Moments - IV. évad 62. rész

A fejem zsongott és azt se tudtam pár percig, hogy hol vagyok és mi történt. Aztán ahogy Harry kimondta Sophia nevét beugrott minden. Azonban mire érdeklődni tudtam volna Vic állapota felől, Ross visszatért az orvossal a nyomában. Rengeteg kérdés volt bennem többek között, hogy mennyi ideig voltam kómában, Ross hogy került oda vagy hogy mi lett Sophiaval. Viszont az orvos kiterelt mindenkit a kórteremből és vizsgálni kezdte az állapotomat.

- Nem érez sehol se zsibbadást, fájdalmat, nem fáj a feje, szédülés? -sorolta

- Kicsit fáj az oldalam és enyhén zsibbad mindenem. -motyogtam

- Az teljesen normális azután, hogy másfél hétig volt kómában. -bólintott szigorúan

- Hogy mi? Másfél hétig? -kerekedtek a szemeim

- Igen. Valószínűleg a sokk hatás miatt ami érte a szervezetét. Főleg, hogy már nem csak önmagát kell ellátnia. -mondta

- Az utolsót nem igazán értem. -pislogtam

- Ó el is felejtettem, hogy maga még nem tudja. Nos ezt a hírt azt hiszem meghagyom a vőlegényének. Mindenesetre az oldala még fájhat a lőtt seb miatt, a zsibbadás is majd elmúlik. Mindenesetre küldök be egy nővért, hogy adjon magának egy kis fájdalomcsillapítót. Altató nem hiszem, hogy fog kelleni a szervezete jól regenerálta magát a kóma ideje alatt. Később még benézek, de addig is semmi hirtelen mozdulat, nem kelhet fel csak a mosdóba, oda is segítséggel! -szinte a felét fel se fogtam, de bólogattam

- Rendben.

Miután az orvos kiment szinte azonnal berobbant a szobába Harry és rögtön mellettem termett. Ross is bejött utána, bár ő már kicsit nyugodtabban. Rámosolyogtam halványan, amit ő viszonzott. Nem tudom miként került oda, de örültem, hogy láthatóan megbékéltek egymással.

- Annyira aggódtam érted. -fogta meg a kezem

- Mi történt Harry? Hol van Sophia? Vic hogy van? -faggattam

- Shh szépségem csak nyugodtan sorjában. Vic jól van hála istennek, Louis vigyáz rá és a picire. Sophiat elfogta a rendőrség, a tárgyalásra vár és valószínűleg kap pár évet. Te pedig szerencsésen megúsztad a lövést, de olyan makacsul nem akartál felébredni, hogy már mind aggódtunk érted. -mondta

- A frászt hoztad ránk kislány. -mondta Ross

- Ne haragudjatok, de nem engedhettem meg, hogy Vic és a pici veszélybe kerüljenek. -sóhajtottam

- Ezért veszélybe sodortad magad….és a gyerekünk. -simogatta a kezem Harry

- Mi? -döbbentem le 10 percen belül másodjára

- Terhes vagy szerelmem. Babánk lesz. -adott egy csókot a homlokomra

- Mi? Hogy mi? Terhes? -motyogtam

- Igen, szülők leszünk. -mosolygott rám Harry, de közben egy könnycsepp gördült végig az arcán

- Ezt én el se hiszem. Ez biztos? -kérdeztem de közben már az én arcom is a könnyeim mosták

- Igen biztos. -bólogatott

- Istenem Harry ez...annyira meglepett. -szorongattam a kezét

- Engem is, de a világ legboldogabb embere vagyok. Szeretlek, leírhatatlanul szeretlek téged és a picinket is. -simított rá a hasamra

- Én is nagyon szeretlek! -sírtam egyre jobban

- Shh ne sírj, most már minden rendben lesz. Vigyázok rátok ígérem. -simogatta a hajamat

Percekig képtelen voltam abbahagyni a sírást és utána is csak hüppögve szorongattam Harry kezét. Terhes vagyok! El se mertem hinni, hiszen eddig semmi jelét nem éreztem. Elborzadtam ha arra gondoltam, hogy kockára tettem a babánk életét. Megfogadtam, hogy ezentúl mindent meg fogok tenni azért, hogy ne legyen semmi gond a terhesség alatt és a pici egészségesen jöjjön a világra.

