23. rész

- Na mi volt? –rohantak le a többiek, ahogy visszaértem a szobánkba

- Van egy jó és egy rossz hírem. Melyikkel kezdjem? –néztem végig a lányokon és Ericen

- A rosszal. –vágta rá Lauren

- Találnom kell szállást, méghozzá minél előbb. –ültem le a székre

- Figyelj ezen gondolkodtunk és odaköltözhetsz hozzánk! Van egy közös lakásunk Londonban –mondta Vic

- Igazán aranyosak vagytok és köszönöm, de szülői beleegyezés vagy mi kell. –húztam el a számat

- Az meg minek? Nem vagyunk már gyerekek! –tárta szét a karját Caroline

- Mert az iskola vezetősége csak így tekinti hivatalosnak. Mivel az ő felelősségük az én „biztonságom” így csak akkor bólintanak rá a dologra, ha egy felnőtt beleegyezését dugom az orruk alá –magyaráztam

- De egyikünk se lakik már otthon! Ha össze költözünk az miért nem jó? –méltatlankodott Lauren

- Nem tudom lányok, komolyan –sóhajtottam

- Na jó akkor mond, mi a jó hír? –kérdezte Eric

- A jó hír lenne az, hogy belementek abba, hogy finanszírozzák a passzív félévemet amíg a műsorban vagyok –néztem fel rá

- Tehát minden über szuper lenne, ha nem cifráznák túl ezt a szállás dolgot. –mondta Vic

- Valami olyasmi –álltam fel

- És most mit csinálunk? –vakarta meg a fejét Eric

- Legvégső esetben én maradok a fősulin a lányok meg mennek a műsorba –néztem ki az ablakon

- Kizárt! –állt fel Vic

- Soha! Felejtős! –követte Lauren

- Felejtsd el, hogy nélküled megyünk! Vagy együtt vagy sehogy! –jött oda Caroline is

Nem jutottam szóhoz a lányok reakciójától. Meghatódva öleltem meg őket és próbáltam nem elsírni magam.

- Nagyon.. nagyon aranyosak vagytok, de nem hagyhatom! –mondtam letörölve egy könnycseppet

- Mi? –néztek rám

- Mindennél jobban szeretlek titeket és hihetetlenül hálás vagyok azért amit mondtatok, de nem engedem meg, hogy lemondjatok az álmotokról! –mondtam

- De hisz ez mindannyiunk álma! –mondta Lauren

- Részben, de ha már én nem lehetek ott, ti igenis ott lesztek! –mondtam mosolyogva

- Biztos, hogy ezt akarod? –nézett rám Vic

- Biztosan! Legvégső esetben a közönség soraiból drukkolok nektek! –mondtam

A lányok csak halvány mosoly keretében bólintottak majd mindannyian a legfőbb problémán kezdtünk gondolkodni. Hogy oldjuk meg ezt a szülői beleegyezéses dolgot. Gondolatmenetemből a telefonom csörgése zökkentett ki.

- Tessék –dobta oda Eric

- Köszi. Liam az –mondtam és felvettem

- Sziiaa! Na hogy ment a dolog? Sikerült elintézni? –érdeklődött

- Részben sikerrel jártam –mondtam

- Miért csak részben? –kérdezte

Röviden és összefoglalva elmondtam a lényeget Liamnek aki ugyanarra jutott, mint mi: minek szülői beleegyezés?

- Egyszóval lehet ezen bukik el minden –sóhajtottam fel

- Ez annyira nem fair! –fakadt ki

- Nem tudok mit tenni. Konkrétan van 1 hetem, hogy ezt megoldjam vagy még a bootcampre se mehetek –ültem le

- Fel a fejjel kicsilány megoldjuk valahogy –bíztatott Liam

- Ó nagy és bátor kismackóm ezt mégis hogy? –piszkáltam a pólóm szélét

- A hogyanját még nem tudom, de meglásd megoldjuk –hallottam a hangján, hogy elmosolyodik

- Bárcsak ilyen könnyű lenne a dolog –néztem a többiekre

- Az is lesz, bízd csak ránk –mondta

- Van más lehetőségem? Bízok bennetek –mondtam

- Akkor majd hívlak ha jutottunk valamire, addig is sok kismackó puszi –tette le

Összenéztünk a többiekkel és némán megállapodtunk abban, hogy várunk. Délután 4 óra körül már nagyon kész voltam, nem jutott egy értelmes ötlet az eszembe. A lányok lementek a társalgóba én viszont a szobában maradtam, bekuporodtam az ágyam sarkába és figyelem elterelés gyanánt olvastam. Így is rettentő lassan vánszorgott az idő. Percenként a telefonomat néztem, de senki nem hívott vagy üzent. Kezdtem feladni szép lassan a reményt.

