II. évad 7. rész

Sziasztok! Ne haragudjatok a kisebb késésért, csak kicsit megakadtam a történet folytatásában, de most már megoldódott eme problematika :) Remélem tetszeni fog az új rész nektek, ami most kicsit hosszabb lett a megszokottnál. Köszönöm a türelmeteket, és hogy itt vagyok <3 Igyekszem hamar hozni a folytatást! :) Szeretlek titeket!

pusziii
Bettina xx

Másnap sok időnk nem volt Harry-vel, ugyanis vissza kellett vinnie a házba. Együtt megreggeliztünk, összebújva a kanapén beszélgettünk, és jó érzés volt tudni, hogy újra minden rendben közöttünk. Megegyeztünk, hogy ha Caroline bármelyikünket megtalálja, szólunk a másiknak. Ami a részemről hamarabb bekövetkezett, mint gondoltam. Délután, miután elváltam Harry-től, belépve a házba, egy ideges Lauren-el találtam magam szemben. Leraktam a kabátomat és kérdőn néztem rá. 

-          Légy erős, Caroline itt van és téged keres –mondta

-          Nem unja, de most komolyan? –vágtam fájdalmas képet

-          Úgy tűnik nem. Most mit csinálsz? –kérdezte

-          Semmit! Mit tennék? Én már unom a gyerekes viselkedését. Várj meg itt –indultam a konyha felé 

Caroline az asztalnál ült, és mikor meglátott a szeme gonoszan felcsillant. Épp meg akart szólalni, mikor csendre intettem. 

-      Nem érdekel, hogy mit akarsz mondani. Írd le egy üzenetben, aztán legyen boldogabb az életed –mondtam majd a hűtőhöz léptem

-          Nehogy azt hidd, hogy ennyivel le tudsz rázni –mondta

-      Aha, hát sajnos nem ringatom magam ebbe a hitbe. Eddig se sikerült –vettem ki egy pudingot és kerestem egy kanalat

-          Mégis mi a jó istent képzelsz, hogy ismét Harry-vel vagy? Azt hiszed elég jó vagy neki? –kérdezte

-      A szerelmi életemhez úgy érzem, hogy semmi közös nincs. Ha csak ennyi volt a mondani valód, akkor, viszlát –indultam vissza az előtér felé 

Lauren aggódva nézett rám, láthatóan megkönnyebbült, hogy egyben vagyok. Caroline azonban annál kitartóbb volt, utánam jött és erősen megragadta a karomat. Pont ekkor azonban kinyílt a bejárati ajtó és Simon lépett be, mögötte pedig ott volt Harry. Egy pillanat alatt felmérték a helyzetet, és láttam, hogy Harry tekintete elsötétedik, ahogy meglátta Caroline szorítását a karomon. 

-          Engedd el, most! –vetette oda

-          Harry, ezt csakis értünk teszem! –nézett rá 

Simon nem vesztegette az időt, odalépett és leszedte rólam Caroline kezét.

-          Jól vagy? –kérdezte Simon

-          Persze, minden rendben –néztem fel rá

-          Rendben. Elvisszük Caroline-t, te pedig pihenj le. Holnap próbán találkozunk -mondta  

Ezután közrefogták ketten Harry-vel, és elindultak vele ki a házból. Döbbenten néztem végig, ahogy elmennek, azonban mielőtt kiléptek az ajtón Harry hátrafordult és biztatóan rám mosolygott. Mikor becsukódott mögöttük az ajtó, zavarodottan rogytam le az alsó lépcsőfokra. 

-          Láttad? –néztem Lauren-re döbbenten

-      Láttam igen, érdekes, hogy mennyire megjuhászkodik, ha Harry a közelébe kerül. Biztos jól vagy? Szép véraláfutásos lesz a karod –vizsgálta a kezemet

-          Nem vészes. Menjünk fel a többiekhez –mondtam és felsétáltunk a lépcsőn 

Igyekeztem nem kimutatni, hogy valamin agyalok, ami nehezen ment. Így inkább fogtam a laptopomat és leköltöztem a nappaliba. Mindenki a szobájában pihent, így üres volt a helység. Céltalanul nézelődtem az oldalakon, és egyfolytában Harry tekintete volt előttem, ahogy Caroline-ra nézett. Ugyanolyan volt a tekintete, mint mikor a bulin voltunk. A tekintete elsötétedett, és tömör utálat volt a szemében. Soha nem láttam még ilyennek, ezen a két eseten kívül. Az a nő pedig még mindig szerelmes belé, megingathatatlanul. Gondolatmenetemből, Eric zökkentett ki, aki lendületből levetette magát mellém a kanapéra. 