- Gratulálok nektek! Őszintén megérdemlitek a boldogságot azután amin keresztül mentetek. -szorította meg a másik kezem Ross

- Köszönjük. -mondta Harry

- Köszönöm Ross, ez nagyon sokat jelent nekem. -néztem rá hálásan

- Ahogy te is nekem tökmag. Ha lehet legközelebb csak azért kelljen kórházba jönnöm hozzád, mert megszületett a kisbabátok. -dorgált meg

- Igyekszem, te is tudod, hogy a baj megtalál magától. -próbáltam viccelődni

- Tudom sajnos, de most már vége. Ha lehet szeretnék az életed része lenni, mint egy barát. Harryvel már beszéltem, hogy szeretnék vele is normális viszonyt. -magyarázta

- Én se szeretnélek téged elveszíteni. Sokat segítettél nekem és ha el tudod fogadni a barátságom, akkor az sokat jelentene nekem. -mondtam

- Abszolút. -mosolygott rám

- Sose gondoltam, hogy ezt mondom, de örülök, hogy itt leszel neki a továbbiakban. Szeretném ha boldog lenne és ha ehhez a boldogsághoz a te barátságod is kell, akkor örömmel egyezek bele. Üdv a családunkban Ross. -nyújtotta a kezét felé Harry

- Köszönöm Harry. -fogta meg a kezét Ross

Pár percünk volt még így hármasban aztán befutottak a szüleim és a többiek. A kis kórterem hamar megtelt emberekkel, majd síró és nevető emberekkel. Szegény szüleim valószínűleg ezer halált haltak és megígértem nekik, hogy ha kiengednek pár hétig hazautazunk Harryvel Budapestre, hogy velük tölthessünk egy kis időt. Utána úgyse utazhatok ha nagyobb lesz a pocakom. Vic zokogva borult a nyakamba és csak azt hajtogatta eleinte, hogy lehetek ilyen hülye, hogy feláldozom magam érte, miközben én is terhes vagyok. Aztán azt kezdte mondogatni, hogy mennyire szeret engem és ne merészeljem többet megpróbálni itt hagyni. Nagy nehezen sikerült megnyugtatnom őt, hogy nem áll szándékomban itt hagyni senkit és miután Louis ölelő karjaiba bújva talált megnyugvást fogadtam a lányok ölelgetéseit.

Még egy kis ideig voltunk így, aztán bejött az orvos és mindenkit hazaküldött, mondván pihenésre van szükségem. Szerencsére minden eredményem jó volt így egy napot kellett még bent töltenem, hogy elvégezhessenek plusz vizsgálatokat, többek között nőgyógyászatit.

Harry bent maradt mellettem az orvos engedélyével és mikor letelepedett mellém a fotelba, olyan szerelmesen nézett rám, hogy a monitor egyből jelezte a megemelkedett szívverésemet.

- Még ennyi idő után is ilyen hatással tudok rád lenni? -pillantott fel a monitorra

- Nem értem miért lep meg, hiszen attól, hogy nem csak pár hete járunk, még lehetek beléd egyre jobban szerelmes. -simogattam a kézfejét

- El se hiszem, hogy most talán végre nyugodtan élhetünk. -komorodott el

- Én sem. Még fel kell dolgozni ezt az egészet. -ráztam meg a fejem

- Mostantól még jobban vigyázni fogok rád. Rátok. Köszönöm szépségem, hogy megajándékozol ezzel a kis csodával. -mondta és közben keze megállás nélkül simogatta a hasamat

- Ehhez azért a te közreműködésed is kellett. -kuncogtam

- Az lehet és még jó pár ilyen közreműködést szeretnék véghez vinni. -hajolt közelebb

- Nem Styles felejtsd el, nem lesz kisebb focicsapat! -néztem fel látványosan szenvedve a plafonra

- Azt én sem akarok, de még két gyereket szeretnék. Ha kislány lesz olyan gyönyörű lesz, mint te. -dörmögte azon az imádni való rekedtes hangján

- Ha kislány lesz, ha kisfiú remélem a te göndör hajad örökli. -túrtam bele a hajába

- Miért akarod őket büntetni? -nevetett fel

- Bolond vagy, miért lenne büntetés? -ráztam meg a fejem rosszallóan

- Mert kész szenvedés ez a haj. -vonta meg a vállát

- De attól még imádom. -néztem rá

- Kész szerencse, te a hajam imádod bennem, én mindened imádom. -adott egy apró csókot az ajkaimra

- Ugye tudod, hogy nem kell ennyire óvatosnak lenned? -sandítottam rá

- Majd pár nap múlva, addig is az a fontos, hogy pihenj. -puszilta meg a kezem

- Rendben. -törődtem bele duzzogva

- Ne duzzogj. -pöckölte meg az orrom

- Naa Harry! -nevettem el magam

- Így már jobb. -mosolygott

Még egy kicsit beszélgettünk, de aztán végül elnyomott az álom és csak arra tudtam gondolni, hogy most már végre kiélvezhetjük gondok nélkül a szerelmünk.