Moments – IV. évad 42. rész

Bekapcsoltam a biztonsági övemet, és amikor felnéztem láttam, hogy Harry szintén beült a kocsijába, de láthatóan arra várt, hogy mi elinduljunk. Kérdőn néztem Gemma-ra, de ő csak megrázta a fejét.

-        Makacs akár egy öszvér. Azt mondta nem indul el addig, amíg mi nem megyünk –kapcsolta ő is be magát

-        Mintha kisgyerek lennék –mormogtam

-        Ne aggódj én is ugyanezt mondtam, mire lekorholt, hogy ezzel a mondatommal csak azt bizonyítottam, hogy az is vagyok. Őrület, hiszen ő az én öcsém! Nem pedig fordítva, és mégis ő próbál kioktatni –indította be a kocsit

-        5 évvel fiatalabb nálam mégis mindig azt érzem, hogy állandó jelleggel oktat engem –mondtam

-        Néha az idegeimre tud menni, de való igaz ő sokkal érettebb a koránál –mondta

-        Gemma! –néztem ki az ablakon

-        Mi az? –kérdezte értetlenül

-        Ne gyere nekem most az öcséd jó tulajdonságaival –mormogtam továbbra is

-        Ugyan már tudom, hogy most haragszol rá, de attól még szereted –mosolyodott el

-        Igen szeretem, de attól még nem jelenti, hogy szívem szerint nem verném meg –néztem rá

-        -          Megteheted, csak mondtam már, nehogy rászokjatok a szado-mazo dolgokra –nevetett fel

-        Ez még mindig nem vicces Gemma –dörzsöltem meg a szemem

-        Nem bosszankodhatsz mindenen, igen idióta volt, igen egy alapos magyarázattal tartozik neked, de ne stresszelj ezen. Ha nem tud épkézláb magyarázattal előállni várlak a szobámban pár napra –ajánlotta fel

-        Köszi, jó tudni, hogy mehetek valahova –dőltem hátra

-        Ismersz minket, attól, mert Harry néha zakkant mi még szeretünk –nézett rám a pirosnál megállva

-        Te főleg a tesómat szereted –sandítottam rá

-        Az más dolog, de szerencsére titeket ritkán lehet egy helyen elkapni –mondta

-        Miért is szerencsés ez? –kérdeztem

-        Mert ti ketten kibírhatatlanok vagytok együtt –mondta

-        Köszi, Gemma –nevettem el kínomban magam

-        Csak őszinte vagyok, bolondok vagytok külön-külön is, de együtt lefárasztjátok az embert –magyarázta

-        Valamivel jobb a helyzet, de szerintem erre maximum karácsonykor és a szülinapokon kerülhet sor –tűnődtem el

Gemma mondott valamit erre, de nem tudtam figyelni rá ugyanis megint fájdalom nyílalt a hasamba. Azt hittem már, hogy elmúlt, de úgy tűnik mégsem. Kezemet a hasamra tettem és próbáltam nem kétségbe esni, ugyanis rettenetesen megfájdult. Lábaimat próbáltam magam alá húzni, de a kis ülésen ez nem volt annyira kivitelezhető.

-        Gemma kérlek, állj meg valahol –motyogtam

-        Mi a baj? –kérdezte ijedten

-        Csak állj meg, hogy kicsit levegőzhessek –markoltam a kapaszkodót magam mellett

-        Betti a frászt hozod rám, rosszul vagy? –kérdezte

-        Igen egy kicsit hányingerem van –hazudtam

Szerencsére, ha idegeskedtem vagy hasonló, akkor tudták, hogy rosszul szoktam lenni így kapóra jött most ez. Gemma egy éjjel-nappali bolt mellett parkolt le én pedig kinyitottam az ajtót és kimásztam a kocsiból. Gemma idegesen magyarázott valamit, de én csak elbotorkáltam a járdaszegélyig és leültem a hideg kőre. Lábaimat magam alá húztam és mélyeket sóhajtottam. A friss hűvösebb levegő kellemes érzés volt és éreztem, hogy a pánikolásom is kezd alább hagyni, csak a fájdalom nem akart múlni. Alig parkoltunk le mikor hangos fékcsikorgás közepette Harry leparkolt Gemma kocsija mellé és azonnal kiugorva a kocsiból jött oda hozzám. Letérdelt elém a földre és éreztem, ahogy a keze a hátamat simogatja.