-          Halihó! Min agyalsz? –kérdezte

-          Ennyire látható? –fintorodtam el

-          A homlokodra van írva! –bólintott nagy komolyan

-          Remek! Majd sapkát húzok! –csuktam le a laptopot

-          Szóval? Hallottam, hogy mi volt Caroline és közted. Jól vagy? –nézett rám

-          Persze, csak kicsit magányra vágytam –dőltem hátra a szememet dörzsölve

-          Hát bocsi, hogy elrontom az örömödet. Beszélni szerettem volna veled –mondta

-          Miről? –fordultam felé

-          Hogy hol fogod tölteni a Karácsonyt? Már csak két hét van addig! –mondta

-          Úgy terveztem, hogy otthon töltöm. –motyogtam

-          A szüleid biztos örülni fognak neki. De mond csak, Harry már tudja? –nézett rám

-          Nem mondtam még neki –sandítottam fel rá

-   El kéne mondanod neki. A lányok szavaiból ítélve, a fiúk már nagyon tervezik a közös Karácsonyozást. Ne rontsd el az ünnepüket azzal, hogy utazás előtti napon, leped meg őket. Ez nem a legjobb ajándék ötlet –mondta nagy komolyan,

-          Ó fogd be! –vágtam hozzá egy párnát

-          Bunyót akarsz törpe? Rendben! –mondta nevetve és párnacsatába kezdtünk 

Hangosan visítottam fel, mikor rám vetette magát és vadul püfölni kezdett a párnával. Próbáltam védekezni, de kikapta a kezemből a párnát és folytatta a kínzásomat. Persze hangos kiabálásomra és visítozásomra összecsődült az egész ház, és szükségét érezték, hogy csatlakozzanak. Szegény Vic-et aki ki akart belőle maradni, JJ elkapta a lábánál fogva és behúzta a kupacba. Nevetve hemperegtünk és püföltük egymást a párnákkal, néha sikerült eltalálnunk a lányokkal egymást is. Végül mindannyian kifeküdtünk a nevetéstől, mikor Jade elkezdte csikizni Jessy-t, aki nagyon érzékeny volt erre, és visítás-nevetés egyvelegét produkálta. Ezen mindannyian kifeküdtünk és Jessy segítségére siettünk. Kifejezetten élveztük az ilyen estéket, mert ilyenkor nem arra gondoltunk, hogy vajon kitől válunk meg legközelebb, hogy ki az, aki következőleg itt hagy minket.  

Az éjszaka folyamán nagyon rosszul aludtam, végig csak forgolódtam. Harry az este írt még egy sms-t, hogy minden rendben és lehet, Szombaton nem tudnak ott lenni, mert fellépésük lesz. De legalább minden rendben volt vele. Reggel álmosan csoszogtam le a konyhába, ahol nem találtam senkit. Egy cetli várt, amin az volt, hogy mindannyian elmentek vásárolni, és majd később jönnek. Remek! Képesek voltak egyedül hagyni! Mivel mindenki magamra hagyott, így fogtam magam és visszamáztam a kényelmes ágyamba. Az napra csak késő délután volt próbánk, és addig nem kellett sehova mennünk. A többiek vásárlással, én alvással töltöttem a nap nagy részét, mindenki valami hasznossal. 

