2012. július 16., hétfő

39. rész

Valószínűleg még soha életemben nem voltam annyira sokkos állapotban, mint ott akkor, ahogy kimondták a nevünket. Örömmámorban úszva mentünk le a színpadról és mindenki mindenkivel összeölelkezett a tovább jutottak közül. Teljesen idegen embereket öleltem és még Perriet is megöleltem, pedig az utóbbi napokban néha az idegeimre mászott. Alig tudtuk elhinni, hogy ez mind megtörténik tényleg. megcsináltuk! Forgott velem a világ és épp a már ismert fiút hallgattuk – eligazítás céljából – mikor megpillantottam Gemmát. Szélesen mosolygott és a mellette álló Anne is. Nem törődve azzal, hogy elvileg csöndben kéne hallgatnom az eligazítást odarohantam hozzájuk. Mindkettejük nyakába borultam és ők szorosan öleltek vissza.

- Gratulálunk! Nagyon ügyesek voltatok –mondta Anne

- El se hiszem, hogy ez tényleg a valóság! –mondtam a könnyeimmel küszködve

- Pedig elhiheted, hogy az! –mondta Gemma

A lányok is odarohantak végre – mint később megtudtam, hamar véget ért a kis kupaktanács – és mindannyian egy hatalmas ölelésben borultunk össze. 20 perc után mikor már mindenki kisírta, ugrálta, ujjongta magát, elgondolkodtunk azon, hogy most hogyan tovább.

- A srác azt mondta, hogy 6 nap múlva kell indulnunk Barbadosra –ugrált Caroline

- Hogy hova? –kiáltottam fel

- Jól hallottad!! Megyünk Barbadosra! –kiáltozott Lauren

- Uramatyám! –fogtam a fejemet

- Hihetetlen! –nevetett Vic

- Akkor most irány haza. Elő kell készülnetek az utazásra –terelt minket a kijárat felé Anne

- Rendben –bólintottunk

Egész úton Holmes Chapel felé az elmúlt napok eseményeiről beszéltünk, egymás szavába vágva. Gemma és Anne pedig mosolyogva és lelkesen hallgatták a beszámolónkat.

Természetesen a fiúk se maradtak ki az örömünnepből ugyanis alig érkeztünk meg, már telefonáltunk is nekik, hogy elmondjuk a jó hírt. Sajnos nem tudnak elszabadulni a stúdióból így nem találkozunk velük az indulás előtt sem. Így úgy döntöttünk, hogy azt a pár napot pihenéssel és gyakorlással töltjük. Rendszerességgel kiültünk a hátsó kertbe és a tűz köré gyűlve énekelgettünk mindenféle dalokat, random ahogy eszünkbe jutott. A kedvencünk a Somewhere over the Rainbow lett, amit gyakran vettünk elő. Nagyon meghitt volt ülni a tűz körül, takaróba burkolózva és énekelni. Néha Gemma is társult hozzánk, de Anne mindig velünk ült kint. Persze a legkisebb tag, a család cicája sem maradhatott ki a buliból, aki rendszerességgel valamelyikünk ölében gömbölyödött össze. Anne előszeretettel készített rólunk képeket ezeken az estéken és gyakran felrakta Twittere. Mikor megkérdeztük miért azt válaszolta, hogy azért mert egyrészt tetszenek neki másrészt így a fiúk is láthatják. És valóban, nem egyszer válaszoltak a kiírt képre vagy ők maguk rakták ki a saját Twitterükre egy-egy szerelmes szöveg kíséretében.

Az indulás előtti napon nagyon izgatottak voltunk, de legalább mindenünk megvolt. Kimostuk a ruháinkat, vásároltunk egy-két szükséges dolgot, mint fürdőruhák, könnyed nyári ruhákat és nekem első sorban naptejet. A bőröndöket lecipeltük a nappaliba, hogy reggel ne kelljen azokkal bajlódni. Anne és Gemma kikísért minket a reptérre, ami nagyban megkönnyítette a dolgokat. A reptéren mindenki megbámult minket, ami rettentő fura volt. Én először annak tudtam be, hogy mindenki felismerte Harry Styles nővérét és édesanyját. De mikor odakiabáltak páran, hogy hajrá Lady Switch egy kicsit meglepődtem. Ismernek minket? Ezt meg hogyan?