-        Mi történt? –kérdezte és hangjában aggodalmat hallottam

-        Nem tudom, egyszer csak megkért, hogy álljunk meg, mert levegőzni szeretne –magyarázta Gemma a karomat simogatva

-        Betti, kicsim mi a baj? –kérdezte, de elsőre ellöktem a kezét

-        Hagyjál Harry –mondtam és „elbújva” a karjaim közé hajtottam a fejem

-        Ne zárj ki, kérlek, had segítsek –mondta egyre kétségbeesettebben

-        Harry –motyogta Gemma és éreztem, hogy megpróbálja kicsit odébb húzni

-        Kérlek Gemma –hangja elgyötörtnek hangzott – Beszélj, hozzám szerelmem kérlek, mit érzel, rosszul vagy?

-        Hagyjatok, mindjárt elmúlik –mondtam és egy kiadós sírást próbáltam visszafojtani

Harry leült mellém a padkára majd szó nélkül átemelt az ölébe, és a következő pillanatban már a fejem a vállán pihent, a göndör fürtjei az arcomat csiklandozták, egyik keze a hátamat simogatta a másikkal pedig szorosan ölelt magához.

-        Harry ne szorítsd annyira, levegőt is kapjon – Gemma hangja szelíd volt és éreztem, hogy kicsit lazul a karja körülöttem

Elsőre megpróbáltam eltolni magam tőle, de csupán gyenge próbálkozás volt ugyanis nem ment, ő meg nem hagyta magát. Annyira elgyengültem a karjaiban, hogy itt volt és éreztem a közelségét, a teste melegét, és ahogy a vállamra adott puszikat. Végül közelebb bújtam hozzá, és ahogy halkan dúdolt nekem az lassan elérte a hatását és a hasfájásom is alábbhagyott. Ebből persze ők annyit észleltek, hogy nem szorítom annyira görcsösen Harry kezét és már nem csak csukott szemmel koncentráltam a fájdalomra.

-        Jobb? –kérdezte Gemma

Nem válaszoltam, csak némán bólintottam. Ettől tartottam a legjobban, hogy pont akkor törjön rám a fájdalom, mikor Harry-vel vagyok. Nem akartam, hogy megtudja a fájdalmaimat, mert még én se tudtam, hogy mi van velem. De nem volt mit tenni, nem húzhattam tovább a dolgot mindenképp ki kell vizsgáltatni mi, okozza. Azonban addig nem akarom, hogy mindenki úgy kezeljen, mintha beteg lennék.

-        Fel tudsz állni? –kérdezte ismét Gemma

-        Azt hiszem, hogy igen –mondtam és mikor megpróbáltam felállni, Harry a karjaiba véve felállt velem

-        Nem kockáztatunk, nem sétálsz –mondta és hangja ellenkezést nem tűrően hangzott

-        Már jól vagyok –jegyeztem meg

-        Azt eldöntheted, hogy nem velem utazol haza, de miután most voltál rosszul ne ellenkezz légy szíves –nézett le rám

Harry elindult velem Gemma kocsijához, de ő visszahúzta a karjánál fogva.

-        Menjen veled Harry –mondta mire mindketten döbbenten néztünk

-        Tessék? –kérdezett vissza

-        Ha megint rosszul lesz te meg tudod nyugtatni –mondta és ezzel kivételesen nem vitatkoztam

-        Rendben, de menj előttünk –mondta mire Gemma bólintott és beszállt a kocsiba

Harry egy kézzel megtartott, amíg kinyitotta a kocsi ajtaját majd óvatosan beültetett az ülésre. Becsatolta a biztonsági övemet majd átment a kocsi másik felére és beszállt a kormány mögé. Nem néztem rá, helyette az ölemben lévő kezemet néztem meredten. A visszaúton egyikünk sem szólt semmit, csak a rádió szólt halkan. Az egyik kereszteződésnél Harry valakinek pötyögött a telefonján, de ezen kívül semmi nem történt. Gemma előttünk végig nyugodtan ment, néptelenek voltak az utcák és senki nem zavarta meg rajtunk kívül az éjszaka csöndjét. Gemma bekanyarodott a házukhoz és Harry követte őt a feljáróra. Kiszálltunk a kocsiból – a házig kaptam kimenőt, addig sétálhattam -, és belépve a házba kellemes meleg csapott meg minket. Gemma segített levenni a kabátomat majd miután ők is leöltöztek felém fordult.

