Moments – IV. évad 41. rész

-         - Hát te meg mit keresel itt? –kérdezte Ross

-         - Ugyanezt akartam kérdezni én is. Nem Amerikában kellene lenned? –léptem egy lépést hátrébb

-         - Elvileg igen ott lakom, de most itt koncertezünk Angliában –mondta mosolyogva

-         - Oh, értem ez klassz –erőltettem mosolyt az arcomra

Azóta, hogy hazajöttem és megtudta, hogy együtt vagyunk Harry-vel megint nem beszéltünk, így nem tudtam, hogy mi lehet a reakciója most. Kicsit tartottam tőle, mert mindennek ellenére kedveltem őt. Velem volt mikor külön voltunk Harry-vel és ezért mindig hálás leszek neki.

-         - És te mi járatban? –kérdezte

-         - Hát én a mosdót keresném –motyogtam

-         - Jaj az arra van –mutatott a hátam mögé – Megvárlak 

-         - Rendben –mondtam és bementem a mosdóba

Mint mindig mikor olyan helyzetbe kerülök, hogy tanácstalan leszek most is Eric-et hívtam.

-         - Szia, nem keltettelek fel ugye? –hadartam mikor felvette

-         - Dehogy, hajnali 1 óra körül épp vacsorapartit tartok –motyogta

-          - Imádom a humorod, de most nem ez a megfelelő pillanat –mondtam

-          - A csodálatos humoromra mindig van megfelelő pillanat –tért magához

-          - Eric! –szóltam rá

-          - Jó, jó felültem az ágyban nagyjából képben vagyok, mesélj mi történt? –kérdezte

Röviden és tömören próbáltam felvázolni neki az este történéseit, és hogy most épp egy mosdóban vagyok, ami előtt Ross várakozik rám.

-          - Esküszöm, neked érzéked van ahhoz, hogy kerülj ilyen kellemetlen helyzetekbe –nevetett

-          - Ne nevess! Azzal nem sokra megyek és nem is segítesz! –döntöttem a fejemet a hideg csempének

-        - Na, jó ne ess pánikba azért. Harry-vel ha akarod, szívesen beszélek, vagy a bátyád ráállítom a dologra –mondta

-          - Inkább akkor te, ha már ennyire ragaszkodsz hozzá –mondtam

-        - Igen ragaszkodom, mert ez nem normális dolog, hogy a mai nap után neki fontosabb az a lány –mérgelődött

-          - És a másik? –kérdeztem

-          - Azt neked kell elintézned. –mondta és tudtam, hogy igaza van

-          - De mit tegyek? –kérdeztem kissé kétségbeesve

-          - Beszélgess vele, nem fog megenni ne aggódj –mondta

-          - Ez logikusan hangzik. Köszi hogy meghallgattál –sóhajtottam

-          - Mindig itt leszek és számíthatsz rám –hallottam a hangján hogy mosolyog

-          - Köszönöm –motyogtam

-          - Na, szia, kislány –köszönt el

A kislányról eszembe jutott, hogy Louis a szobában meg nagylánynak nevezett, ezek se tudják eldönteni mi, vagyok. Erre elmosolyodtam, de ahogy arra gondoltam, hogy mi vár rám az ajtó túloldalán egyből lehervadt a mosoly az arcomról. Szembenéztem a tükörképemmel majd nagy levegőt véve kimentem a mosdóból.

-          - Kész is vagy? –kérdezte a falnak dőlve

-          - Igen, jobb –mondtam, bár amiért jöttem azt nem végeztem el

-          - Egyedül? –indult el mellettem

-          - Nem, a többiekkel jöttem –mondtam és zavartan mutogattam

-          - Többiek? –kérdezte

-          - Tudod a barátnőim és…és Liam-ék –mondtam

-          - Harry? –kérdezett rá a lényegre

-          - Ő most nem jött velünk neki, nos, neki dolga van –magyaráztam

-          - Van fontosabb dolga, mint egy ilyen rendőrségi eset után melletted, lenni? –kérdezte

-          - Ezt meg te honnan…hogyan…merre? –torpantam meg

-       - Betti nyugi, veled van tele az összes újság és oldal. Mindenki tud már róla, aki él és mozog Londonban legalábbis –tette a kezét a vállamra

