Moments - IV. évad 24. rész

A következő napok nagyon jól teltek, sokat síeltünk és rengeteget nevettünk, mikor Harry elhatározta, hogy megtanít snowboardozni. Ahogy elengedett az első pillanatban eldőltem, bele a hóba. Puffogva néztem fel rá, mert úgy próbálta bizonygatni, hogy együtt érez velem, hogy közben gyakorlatilag könnyesre nevette magát. Persze voltam olyan gonosz, hogy lerántottam a hóba, a nevető barátomat, aki egy kellemes hófürdetés keretében meghálálta ezt. Mondanom se kell, hogy eme kis akcióink közben, néhányan megmosolyogtak minket, és még néhány rajongóval is összefutottunk. Szegények elsőre azt se tudták, hogy mi van, majd mikor elmondtuk nekik, hogy együtt vagyunk újra, szerencsére nem borultak ki, csak kedvesen gratuláltak és örültek annak, hogy boldogok vagyunk. Jó érzés volt ilyen kedves és normális rajongókkal találkozni, mert még élénken élt az emlékezetemben, a koncert utáni incidens. Az utolsó nap sajnos vészesen közeledett, és nem akartam menni vissza a valóságba. De nem volt mit tenni, menni kellett. Harry még annyit elmondott, hogy mielőtt visszamennénk Londonba, benézünk a szüleihez Holmes Chapelbe. Örültem neki, hogy újra láthatom a családját, mindenkit nagyon megszerettem, és Gemma elárulta, hogy a bátyám is épp náluk van. Így duplán örültem neki, hogy elmegyünk oda. A haza út teljesen másként zajlott, mind az odautazásunk. Mivel megjelentek rólunk képek, így már nem volt értelme annak, hogy bujkáljunk, ezért együtt utaztunk. Persze mindkét reptéren sokan voltak, és régi ismerősként köszöntek az utálkozók is. Nagyot sóhajtottam, miközben közelebb bújtam Harry-hez, aki ezt megérezve szorosabban ölelt. Sőt a kezemet meg akkor se engedte el, mikor fotókat készített a rajongókkal. Az egyik lány megpróbálta elhúzni a kezét, én pedig nem tudta mit tegyek, de Harry cselekedett helyettem is. Elhúzta az összekulcsolt kezünket a lány kezétől és felegyenesedve elhúzódott a lánytól, mire az hangosan felháborodott. Éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége így nyugtatásként mondtam neki, hogy semmi baj, én addig odamegyek a rajongóinkhoz. Szerencsére jó páran voltak ott, akik örültek annak, hogy láthattak, és nagyon kedvesek voltak. Azonban mint kiderült féltettek Harry-től, mondván már szenvedtem miatta elégszer, de biztosítottak róla, hogy ha én mellette vagyok boldog, akkor támogatnak minket. El se tudom mondani, mennyire hálás voltam nekik ezért. Egy bő fél óráig időztünk a rajongókkal, mikor megjelent a két Paul és nemes egyszerűséggel a kocsi felé tereltek minket. Nem értettem mire fel ez a nagy siettség, de azt se értettem, hogy miért jöttek ki elénk. Úgy volt, hogy majd a hotelben találkozunk. Kérdő pillantással néztem fel Paul-ra, aki csak megrázta a fejét, és Harry fele bökött a fejével. Szemöldökráncolva fürkésztem tovább az arcát, majd leesett. Caroline! Hát persze, valószínűleg Gemma elmondhatta nekik, hogy mi történt. Viszont azt már nem tudtam, mit mondanak Harry-nek, miért jöttek ki elénk. Mert az arcára volt írva, hogy nem érti mi történik, és biztosra vettem, hogy az első kérdése az lesz, hogy mi történik. Azonban a paparazzik megelőzték őket, ugyanis a kocsihoz igyekezve mindenki arról próbalt faggatni minket, hogy miként fogadtuk a hírt, miszerint Caroline megszökött. Harry ahogy felfogta mit mondanak, megmerevedett egész testében, és már fordult volna hátra felém, de Paul tovább terelte. Mikor már a kocsiban ültünk, Harry elengedte a kezemet, és azonnal a két Paul-t kezdte faggatni.