-        Kérsz valamit? –kérdezte

-        Egy kis üdítőt vagy vizet innék –mondtam és elindultam a konyha felé, de Gemma lenyomott a kanapéra

-        Nem, nem te csak maradj itt –mondta és kiment a konyhába

Nem néztem Harry-re, bár haragudtam rá, de most nem volt kedvem hosszan történő magyarázkodáshoz, hogy mi történt. Felhúztam magam alá a lábamat és kerültem a tekintetét. Gemma időközben visszatért és leülve mellém átnyújtott nekem egy pohár narancslevet.

-        Köszönöm –néztem rá

-        Nincs mit. De elmondod végre mi volt? –kérdezte

-        Semmi lényeges, rosszul lettem –piszkáltam a poharam szélét

-        Gemma, ha megkérlek, magunkra hagynál? –kérdezte Harry velem szemben ülve a dohányzóasztalon

Mindketten felnéztünk rá, majd Gemma némán bólintott, adott egy puszit nekem és Harry-nek majd felment az emeletre. Kissé kétségbeesetten néztem utána, nem volt kedvem most semmihez csak bebújni az ágyba és elveszni benne. Ehelyett láttam, hogy Harry leszáll a dohányzóasztalról, lehúzta a lábaimat és letérdelve elém közrefogta a derekamat.

-        Elmondod mi történt valójában? –kérdezte

-        Az történt, amit mondtam, rosszul lettem –végül is nem volt távol az igazságtól, mert valóban a fájdalom nyomán elfogott a hányinger

-        Volt már máskor is? –faggatott tovább

-        Párszor –mondtam kissé ferdítve a dolgokat továbbra is

-        Miért nem szóltál? –nézett végig a szemembe

-        Miért szóltam volna? –kérdeztem vissza

-        Kicsim kérlek, most már ez lesz közöttünk? –sóhajtott

-        Ó hát bocsáss meg, ha a random rosszullétemmel megzavartam az estéd –mondtam majd lesöpörve magamról a kezét elindultam a lépcső felé

Alig értem el a lépcső alját, amikor Harry elkapta a derekamat és visszahúzott magához.

-        Nem arra gondoltam te is jól tudod. Kizársz az érzéseidből, nem beszélsz, velem miért teszed ezt? –kérdezte

-        Nem vagy itt, hogy beszéljek veled –mondtam és eltoltam magamtól – Szerinted nekem olyan nagyon könnyű volt a mai napom? Olyan egyszerű volt odamenni a lakásunkba és szembenézni azzal, akitől 1 éve rettegésbe élek? Tudod, hogy miként mentem oda? Végig az volt a fejemben, hogy lehet, meghalok, hogy itt lesz vége az egésznek. De közben mindvégig arra gondoltam, hogy szeretlek, hogy mennyire boldog voltam melletted és bármi is lett volna ez adott erőt. Te meg mit csinálsz? Késő éjjel megjelenik az a lány és elrohansz vele, mintha ő fontosabb lenne, mint én! –mondtam a szemébe nézve

-        Ez nem igaz nem fontosabb, mint te –fogta meg a kezem, de hátrébb léptem

-        Nem? Akkor miért rohantál el vele ahelyett, hogy velem maradtál volna? –kérdeztem ismét

-        Mondtam csak rám számíthat nincs neki más, aki segíthet neki –mondta

-        Nézz rám Harry, nekem van valakim? Egyedül vagyok távol az otthonomtól, ezer éve nem láttam a családomat, a bátyámat, a barátaimat és ez érdekel téged? Pár órája meg akartak ölni és végig arra vágytam, hogy veled legyek –hadartam és letöröltem egy kósza könnycseppet

-        Kérlek – hangja meggyötörtnek tűnt – Haragudhatsz rám, utálhatsz, de akkor is te vagy a legfontosabb számomra, az életem vagy, a szerelmem és egy napig nem bírnám ki nélküled. Szeretlek Betti ennél őszintébben és mélyebben még senkit nem szerettem, mint téged.

