22. rész

Széles mosoly terült szét az arcán majd végre megszűnt közöttünk minden felesleges távolság. Az óriáskerék tovább indult és vele úgy éreztem, hogy a kapcsolatunk is komolyabbra fordult. Annyira hülye voltam, hogy elfutottam és kizártam az egészből Harryt valamint a többieket.

- Ígérd meg, hogy soha többet nem csinálsz ilyet –cirógatta az arcomat

- Soha –ráztam meg a fejemet

- Számon fogom kérni –kacsintott mosolyogva

- Megbeszélve –bújtam hozzá

- Egyébként nem könnyű téged megtalálni ugye tudsz róla? –mondta miközben átölelt

- Pedig viszonylag hamar megtaláltatok –néztem fel rá

- Persze mert ahányan voltunk annyi felé indultunk. Zayn látott meg befutni ide és úgy értesített minket. –magyarázta

- Szóval Zayn buktatott le. –biggyesztettem le játékosan az ajkamat

Harry erre csak felnevetett és hirtelen lendülettel az ölébe húzott. Homlokát a homlokomnak döntötte és kezei a derekamról a fenekemre csúsztak le. Éreztem, ahogy elpirulok, de kitartóan álltam a tekintetét. A szerelmében fürödve nőnek éreztem magamat és a kortól eltekintve – ami csak egy szám – úgy éreztem, hogy egy férfi tart a karjaiban. Egyik kezemet végigvezettem a mellkasán és a nyakán majd a hajába túrtam. Tettemet egy halk feltörő sóhaj követte majd Harry egy puszit nyomott a számra. Legalábbis azt hittem, hogy ott megáll, de mikor éreztem, hogy megharapja az alsó ajkamat rájöttem mekkorát tévedtem. Azonnal elfogott a vágy iránta, azonban egy vidámparkban voltunk – hívtam fel a saját figyelmemet eme apró momentumra.

- Egy óriáskeréken ülünk, ugye tudod? –néztem fel rá

- Igen, de nem érdekel –mosolyodott el majd ismét csókra hajolt

Hevesen és vadul csókolt, mint akinek az élete múlik ezen a csókon. Nekem a józan eszem felmondta a gondolkodást és csak Harry szájára tudtam koncentrálni valamint az érintésére ami megőrjített. Mikor már egyikünk se kapott levegőt zihálva húzódtunk el kicsit egymástól.

- Teljesen elvetted az eszemet remélem tudod – suttogta szinte a számba

- Mondod te. Ilyet még soha nem csináltam és veled nem érdekel semmi. Csak te –mosolyodtam el

Ezután a kabinra ismét csönd telepedett Harry ugyanis nem tudott betelni a csókokkal és a simogatásokkal. Csak a sóhajaink törték meg a csendet és az ahogy időnként levegő után kapkodva váltunk szét pár percre. Az óriáskerék lassan már körbeért, mi pedig teljesen megfeledkeztünk róla. Egészen addig amíg meg nem szólalt Harry telefonja. Morogva húzódott el tőlem.

- Egyszer kidobom ezt a vacakot –nézett rá a kijelzőre – Liam az.

- Vedd fel, szegények odakint állnak –mondtam az arcát puszilgatva

- Így nehéz lesz beszélni –nézett rám

- Befejeztem –bújtam a nyakához

- Igen? –vette fel

- Minden rendben? –hallottam Liam hangját a vonal másik végén

- Minden a legnagyobb rendben –hallottam Harry hangján, hogy vigyorog

- Woohoo! –kiáltozták a többiek a háttérben miután Liam közölte velük az infot.

- Akkor gondolom nincs már ránk szükségetek –mondta Liam

- Nyugodtan menjetek haza, majd mi is megyünk –válaszolt Harry

- Rendben aztán vigyázzatok magatokra, főleg a szökdösős kishölgyre –mondta

- Hé! –lázadtam fel

- Aki ráadásul még hallgatózik is –nevette el a végét Liam

- Te beszélsz hangosan –motyogtam

- Te meg még mindig motyogsz –vágott vissza

- Szia Liam! –mondtam nevetve

- Bunkó vagy –röhögött bele a telefonba

- Te meg ragaszkodó –mondtam

- És tudsz beszélni –replikázott

- Na jó mi megyünk akkor –vette át a telefont Louis

- Rendben, ahogy kiélveztük a vidámparkot mi is megyünk –mondta Harry

- Aztán csak ésszel –tette le nevetve Louis

- Bolond –nevetett fel Harry és eltette a telefont

- Ha már egy vidámparkban vagyunk, nem használjuk ki? –néztem rá

- Attól függ hogy gondoltad –kacsintott rám

- Maradj már, ez egy vidámpark –löktem meg

Az óriáskerék egy utolsó rándulással megállt és jó volt újra szilárd talajon állni. Épp megigazítottam a pulcsimat, mikor Harry mellém érve összekulcsolta a kezünket. Kérdőn néztem rá, mire ő csak megpuszilta az arcomat.