- Igazat mondtak? Caroline megszökött? -hadarta

- Igen, Harry. Caroline eltűnt miközben át akarták szállítani -mondta a fiúk Paulja

- De ez mégis, hogy történhetett meg? -döbbent le

- Nem tudjuk, de ezért is jöttünk elétek -fordult hátra a másik Paul is 

- Ezt nem hiszem el -túrt bele a hajába, majd rám tévedt a tekintete - Miért érzem azt, hogy téged nem lepett meg ez az egész? Olyan nyugodtan ülsz, mint ha nem most hallanád először

- Mert nem most hallom -vallottam be

- Mi? Mikor tudtad meg, és miért nem mondtad el? -kérdezte

- Aznap mikor...a második napunkon. Gemma felhívott -mondtam

- De miért titkoltad? -fordult felém

- Nem tudom, nem akartam, hogy ezen aggodalmaskodj -fordítottam el a fejemet

- El kellett volna mondanod! Akár ott is felbukkanhatott volna! Istenem, annyiszor hagytalak egyedül! -túrt most már két kézzel a hajába

- Látod, pontosan ezért nem mondtam el! Akkor nem élveztük volna ennyire ezt a pár napot, hanem azt nézted volna, hogy hol bukkan fel Caroline! -fakadtam ki

- De ez nem olyan dolog amit könnyelműen kell vennünk. Kétszer is megpróbált megölni! Hát nem érted, hogy belehalnék, ha bármi bajod esne? -fakadt most ő ki

- Magad miatt miért nem aggódsz? -kérdeztem csendesen

- Magam miatt? Miért kéne? -pislogott

- Nem értem miért lepődsz meg ezen ennyire. Nem kérdezett butaságot, Caroline nagyon labilis, nem tudjuk mire képes jelenleg -mondta Paul

- Talán azért, mert eddig sem engem akart megölni -mondta

- De mi van, ha most már képes arra, hogy téged is megöljön, erre nem gondoltál? -kérdeztem

- Láthatóan nem -tette hozzá a másik Paul

- Es ne gyere nekem azzal a marhasággal, hogy te nem számítasz, csak én mert, nekem igenis csak te számítasz! -álltam a tekintetét

Erre láthatóan már nem volt válasza, helyette csak megrázta a fejét, és összekulcsolta a kezünket. A hotelhez hamar odaértünk a nagy forgalom ellenére is, de nagy elkeseredettségemre ott is rengeteg paparazzi állt. Felpillantottam Harry-re, aki megpuszilta a fejemet, és szorosan magához húzva vágott át a tömegen. Nem tehettem róla, de mindenhol Caroline-t kerestem a tekintetemmel. Tudom, túlzásnak hathat, de ahogy Harry is mondta, kétszer próbált megölni. Mostanra már talán tudja, hogy mindegy mit tesz, így talán még elszántabb. Már majdnem elértük a hotel ajtaját, mikor meghallottam....Caroline-t!

- Hiába bújsz el....megtalállak!