-        Ne csináld ezt, ne gyere ezzel! Nem esett volna ennyire rosszul, ha nem pont ma és nem így alakul ez. Nekem is szükségem lett volna rád, és végül mégis megint Louis vígasztalt meg. De mindegy is, legalább őt megvigasztaltad –mondtam és fel akartam menni a lépcsőn, de Harry elkapta a derekamat

Meglepetten fordultam vissza, pár lépcsőfokkal lejjebb állt, mint én így egy jó fejjel magasabb voltam nála. Kezei a derekam köré fonódtak és a fejét a mellkasomra hajtotta. El akartam tolni magamtól, de nem tudtam és mikor éreztem mennyire görcsösen szorít magához megálltam a mozdulatban. Valami nem stimmelt és biztos voltam benne, hogy történt valami.

-        Harry mi történt? –kérdeztem és kezeim a hátára csúsztattam

-        Csak had öleljelek –motyogta

-        Megijesztesz –suttogtam

Nagyot sóhajtott majd elhúzódva tőlem felvett a karjaiba és bevitt a szobánkba. Nem ellenkeztem, nem szóltam semmit, mert éreztem, hogy valami komoly dolog bántja őt. Igen haragudtam rá, de mikor ennyire elveszettnek látom, képtelen vagyok tovább távol lenni tőle. Lerakott az ágyra, becsukta az ablakot, összehúzta a függönyöket majd miután halk zenét kapcsolt befeküdt mellém az ágyra. Fejét a hasamon pihentette, kezeit a derekamra kulcsolta és egy ideig csak némán feküdtünk. Kezemmel a haját simogattam, azokat a csodás bongyor fürtöket.

-          Beszélj, kérlek –mondtam halkan

-          Nem akartalak megbántani, nem is fontosabb nekem Ana egyszerűen csak arról van szó, hogy Ana instabil –kezdte

-          Azaz? –kérdeztem

-          Azaz Ana pszichológiai kezelés alatt áll, és ha valami olyan történik, ami felzaklatja akkor nem képes kontrolálni önmagát –magyarázta

-          Kárt tesz magában? –döbbentem le

-          Igen –bólintott

-          És most is ez történt? –kérdeztem

-          Igen ez, ezért mentem el mikor megláttam -beszélt tovább
- Mi zaklatta fel most? - kicsit féltem a választól de tudni szerettem volna
- Egyrészt az, hogy a barátja csúnyán kidobta másrészt, hogy meglátva az ujjadon a gyűrűt bepánikolt, hogy elveszíthet. De csak mint barátot -szorította a kezeit jobban közben

Nagyot sóhajtottam majd mikor megszólaltam magamon éreztem a fáradtaágot.

- Sajnálom, hogy ez történt de nem lehet hogy ő nem csak barátként gondolja? -néztem le az ölemben fekvő szerelmemre
- Dehogy ezt mi már megbeszéltük, és tudja, hogy csak téged szeretlek -ült feljebb
- Én ebben annyira nem lennék biztos -dörzsöltem meg a nyakam
- Ez semmin se változtat. Téged szeretlek, téged akarlak feleségül venni, veled akarom leélni az életem...és mindennél jobban szetetnék veled szeretkezni -mondta és az utoldó szavakat már a fülemhez hajolva mormogta mély dörmögő hangján
- Harry -próbálkoztam elgyengülve sóhajtottam egyet mikor kezei közé fogta az arcom és lágyan megcsókolt, majd könnyedén hátradöntött az ágyon ő pedig mellettem két oldalt támaszkodva csókolóztunk tovább.
- Csak téged szeretlek, annyira gyönyörű és szép vagy szerelmem -mondta miközben a nyakamra tért át, majd hirtelen felemelte a fejét - ha nem akarod csak szólj és izé...
- Szeretkezz velem Harry -súgtam a füléhez hajolva és éreztem, hogy egész testében megremeg.

-