- Drágám, az X-Factor válogatást mutatta a televízió. Aki nézte, tud rólatok –karolt át Anne

- Igaz. –bólintottam kábán

- Mindenetek megvan? –kérdezte Gemma

- Az önbizalmam valahol lemaradt a bejáratnál –mondta Caroline

- Ne aggódj nem lesz semmi baj –nyugtatta Lauren

- Igaza van. Csak ügyesen, ahogy eddig is. –ölelt meg Anne

- Köszönjük! Mindent, amit értünk tettetek –motyogta Vic

- Nehogy sírni kezdj itt –ölelt meg vigyorogva Gemma

- Nem dehogy –törölgette a szemét

Ekkor a hangosbemondó felszólított mindenkit a beszállásra, a Barbadosi járatra.

- Mennetek kell –ölelt meg mindannyiunkat Anne sorban

- Nézni fogunk titeket, szóval mindent bele –mondta Gemma Laurent ölelve

- És a fiúk is biztosan drukkolnak –mosolygott Anne

- Remélem, lesz annyi idejük –bizakodtam

- Biztosan. –kacsintott rám sokat sejtetően Gemma

Sajnos nem volt időm kifaggatni őt, mert be kellett szállnunk. Elköszöntünk tőlük és felszálltunk a gépre, ami egy újabb kihívás illetve élmény felé repített minket. Az oda úton Lauren elaludt mellettem, Caroline Niallel beszélt telefonon majd zenét hallgatott, Vic Louissal beszélt Skype-n, én pedig zenét hallgattam és gondolkoztam. Még mindig úgy véltem, hogy ez egy szép álom, amiből biztos fel fogok ébredni, előbb vagy utóbb véget ér. Ez így ment egészen addig, amíg meg nem pillantottuk Barbadost, aminek a láttán annyira megörültem, hogy felugrottam a helyemről és gyönyörűen bevágtam a fejemet az utas térben lévő csomagtartóba. Fájós fejjel ültem vissza a helyemre, miközben a légiutaskísérő szidását hallgattam, miszerint nem ugrálunk fel mint a kisgyerekek. Laurenék persze jót nevettek rajtam, amihez később én is csatlakoztam, miután nem láttam már kettőt a mellettem kacagó Laurenből. Kilépve a repülőből megcsapott minket szó szerint a meleg. Úgyhogy az első dolgunk volt megválni a meleg felsőktől és kabátoktól. Felvettük a bőröndjeinket és körbenézve láttuk, hogy már küldtek ki elénk kísérőt. Közelebb érve láttuk, hogy ott vannak már jó páran köztük a Little Mix is. Köszöntünk nekik és hallgattuk a kiosztott feladatokat. Mint kiderült itt is 5 napot fogunk eltölteni, ami idő alatt kemény munka vár ránk. Mindenki kap egy dalt, amit be kell gyakorolni az utolsó, ötödik napra. Akkor kell, ugyanis két zsűritag előtt előadnunk megmutatva mit is tudunk. Természetesen kaptunk egy nap pihenőt, aznapot, arra hogy kipakoljunk a másnapot, pedig egy kis lazításra, felkészülésre. Tehát konkrétan 3 nap marad a gyakorlásra. Kicsit izgultunk hogy annyi idő elég lesz-e a gyakorlásra, de nem volt mit tenni, ugyanis a dalt nem kaptuk meg előbb. Végül Caroline nyugtatott minket meg és javasolta, hogy élvezzük ki a meglévő szabadidőt. Megfogadtuk a tanácsát így mikor megérkeztünk a szállodába, rekordsebességgel pakoltunk ki és öltöztünk át fürdőruhába. Felkaptam rá egy rövidnadrágot és egy toppot majd lesétáltunk a partra. Meseszép volt arra a táj és ameddig elláttunk gyönyörűen kéklő óceánt, láttunk. Én a partról néztem a többieket amint egymást, gyilkolják a vízben, mikor egy labda gurult oda hozzám. Azaz esett rá a lábamra. Még szerencse, hogy nem fejbe dobtak, amilyen az én formám. Oldalra pillantva egy fiút láttam, aki pont felém futott. Szőkés haja volt, kidolgozott felső teste és nagy bűnbánó szemei.