-          - Oh, ebbe nem gondoltam bele –jöttem zavarba

-          - Mert még mindig nem vagy hozzászokva ahhoz, hogy ismert személy vagy –mondta mosolyogva

-          - Ez igaz. Azt hiszem –tűnődtem el

-          - Te semmit se változtál –nevetett

-         - Most miért mondod? –néztem rá, de nevetése ragadós volt, mert nekem is egy apró mosolyra húzódott a szám

-          - Mert még azon is képes vagy bizonytalankodni, ami nincs –nézett le rám

-          - Hát erre mondják, hogy van, ami sose változik –mondtam

-          - Ne is változz meg, így vagy jó, ahogy vagy –komolyodott el

-          - Igyekszem. Na és te egyedül? –próbáltam terelni a témát

-          - Nem, itt van az egész banda –mondta és a klub másik felébe mutatott

Észrevettem őket és valamiért kellemes érzéssel töltött el, ahogy néztem a bohókás vidámságukat.

-          - Nem jössz oda kicsit? A húgocskánknak nagyon hiányzol –állt meg mellettem

-          - Ő is nagyon hiányzik nekem. Odamegyek, de előbb szólok Gemma-nak, hogy ne aggódjon –mondtam

-          - Itt megvárlak –bólintott

Gyorsan átfurakodtam a tömegen és sikerült visszaérnem a boxunkhoz.

-          - Sokáig tartott, nehezen találtad meg? –kérdezte nevetve

-          - Nem, azt könnyen megtaláltam és még mást is azon kívül –ültem le mellé

-          - Mit? –nézett rám

-          - Nem mit, hanem kit! –mutattam a háta mögé

-          - Uh, ő Ross ugye? –kérdezte

-          - Igen és nem tudom, hogy viselkedjek vele –mondtam a hajamba túrva

-        - Ahogy eddig is, miért mi változott? Jó oké megcsókolt egyszer és aztán? Nem magunk döntjük el, hogy kibe szeretünk bele –bölcselkedett

-          - Az öcséd barátnője vagyok, akibe az a srác szerelmes. Te tényleg azt mondtad, amit az előbb hallottam? –néztem rá

-         - Igen jól hallottad. Szoros lett köztetek a barátság, mert veled volt mikor az öcsém úgy döntött, hogy egy állítólagos jóakarójára hallgat. Érthető, hogy fontos lett neked Ross. Egyébként is, ha Harry pátyolgathatja Ana lelkivilágát, akkor te is nyugodtan egy kis időt vele tölthetsz –lökdösött kifele boxból

-          - Te nagyon laza tesó vagy –néztem vissza rá

-          - Csak nem nézem el a tesóm minden hülyeségét –rántotta meg a vállát

Elmosolyodtam magamban tudtam, hogy Gemma imádja Harry-t, még ha néha neheztel is rá a dolgai miatt. Valószínűnek tartottam, hogy ezt a kis esetet is leckének szánja az öccsének, de nem akartam nagyon ellenkezni. Nem csak ő érezheti jól magát a régi barátja társaságában, imádtam Ross-t és a bandát hát miért ne lehetnék én is kicsit velük. Amúgy is nagyon csúnyán otthagytam őket. Mikor megtaláltam őket láttam, hogy Ross elmosolyodik, letette az italát és elém lépett.

-          - Örülök, hogy velünk tartasz kicsit –nyújtotta felém a kezét

-          - Kicsit bűntudatom van, amiért úgy elváltunk –mondtam és némi habozás után megfogtam a kezét

-          - Ne legyen, nem haragszik senki se rád. Nem mi döntjük el, hogy kibe leszünk szerelmesek –mondta

-          - Te összebeszéltél Gemma-val? –néztem rá

-          - Kivel? –döntötte oldalra a fejét

-          - Semmi, úgy tűnik véletlen egybeesés akkor –ráztam meg a fejem

-          - Na, gyere, a többiek alig várják, hogy lássanak –húzott a többiekhez

