Moments - IV. évad 44. rész

Harry sokat sejtető ígérete, miszerint zuhanyzás után folytatjuk a dolgot végül nem valósult meg, mert a meleg víztől mindketten elpilledtünk és végül egymás karjaiban aludtunk el. Amilyen őrült napunk volt mind a ketten hamar kidőltünk a puha párnák között és egymás biztonságot nyújtó ölelésében. Harry egész éjjel görcsösen szorított magához, és mikor reggel felkeltem ugyanúgy voltunk, ahogy lefeküdtünk. Megpróbáltam kicsit odébb mászni az ágyban, de csak azt értem el, hogy még közelebb húzott magához. Felnéztem az órára és láttam, hogy 11 óra van. Jó sokáig aludtunk. Mivel nem tudtam és már nem is akartam kimászni az ágyból, így közelebb kucorodtam Harry mellkasához és magamhoz vettem a telefonom. Egy fura üzenet várt rajta, amit Eric küldött. Eric? 

„Szia, királylány! Nem szeretnél nekem mesélni valamit? Miért Gemma-tól kell megtudnom, hogy neked rosszulléteid vannak? Legalább nekem elmondhattad volna! Na de emiatt később beszélünk. Orvos látta már? Mit mondott? Ha még nem voltál orvosnál délután érted megyek és elviszlek. Nincs ellenkezésnek helye. Ez nem játék! Puszi Eric” 

Kellett pár perc mire felfogtam, hogy a legjobb barátom konkrétan most jelentette ki, hogy akár akarok akár nem, orvoshoz fogok menni ma. Remek. Igen terveztem, hogy elmegyek orvoshoz, de nem ilyen váratlanul. De ismertem annyira Eric-et, hogy tudjam, ha egyszer valamit a fejébe vesz, akkor az Isten nem beszéli le róla. Nagyot sóhajtottam, és visszatettem a telefonomat az éjjeli szekrényre. Egy porcikám nem kívánta az orvosi vizsgálatot, erre a gondolatra felhúztam magamra a meleg takarót és élveztem, ahogy elveszek a takaró melegségében és Harry ölelésében. Sajnos ez a kényelem nem adatott meg sokáig, ugyanis Harry mocorogni kezdett majd a szorításából ítélve felébredt lassan. A nyakamhoz bújt és kezét a hasamra csúsztatta.

-          - Jó reggelt –mormogta mély reggeli hangján

-          - Jó reggelt- tettem a kezemet a kezére

-          - Hogy vagy? –kérdezte és tudtam, hogy a rosszullétre céloz

-          - Jobban –válaszoltam

-          - Azért szeretném, ha egy orvos megvizsgálna –fordított maga felé és a mellkasára húzott

-          - Akkor állj be a sorba –sóhajtottam nagyot

-          - Miért? –nézett rám

-          - Mert már Eric kora reggel írt, hogy akár akarom akár nem, elvisz délután orvoshoz –mondtam

-         - Azért én nem ennyire durván gondoltam, hanem hogy megbeszéljük a dolgot. Jelenleg azt se tudom melyik orvost kéne felkeresni –simogatta a hátamat

-          - Talán először lemegyek a háziorvosomhoz, és meglátom, mit mond –piszkáltam a takaró szélét

-          - Nem lesz semmi baj –ölelt magához szorosan

-          - Remélem –húztam el a számat

-          - Melletted leszek végig –húzott fel és így egy magasságba kerültem vele

-          - Megígéred? –rettentő kislányosnak éreztem a kérdést, de meg voltam ijedve így nem érdekelt

-          - Megígérem szépségem –puszilta meg a homlokom és betakart, amíg még pár percig kiélveztük a csöndet, és hogy kettesben vagyunk 

Furcsa mód senki nem tört be a szobába, rohant le minket vagy mászott ránk. Ez meglepő volt és volt egy olyan rossz sejtésem, hogy mostanra már az egész ház tudja, hogy mi történt tegnap este. Ehhez volt legkevésbé kedvem és csak remélni mertem, hogy Anne nem hívta fel a szüleimet. Az kellene még, hogy a frászt hozzák szegényekre és még csak nem is tudjuk, mi bajom van. Épp eleget aggódtak értem Caroline végett, nem kell még az is, hogy előre aggódjanak azon, ami nincs is. Vagyis van, csak nem tudjuk mi az. Harry-vel kényelmesen lezuhanyoztunk, felöltöztünk és miután vagy 5 percig nyugtatott, hogy minden rendben lesz kézen fogva lementünk a földszintre. A nappaliban ott találtuk Gemma-t, Louis-t, Vic-et, Niall-t és Caroline-t. Ahogy kivettem a többiek a konyhában voltak. Amint leértünk mindenki egy emberként nézett rám és már tudtam, hogy jól sejtettem. Gemma mindenkinek elmondta. Mikor ránéztem védekezően felemelte a kezét. 