- Akkor mivel szeretnéd kezdeni? –kérdezte

- Hm dodzsem! –kiáltottam fel

- Irány a dodzsem! –kiáltott fel Harry is és belevetettük magunkat a tömegbe

Amíg el nem értük a kiszemelt célunkat attól tartottam, hogy valaki biztos felismeri Harryt. Rajongó bárhol ott lehet és ráadásul ha meglátják, hogy fogjuk egymás kezét, biztos botrány lesz. De szerencsére senki nem sikított fel a közelünkben, hogy „úristen ott van Harry Styles” így sikeresen megérkeztünk a dodzsemhez, ahol szerencsére nem sokan álltak.

- Együtt vagy külön? –fordult felém

- Külön! –mondtam ördögi vigyor keretében

- Rendben szóval egymás ellen –bólintott vigyorogva

- Most meglátjuk, mit ér a friss jogosítványod –böktem oldalba

- Mondja ezt az, akinek még nincs –öltött rám nyelvet

- Vigyázz tanultam Louistól és leharapom! –néztem rá

- Rossz hatással van rád Loui ez egyértelmű –rázta meg a fejét játékosan

- Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű! Te sem panaszkodhatsz –mondtam

- Gyere mi jövünk! –húzott fel az emelvényre ahol vártuk, hogy leteljen a menet

Amint megálltak a kocsik mindenki rohanni kezdett egy-egy kiszemelt autó felé és mi külön kerültünk. Én egy pirosat szemeltem ki a hátsó sarokban, míg Harry egy zöldet támadott be elől. Pimaszul vigyorgott rám jelezve, hogy meg fogom én még bánni ezt az egymás ellen való dodzsemezést. Lehet nem volt jogsim, de itt mindig élvezettel lökdöstem ki az embereket és ez alól most ő sem lesz kivétel. Bedobtam a zsetonomat a kocsi elejébe, majd egy hangos kürtszó jelezte, hogy indul a menet. Mondanom se kell, rögtön Harryt kezdtem keresni aki gonosz módon máris mögém került és sikeresen nekem jött. Ezzel elérte, hogy egy macska-egér játék kezdődjön közöttünk ugyanis szinte csak egymással voltunk elfoglalva, én őt, ő pedig engem üldözött. 2 meneten keresztül csináltuk ezt és én a végére - igaz fájó tagokkal – teljesen kész voltam a sok nevetéstől. A harmadik menetben úgy döntöttünk, hogy együtt leszünk így beültem Harry mellé, aki – ellenfél hiányában – más áldozatokat szemelt ki magának. Én többnyire kapaszkodtam és próbáltam nem kiesni egy-egy ütközésnél. Hirtelen ötlettől vezérelve kezemmel végigsimítottam a combján aminek az lett az eredménye, hogy a külső szegélynek kormányozta a kocsit. Elmosolyodtam az orrom alatt és úgy csináltam, mint akit rettentően érdekel a dodzsem „műszerfalának” állapota.

- Ez nem volt fair dolog –búgta mély hangon

- Nem értem mire gondolsz –játszottam meg az értetlent

- Szóval nem? –nézett rám

Fejemet ráztam jelezvén, hogy nem tudom ő pedig a kocsit megfordítva ment újra a többiek után. Tudtam, hogy ennyivel nincs még elintézve a dolog így hát minden mozdulatát figyeltem, hogy ne érjen váratlanul semmi. Azonban nem csinált semmit, csak kiélvezte a maradék időt és még három másik autónak ment neki. Nevetve szálltunk ki a kocsiból és az emelvény széle felé indultunk.

- Most választhatok én? –kérdezte miközben leemelt

- Persze. –mondtam

- Szellemvasút! –mutatott egy hatalmas épület felé

- Nem lehetne inkább mást? –kérdeztem

- Csak nem félsz? –húzódott közelebb

- Csupán nem rajongok az ilyen helyekért.

