Moments - IV. évad 17. rész

* Harry szemszöge *

Bettivel gyorsan felöltöztünk és Danielle keresésére indultunk. Otthon nem volt, mert ott már nézték a többiek, szóval valahol az utcán kellett keresni őt. Még mindig szakadt odakint az eső így kocsiba ültünk. Szerencsére Betti kocsija a ház előtt parkolt, így nem kellett messze mennünk. Már majdnem beültem az anyós ülésre, mikor Betti a kezembe nyomta a kulcsot, és beszállt a kocsiba. Egy percig meglepve álltam, majd beszálltam én is. Szerencse vagy sem, de ugyanolyan autója volt, mint nekem. Egy Range Rover, csak neki fehér volt. Bár annyira nem lepett meg, hiszen mindig oda volt ezért a márkáért. Igaz az utakon senki nem volt, de az eső így is megnehezítette a dolgunkat. Betti útközben felhívta Danielle tetsvérét, és kifaggatta őt arról, hogy Danielle hova járhat, ha el akar bújni. Sajnos azonban ő se tudott pontos támpontot adni, de azt elmondta, hogy olyankor a Temze partján szokott sétálni. Így hát arra vettük az irányt és reméltük, hogy meglátjuk. Azonban hamar rá kellett arra jönnünk, hogy kocsiból esélytelen, ezért kiszálltunk és gyalog indultunk tovább. Betti összehúzta magán a kabátját és a kapucnit is mélyebben húzta az arcába. Rajtam is egy kabát volt, amit Betti adott, de nem nagyon érdekelt, hogy megint elázom. Átkaroltam Bettit, mire ő is átkarolta a derekamat és úgy mentünk tovább a folyó mentén. Már vagy fél órája kerestük őt, de sehol nem találtuk. Kezdtem már én is aggódni nagyon.

- Talán válljunk ketté, úgy gyorsabban megtalálnánk -mondta 

- Nem, felejtsd el -ráztam meg a fejemet

- De...-kezdte, de én közbevágtam

- Erről nem nyitok vitát. Elég Danielle miatt aggódnom, nem akarok miattad is -mondtam

- Rendben -hajtotta le a fejét

Már épp válaszoltam volna, mikor megpillantottam a közeli padon, egy ismerős alakot. 

- Betti, ott van! -mondtam

- Hogy? -fordult meg - Ó istenem, Danielle

Betti azonnal felé rohant, én pedig követtem őt. Danielle a padon ült dideregve és teljesen elázva. Ahogy meghallotta Betti kétségbeesett hangját felemelte a fejét, a szívem pedig megszakadt érte. A szemei kisírtak voltak és egész testében remegett.

- Danielle, de jó hogy megvagy! -ölelte magához Betti

- T-ti meg mit kerestek itt? -hebegte

- Téged keres mindenki -mondtam 

- Nem...nem akarok visszamenni -motyogta sírástók elcsukló hangon

- Jaj drágám nem is kell, gyere hazaviszünk -mondta Betti

- Gyere Dani, elviszünk Bettihez -mondtam és az ölembe véve a kocsi felé vittem

Betti követett minket, és segített kinyitni a kocsiajtót. Betettem Danielle-t a hátsó ülésre, és Betti azonnal beült mellé, magához húzva a remegő lányt. Előhalászott egy pokrócot az ülés mögül, majd betakargatta vele Danielle-t. Hazafele csak a hüppögése törte meg, és csak reméltem, hogy sikerül nekik megbeszélni a dolgokat. Ahogy megérkeztünk gyorsan leparkoltam és máris siettem felfele a lakásba Dani-vel. Felérve rögtön a fürdőszobába vittem, ahol magukra hagytam a lányokat, hogy Betti le tudja vetkőztetni és segítsen neki lefürdeni meleg vízben. Mikor végeztek Danielle meleg ruhában és már nem remegve jött be a nappaliba. Odamentem hozzá, és szorosan megöleltem őt. Apró és törékeny teste elveszett az ölelésemben, és éreztem, hogy a testét ismét rázza a zokogás. Leültem a kanapéra és lehúztam az ölembe. 

- Mi történt Danielle? -kérdeztem a hátát simogatva

- L-Liam és Sophia...-hebegte sírva

- Mi van velük? -kérdezte Betti gyengéden

- Egyszercsak megjelent és ott kellette magát Liam-nek. Kértem őt, hogy küldje el, hogy mondja meg neki, hogy menjen el, de ő nem csinált semmit. É-én pedig megelégeltem, és azt mondtam neki, hogy...hogy amíg nem tud dönteni, felejtse el, hogy bármi is van közöttünk -motyogta

- Jaj istenem Danielle ne sírj -nyugtatta Betti

- De annyira f-fáj -mondta

- Tudom, de azt is tudom, hogy Liam téged szeret -mondta

- Nem tudom -dőlt a mellkasomnak

Ránéztem Bettire, és láttam rajta, hogy neki is megszakad a szíve Danielle miatt. Magukra hagytam őket, amíg kimentem a konyhába teát csinálni.