Ijedten kaptam fel a fejemet, és hiába néztem körbe sehol nem láttam őt. Harry értetlenül nézett és finoman tovább húzott a bejárat felé. Egészen addig nem kérdezett semmit, míg fel nem értünk az emeletre. Ott azonban mielőtt bárki is elkaphatott volna, berohantam a szobámba és bezártam az ajtót. Nem tudom megmagyarázni miért tettem, egyszerűen eluralkodott rajtam valami talán...talán a pánik. Újra lepergett előttem minden egyes borzalmas emlék, amit neki köszönhettem. Sejtettem, hogy egyszer valamikor még újra látom, de nem voltam rá felkészülve, hogy ilyen hamar. Túl hamar. Tompán halottam a többiek hangját az ajtóm túloldaláról, de nem nyitottam ki. Kezeimet a fülemre tapasztottam görcsösen, és próbáltam megnyugtatni magamat. Soha senkinek nem beszéltem a rohamaimról, amelyek azután kezdődtek, hogy az égő arénában rekedtünk. Tudtam, hogy nem csak nekem van, hanem Lauren-nek is vannak ilyen rohamai. Nem véletlenül tartott attól, hogy a fiúk esetleg tényleg, orvoshoz vigyenek minket, mert akkor azonnal kiderült volna. Egy idő után egyre kevesebbszer jelentkeztek, és idővel teljesen elmúltak. De most ismét előjött, és nem tudtam hogyan kezeljem. Végül nagy nehezen feltápászkodtam, és odamentem az ágyhoz. Bebújtam a takaró alá, összegömbölyödtem és igyekeztem kizárni a hangját a fejemből, ahogy a többi rémséges képet illetve emléket is. De nem ment, egyszerűen olyan súllyal zúdultak rám, hogy éreztem megtörik bennem valami, és már csak azt érzékeltem, hogy sírok. Svédországban nem volt nehéz elfeledkezni róla, hiszen olyan jól éreztük magunkat. Azonban most más volt a helyzet, itt nem voltam rá képes. Nem ment úgy, hogy tudtam, a közelemben volt, és senki nem vette észre. Fogalmam nem volt róla, hogy miként csinálta, de sikerült neki. Viszont azt nem értettem, hogy mit akar ezzel elérni. Hiszen ha ilyen könnyedén a közelembe férkőzött, akkor miert nem használta ki és ölt meg? Nem volt ennek semmi értelme. Feltéve, ha nem az a célja, hogy ezzel kínozzon, és lassan megőrjítsen. Mert ha ez volt a célja, akkor jó uton haladt a célja elérése érdekében. Egy idő után nem tudom hogyan, de sikerült elaludnom, és azzal hitegettem magam, hogy mire felébredek rájövök, hogy ez csak egy rossz álom. Alvás közben az agyam mindenféle képeket pörgetett, és újra meg újra az ő hangját hallottam. Aztán rájöttem, hogy valaki tényleg a nevemet mondogatja, de az a hang meleg volt, rekedtes, mély és szeretettel teli. Azonnal felismertem Harry hangját. Mocorogni kezdtem, és éreztem, hogy már nem a takaró alatt vagyok összegömbölyödve, hanem valaki ölel magához és egy meleg test van mellettem. Lassan nyitogatni kezdtem a szememet, és az első akit megláttam az Gemma volt. Feljebb emeletem a fejemet, és tényleg Harry mellkasán feküdtem, míg ő szorosan ölelt magához. Nem értettrm, hogyan jutottak be, de nem is számított. Nem akartam beszélni nekik a rohamaimról, így a takarót a fejemre húzva bújtam el előlük. De hiú remény volt az, hogy hittem annyiban hagyják a dolgot, hiszen meg nem láttak ilyennek. 

- Előbújsz onnan? -kérdezte Harry a hátamat simogatva

- Nem -motyogtam

- Betti kérlek, így nehéz lesz beszélgetni -mondta gyengéden Gemma

- Nem baj...nem is akarok -mondtam

- Ne csináld, segíteni akarunk, tudod, hogy melletted vagyunk -mondta Caroline

- Nem kell...jól vagyok -mondtam

- Ugyan már, nem vagy jól és ezt mindenki tudja! -csattant fel Lauren hangja

- Lehet...-hagytam rá

- Lauren is elmondta...de nincs ebben semmi szégyellni való. Amin keresztül mentetek, mindenki sejtette, hogy nem mondtátok el azt, mi is zajlik le igazából bennetek -mondta Liam

- Gyere húgi -hallotam meg a bátyám hangját, majd egy meleg kéz simult a derekamra, és a tesóm felhúzott magához takaróval együtt - Nem fogjuk engedni, hogy bántson.

