Moments - IV évad 47. rész

Viszonylag hamar sikerült elkészülnünk, és miután Harry utasítására alaposan felöltöztem – október volt, de mintha Szibériába készültem volna -, elindultunk sétálni a környéken. Hála Istennek Szombat révén nem sokan kószáltak az utcákon így teljes nyugalomban tudtunk sétálni. Úgy számoltam, ha minden jól megy, akkor nyár elején fog megszületni a pici. Nagyon jó érzés volt kimozdulni a lakásból, friss levegőt szívni és kicsit megmozgatni az elgémberedett végtagjaimat. Az idő nagyon kellemes volt, sütött a nap és csak egy enyhe szél volt. Kifejezetten kellemes sétához illő idő volt. Harry persze nem volt nyugodt, folyamatosan magamon éreztem az aggódó tekintetét. Elsétáltunk a mozihoz ahova annak idején mindannyian elmentünk, és ahol először talált egymásra Louis és Vic. Az emlékre elmosolyodtam, mire Harry kérdőn fordult felém.

-       - Min mosolyogsz? –kérdezte

-       - Csak eszembe jutott, hogy Louis és Vic ebben a moziban talált egymásra először –mondtam

-       - Igen, bár számomra az az este más miatt maradt emlékezetes –fordított maga felé

-       - Nocsak, mégis mi miatt? –döntöttem oldalra a fejemet, bár pontosan tudtam, hogy miről beszél

-        - Lehet azt elfelejteni, hogy milyen volt először szeretkezni veled? –puszilta meg a homlokom

-        - Hát amilyen szerencsétlen voltam, lehet, hogy én passzolnám néhány részletét –néztem fel ragyogó zöld szempárjába

-          - Az is aranyos volt és része a teljes emléknek –mosolyodott el

-         - Jah, csak a fél ház már tudta mit össze szerencsétlenkedtem –nevettem el magam

-          - Ugyan én azzal nem törődtem –csókolt meg

-        - Még szerencse –bújtam hozzá

Nem tudom mennyi ideig álltunk így, mikor néhány rajongó jelent meg mellettünk. Éreztem, ahogy Harry ösztönösen szorosabban húz magához és védelmezően karolt át. Végigsimítottam a karján, próbáltam nyugtatóan hatni rá. Nem tartottam attól, hogy baj lehet mivel nem sikítozva ugrottak a nyakába.

-       - Sziasztok! Ne haragudjatok a zavarásért, de kaphatnánk egy autogramot vagy képet? –szólalt meg az egyik barátságosan

-       - Sziasztok! Persze akár mindkettőt –mosolyogtam rájuk

-        - Köszönjük –szinte felragyogott az arcuk

Odébb álltam, hogy ne legyek útba, sőt vállaltam, hogy majd én lefotózom őket, aminek nagyon örültem. Mikor tovább akartam volna menni azonban felém fordultak, mondván tőlem is kérnének fotó meg aláírást. Meglepődtem, de örömmel teljesítettem a kérésüket. Fél óra elteltével már tovább is tudtunk indulni. Harry láthatóan megkönnyebbült én pedig mikor befordultunk a park felé vezető útra magamhoz öleltem.

-          - Ne aggódj ennyire miattam, nem lesz bajom –bújtam a nyakához

-        - Tudom, hogy igazad van, csak félek attól, hogy valaki bánthat vagy egy rossz mozdulat is bajt tud okozni –mondta

-       - Azt hiszem jelen helyzetben, ha tojáshéjon lépkednék is tudnak bajt okozni –mondtam és tovább sétáltunk

Ezután még egy fél órát sétáltunk, majd hazaindultunk, mert kezdett lehűlni a levegő és ránk is sötétedett. Harry folyamatosan a környéket nézte, néha nem is figyelt arra, amit mondok. Legközelebb elhatároztam, hogy valakit magunkkal viszünk akkor talán nyugodtabb lesz. Belépve a házba jó meleg fogadott minket, és ahogy néztem mindenki a nappaliban volt összegyűlve. Alig vettem le a cipőmet mikor kopogtattak és legnagyobb meglepetésemre Simon állt az ajtóban.

-         - Simon! Hát te mit keresel itt? –lepődtem meg

-         - Beszélni szeretnék veled, ha lehet –mondta és nagyon komolynak tűnt

-         - Persze –bólintottam és kimentünk a konyhába

Öntöttem ki neki ásványvizet, és amikor leültem vele szembe egy rossz érzés fogott el.

-        - Valami baj van? –tértem a lényegre

-       - Nincs baj, csak úgy gondolom nem kéne titkolni, hogy miért vagy távol a többiektől. Ez a titkolózás nem tesz jót se neked, se a lányoknak. Nem a világvége, hogy terhes vagy. Az állapotodból következtetően egyértelmű, hogy most nem tudsz a lányokkal tartani, de inkább az igazságon rágódjanak, mint kitalált pletykákon –mondta

-        - Kitalált pletykák? –kérdeztem

-         - Igen. Nem olvastál mostanában híreket? –kérdezte

-         - Nem, miért?

Simon benyúlt a táskájába, elővette a laptopját és mikor megtalálta a keresett cikket, felém fordította. Nem egy hírportálon le volt közölve egy cikk, aminek az volt a címe, hogy Harry és én vajon szakítottunk-e, mondván azért nem tartok a lányokkal mostanában. Le volt hozva egy kép is, ami pont akkor készült, amikor Harry és Liam mentek az interjúra és Anna velük volt. A kép alatt hosszan taglalták, hogy vajon Harry az ismeretlen szépségre cserélt le engem. Valamint azt is, hogy a szakítás viselt meg lelkileg és sebeimet nyalogatva gubbasztok otthon. Mondanom se kell, hogy szóhoz se jutottam. Nem szoktam ilyesmit olvasni, nem is szoktam vele foglalkozni, de most hogy belekeverték Ana-t. Kissé elkezdtem aggódni, és kezdtem egyetérteni Simon-al.