A következő napok gyorsan teltek, egész nap próbáltunk, utána pedig fáradtan dőltünk be az ágyba. Kettőt pislogtunk, és máris szombat volt, ami egyet jelentett az élő adással. Soha olyan lámpaláz nem fogott még el, mint mikor megtudtuk, hogy mi kezdünk. Ahogy lement a közös dal, amit most az elején adtunk elő, máris rohantunk hátra, hogy összeölelkezzünk és kapjunk pár bíztató szót. A fiúknak sajnos nem sikerült eljönniük, de felhívtak még adás előtt. A produkciónk tetszett a zsűrinek, és kifejtették, hogy határozott fejlődést látnak rajtunk. Azonban én képtelen voltam koncentrálni attól, ahogy Caroline nézett rám. Egyszerre volt ijesztő és nyugtalanító, ahogy mosolygott rám. Miután a zsűri befejezte a mondandóját és Olly elmondta a mondandóját, elsőként rohantam le a színpadról. Minél távolabb akartam kerülni tőle, kerülni a konfliktust. Nem volt már erőm ahhoz, hogy vele harcoljak. Azóta se kérdeztem meg Simon-tól vagy Harry-től, hogy mi történt azon az ominózus napon. Jobbnak találtam nem tudni. A lányok leültek a többiekhez, és vártuk a többi fellépőt. Mivel a közös dalt már elénekeltük az elején, így nem volt aznapra több dolgunk, mint várni a holnapi eredményhirdetést. A vége előtt fél órával írtak a fiúk, hogy a háznál fognak minket várni, mert el akarnak vinni, vacsorázni minket, persze szigorú engedély mellett. Nagyon megörült neki mindenki, kivéve Lauren és én. Hulla fáradtak voltunk és nem akartunk mást, csak bebújni az ágyba és aludni. De nem akartunk ünneprontók lenni, így belementünk a dologba. Mikor véget ért a műsor, már csak mi ketten voltunk a stúdióban, mivel a többiek már rég a kocsiban vártak minket. 

-          Mi lenne, ha itt éjszakáznánk inkább? –kérdezte Lauren a sminkasztalnak dőlve

-          Na, akkor haragudna meg ránk mindenki! –nevettem fel

-          Az is igaz. Nem akarom megbántani Zayn-t. –mondta

-          Nem marad más, mint veszünk útközben egy energia italt vagy valamit –mondtam

-          Nem is rossz ötlet. –bólintott

Már majdnem készen voltam, mikor rájöttem, hogy nincs meg a mobilom. Mindenhol kerestem az öltözőben, de sehol nem találtam. 

-          Lehet kint esett ki a kanapén –mondta Lauren miközben segített keresni

-          Valószínű. Ott használtam utoljára, mikor Harry írt –gondolkoztam

-          Gyere, keressük meg, aztán tűnjünk el innen! –mondta

-          Rendben, úgyis frászt kapok ettől a helytől üresen –kaptam fel a táskámat

Elindultunk volna kifele, de az ajtó zárva volt. Ijedten néztünk egymásra és nem értettük, hogy mi történik. 

-          Valaki talán bezárt volna minket? –kérdezte Lauren

-          Nem hiszem, tudták, hogy még idebent vagyunk –rángattam az ajtót ami csak nem akart kinyílni

-          Ez nem fog kinyílni. A telefonom pedig lemerült! –vette elő a mobilját

-          Remek! Bezártak minket egész éjszakára! –csúsztam le a fal tövébe

-          Kiabáljunk, hátha meghalja valaki! –mondta Lauren

-          Gondolod egy ekkora csarnokban, meghall minket bárki is? –kérdeztem

-          Egy próbát megér –mondta, amivel egyet értettem

Hangosan, ahogy csak tudtunk kiabálni kezdtünk és vertük az ajtót, de semmi haszna nem volt. 10 perc után rájöttünk, hogy mindenki elment. Csak azt nem értettük, hogy a többiek miért nem jöttek még utánunk. Eltelt már vagy biztos fél óra, ők pedig már akkor türelmetlenek voltak, mikor mi visszamaradtunk. Pár perc után motoszkálást hallottunk az ajtó másik feléről és egy túl ismerős hang szólalt meg. 

-          Na hogy érzed magad odabent? –kérdezte a hang, amit ezer közül felismertem volna

-          Caroline? –kérdeztem döbbenten

-          Pontosan! Azt hitted lekoptathatsz, ha rám küldöd Simon-t? Hát tévedtél! –nevetett fel

Lauren meg akart szólalni, de gyorsan befogtam a száját. Caroline azt hitte, hogy egyedül vagyok és azt akartam, hogy maradjon is így. Még bántaná őt. 