- Ne haragudj, nagyon megütött? –térdelt le mellém a homokba

- Dehogy. –nyúltam a labdáért

- Biztos? Tényleg ne haragudj, véletlen volt –mondta lebiggyesztve a száját

- Biztos! Tessék a labdátok –adtam vissza neki

- Új vagy erre? Még nem láttalak –kérdezte

- Ma érkeztünk a barátnőimmel –mutattam a lányok felé

- Nyaralni? –kérdezte

- Nem. Az X-Factor műsor miatt vagyunk itt –magyaráztam

- Szerepeltek benne? Szuper! –lelkesedett

- Kendall jössz már? –szólalt meg az egyik fiú a háta mögül

- Mindjárt megyek! –intett hátra

- Már várnak –mondtam

- Ráérnek. Egész nap együtt voltunk. –mondta mosolyogva

Ahogy elmosolyodott két kis gödröcske jelent meg az arcán, ami mosolygásra késztetett. Rögtön Harry jutott eszembe, hogy mennyire imádom benne ezt. Gondolatmenetemből Kendall zökkentett ki, aki még mindig ott térdelt mellettem.

- Most mennem kell. A srácok már türelmetlenek, de remélem, még találkozunk –mondta

- Holnap még szabadok vagyunk, szóval lehetséges –bólintottam

- Akkor, szia –kacsintott majd visszafutott a társaihoz

- Hát ő meg ki volt? –jött oda Caroline

- Egy fiú –vettem újra ölembe a telefonomat

- Azt láttuk. De mit akart? –faggatott Vic

- Idegurult a labdájuk. Visszaadtam nekik ennyi –húztam fel a szemöldököm

- Úgy nézett rád, mint akinek nagyon bejössz –mondta Lauren

- Csak kedves volt. Ne láss bele mindenbe plusz dolgokat. –legyintettem

Szerencsére a lányok ezután leszálltak a témáról és visszamentek a vízbe, én pedig Harryvel váltottam egy rövid üzenetet Skype-n. Teljesen el voltak havazva a munkálatokkal, szóval még ez a rövid kis idő is csodának számított.

Este fáradtan értünk vissza a szállodába és úgy láttuk, nem csak mi élveztük ki a tájat. Ennek másnap meglett a böjtje, ugyanis a lányoknak nem kicsi izomláza lett. Persze kinevettem őket amire a már megszokott párnákat kaptam a képembe.

- És ma merre akartok menni? –kérdeztem

- Mondjuk, megkereshetnétek Ericet!

- Tényleg ez jó ötlet –fordult a hang irányába Lauren majd lefagyott

Követtük a tekintetét és az ajtóban Ericet pillantottuk meg.

- Eric! –kiáltottunk fel és mindannyian a nyakába vetettük magunkat

Sikerült őt ledöntenünk a lábáról, elég fura látványt okozva a folyosón elterülve.

- Kerestünk téged a táborban, de sehol nem találtunk –húztuk fel őt a földről

- Ez fordítva is érvényes. Jól eltűntetek –nevetett

- De akkor te is tovább jutottál. Fel se tűnt –húzta a száját bűnbánóan Lauren

- Én is csak utólag döbbentem rá, hogy ti is tovább jutottatok. –mondta

- Mesélj el mindent, mi történt veled –mondtuk és sikerült egy szép beszélgetős délutánt összehoznunk

Délután 5 körül csörgött Eric telefonja és egy igen rejtélyes beszélgetést folytatott.

- Most el kell mennem, de később még találkozunk –jött vissza

- Hova mész? –érdeklődtem

- Titok egyenlőre –kacsintott majd eltűnt

- Szerintem, készül valamire –mondta ki kerek perec Vic azt, amire mindannyian gondoltunk