Mit ne mondjak, hiányzott ez az őrült bagázs. Mindegyik körülbelül azonnal a nyakamba vetette magát, sőt Ryder még fel is emelt, amit nem tudom, hogy hozott össze. Kicsit mintha visszamentem volna az időben. Mindenki faggatott, rengeteg kérdést zúdítottak a nyakamba és kifejtették ők is, hogy miként jutott az az őrültség az eszembe, hogy egyedül nézzek szembe Caroline-val. Persze ők is meséltek, hogy mennyire izgatottak, mert Európában turnéznak, sőt a Londoni koncertjükön a The Vamps nevű formáció is csatlakozik hozzájuk. Kérdezték, hogy ismerem-e őket, de megráztam a fejem lelombozóan, hogy sajnos nem, de magamban feljegyeztem, hogy utánuk kell keresnem. Az idő nagyon gyorsan telt a társaságukban, de ami feltűnt, hogy Ross el se mozdult mellőlem. Egy ízben láttam, ahogy a tekintete az ujjamon lévő gyűrűre téved, akkor az arcán láttam a fájdalmát, de mikor elkapta a tekintetem elfordította a fejét. Ami a forgatáson történt annak idején azt hittem, hogy csak egy fellángolás volt a részéről és azóta sikerült túllépnie a dolgon, de egyre inkább azt éreztem, hogy nem így van és ez aggasztott. Nem kínozhatom őt azzal, hogy legyünk jóban miközben a Harry-től kapott gyűrű van az ujjamon. Kedveltem őt nagyon is, és bár imádtam vele lenni nem tudtam ezt tenni vele. Fájt látni, hogy szenved.

-          - Eljössz velem az italokért? –zökkentett ki a bambulásomból

-          - Hm? Jaj persze megyek szívesen –tértem vissza a valóságba

Odamentünk a pulthoz, ahol még kicsit várnunk kellett az italokra így a pultnak dőlve kezdtünk beszélgetésbe

-          - Nem tudom ezt csinálni –néztem rá

-          - Mire gondolsz? –kérdezte

-          - Látom, ahogy a gyűrűmre nézel, és látom rajtad, hogy fáj neked –mondtam bűnbánóan

-        - Nem fogok hazudni neked, mert nincs értelme. Igen jól látod, fáj látni, hogy ez a gyűrű olyan jelentőséggel bír, ami ellen nem tudok mit tenni. Visszahódított, amikor újra lett lehetősége és ettől féltem a legjobban, mikor elengedtelek akkor. Tudtam, hogy bár fontos vagyok neked, de nem annyira, mint ahogy ő –fogta meg a kezem és simított végig a gyűrűn 

-       - Ross nem akarom ezt, nem akarom látni, hogy én okozok neked fájdalmat. Annál fontosabb vagy nekem –szorítottam meg a kezét

-      - Nem tudom, mi fáj jobban, ezt hallani tőled és tudni, hogy nem lehetsz az enyém…vagy az, hogy az ő menyasszony vagy –sóhajtott

-          - Ne haragudj, önző vagyok –mondtam

-          - Nem haragszom, ha így lenne, nem ülnék itt veled –nézett rám

-          - Azt tudnod kell, hogy hiányoztál - mondtam ki a szavakat és nem tudom mi mondatta velem, de igaz volt

-          - Te is nekem, bár nekem másként –húzódott közelebb

-          - Ross kérlek ne –feszélyezve éreztem magam

-          - Nem teszek semmi olyat, amit nem akarsz, ne aggódj. Nem akarok gondot közöttetek –nyugtatott meg

Nem tudtam mit mondani erre, de örültem, hogy ezt mondta. Időközben megkaptuk az italokat és elindultunk vissza a többiekhez. Épphogy leraktuk a tálcákat mikor rezegni kezdett a telefonom. Kivettem a zsebemből és meglepetten láttam, hogy Harry küldött nekem üzenetet.

„Itt vagyok a többiekkel a klubban, te merre vagy? H.” 

Mintha kiszívták volna az összes levegőt a tüdőmből, amikor elolvastam az üzenetet. Végül az elfogyasztott alkohol és a némi sértettség vezérelte a kezeimet mikor visszapötyögtem a választ.

„Na és Ana?” 