-          Mit akarsz? Bezársz ide örökre? –kérdeztem

-          Az sem egy rossz ötlet. De annál jobbat találtam ki –mondta

-          Ugye nem bántottad a többieket? Harry-t? –soroltam aggódva

-          Ne aggódj, engem nem érdekelnek a hülye kis barátaid. Csak te! –mondta

-          Azt hiszed, ezzel visszakapod Harry-t? Komolyan ezt gondolod? –kérdeztem

-          Ha már nem állsz az útban, vissza fogom tudni hódítani őt –mondta

-          Mit akarsz ezzel mondani? –kérdeztem némi rémülettel a hangomban

-          Csak nem félsz? Ugyan nincs miért –nevetése ijesztő volt

-          A többiek keresni fognak –mondtam

-       Ó emiatt nem aggódok. Írtál nekik 20 perccel ezelőtt egy sms-t, hogy nem érezted jól magad ezért inkább sétálsz egyet a közeli parkban, mert magányra vágysz –mondta

-          Nálad van a telefonom? –döbbentem le

-          Igen, elloptam, amíg nem figyeltél –kocogtatta meg a telefonomat

Képtelen voltam elhinni, hogy ezt tette. Azonban volt némi reményünk, és ezt láttam Lauren-en, hogy ő is tudja. Carolin-al ellentétben, a többiek tudták, hogy nem vagyok egyedül. Csak remélni tudtam, hogy feltűnik nekik az, hogy nem említem Lauren-t az sms-ben, ha más nem, de Zayn biztos voltam benne, hogy észreveszi. 

-          Akkor is reggel észreveszik, hogy itt vagyok. Tudod, holnap újra műsor van –érveltem higgadtan

-          Emiatt se aggódj. Azt hiszem a műsornak veled együtt lesz vége –mondta

Lefehéredtem rémületemben és Lauren szemében is félelmet láttam. 

-          Ezzel mire célzol? –kérdeztem

-          Nem hiszem, hogy a ma esti csúnya baleset után, bárki is akarna itt műsort tartani. –mondta Caroline és tudtam, hogy élvezi a helyzetet

-          Milyen baleset? –vágtam rá

-          Hát arról a váratlan tűzről beszélek, ami már kezd elterjedni az arénában. –mondta 

Erre már nem tudtam mit reagálni. Miről beszél ez a nő? Képes volt felgyújtani az épületet, de hogyan? Ezt képtelen voltam elhinni, biztos csak blöfföl. Nem, nem hagyhat itt minket bezárva, miközben tűz van az épületben, ezt nem teheti! 

-          Ilyet nem tennél, ez képtelenség –hebegtem

-        Ugyan, hidd csak el! De lásd, hogy mennyire jó szívű vagyok, becsúsztatom a kulcsot az ajtó alatt. Sok sikert a kijutáshoz! –mondta majd miután becsúsztatta a kulcsot, hallottuk, ahogy eltipeg 

Egy másodpercig döbbenten álltunk, és csak meredtünk egymásra. Majd gyorsan kinyitottuk az ajtót és kirohantunk a folyosóra. Nem éreztünk füstöt, de ettől nem nyugodtunk meg. A folyosó vége felé futottunk, ahol már érezni lehetett a füstöt. Nem tudtuk eldönteni honnan jön, vagy merre terjed, de Caroline nem hazudott. Tényleg tűz van az épületben, és ha nem jutunk ki gyorsan, valóban az épülettel együtt lesz végünk. Caroline valószínűleg tudta, hogy merre kell menni, ezért tűnt el olyan gyorsan. De mi egyszerűen nem mertünk kockáztatni, mert ha rossz felé megyünk, akár ott is ragadhatunk, ha a tűz felé rohanunk. Kétségbeesetten néztünk egymásra és a pulcsinkkal takartuk az arcunkat. 

-          Merre menjünk? –kérdezte Lauren

-    Fogalmam sincs, biztos van olyan kijárat, ami szabad, talán menjünk a hátsó vészkijárat felé. –mondtam

-          Rendben, az van a legközelebb, talán ő is arra ment ki –bólintott Lauren

Bár igyekeztünk nyugodtak maradni, belül mind a ketten rettegtünk. A füst egyre sűrűbb volt és marta a torkunkat. A hátsó vészkijárathoz, át kellett vágnunk a hátsó öltöző részlegen, azonban ott már elterjedt a tűz és nem tudtunk arra menni. Idegesen forgolódtunk körbe-körbe, majd éreztem, hogy Lauren meghúzz a pulcsimat. 