* Danielle szemszöge * 

Tudtam, hogy Sophia még fel fog bukkanni, de arra nem voltam felkészülve, hogy ilyen szinten rámászik Liam-re ráadásul az orrom előtt. Haragudtam rá, mert nem tett semmit, még amikor kértem sem. Igen, nem tett semmit sem, amivel megcsalt volna, de fájt, hogy nem tud dönteni. Sophia régi barátja, de mindenkinek világos, hogy többet akar. Liam viszont túl jó szívű. De most nem engedek neki, nem fogok Sophia árnyékaban rettegve lenni. Nagyot sóhajtottam, és az előttem ülő Bettire néztem, aki akarva vagy akaratlanul de Harry-t figyelte. Mindig érdekelt, hogy miként dolgozta fel a szakítást. Azt tudtam, hogy nem tudott tovább lépni, ahogy Harry sem. Mindannyiunk számára érthetetlen volt az ami köztük történt, de nem faggattuk őket, inkább igyekeztünk támogatni őket.

- Betti? -kérdeztem

- Igen? -nézett rám

- Te hogy dolgoztad fel a szakítást? -kérdeztem

Láttam a vonásain, hogy elöntik a kellemetlen és szomorú emlékek, majd sűrűbben pislogott.

- Nehezen. Eleinte fel se fogtam, hogy elvesztettem. Aztán lassan ráébredtem, és rettenetesen szenvedtem -mondta

- És most mi van köztetek? -puhatolóztam

- Nem tudom, csak azt, hogy...szeretjük egymást -mondta

- Nem értem, akkor miért vagytok külön? -értetlenkedtem

- Te es Liam miért vagytok külön? Nem azért mert nem szeretitek egymást. Vannak dolgok amelyek ezen is felül állnak. Liam esetében Sophia, nálunk meg valaki aki befolyásolta Harry-t -magyarázta

- Befolyásolta? De ki? -néztem rá nagy szemekkel

- Nem tudom -csóválta meg a fejét

- Nehéz dolog ez a szerelem -sóhajtottam

- Az biztos -értett egyet

A beszélgetést felfüggesztettük amikor Harry visszajött és meghozta a bögre gőzölgő teákat. Titokban őket néztem és arra gondoltam, hogy kinek állhatott érdekében őket szétválasztani. Olyan szépek és boldogok voltak együtt. Harry-t ismertem még az X-Factor előtt, és nem jutott eszembe egy barátja se, aki ezt akarná. Ráadásul szinte egyik se ismerte őt, mert odáig még el se jutottak. Hacsak, nem az egyik új haverja volt az, akit én nem ismerek annyira, hiszen amióta híresek, sok új ember jelent meg körülöttük. Nagyot sóhajtottam és a bögrémbe meredtem. Hiányzott Liam...nagyon. Amíg az esőben ültem, ezerszer akartam visszamenni hozzá, de nem ment. Mi van ha...ha Sophia még a nyomában lohol. Gondolatmenetemből hangos dörömbölés zökkentett ki. Betti rémülten ugrott fel, Harry pedig az ajtóhoz sietett. A nappaliban csak halk beszélgetésfoszlányt hallottam, így felálltam és közelebb araszoltam. Betti mellettem volt és átkarolt védelmezően. Ahogy közelebb mentünk, felismertem a hangot akivel Harry beszélgetett....Liam.

- Kérlek Harry, hadd beszéljek vele -könyörgött

- Liam nyugodj meg, talán jobb ha hazamész és holnap beszéltek egy pihentető alvás után -nyugtatta Harry

- Nem várhatok reggelig, hát nem érted elveszítettem őt -csuklott el a hangja 

- Hidd el, hogy teljesen megértelek -mondta Harry

- Nem akarom elveszíteni őt -mondta és hallottam a hangján, hogy sír

- Na, haver ne kenődj el ennyire -mondta lágy hangon Harry

- Én nem tudok nélküle élni, szeretem őt -motyogta sírástól rekedt hangon 

Nem bírtam elviselni többet, ahogy hallgattam elkeseredettségét és hogy ott sír, túl sok volt. Kiszabadítottam magamat Betti öleléséből és az előszobába mentem. A szívem megszakadt, ahogy megpillantottam őket. Mindkét fiú a földön térdelt, Harry szorosan ölelte Liam-et, aki teljesen el volt ázva, és nem tudtam pontosan mi miatt, de remegett. 