Mikor rányomtam a küldés gombra jól tudtam, hogy ezzel egy újabb veszekedést indítok el, de nem érdekelt. Ha eddig Ana lelkivilágát ápolta, akkor tegye ezután is.

„Szerelmem kérlek, ne csináld, had magyarázzam meg. Hol vagy?” 
 

Megmasszíroztam az orrnyergemet és már jött is magától a válaszüzenet.

„Mégis mit akarsz azon megmagyarázni, hogy ha az a lány hív téged te úgy ugrassz, mintha minimum ő lenne a menyasszonyod?” 

Az ujjaim olyan erősen szorították a telefonomat, hogy már lassan elfehéredtek, de nem tudtam azzal se foglalkozni. Hevesen dobogó szívvel vártam a válaszát…ami hamarosan meg is jött.

„Te most komolyan féltékeny vagy rá? Kicsim ugye tudod, hogy téged szeretlek? Amit mondtam neked az este azt komolyan gondoltam, így érzek. Kérlek, merre keresselek?” 

Kifújtam a levegőt és bár elsőre ellágyultam, de arra gondoltam, hogy miután engem megnyugtatott, rögtön rohant is el Ana-val.

„Dehogy vagyok féltékeny, teljesen normális, ha az ember vőlegénye hajnalban elrohan az állítólagos régi barátjával. Teljesen spontán dolog, hogy miután nagy szerelmi vallomásokat teszel, elrohansz vele. Esetleg nem akarod beköltöztetni a lakásba?”

Ross, aki eddig némán figyelte a kis telefonvitánkat kivette a telefont a kezemből.

-        - Elég legyen. Te most megbántott vagy és az alkohol is dolgozik benned. Ne vessz, vele össze mielőtt nem beszélitek meg a dolgot –mondta én pedig értetlenül pislogtam rá

-          - Tessék?

-      - Betti ismerlek milyen vagy. Téged megbántott valamivel Harry, amiről azt hiszed azért tette, mert nem számítasz neki. Ne szakíts, félbe kérlek – tette hozzá, mikor látta, hogy szólásra nyitom a szám – Tudom nem egyszerű, de legalább hallgasd meg. Aztán ha nem tud kielégítő magyarázatot adni, akkor szétszedheted.

Nagyot sóhajtottam és mikor visszaadta a telefonom éreztem, hogy szavai nyomán kicsit megnyugszom. Igaza volt, ha megbántott vagyok, képes vagyok érzelemből beszélni annak meg sosincs jó vége. Időközben megérkezett a válasz is.

„Nem akarok vele semmi ilyet tenni, ezt te is jól tudod. Ha meg se hallgatsz, akkor nem fogod tudni miért tettem amit. Nem azért mert fontosabb nekem, bár tudom nem mentség arra, hogy téged magadra hagytalak.” 

Valamiért az volt az érzésem, hogy nem fog tetszeni a magyarázata, de hallgatok Ross-ra és adok egy lehetőséget neki, hogy megmagyarázza.

„Otthon megbeszéljük. De Gemma-val megyek haza” 

-          - Okos döntés, addig te is lenyugszol –mosolygott rám Ross

-          - Köszönöm –öleltem meg

-          - Nincs mit, bármit megtennék, hogy boldognak lássalak –puszilt bele a hajamba

-          - Ugyanez igaz fordítva is –engedtük el egymást

-          - Majd meglesz az is –kacsintott

Írtam Gemma-nak, hogy találkozzunk kint a kocsijánál, amire megjött hamar a válasz, hogy amint megölte az öccsét jön ő is. Reméltem, hogy azért életben hagyja, bár ismerve Gemma-t csöndes gyilkosként végezne vele. Elbúcsúztam a többiektől, Ross megölelt és sok sikert kívánt nekem, majd elindultam a kijárat fele. Láttam, hogy a többiek már elindultak, mert a többi kocsi eltűnt, láttam, hogy Gemma a kocsiban ülve vár engem és azt is láttam, hogy Harry a kocsijának dőlve néz engem. Gyorsan odasiettem Gemma kocsijához, beszálltam és próbáltam leplezni az idegességemet, amit a jelenléte váltott ki, illetve az, hogy végig magamon éreztem a tekintetét.