit felszabadultan nevetni, és igy együtt lenni.

Az este további felében megbeszéltük a többiekkel, hogy akkor reggel elindulunk Harry családjához, amiben mindenki lelkesen benne volt. Nekik is szép emlékeket idéz vissza az a hely, abból az időszakból, mikor összekerültek, és oda mentek el, hogy jobban megismerjék egymást. Így hát reggel korán keltünk, hogy készen legyünk 9 órára. Nem sok mindent pakoltunk be, mert csak pár napot töltünk majd náluk. 

- Kicsim, ha nem indulunk el hamarosan, akkor el fogunk késni -kiabálta Harry a nappaliból

- Pillanat -válaszoltam és még gyorsan beledobtam a táskámba a telefonomat

- Esküszöm olyan vagy mint Liam. Nála is a nemsokára fogalma, 1 perctől egészen 1 hétig terjed -nevetett

- Csak nem tapasztalat? -néztem fel rá a táskámból

- Egyszer megkértem, hogy segítsen a laptopomra feltelepíteni egy programot. Egy hét után csinálta meg, miután szóltam neki -mondta még mindig nevetve

- Jézus, így már érthető -vettem fel a táskámat - Nos mehetünk akkor? 

- Úgy beszélsz, mintha te vártál volna rám 1 órát -húzott magához

- Nem volt az 1 óra -böktem meg

- De igen szépségem, kerek 1 óra volt -csókolt meg

Szerencsére lent egy rajongó se volt, igy gyorsan útnak tudtunk indulni. Terv szerint először Lauren-el és Zayn-el találkozunk, őket vesszük fel mi. Három kocsival mentünk, így kényelmesen elférünk mi is, és a csomagjaink is. Ráadásul a három jómadár, - Harry, Louis es Niall -, még élvezte is, hogy vezethetnek ilyen hosszú távon. Fél óra múlva már Zayn lakása előtt voltunk, és felvettük őket.

- Mit szólnátok ahhoz, ha beugranánk a Starbucksba reggelit venni? -kérdezte Harry

- Jó ötlet, úgyse sikerült reggelizni -mondta Zayn

Az ötlet jó volt, azonban ott már összefutottunk rajongókkal, így egy kicsit tovább tartott a művelet. Lauren és én úgy döntöttünk, hogy kint várakozunk a kocsinál. Nyugodtan iszogattuk a kávenkat, mikor Lauren hirtelen elkapta a kezemet és mögé, nézett elkerekedt szemekkel. Nem értettem mi ütött belé, de nagyon megijesztett.

- Lauren, mi a baj? -kérdeztem

- Ott....ott mögötted -dadogta

- Megijesztesz, kit láttál? -fordultam meg

Egy pillanatig félő volt, hogy kiesik a kezemből a poharam, ugyanis nem más állt az út másik felén, mint Caroline. Komolyan, ennek sose lesz vége? Akár egy elcsépelt szappanopera, olyan volt ez az egész. Mikor találkozott a tekintetünk elmosolyodott és legnagyobb meglepetésemre odaintegetett nekünk. Irreális, hogy senkinek nem tűnt fel. 

- B-Betti gyere....gyere menjünk be -húzott a karomnál fogva Lauren

- Azt már nem, nem fogok megijedni tőle -álltam Caroline tekintetét

- Ne csináld, kérlek -rángatott elszántan Lauren, és a hangja olyan fura volt

- Lauren -fordultam felé

Láttam rajta pontosan ugynazokat a tüneteket, mint ami nekem is jelentkezett a legutóbbi rohamomnál. Becsukta a szemét, a szabad kezét a fülére rakta és enyhén a fejét rázta. Nem törődtem tovább Caroline-val, helyette magamhoz öleltem szorosan Lauren-t és igyekeztem megnyugtatni.

- Shhh nincs semmi baj -suttogtam a fülébe

- Nem tehetek róla én...egyszerűen magától jön -csuklott el a hangja

- Nyugodj meg drágám, már elment -simogattam a hátát

- Nem! Nem! Ott van és nevet. Hallom ahogy nevet -rázta a fejét, én pedig remegő kézzel öleltem szorosabban

Biztosan tudtam, hogy Caroline elment, mert láttam ahogy elhajt a kocsijával. Akkor miért mondja Lauren, hogy hallja ahogy nevet? Megijesztett az, amit Lauren mondott. Istenem, lehet, hogy neki súlyosabbak ezek a rohamok, mint nekem. Nagy nehezen sikerült őt megnyugtatnom és közben Louis-ék is megérkeztek. Azonnal látták, hogy valami baj van, így Louis felkapta Lauren-t és a kocsijukhoz vitte. Beültette a hátsó ülésre, majd Vic beült mellé.