- Liam...-motyogtam halk hangon

Ő azonnal felkapta a fejét és rám pillantott. Fájt őt így látni, szemei vörösek voltak a sírástól és láttam a tekintetében a fájdalmat és szomorúságot. Már értettem, hogy Betti miért nem tudott Harry-re haragudni mikor szakítottak, és Harry-t kétségbeesettnek és szomorúnak látta. Mert nekem se ment egyszerűen képtelen voltam rá. Odamentem mellé és felhúztam a földről.

- Danielle -mondta elhaló rekedtes hangon

Csak megráztam a fejemet és a fürdőbe vezettem. Mondtam neki, hogy vegye le a vizes ruháit és a többiekhez mentem száraz ruhát kérni. Mire visszaértem Liam már kifele jött a meleg víz alól, én pedig odaadtam neki a száraz ruhákat. Mikor kész lett, úgy állt előttem, mint egy megszeppent kisfiú. 

- Gyere menjünk ki a többiekhez -mondtam, de ő megállított

- Dani...mi van most velünk? -kérdezte

- Nem tudom -mondtam őszintén

- Nem akarlak elveszíteni -mondta és a torkom elszorult

- Én se téged Liam, mégis úgyérzem lassan ez történik -mondtam

- Ne mond ezt...nekem te vagy a mindenem. Nem érdekel Sophia, csak....csak nem akartam bunkó lenni. De nem érdekel mi van vele, csak te számítasz nekem -mondta 

- Nem vesztettél el. Amit korábban mondtam nem igaz, csak megbántódva éreztem magam -mondtam

- Megértelek, és sajnálom. Istenem annyira sajnálom, hogy egy idióta voltam -mondta

- Shh..n-nem haragszom -mondtam az arcát simogatva. 

- Nem? -kerekedtek el a szemei

- Képtelen vagyok rá, miközben ennyire szeretlek. De adj egy kis időt -mondtam

- Amennyit akarsz, szeretlek nagyon -ölelt magához

Miután elváltunk egymástól csatlakoztunk a többiekhez a nappaliban. 

*Betti szemszöge * 

Örültem, mikor megláttam őket, és úgy tünt sikerült megbeszélniük a dolgokat. Amíg ők a fürdőben voltam, mi felhívtuk a többieket, hogy megnyugtassuk őket. Már mindenki a legrosszabbra gondolt szóval megnyugodtak, mikor megtudták, hogy mindkettő biztonságban van. Tudtam min megy keresztül Danielle, és teljesen megértettem ő, hogy miért nem képes haragudni Liam-re. A bögrémet szorongatva bambultam, mikor visszajöttek a nappaliba és leültek mellém a kanapéra. Harry valamit a konyhában ügyködött, így hármasban voltunk. Szótlanul ültünk, majd ahogy Liam-re pillantottam feltűnt, hogy szinte lángol az arca. 

- Mond Liam, honnan is jöttél, és hogyan? -kérdeztem

- Zayn lakásáról és....-hallgatott el

- És? -tette fel helyettem a kérdést Danielle

- És gyalog -motyogta

- Nem vagy normális -ráztam meg a fejem és a szekrényhez mentem

- Szerelmes férfiben ne keress értelmet -mondta Harry, miközben a kezembe adott egy bögre forró csokit

- Jah most meg tűzforró a láz miatt -mentem vissza és odaadtam Liam-nek a lázmérőt - Dugd be, aztán meglátjuk mi lesz

- Istenem nagyon meleg a feje -mondta rémülten Danielle

- Ne aggódj, legfeljebb kap egy jó kis hideg vizes borogatást -mondtam

- Ne! Csak azt ne! -nézett rám kétségbeesetten Liam

- Legközelebb taxiba ülsz -néztem rá

- Harry! -nézett rá

- Bocs haver, de vagy ez vagy az injekció. Választhatsz -mondta együttérzően Harry

- Egyiket se -motyogta

- Ne drámázz, lehet elég egy lázcsillapító és egy meleg takaró is -nyugtatta Danielle

- Azért más is érzékeli a helyzet irónikusságát? -kérdeztem

- Miért? -néztek rám

- Hát ahogy itt ülünk mind a négyen, a "szeretjük egymaat, de megis szakítottunk" klub tagjai -mondtam a bögrémet piszkálv