- Ne ígérj olyat, amit nem lehet betartani -gyűrögettem a takarót

- Miért mondod ezt? -kérdezte

- M-mert hallottam őt....ott volt mikor jöttünk be -hebegtem

- Micsoda? -hallottam Harry hangját

- Beszélt hozzám, tisztán hallottam -bújtam a tesómhoz

- Miért nem mondtad? -kérdezte kétségbeesett hangon Harry

- Mert teljesen leblokkoltam, és éreztem, hogy megint jön a...-hallgattam el hirtelen

- Megint jött a rohamod -fejezte be Lauren

- Igen -hajtottam le a fejemet

- Buta voltál, el kellett volna mondanod, hogy rohamaid vannak. A frászt hoztad a többiekre. Ha Lauren nem mondja el, hogy ő mit sejt, akkor nem tudom mit tettek volna. Az orvos szerint el kellene járnotok terápiára -mondta a tesóm

- Orvos? -néztem fel rá

- Aki megvizsgált. Nagyon erős volt a rohamod, mikor megpróbáltunk megnyugtatni, elkezdtél kiabálni és kiabáltál. Nem volt más választásunk, mint kihívni az orvost, aki adott egy kis nyugtatót -mondta Zayn

- Istenem -temettem a kezembe az arcomat

- Shh semmi baj, most már jól vagy és ez a fontos -ölelt magához jobban a tesóm

- De a terápia alól nem húzzátok ki magatokat -jelentette ki szigorúan Vic

- Rendben -motyogtuk egyszerre Lauren-el

- Ti egyébként mikor érkeztetek? -kérdeztem a bátyámat

- Pár órája. Gyakorlatilag 10 órát aludtál -mondta Gemma

Nem szóltam semmit, csak némán bólintottam. Nem sokat szóltam bele a beszélgetésbe, és mikor Lauren intett a fejével, hogy menjünk ki az erkélyre örültem, hogy kimehetek a friss levegőre.

- Te hogy vagy egyebként? -kérdeztem mar a korlátnak dőlve

- Őszintén, nem jól. Nekem is újra minden emlék feltört, bár fele annyira estem vissza, mint te. Ami végülis érthető, hiszen a célpont te vagy -magyarázta

- Örülök, hogy te legalább jobban vagy -öleltem meg

- Ne aggódj, most jobban vigyázunk egymásra -mondta és elhúzódott kicsit

- Mihez is kezdenék ilyen nagyszerű barátok nélkül -mosolyodtam el halványan

- Valószínűleg nyugodt fősikolás életet élnél, mert nem lett volna senki aki elrángasson sem One Direction koncertre, sem X-Factor válogatásra -nevetett

- Hát hallod, most hogy mondod nem is hangzik olyan rosszul -kuncogtam

- Na ennyit arról, hogy nem vagy jól -lökött meg nevetve

- Ti vagytok nekem a legjobb gyógyír -mondtam

- Hízelegj csak, aztán Tommo egoizmusa tovább nő még a végén, és akkor megnézhetjük magunkat -nevetett

- Mi van az egoizmusommal? -szólalt meg Louis és átkarolt minket

- Csupán annyi, hogy szép nagy -mondta Lauren

- Csak egészséges mértékben -mondta

- Persze, álltasd csak magad ezzel -nyugtattuk meg

- Látom jobban vagytok -puszilt meg minket 

- Mellettetek nehéz búskomorkodni, nem hagyjátok -érveltem

- Jó meglátás, és milyen igaz. De azt azért megköszönném, ha nem titkolóznátok, főleg, nem ilyen nagy súlyú dologban -nézett ránk

- Rendben, megígérjük -mondtuk egyszerre

- Na most, hogy ezt tisztáztuk, mond csak Betti, hogy akarod elmondani Harry-nek, hogy a hétvégén Amerikába utazol? -kérdezte

- Ezt...ezt honnan tudod? -kerekedtek el a szemeim

- Ross hívott téged, de mivel nem voltál beszélgetős állapotban, a tesód felvette, és velem vitatta meg, hogy mit tudok erről -magyarázta

- Nem tudom. De nem hagyhatom cserben Ross-t. Megígértem neki -mondtam

- Már nem azért, de Caroline mondhatni odakint vadászik rád, te pedig ezt forgatod a kis fejedben. Biztos, hogy ezt akarod? -kérdezte