-       A színpad mögött emlékszem, hogy volt egy vészkijárat. Talán azt megpróbálhatjuk. Ahogy látom a hátsó öltöző részleg felől jön a füst. –mondta

-          Menjünk akkor arra –követtem őt 

Biztosak voltunk benne, hogy a tűzjelző értesítette a tűzoltóság központját, vagy valamit. De féltünk, hogy mire azok ideérnek, mi addigra finoman fogalmazva, megégünk. A ruháink itt-ott kiszakadtak és a tűz is egy-két helyen belekapott, de nem foglalkoztunk vele. A színpad és körülötte lévő rész hála istennek még nem égett úgy, mint az aréna többi része. De a füst itt is nagyon sűrű volt és alig láttunk valamit. A vészkijáratot megtaláltuk, azonban hamar kiderült, hogy zárva van. Innen már nem tudtunk hova menni, nem volt más kijárat. 

-          Szerinted valaki keres már minket? Vagy jönnek a tűzoltók? –mondta mellettem ülve Lauren

-          Nem tudom, de remélem, hogy igen. –köhögtem

Soha nem gondoltam volna, hogy Caroline ilyen messzire megy, ez egyszerűen hihetetlen. Biztos csak egy rossz álom, amiből felébredünk nemsokára. 

*Zayn szemszöge*

Bár a többieket nem nyugtalanította Betti üzenete, nekem végig rossz érzésem volt. Miért csak magáról írt, mikor Lauren is vele volt. Hova ment akkor Lauren, ha Betti magányra vágyás végett ment el sétálni? Valami nem stimmelt ebben az egészben. Nem akartam megosztani ezt a fiúkkal, mert mi van, ha csak feleslegesen ijesztgetem őket? De mikor elment mellettünk vagy 4 tűzoltó, a rossz érzés a mellkasomban tovább nőtt. Arra mentek, amerről mi jöttünk. 

-          Louis állj meg! –kiabáltam

-          Mi a baj? –kérdezte Niall

-          Csak állj már meg a fenébe is! –kiabáltam ingerültebben

-          Jó, jó megálltam! Mi van? –fordult hátra, miután félreállt  

-          Menjünk vissza az arénához! Most! –mondtam és a kezem már remegett

-          Minek? –értetlenkedtek

-          Ne dumálj, hanem induljunk! Majd elmondom, ha beigazolódik a gyanúm! –mondtam

Szerencsére nem kérdezősködtek tovább, csak visszafordultunk az arénához. Louis nem értette mi van velem, de azért úgy nyomta a gázt, hogy biztos megsértett jó pár közlekedési szabályt. Mikor közeledtünk az arénához és megpillantottuk, úgy éreztem mintha gyomorszájon vágtak volna. Ha nem ülök biztos, hogy egy helyben esek össze. Az aréna lángokban állt! Rengeteg tűzoltó volt ott, és próbálták oltani a tüzet. De nekem csak egy dolog volt a fejemben.

-          Jézusom, mi van itt? –kérdezte Harry miután kiszálltunk a kocsiból

-          Zayn jól vagy? –kérdezte Louis

-          A lányok! Mi van ha odabent vannak? –mondtam ki a legnagyobb félelmem

-          Nincsenek, olvastad az üzenetet –mondta Harry

-   Igen, de nektek nem gyanús, hogy Betti csak magáról ír? Lauren is vele volt! –néztem rá kétségbeesetten

-          De hát, az üzenet….azt írta –kezdte Harry, de elcsuklott a hangja

-        Nem tudom, hogy mi van itt, de nekem van egy olyan rossz érzésem, hogy a lányok odabent vannak! –hadartam egész testemben remegve

-          Nem, az nem lehet! –fordult Harry kétségbeesetten az aréna felé 

A lányok döbbenten álltak mellettünk, és a fiúk próbálták lefogni őket, mert be akartak menni, megkeresni a Lauren-t és Bettit. Harry-t és engem is, egy tűzoltó fogott le, megakadályozva, hogy ne menjünk be. De hát nem értette, hogy a lányok odabent vannak! A férfi valami olyat magyarázott, hogy már beküldtek tűzoltókat, hogy megnézzék van-e valaki odabent. Így nem tehettünk mást, mint tehetetlenül vártunk, miközben a lányok sírása hallatszott és a lángok hangos ropogása, ahogy elemésztik az arénát.