- Van benne valami -mondta Danielle

- Csak Louis és Vic hiányzik innen -mondta Liam

- Jaj el is felejtettem, hogy Jade akciója majdnem tönkretette a kapcsolatukat -mondta Harry

- De Vic megbocsájtott neki -mondta Danielle

- Azt hiszem nekünk ez a szakítás dolog nem megy -ráztam meg a fejemet

- Ti azért elég jól bírjátok -nézett ránk Liam

- Melyikünk, aki szakított ki tudja mi okból, vagy akinek fogalma nincs még mindig miért hagyta el élete szerelme és hiába próbálkozott másokkal, még mindig azt a hülyét szereti? -fakadtam ki

Kirohanásomat nem kisebb döbbenet fogadta, én pedig elszégyelltem magamat miatta.

- Ne haragudjatok -álltam fel és felkapva a kanapé végében lévő pokrócot kimentem az erkélyre. 

Kiérve megcsapott a kellemesen hűvös levegő, és az erkély fedetlen részén halkan kopogott a még mindig szakadó eső. Leültem a fal mellett lévő székre és magam köré tekertem a pokrócot, ami szerencsére jó meleg volt. Nem akartam így kifakadni, csak egyszerűen már nem bírtam tovább. Egyre inkább úgy éreztem, hogy hiba volt visszatérni Angliába. Tudom nem menekülhetek örökké minden elől, de lássuk be, kevésbé volt fájdalmas. Pár perce lehettem kint a hideg levegőn, amikor nyitódott az ajtó. Nem fordultam meg, mert így is tudtam, hogy ki az. Ahogy karjai körém fonódtak, ezzel dupla takaró rétegbe vonva egész testemben megremegtem. 

- Meg fogsz fázni -mondta

- Meleg a takaró -mondtam

- Nem akarsz bejönni? Inkább elmegyek ha zavar a jelenlétem, de ne üldögélj idekint -mondta fejét a vállamon pihentetve

Kettős érzés volt bennem és ez szó szerint szétszakított. Nem tudtam mit tegyek, mi lenne a helyes és mi nem. Egyszer engedtem a szívemnek és belekóstoltam a szerelem fantasztikus érzésébe. Igaz ezáltal megismertem a rosszat, is...de több volt benne a jó. Ezt nem tagadhattam. Teltek a másodpercek és hallgattam angyali szuszogását és azt hiszem legbelül már eldöntöttem mit is akarok. Kibújtattam a kezemet a takaró alól és megkerestem Harry kezét, majd összefűztem az ujjainkat. Hallottam ahogy elakad a lélegzete és megmerevedik mögöttem. 

- Nem akarom, hogy elmenj -mondtam

- Nem? -lepődött meg

- Nem. -ráztam meg a fejem

- Ez akkor...te -hebegte

- De tudni akarom, hogy mit akarsz Harry? -álltam fel a székről és szembefordultam vele

- Én....veled akarok lenni, újra. Bizonyítani, hogy mennyire szeretlek és elfeledtetni, hogy mekkora barom voltam -mondta ki azt, amit hallani akartam

- Én is ezt akarom -néztem a szemébe, amelyek már úgy csillogtak akár a smaragd

- Ez a valóság? Nem álmodom? -kérdezte 

Közelebb léptem hozzá, és elmosolyodtam azon, amikor eszembe jutott, hogy mindig kisebb voltam nála. Lábujjhegyre álltam és átkaroltam a nyakát, mire a takaró lecsúszott a vállamról. Harry elkapta a takarót, és kezeit a hátamra vezetve betakart vele. Légzés egyenletlen volt, akár az enyém, és már nagyon közel voltunk egymáshoz. Mély levegőt vettem és megéreztem ismerős parfümét, amit annyira imádok. Kezemmel kisimítottam egy kósza göndör tincset az arcából, majd ar arcát cirógattam egy ujjammal. Ajkai elnyíltak ahogy végigsimítottam rajta. Megremegett ahogy közelebb húztam magamhoz és egy apró csókot adtam neki. Elhúzódta kicsit, és felnézve rá láttam, hogy a szemei lehunyva vannak és erősen zihált már.

- Nem álmodsz, ez a valóság -súgtam a füléhez hajolva

Harry erre felkapott és nevetve megpörgetett, ami váratlanul ért így felsikítottam. Mikor végre lerakott a hajamba túrva húzott közelebb magához, és csókolt meg forrón. Olyan volt akár egy kisgyerek aki megkapta a kedvenc játékát, de az én arcomról is levakarhatatlan volt a mosoly. Mikor kellően átfagytunk bementünk a többiekhez, hogy megnézzük miként érzi magát Liam...és, hogy elmondjuk a jó hírt.