-      - Erről nem tudtam, mármint a képet láttam, de a cikket nem. Nem szoktam ilyesmit nézegetni –túrtam a hajamba

-          - Akkor most, hogy tudod mi megy itt, mit mondasz? –kérdezte

-       - Azt, hogy egyetértek veled. Csámcsogni így is, úgyis van min az embereknek. Akkor legalább az igazság legyen a téma. –sóhajtottam

-        - Egyetértek és örülök, hogy ilyen okosan gondolkodsz –mosolygott rám bíztatóan

-       - Mikor nem gondolkodom okosan? –kérdeztem és látván az arckifejezését gyorsan ellenkeztem – Ne inkább ne is válaszolj!

-          - Rendben –nevette el magát

-          - Egyébként sajnálom –mondtam

-          - Mégis mit? –nézett rám értetlenül

-          - Hogy ilyen gondot okoztam –húztam el a számat

-          - Te lány mégis miről beszélsz? Azért mert terhes lettél? Felnőtt emberek vagytok kérlek, ráadásul jegyben jártok. Ebben nincs semmi megbocsájthatatlan bűn –magyarázta

-          - Tudom csak…érted –motyogtam

-          - Értem, kiismertelek már annyira, hogy tudom képes vagy mindenen aggódni, de most nyugalom. Hamar eltelik ez a pár hónap és újra minden a régiben lesz –állt fel

-          - Azt leszámítva, hogy egyel, többen leszünk –álltam fel én is

-          - Az első One Direction baba. Oda lesz mindenki –kacsintott rám

-          - Értékelem a pozitív gondolkodásod –mondtam

-          - Így lesz, ne aggódj

Visszatérve a nappaliba minden szem ránk szegeződött, majd Simon elköszönt, mert sietnie kellett. Amíg becsuktam mögötte az ajtót, a többiek szeme konkrétan lyukat égetett a hátamba.

-          - Miért jött? –kérdezte Gemma mikor leültem mellé

-        - Mert szerinte jobb lenne elmondani, hogy miért nem vagyok a többiekkel, mint titkolózni –hadartam el egy szuszra

-          - Amíg nem vagy jobban, szerintem nem jó ötlet –mondta Louis

-       - Inkább ez, minthogy azon csámcsogjanak az emberek, hogy vajon Harry egy barna szépségért hagyott el és hogy én épp a sebeimet nyalogatom a szakítás után –néztem rá

-          - Mi? –döbbentek le

-         - Menjetek fel a netre és hamar megtaláljátok –tettem az ölembe egy párnát

-          - De milyen barna szépség? –nézett rám vic

-          - Ana –mondtam tömören

-          - Mi van? –fakadt ki Harry

-          - Szóval szerintem igaza van Simon-nak, úgyis mindig van min csámcsogniuk, és akkor már az igazság legyen az –néztem Harry-re

-          - Támogatlak a döntésedben tudod jól –fogta meg a kezem

-          - Köszönöm –mondtam és felmentem a szobába

Amint leültem az ágyra Harry jelent meg, és befeküdt mögém. Egyik kezén támaszkodott a másikkal a hasamat simogatta.

-          - Miként szeretnéd bejelenteni? –kérdezte

-          - Nem tudom, valami frappáns képre gondoltam, vagy valami hasonló –mondtam

-          - Mit szólnál egy olyan képhez, amin fekszünk az ágyon és közénk tesszük a pici ultrahangos fényképét? –kérdezte

-          - Ez tetszik, jó ötlet –lelkesedtem fel

-          - Szólok Liamnek, hogy fotózzon le minket –állt fel és ment ki a szobából

Amíg Harry lement, addig én előkerestem a fiókból az ultrahangos képet amit a múltkor kaptam és mint mindig érdeklődve figyeltem. Fura és egyszerre jó volt belegondolni abba, hogy ez a kis aprócska élőlény a hasamban van és a mi gyerekünk.

-          - Itt is vagyunk –jelent meg az ajtóban Liam és Harry

-          - Rendben –bólintottam és lefeküdtem az ágyra Harry mellé

Liam elrendezett minket, a képet berakta közénk és mondta, hogy fogjuk meg kétoldalról és nézzünk lefele a képre. Csinált jó pár képet, különböző szögből és mire végzett rendesen elgémberedtünk mindketten. Megnéztük a képeket és fél óra válogatás közül kiválasztottunk egyet, ami nagyon jól sikerült és megragadta a lényeget. Kissé izgultam, miközben felmentem a Twitter profilomra és feltöltöttem a képet. Úgy döntöttem nem írok mellé semmi, csak egy szívecskét.
Ezután feszülten vártam, hogy mi fog történni és ahogy az várható volt vegyes reakciók születtek. Mindenkinek azonnal leesett, hogy gyerekünk lesz és volt aki oda meg vissza volt, volt aki meg világvégeként élte meg a dolgot. De legalább így olyan dolgon rágódtak az emberek, ami valós volt. Nagyon is valós és csak reméltem, hogy ez a kis apróság tényleg valós lesz pár hónapon belül az életünkben. Ugyanis nem tudtam eldönteni, kit viselne meg jobban az ha elvetélnék…engem vagy Harryt.