- Szóval félsz –húzta fel a szemöldökét

- Dehogy. –húztam ki magam

- Akkor nyomás. –indult meg

Utáltam a szellemvasutat, a lányokkal akárhányszor mentünk Lauren és Vic mindig megijesztettek amitől én frászt kaptam minden egyes alkalommal. Megerősítettem hát magam és beléptünk az épületbe. Mondanom se kell, hogy Harry se volt sokkal kegyesebb, mint a két lány és az egész menet alatt körülbelül csak húszszor hozta rám a frászt.

- Soha többet nem megyek veled ilyen helyre! –mondtam miközben kifele „menekültem”

- Csak visszakaptad az előbbit –ölelt meg

Elfintorodtam és finoman oldalba böktem. A délután további részében még sok mindent kipróbáltunk, hullámvasút, körhinta (mindketten egy lovon ültünk, bár Harry mögülem mindig le akart csúszni) ugráló vár és céllövölde. Utóbbinál nyert nekem egy plüss nyulat ami egy szívet tartott a kezében.

Eközben a többiek már összegyűltek Liamnél és elmélyülten beszélgettek az X-Factorról. A fiúk mindent elmeséltek a bootcampról, saját élményeiket és tanácsokkal látták el a lányokat.

- Ez elég ijesztően hangzik –mondta Vic

- Elsőre lehet az lesz kicsit, de nem kell félni –ölelte meg Louis

- És mi van ha nem fog menni? –húzta el a száját Lauren

- Ilyet meg ne halljak többet! Két zsűri is állva tapsolt titeket! Kicsit több önbizalmat –emelte meg az állát Zayn

- Egy dolog. Sokkal nehezebb lesz ott helytállni, mint az előválogatáson. –mondta Caroline

- Ajj már kicsit több önbizalmat lányok! –fakadt ki Niall miközben karjaiba vonta Carolinet

- Nem szeretném átélni azt a csalódást, hogy elutasítanak minket –bújt hozzá

- Miért utasítanának el? Ne csináljátok! –simogatta a lány haját

- Elég ebből! Ügyesek lesztek és minden rendben lesz! –mondta Liam

- Igaza van –puszilta meg barátnője fejét Niall

- Biztos? –nézett fel rá nagy szemekkel Caroline

- Egészen biztos – csókolta meg

Caroline elpirult és boldogan bújt ismét szőke ír hercegéhez. Sajnos a fiúk nem tudtak semmi olyat mondani, amitől a lányok kételyei elmúltak volna így némán összebújva kezdtek filmet nézni. Liam és Danielle kicsit kívülállóként figyelték a fiúkat amint nyugtatgatják a lányokat, amit őszintén átéreztek. Liam is ilyen ideges volt az X-Factor alatt és nem egyszer Danielle nyugtatgatta őt, hogy szuperek lesznek.

Mikor Harryvel megérkeztünk annyit láttunk, hogy mindenki a tv előtt gubbaszt és meredten bámultak rá.

- Mit néznek? –kérdeztem Liamet

- Nem tudom mi a címe, valami olyan a film lényege, hogy a lány és a srác nem jöttek ki jól, aztán egy színdarabba kerültek és a srác beleszeretett a lányba, akiről kiderült, hogy halálos beteg és .. –magyarázta de közbevágtam

- Úúhh séta a múltban! –visítottam fel

- Igen, de halkabban semmit nem hallunk! –fordult hátra Lauren

- Bocsi –mondtam és bekuporodtam a kanapén szabadon lévő sarkába

Liam és Harry mosolyogva összenéztek majd kimentek a konyhába popcornt csinálni. Mire visszaértek már mindenki ismét belemélyült a filmbe, így próbáltak kevés zajt csapva leülni. Ami nehezen ment, ugyanis Harry ráült Louis kezére aki fennhangon sérelmezni kezdte amiért ráült. Ennek az lett a következménye, hogy Harry sűrű bocsánatkérés közepette próbálta meg kiengesztelni haverját, elvonva vele a figyelmünket a filmről.

