Sziasztok!
Most nem résszel jelentkezem, hanem egy megdöbbentő észrevétellel. Egyik kedves olvasóm észrevette, hogy Wattpadon egy lány egy az egyben lemásolta és sajátjaként tüntette fel a történetem. Olyannyira lemásolta, hogy még a címe is megegyezik minden. Írtam neki, hogy vegye le, de eddig még nem reagált, így az lesz a vége, hogy jelenteni fogom a Wattpad oldalának (amely mint kiderült számomra nagyon komolyan veszi a szerzői jogok védelmét/megsértését).
Viszont kérnélek Titeket, ha esetleg valahol megtaláljátok a történetet szóljatok kérlek. Sose gondoltam, hogy bárki képes lenne pont az én történetem lemásolni, amit rettentően felháborítónak tartok. Évek óta írom a blogot, szinte velem fejlődött, nőtt a történet és akkor valaki csak gondol egyet és egy mozdulattal ellopja.
Akit esetleg érdekel az alábbi linken eléri az ominózusos oldalt.
Köszönöm szépen még egyszer Sophie Princess-nek, hogy észrevette és írt nekem. Örök hálám :)
Továbbá most leírnám minden az oldalra tévedő nem olvasni vágyó embernek, a történetet lemásolni vagy ellopni tilos, máshol megjelentetni csak forrás megjelöléssel lehet. Nem gondolom, hogy ezt nagyon kellene bárkinek is magyarázni. Megértését mindenkinek köszönöm!
Puszi minden kedves olvasómnak
Betti
Bármikor újra megtenném... :) ♥
VálaszTörlésEgyetlen drága Betti!
VálaszTörlésMár egy éve, szinte semmit sem olvastam. Sem könyvet sem mást, de egy percig sem felejtettem el a történeted.
Mérhetetlenül sajnálom, hogy nem kommenteltem, de ismét itt vagyok, és maradok is.
Borzalmas, hogy emberek csak úgy elveszik mások ötleteit és egy az egyben másolják. Remélem sikerül a végére járni, és le fog kerülni a másolat!
Az utolsó 3-4 részt félve olvastam. Olvasás közben teljesen elvarázsolt, de közben megijeszt a gondolat, hogy hamarosan véget ér a történet.
És akkor jött a rész, aminek olyan váratlan és függő véget hagytál, hogy megcsillant a remény, hogy még sok sok részén keresztül izgulhatok, sírhatok, és örülhetek a szereplőkkel!
Ez a történet számomra egy olyan biztos pont, ahova menekülhetek ha valami fáj, és elrejtőzhetek a világ elől.
Tűkön ülve várom az új részeket!
×××All The Love, Klaudia×××
Ui.: Eddig UnikornPrincess-ként írtam valószínűleg most már névtelen maradok, vagyis a nevemet írom majd:)