-          - Ők kérdezték mi történt tegnap este, én csak elmondtam –mondta

-          - Semmi gond Gem –mondtam és leültem Niall mellé a kanapéra

-          - Hogy vagy? –kérdezte Vic

-          - Jobban –mondtam és időközben a kanapéról átkerültem Harry ölébe

-          - Orvos? –tért rá a lényegre Louis

-          - Ma délután megyek –sóhajtottam

-       - Hé, ennyire nem eszik forrón a dolgot. Melletted vagyunk, és nem hagyunk, magadra bármi is derüljön ki –fogta meg a kezem Niall

-          - Köszönöm –mosolyodtam el erőtlenül

-          - És valószínűleg Eric sem, ugyanis nemrég telefonált, hogy úton van ide –mondta Vic

-          - Remek, tőle fogok aztán fejmosást kapni –dőltem neki Harry mellkasának

-          - Nem fogsz, ne aggódj. Most az a fontos, hogy meggyógyulj, addig ráér Eric leszidása –mondta Louis 

Csak bólintottam és csöndben hallgattam a beszélgetésüket. Közben a többiek is csatlakoztak hozzánk és Anne is megjelent, aki csak megölelt és egy nagy anyai ölelés közepette biztosított arról, hogy nem kell félnem, mert mellettem vannak. Jól estek a szavai bár ettől a nagy aggodalomtól csak elkezdtem jobban félni. Miért csinál úgy mindenki, mintha halálos beteg lennék? Csak begörcsöl néha a hasam, ez akár vakbélgyulladástól is lehet. Nem? Oké most már biztos nem csak erről van szó. Eric is megérkezett dél körül és szerencsére Harry nézése és fejrázása eltérítette attól, hogy nagytestvéreket megszégyenítő szónoklatba kezdjen, amiért elhallgattam a rosszulléteimet. Az orvosommal is beszéltem, aki azt mondta, hogy délután 3-ra érjek oda hozzá, megvizsgál és eldönti, hogy a továbbiakban hova küldjön további vizsgálatokra. Persze ha a többieken múlik, egy 12 fős kísérettel állítok be a rendelőbe, így Anne rendelkezése alapján csak Harry, Gemma és Eric jött velem. Aminek örültem, mert így is elég ideges voltam, nem volt szükségem ennyi aggódó szempárra. Gemma és Eric így is kitett mindenkit. Fejemet az üvegnek döntve néztem a tájat és a máskor oly’ hosszú út, most szinte pár percnek telt. Természetesen mikor nem akarunk, valamit akkor csak úgy pörögnek a percek. Sajnos túlságosan hamar is jött el a pillanat, hogy kiszálljak a kocsiból az orvosom rendelője előtt. Gombóccal a torkomban szálltam ki a kocsiból és Harry kezét szorongatva léptem be a rendelőbe. Nem voltak sokan, bejelentkeztem az asszisztensnél és leültem a többiek mellé. Az idejét nem tudtam annak, hogy mikor voltam utoljára ennyire ideges, mint akkor. Hiába szorította Harry bíztatóan a kezemet, képtelen voltam megnyugodni. Majd…

-          - Owen…Bettina Owen? –hallottam az orvos hangját

Kifújtam a levegőt és felálltam. Harry pedig követett.

-          - Ha lehetséges…-kezdte Harry, de az orvos leintette

-          - Persze, jöjjön nyugodtan –terelte be

- Az orvos megvárta, míg helyet foglalunk és megkerülve az asztalát leült velünk szembe.

-   Nos, kedvesem, mi lenne a panasza? –nézett rám a szemüvege felett

Nagyon szerettem a háziorvosomat egy tündéri asszony volt, így nagy levegőt vettem és elmondtam mindent. Hogy mikor kezdődött, - itt magamon éreztem Harry tekintetét, ami egy alapos beszélgetést ígért -, és hogy mit érzek olyankor. A doktornő megkért, hogy feküdjek fel a vizsgáló asztalra és elkezdte nyomogatni a hasamat, már majdnem kezdtem megkönnyebbülni, hogy ilyenkor nem fáj, mikor egészen az alhasamnál megnyomott egy pontot, ami nagyon érzékeny volt. Nem mondott semmit, csak még egy két helyen megnyomta, majd mondta, hogy leszállhatok. 