- Esküszöm érdekesebb a ti románcotok mint a film –kapott be egy popcornt Liam

- Larry Stylinson valós! –kiáltotta el magát Louis mire Vic és én odébb húzódtunk

- Mi az? –nézett ránk a két fiú

- Ha Larry Stylinson valós, akkor mi nem is zavarunk –nevette el magát Vic

- Csak szeretnéd! –húzta vissza Louis

- Gyere csak – mondta Harry és szorosan magához húzott

- Apropó! Ha még egyszer ilyet csinálsz én esküszöm a harmadikról váglak ki! –fordult felém Lauren és vele együtt az összes lány

- Tudod mennyire megijedtünk? A frászt hoztad ránk! Mi van ha elüt egy autó? Ha megsérülsz? –hadarta

- Lauren nyugi állj le! Nem lett semmi bajom! –nyugtatgattam

- Szerencséd volt! Egyáltalán minek rohantál el úgy? –szállt be Caroline is

- Sajnálom, egy kis magányra vágytam ne haragudjatok! –hajtottam le a fejem

- Ismétlem, még egy ilyen akció és én váglak ki az ablakon –mondta Lauren majd odajöttek a lányok és mind megöleltek

- Ne haragudjatok tényleg, nem akartam bajt okozni –motyogtam Caroline hajába

- Nem haragszunk, csak megijedtünk –mondta

- Azért ezzel mi is egyet értünk! –kezdte Liam is

- El is felejtettem ne haragudj, hogy úgy átmásztam rajtad –néztem rá bűnbánóan

- Ez az! Rajtam másztál át mégse tudtalak megállítani! –mondta bosszúsan

- Ne vedd a szívedre, el voltál foglalva a telefonoddal –öleltem meg

- Kicsi a rakás! –kiáltotta el magát Louis és mind a négy fiú egyszerre ölelt meg

- Kezd kicsit mániánkká válni a csoportos ölelés –motyogtam valahonnan a fiúk ölelésének közepéből

A fiúk nevetve engedtek el és nekem végre volt alkalmam megismerni Liam barátnőjét.

- Majd el felejtettem, Betti ő itt a barátnőm Danielle. Danielle ő pedig Betti, Harry barátnője. –mutatott be minket egymásnak

- Oh örülök, hogy megismerhettelek! –mondtam mire Danielle két pusziban és egy szoros ölelésben részesített

Ahogy végignéztem Daniellen szó szerint elakadt a szavam. Gyönyörű lány volt, szép göndör hajjal, meseszép arccal és elbűvölő mosollyal. Nem sok lányra használom a tökéletes jelzőt, de ő az volt! Irigylésre méltó volt a szépsége, a bája és a tüneményessége. Már értettem, hogy Liam miért szerelmes annyira belé.

- Én is örülök, hogy végre megismerhetlek! Sokat meséltek a fiúk és Liam rólad –mondta mosolyogva

- Remélem nem mondtak semmi olyat, ami nem igaz –sandítottam Louisra

- Ártatlan vagyok ki kérem magamnak! –húzta fel az orrát

- Ne persze! –mondtuk egyszerre Daniellel

- Hah női összefogás! Micsoda vérlázító dolog! Liam szólj az asszonyodra! –mondta

- Nem a középkorban élünk és nem az asszonyom! Amúgy is igazuk van –nevetett Liam

- Elárulod a kapcsolatunkat? Hol egy répa –indult meg a konyha felé

- A hűtőben van, mint mindig –kiabált utána Liam

- Lökött –nevettük el magunkat mindannyian

- Megtaláltad vagy igényelsz segítséget? –kiabált utána Niall

- Ne ironizáljunk kérem szépen! Főleg ha olyan fenséges dologról van szó, mint a répa! –ült vissza Vic mellé

- Most akkor egy hét múlva London? –kérdezte Danielle miután mindannyian kinevettük magunkat

- Igen és ha minden jól megy utána irány az X-Factor háza! –kiáltott fel Vic

- Szólni kéne anyáéknak, hogy ha minden összejön passzív félévre kerülünk –mondta Lauren

- Fura lesz kiköltözni a kollégiumból, de egyben jó is –mondta Caroline

- Mi? –néztem rájuk

- Hm? –nézett rám értetlenül Lauren

- Mi az, hogy passzív félév és ki kell költözni a kollégiumból? –kérdeztem egyre rémültebben

- Ha bejutunk a műsorba, akkor mégse maradhatunk aktív hallgatók! Így a kollégiumban sem, de miért.. –kezdte Caroline majd elkerekedtek a szemei

- Mi az? –jártatta köztünk a tekintetét Niall

- Én nem lehetek passzív féléven! –álltam fel

- De miért? Mi a baj? –nézett rám ijedten Louis

- Az, hogy én ösztöndíjjal vagyok itt kint! Nem halaszthatok! –kerültem meg a kanapét