- Egyetértek a répa mániással -mondta Lauren 

- Hé! Már sokkal kevesebb répát rágcsálok -nézett rá

- Persze, tegnap este is mozizás közben, répát falatoztál -nevetett fel Lauren

- Csak egy darab volt -zárta le Louis

- Komolyan, ha nem lennétek ki kellene találni -nevettem 

- Csak őt, meg a haverjait -mutatott Lauren Louis-ra

- Csak, hogy tisztázzuk, az egyik haverjával jársz -fordult felé Louis

- De soha nem állítottam, hogy normális -mondta Lauren

- Én is szeretlek kicsim -szólalt meg Zayn a hátunk mögül

- Hoppá -nézett ránk Lauren

- Ezt buktad -mondta Louis vigyorogva

- Fogadd el, ezuttal igaza van Louis-nak -tettem a kezemet együttérzően a vállára

- Hah látod még ő is...várjunk csak -mondta 

- Mi az? -kérdezre mellénk érve Zayn

- A gyűrűd...eddig nem itt volt! -fogta meg a kezemet Louis

- Hát izé....-hebegtem össsze-vissza

- Mi az, hogy hát izé? -nézett rám Louis és Lauren egyszerre

- Pedig elég egyértelmű. Harry megkérte a kezét -mosolygott rám Zayn, Lauren-t ölelve

- Hogy? Ez igaz? -kérdezte Lauren

- Igen, igaz -mosolyodtam el

- Úristen, ez fantasztikus! -sikított fel Lauren és a nyakamba vetette magát

- Köszi -nevettem el magamat

- Gratulálok csajszi, ideje volt már -ölelt meg Louis is

- Ne félj, Harry biztosan komolyan gondolta, mikor megtette -súgta Zayn a fülembe mikor megölelt

- Mi...-kezdtem, de a többiek kijöttek, így nem tudtam befejezni

- Mi volt ez a sikítás? -kérdezte ijedten Liam

- Csak ez -fogta meg a kezemet Lauren és felé mutatta

- Mit kell....oh, csak nem? -mosolygott rám Liam

- De -bólintottam mosolyogva

- Ez nagyszerű, gratulálok -kapott fel és pörgetett meg

- Mi folyik itt? -jött ki Harry is

- Miért nem mondtad, hogy megkérted Betti kezét? -kérdezte Louis

- Oh hát, kiment a fejemből, az jobban lefoglalt, hogy mi van vele -mondta zavartan

A fiúk nevetve vetettek magukat Harry nyakába, és a lányok pedig az én nyakamba. De mindenki a legjobban a bátyám reakcióját várta, hogy mit szól hozzá.

- Nekem csak az a fontos, hogy boldog legyél -ölelt meg

- Szeretlek -öleltem vissza mosolyogva

- Na most már két tagunk is elkelt -nevetett Niall mikor visszamentünk a szobába

- Várd ki a végét, hogy mennyi lesz ebből még -mondta Harry a karjaiban tartva

- Igaz, soha nem tudni -mosolygott Caroline-ra

- Marco totálisan ki fog akadni, nem elég, hogy újra együtt vagytok, de meg el is jegyezted -kuncogott Louis

- Nem érdekel mit szól hozzá. Én se mondom meg neki, hogy kivel legyen -mondta Harry és átemelt az ölébe

- Nagyon édesek vagytok együtt. Jó, hogy kibékültetek -mondta a tesóm

- Inkább azt mond, hogy szerencsés vagyok amiért megbocsájtott nekem -puszilt meg

- Ebben én nem kételkedtem, hiszen szeret téged -mondta Gemma

Erre Harry csak elmosolyodott, és magához ölelve, a nyakamoz bújt, mire én nevetve túrtam bele a hajába. Már el is felejtettem, hogy mennyire rosszul voltam. Butaság volt elrohannom előlük, hiszen most már tudtam, hogy ők a legjobb gyógymód számomra. Mostantól csak Harry-vel, a lányokkal és az albumunkkal akartam foglalkozni. Nem retteghetek örökké Caroline miatt, hiszen ha akar úgyis megtalál. De nem rettegve fogom őt várni...nem adom meg neki ezt az örömöt!