-        - A legbiztosabb az, ha elvégzünk egy ultrahangot. Adok, egy beutalót még ma menjen el és csináltassa meg. Jobb minél hamarabb tudni, hogy mi okozza a fájdalmat –mondta és egy beutalós papírt nyomott a kezembe

-          - Nagyon rossz? –kérdeztem a tőlem megszokott tömörséggel

-      - Nem tudom, nem szeretném félrediagnosztizálni. Abból soha nem sül ki semmi jó. Amint megvannak, az eredmények megtudjuk mi is van pontosan –mondta bár láttam rajta, hogy kicsit aggódik

Így hát nem volt más választásunk, mint átmenni egy kórházba és megcsináltatni. Ha rajtam múlik, a központi kórházba megyünk, de Harry természetesen ragaszkodott egy magán klinikához ahol fél órán belül megcsinálták az ultrahangot. Megkértek minket, hogy üljünk le a váróteremben egy 10 perc és készen lesznek az eredményekkel. A várakozás idegőrlő volt és én már nem bírtam tovább ülve maradni. 

-          - Ms. Owen? –jött ki egy doktor

-          - Igen? –kaptam fel a fejem

-          - Megkérném, hogy jöjjön vissza egy kicsit –mondta 

Harry felállt, de az orvos nyugalomra intette. 

-        - Kérem, ha lehetséges a kisasszonnyal négyszemközt beszélnék –mondta és beterelt a rendelőbe

Kétségbeesés szerintem jól látható volt az arcomon, ugyanis a többiek arcán is ugyanezt láttam. 

Bementünk a rendelőbe és az orvos leült az asztala mögé. 

-          - Ennyire komoly a dolog? –kérdeztem azonnal

-          - Nyugodjon meg először is kérem –nyugtatott

-          - Ha megtudom, mi a probléma megfogok –fújtam ki a levegőt

-          - A fiatalember, ha jól sejtem a barátja ugye? Mármint a párja –kérdezte

-          - Igen, de ez miért fontos? –ráncoltam a homlokom

-          - Azért, mert úgy tűnik, önnek méhen kívüli terhessége van. Ez okozza a görcsös fájdalmat –magyarázta

Pár percig fel se fogtam, hogy mit mond az orvos. Hogy mi? Terhesség? Ráadásul méhen kívüli? 

-      - Én…én semmit sem értek. Azt akarja mondani, hogy terhes vagyok? –kulcsoltam össze a kezemet, mert annyira remegett

-       - Igen, az ultrahang szerint ön állapotos. De mivel méhen kívüli így komplikációt léptek fel, ez okozza önnél a görcsös fájdalmat –nézett rám

-      - De én ezt nem értem. Mármint azt tudom, hogy ez nem normális, de ekkora gondot okozhat? –néztem a doktorra

-       - Az ön esetében igen, ugyanis a hormon gyógyszer, amit szed a betegségére az, azt eredményezi, hogy maga veszélyeztetett terhes stádiumban van. Viszont a stressz, a pihenés hiánya és sok más behatás, ami éri az mind befolyással van erre. Így mivel görcsös fájdalmai vannak és a baba is lehet, nem jól helyezkedik el, meg van az esélye annak, hogy elvetél. De ezt egy nőgyógyász tudja rendesen megállapítani. Itt az épületben 2 emelttel feljebb van egy. Felhívom és megbeszélem vele, hogy még most fogadja –mondta és már nyúlt a telefonért

Amíg az orvos telefonált én csak ültem a székben és meredten bámultam magam elé. Mikor következhetett ez be? És miért nem érzékeltem magamon a terhesség jeleit? Egyszerűen nem értettem, bár a pszichológustól Lauren-el kaptunk egy enyhe nyugtatót, de az nem lehetséges, hogy befolyással legyen a reggeli rosszullétekre. Hasamra csúsztattam a kezemet és arra gondoltam, hogy a hasamban van a kisbabám. Vagyis a kisbabánk. Jesszus a Harry-vel közös babánk. Erre a gondolatra a hajamba túrtam és pánik fogott el. Harry még csak 19 éves és túl fiatal ahhoz, hogy apa legyen. Emellett nincs is erre felkészülve. Nem tudtam mit tegyek, talán el se kéne neki mondani, amíg nem biztos. 

-        - Ms. Owen? Kérem, fáradjon fel a 4. emeletre ott fogja várni a recepción az orvos aki, megvizsgálja –mondta

-          - Köszönöm –motyogtam és felálltam

-          - Kéri, hogy elmondjam vagy…-kezdte, de közbevágtam

-          - Nem, majd én –néztem rá és kiléptem az ajtón

Alighogy becsukódott mögöttem az ajtó, mikor letámadtak a többiek. 