- Most már tényleg nem értem a dolgot! –mondta Liam

- Pedig egyszerű. Betti gondolom külföldről van itt ösztöndíjjal és az iskola nem biztos, hogy fizetni fogja a passzív félévét. Már pedig ha ez bekövetkezik, neki haza kell mennie –magyarázta Danielle

- Micsoda? –állt fel Harry is

- Az nem lehet! –jött oda hozzám Vic

- Pedig igen! Én hülye erre nem gondoltam előbb! –rogytam le a székre

- Biztos meg lehet valahogy oldani! –mondta Zayn

- Hogyan? Nekem nincsenek itt kint rokonaim! Még ha az iskola valami csoda folytán bele is menne, hova költözzek? –tártam szét a karomat

- Na igen ez nehezíti a dolgot –vakarta meg a tarkóját

Senki nem szólt egy ideig semmit, csak Harry ölelt meg hátulról. Ezer gondolat cikázott a fejemben és tényleg kétségbeestem. Most mi a jó istent csináljak?

- Először beszélj az iskola vezetőségével! –mondta Danielle

- Igen, az lesz az első. –emeltem fel a fejemet

- A költözés dolgot meg megoldjuk, ígérem –puszilta meg a fejemet Harry

Annyira hálás voltam nekik, hogy bátorítottak és mellettem álltak. Nagyon szerettem őket!

Másnap remegő tagokkal álltam a rektori iroda előtt. Már kora reggel beszéltem a tanszékvezetőmmel, aki 2 órás kimerítő faggatózás után arra jutott, hogy van esélyem arra, hogy az iskola finanszírozza a műsorban töltött időt. Az X-Factor neves műsor és az iskola hírnevének is jót tenne, ha diákok képviselnék magukat a versenyben. Így hát bátorító vállveregetés után bevonult a rektorhoz és 3 óra múlva jött csak ki onnan. Elég bíztató dolgokat mondott, miszerint a vezetőséget is érdekli a dolog, ilyen szemszögből megvilágítva. Elláttak pár jó tanáccsal majd magamra hagytak, a remegő végtagjaimmal. Nem tudtam, hogy mire számítsak csak reménykedni tudtam. Mikor kinyílt az ajtó és a nevemet mondták kicsit botladozva botorkáltam be az irodába. A rektor és a rektor helyettes ült velem szemben és én meg egy ijedt kisegérnek éreztem magam.

- Nos mint azt tudja beszéltünk a tanszék vezetőjével, aki igen érdekes dologra hívta fel a figyelmünket az ön esetével kapcsolatban. Mint ösztöndíjas hallgató, maga nem jogosult arra, hogy félévet halasszon. –kezdte

- Rendes eljárás szerint, ha halasztásra kerül sor akkor sajnálatos módon, vissza kell térnie az otthoni intézményébe. –folytatta

- Szabad tudni, hogy mire jutottak? –kérdeztem félve

- Nos ilyen esetekben nem szoktuk megengedni a diákoknak, hogy itt maradjanak –vette át a szót a rektor helyettes

- Értem –hajtottam le a fejemet

- Azonban a tanszékvezetője egy igen érdekes szemszögből világított rá a dologra. Ha ön és a csoporttársai bejutnának a műsorba, az az intézményünknek igen jót tenne. –vette vissza a szót a rektorom

- Vagyis? –kaptam fel a fejemet

- Vagyis feltételezve, hogy bejutnak a műsorba engedélyezzük kivételesen, hogy passzív félévet vegyen fel és részt vegyen a versenyen. Az iskola állja a kint tartózkodását és nem kell visszamennie a tanintézményébe. –mondta ki a végső szót

- Ez azt jelenti, hogy maradhatok? Részt vehetek a többiekkel a műsorban? –kérdeztem növekvő izgatottsággal

- Egy feltétellel igen –bólintott

- Mi lenne az? –kérdeztem mohón

- A szállásáról magának kell gondoskodnia. A kollégiumban mint passzív hallgató sajnos nem maradhat, így szállást kell magának találnia –mondta

- Igen, értem. Köszönöm a nagylelkűségüket –álltam fel

- Ne feledje, találnia kell mindenképp szállást vagy nem vehet részt a dologban –hívta fel még egyszer a figyelmemet a rektor helyettes

- Nem felejtem és ígérem elintézem –mondtam még utoljára majd kiléptem az ajtón