- De vajon mire –töprengtünk mindannyian

Végül arra jutottunk, hogy úgyis megtudjuk majd így nem is nagyon agyaltunk sokat rajta. Eric azonban még a vacsoránál se került elő, ami kicsit már aggasztott minket. Reméltük, hogy nem lett semmi baja csupán csak elcsavargott a környéken. A lányokkal úgy döntöttünk 8 óra felé, hogy elmegyünk megkeresni őt. Külön váltunk a halban és úgy mentünk a keresésére. Én a központ felé mentem keresgélni, hátha beült valahova és elfeledkezett az időről. Nem jártam még erre és a szám egyfolytában tátva volt a látványtól. Sokan mászkáltak az utcákon, turisták és helyi lakosok vegyesen. Épp az egyik helyes kis étterem előtt sétáltam el, mikor csörgött a telefonom. Eric küldött sms-t, hogy a két sarokra lévő cukrászdában van és csatlakozzak hozzá. Válaszoltam neki, hogy nemsokára ott vagyok és elindultam. Gondolhattam volna, hogy az édes szájú Eric rögtön egy cukrászdát szúr ki magának még itt is. Azonban befordulva a sarkon nem láttam sehol a cukrászda környékén. Mi a fene folyik itt? Háromszor körbejártam a helyet de sehol semmi. Aggódva vettem el a telefonomat, mikor a szemközti virágbolt ajtaja kinyílt és nekem majdnem kiesett a telefon a kezemből. Elsőre csak egy nagy vörös rózsacsokrot láttam, majd mikor az illető láttatni engedte az arcát teljesen ledöbbentem. Nem ez kizárt, biztosan csak hallucinálok. Mit keresne ő itt? Még akkor sem tudtam szóhoz jutni, mikor előttem állt és szívfájdítóan édesen mosolygott rám.

- A legszebb virágok a legszebb lánynak –mondta és átnyújtotta az óriási virágcsokrot

Átvettem a csokrot de a hangom még mindig nem találta meg a kijárathoz vezető utat.

- Te hogy kerülsz ide? –kérdeztem sokára

- Tudod, felülsz a repülőre és... –kezdte de, én közbevágtam

- Nem úgy volt, hogy ti a stúdióban dolgoztok? –néztem rá még mindig döbbenten

Harry csak állt előttem és mosolygott.

- Nem lephetem meg a szerelmemet? –dőlt előre mosolyogva

- Én nem jutok szóhoz. Ez mesés –dadogtam

- A virágok valóban azok –egyenesedett ki

- Azok is, de nem arra gondoltam. Hogy itt a naplementében egyszer csak megjelentél rózsákkal a kezedben. Ez mesés. –öleltem meg végre

- Örülök, hogy tetszett –ölelt magához szorosan

Sokan nézhetnek bolondnak, de nagyon hiányzott már az ölelése, az illata, a mosolya, a hangja mindene.

- Köszönöm Harry –motyogtam a nyakába

- Nincs mit kicsim –simított végig a hátamon

- Szeretek –pusziltam a nyakába

Erre Harry felkapta a fejét és elsőre nem esett le, miért néz úgy rám.

- Hopsz bocsi elfelejtettem –néztem rá bűnbánóan

- Ezért majd még úgyis kapsz később. Gyere, menjünk vissza a többiekhez –ölelt át

- Mindenki itt van? –indultunk vissza

- Igen. Liam is eljött és hozta Daniellet is. Sikerült elintézni, hogy ők is ott szállhassanak meg. –mondta

- Olyan, mint régen –bújtam hozzá

- Apropó mielőtt elfelejtem. Azt is sikerült elintézni, hogy átköltözhessetek a mi szobáinkba –mondta

- Megengedték? –csodálkoztam

- Simon volt olyan kedves és ... –elhallgatott és bűnbánóan nézett rám

- Hah! Elszóltad magad –vigyorogtam

- El ne mondd senkinek, hogy tudsz róla! –mondta kétségbeesetten

- Ne aggódj. Senkinek nem mondom el –húztam vissza

- Simon így is ódzkodott az ötlettől. Ha meg tudja hogy elszóltam magam –hadarta

- Nyugi. Komolyan szerinted lebuktatnálak? –kérdeztem

- Dehogy –puszilta meg a fejemet

A szállodához visszaérve ott találtuk a többieket is, körülbelül 3 méterrel a föld felett lebegve.