-          - Mit mondott? –kérdezték kórusban

-     - Nem lát semmi különösebb dolgot, de azért felküldött a nőgyógyászatra, hogy ott is megvizsgáljanak –magyaráztam és közben gondosan kerültem Harry és Gemma tekintetét

-          - Hova kell menned? –kérdezte Harry átölelve

-          - A 4. emeltre fel –karoltam át a derekát, de még mindig nem néztem fel rá

-          - Rendben, akkor menjünk –mondta Gemma és a másik oldalamról belém karolt 

Nem mondtam el. Nem tudtam elmondani neki, hogy lehet 19 évesen a karrierje csúcspontján apa lesz. Vagyis megvan rá az esély, hogy lehet. Nagyon rosszul éreztem magam azért, mert nem mondtam el az igazat, de járni is alig tudtam, nemhogy ezt elmondani. A liftben szerencsére senki nem kérdezősködött, így megérkeztünk nyugodtan a nőgyógyászatra. Az orvosnő valóban a recepciónál várt majd bekísért a rendelőbe. Utáltam világ életemben járni ilyen helyre, de most nem volt mit tenni. Felfeküdtem és vártam, hogy végre vége legyen ennek az egésznek. A doktornő alaposan megvizsgált, két fajta ultrahangot is elvégezett, majd egy bő fél óra után mondta, hogy felöltözhetek. Mikor visszamentem már az asztalánál ült. 

-          - Kérem, üljön le –mutatott maga mellé

-          - Nos, mit látott? –kérdeztem

-         - Csak megerősíteni tudom a korábbi megállapítást. Önnek méhen kívüli terhessége van –mondta a papírokat nézve

-          - Ez nem történhet meg –mondtam és a pulcsim szélét szorongattam

-         - Azonban az, amit a doktor leírt a papírra sajnos igaz, maga egyébként is veszélyeztetett terhes lenne, és ez a méhen kívüli terhesség csak még nagyobb kockázat. A görcsös fájdalom pedig arra utalhat, hogy a vetélésnek nagy százalékban megvan a lehetősége –magyarázta

-          - Szóval…lehet meg fog halni a baba? –meredtem rá

-    - Lehetséges igen. Az ön helyzete nem egy komolytalan dolog. Pihennie kell sokat mostantól és semmi idegeskedés. Most van a 2. hónapban a terhessége. Ha a 4. hónapig eljut, akkor már biztos megmarad a baba. Jelenleg az ön élete nincs veszélyben, és ha követi az utasításokat a babáé se lesz. Írok fel magának gyógyszert és vitamint, amit naponta szedjen –mondta és elkezdte kinyomtatni a recepteket 

Hamar végzett majd miután elmondott minden instrukciót elmehettem. Az ajtó előtt egy pillanatra megtorpantam. Mégis mit mondjak a többieknek? Hogy nézzek Harry szemébe. Tudom nem egyedül csináltam a babát, de akkor is. Lenyomtam a kilincset és alig léptem ki mikor Harry-be ütköztem. 

-          - Miért akartad eltitkolni? –kérdezte

-          - Én…-kezdtem, de csak hebegni tudtam

-          - Az orvos elmondta, hogy terhes vagy –fogta meg két oldalt a karomat és úgy tartott

-          - N-nem tudtam, hogy mondjam el neked –néztem fel rá és éreztem, hogy egy kiadós sírás szélén állok

-        - Megint az a sok butaság, ami a fejedben van. Az a kicsi ott a hasadban a mi babánk, a közös babánk –nézett a szemembe

-          - Tudom, csak te még fiatal vagy, és a karriered is ott van és még én se tudom, mit csináljak olyan váratlan ez az egész. És még az se biztos, hogy megmarad, és…-akartam volna folytatni, de a könnyeim eleredtek, Harry pedig a karjaiba vont

-     - Sshh semmi baj, megígértem neked, hogy mindig mellette leszek és ez így is lesz. Szeretlek és mindent megteszek, hogy megvédjelek titeket –puszilt a hajamba

-          - Én is szeretlek Harry –csuklott el a hangom a sírástól 

Nem tudtam, hogy mi lesz ezután, de a tudat, hogy Harry jobban fogadta, mint én és mellettem van…az mindennél többet számított nekem. Hogy mit szólnak majd a szüleink és mit szól majd a menedzsment. Na, az egy másik kérdés volt, amit senki se tudott. De elnézve a jelenlegi helyzetet, úgy tűnt ez érdekel utoljára mindenkit.