- Mi történt? -kérdezte Louis

- Caroline. Felbukkant az út másik felén. És...és Lauren pánikrohamot kapott. De, nem ez volt benne az ijesztő -túrtam a hajamba 

- Hanem? -faggatott

- Lauren azt bizonygatta, hogy Caroline még mindig itt van, és hallja ahogy rajta nevet....de Louis, Caroline addigra már elment -néztem a szemébe

- Hogy? -döbbent le

- Jól hallottad. Istenem Louis! Soha nem gondoltam volna egy percig sem, hogy Lauren-t ennyire megviselték a történtek. Ez nem egyszerű roham volt, olyat hallott és látott ami nem is volt valós -csuklott el a hangom

Nem, az nem lehet, hogy Lauren beteg legyen, hogy ilyen súlyos legyen az állapota.

- Nyugodj meg. Muszáj lesz vele elbeszélgetni erről. Segítségre van szüksége, hogy meggyógyuljon -ölelt magához

- Louis menjetek előre, Anne talán meg tudja nyugtatni. Mi majd megyünk utánatok, ahogy a többieket ősszeszedtük -mondtam

- Rendben, de siessetek -puszilt meg 

Néztem ahogy elhajtanak, majd elővettem a telefonomat és hívtam Harry-t. 

- Kicsim, baj van? -kérdezte rögtön

- Nem kérdezem, honnan a megérzés, de igen. Jönnötök kéne -mondtam tömören

- Megyünk -tette le

Nem vártam meg őket a kávézó előtt, helyette beültem a kocsiba. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy engem nem zaklatott fel Caroline felbukkanása, mert még mindig remegett a kezem. De Lauren állapota most jobban lefoglalt. Perceken belül felbukkantak a fiúk és láttam rajtuk, hogy feltűnt nekik Lauren hiánya.

- Hol van Lauren? - kérdezte azonnal Zayn

- Louis-ék elvitték -mondtam

- De miért? Mi történt? -kérdezte Harry

- Tömören, felbukkant Caroline, Lauren pedig rohamot kapott. De ami ijesztő volt benne, hogy azt mondta, látja hogy Caroline még ott van, és hallja ahogy nevet rajta -foglaltam össze

- Mi? -döbbent le a két fiú

- Aggódom érte, bár nem mondta, úgy tűnik őt jobban megviselte ez az egész -mondtam

- Istenem, ne....ez nem történhet meg vele -keseredett el Zayn

- Nyugodj meg, majd kitaláljuk, hogy miként segíthetünk neki -nyugtatta Harry

- Menjünk, minél hamarabb látni akarom őt -emelte fel a fejét Zayn

- Megyünk -indította be a kocsit Harry

Az odaút csöndesen telt, mindenki a gondolatába volt merülve. Azon kívül, hogy nem értettem, hogy bukkanhatott fel pont ott Caroline, meglepett, hogy nem félelem fogott el a láttan, hanem....harag. Igen, azt hiszem nevezhető haragnak az az érzes, ami akkor elfogott. Ha Lauren nem lesz rosszul, képes lettem volna odamenni hozzá, és nem tudom...talán meg neki is estem volna. A kezem erre a gondolatra akaratlanul is ökölbe szorult. Minden Caroline hibája. Gondolataimból Harry zökkentett ki, azzal, hogy kezét a kezemre simította. Felpillantottam rá, és ahogy rám mosolygott az megnyugtató volt. Nem hergeltem magam tovább, helyette az aggodalom lett urrá rajtam. Nem tudtam hogyan tovább, de elegem volt abból, hogy mindenki ártani akar nekünk. Marco, Taylor, Caroline...és nos igen Ross is. Lehet, hogy csak főiskolás fruskáknak tartanak minket, de épp itt volt az ideje annak, hogy kiálljunk magunkért. Mindenkivel szemben.