- Látom ti is egymásra találtatok –mondta mosolyogva Lauren

- Ahogy mindenki más is –néztem végig a többieken Harry mellé ülve

- Jaj igen, csak hogy tudjátok. Van egy másik csapat, akik eléggé odavannak értetek –mondta Vic

- Megesik. De mi most miattatok jöttünk, élvezzük ki ezt a pár napot. Ha beköltöztök az X-Factor házba nem fogunk könnyen találkozni –ölelte magához szorosan Vicet Louis

- Igazad van –bólintottak a fiúk

Ennél kellemesebb meglepetésben nem is lehetett volna részünk, főleg hogy annyira hiányoltuk őket. Most pedig itt vannak teljes életnagyságban és együtt kiélvezhetjük ezt a mesés helyet.

18 megjegyzés:

  1. ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ Harry milyen kis aranyos *-* :)) A srác jól gondolom,hogy a Big Time Rush-os Kendall??? jajjjjjj imádtam a részt :)) nagyon várom a kövit :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen jól gondolod, ő lenne az a BTR-ből :) Tudom kicsit fura, de majd idővel minden kis részlet a helyére kerül :D
      köszönöm, örülök hogy tetszett :3 igyekszem hamar hozni az új részt <3 pusszi

      Törlés
  2. nagyon jó lett...remélem hamar tudod hozni a kövit..:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm Kingaa <3 igyekszem minél hamarabb hozni a következőt :D most kilábaltam az írói válságból, menni fog :D
      puszii :3

      Törlés
  3. Ahogy Elli mondaná: wááááááááá
    Nagyon jóóó lett!!:D lassan keresnem kéne egy szinoníma könyvet....:))
    Máár váárom nagyon a kövit, mert kezdenek elvonási tüneteim lenni xD<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hagyd csak Believe :D én annak is hihetetlenül örülök, ha mindig ugyanazt írod le, mert minden komment hihetetlenül jól esik és hálás vagyok érte :)<3<3
      most van ihletem, szóval hamarabb számíthattok új részre :)
      sok puszii <3

      Törlés
  4. wáááááááááááááááááá!!!! Believe lopja a szövegem, de legalább odaírta XD amúgy meg cukiiiiii :) és mint mindig: profi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megszokott Elli komment :D<3
      köszönöm, nagyon imádlak <3*-*
      puszii<3

      Törlés
  5. Ááááááááááááá!! oltári, fantasztikus és nagyon-nagyon jó!!! hamar a kövit, mert megőrülök :DDD Harry milyen aranyos :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Norah hamarosan felkerül az új rész talán még a mai nap folyamán :D<3 Köszönöm szépen, örülök hogy tetszik! :3
      sok sok puszi <3

      Törlés
  6. Bettii.<3 erre már szótárat kéne kitalálni, mert nem találok erre a részre szavakat..*-*<3 kicseszett jó lett :D*-* remélem hamar hozod a köviit:D<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ancsi elhiheted a nagyszerű olvasóimhoz is új szótár kéne, mert már nem tudom hogy háláljam meg a kommentjeiteket! Hihetetlenül sokat jelentenek és nagyon jól esnek!! :)<3
      az új rész hamarosan jön :D
      puszii <3

      Törlés
  7. Nagyon jó lett:É siess a kövivel!!;D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Kerii! :D<3
      Igyekszem hozni az új részt, ahogy megvan :D
      sok puszii <3

      Törlés
  8. Nem rég találtam rá a blogodra de elvarázsolt!Nagyon tetszik!Istenkém nagyon jól írsz!Ehhez képest az én blogom semmi!Bocsi hogy az előzőkhöz nem komiztam de minél gyorsabban tovább akartam olvasni :) :D Siess a kövivel mert meghalok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Kwáááá .<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Edcsinaa először is akkor üdvözöllek a blogon! :)
      Köszönöm szépen a kommented és határtalanul örülök annak, hogy elnyerte a tetszésedet!!! *-*<3
      Biztosan a Te blogod is nagyszerű, hiszen biztos vagyok benne hogy nem kevés energiát fektetsz bele minden egyes részébe :3<3
      Jaj dehogy haragszom, én már attól boldog vagyok, hogy elolvastad!! <3
      Sok sok puszi <3

      Törlés
  9. Szia.!:) Nagyon szeretem a blogodat és van egy meglepetésem neked. Nézz be ide:
    http://onedirectioninlosangeles.blogspot.hu/2012/07/elso-dijunk.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Uramisten köszönöm szépen!!!!! <3
      Nagyon nagyon hálás vagyok érte!!!
      <3

      Törlés