Másnap kora reggel kopogtattak az ajtónkon. Nyűgösen és álmosan fordultam meg és így pont a szemembe világított a nap.

- Valaki nyissa ki! –morogta felettem Lauren

- Megyek –vettem magamra a köntösömet

Mikor ajtót nyitottam a kollégium vezetőnőjével találtam szemben magam. Ellentétben velem –álmos fej, kicsi szemek, kócos haj és pizsama – ő már toppon volt.

- Igen? –kérdeztem kicsit rekedten

- Öltözzön fel és jelentkezzen a rektor úr irodájában. Várják 10 perc múlva! –mondta és elment

- Ez meg mi volt? –szólalt meg a hátam mögül Vic

- Fogalmam sincs! –csuktam be az ajtót

Villámsebességgel készültem el és 5 perc múlva már készen is voltam. A lányok bíztattak mielőtt elindultam és komolyan úgy éreztem, mint aki a vesztőhelyére indul. A rektori iroda elé érve remegett a lábam, miközben bekopogtam. Mikor hallottam a „tessék” szót benyitottam és az állam a padlót verte. Az íróasztal előtt lévő két székben Harry és .. te jó ég Anne ült!

- Jó napot! –köszöntem

- Jó napot! Kérem fáradjon beljebb –mondta Mr. Thomson

Torokban dobogó szívvel ültem le Anne melletti fotelbe és kíváncsian vártam mi fog ebből kisülni.

- Nos az elmúlt egy órában Mrs. Styles biztosított afelől, hogy hajlandó magát befogadni a házába. Bevallom eleinte kicsit bizalmatlanul fogadtam a dolgot, de mikor rávilágítottak arra a tényezőre, hogy maga Mr. Styles barátnője más megvilágításba került a dolog. –kezdte a rektorom

Szóhoz se jutottam, Anne befogad magához? Egy ismeretlen embert? Biztos csak Harry miatt teszi, valószínűleg ő kérte meg. Kicsit feszengeni kezdtem a székben és az íróasztal sarkát tanulmányoztam.

- Tehát ha önnek nincs kifogása ellene engedélyezem, hogy a Styles családnál szálljon meg a műsor ideje alatt. Mrs. Styles már átadta nekem az írásos beleegyezését már csak magán múlik minden. –nézett rám a szemüvege felett Mr. Thomson

- Én nem is tudom mit mondhatnék. –kezdtem

- Egy köszönöm is elég –éreztem Anne kezét a vállamon

- Köszönöm és igen elfogadom a nagylelkű ajánlatot –mondtam

- Remek! Akkor mindjárt megcsináljuk a szükséges papírmunkát és meg is vagyunk!

Amíg a papírmunkákat végezték minket megkértek, hogy odakint várjunk. Rettentő zavarban voltam és nem tudtam, hogy mit is mondhatnék. Zavartan álltam meg az ajtóban és tanulmányoztam a cipőm orrát.

- Én tényleg.. én nagyon hálás vagyok azért amit tett –mondtam

- Ugyan már ne legyél butus –jött oda hozzám és ölelt meg

- De ez nagy .. –kezdtem de ő belém fojtotta a szót

- Mikor Harry mondta, hogy milyen helyzetbe kerültél rögtön mondtam neki, hogy hozzánk nyugodtan jöhetsz. Nagyon megkedveltelek és nem utolsó sorban a fiam barátnője vagy. Gemma is örülni fog, hogy lesz legalább egy vele egykorú lány a házban –mondta

- Köszönöm –többet nem tudtam mondani csak szorosan megöleltem

- Nincs mit drágám –simogatta meg a hajamat

Harry aki eddig a széken ült mosolyogva, most odajött hozzánk és megölelt mindkettőnket.

- Életem két csodás nője –mondta

- Ne feledd, hogy Gemmával már három van –mondta Anne

- De jelenleg, kettő van itt –puszilta meg Harry

- Hízelgős, de szeretlek –mondta Anne majd odament a titkárnőhöz a szükséges papírok aláírása végett

Teljesen össze voltam zavarodva és nem tudtam elhinni azt ami az előbb történt. Gondolatmenetemből Harry zökkentett ki, aki szorosan magához húzva megölelt.

- Min gondolkodsz? –kérdezte

- Semmin, csak még mindig nem tudom elhinni azt ami az előbb történt. –nézem fel rá

- Azért nem kéne ennyire lelombozó arcot vágnod –nézett rám nagy komolyan

- Félreérted csupán csak meg vagyok lepődve és talán kicsit szeppenve –magyaráztam

- Miért?

- Édesanyádat ismerem, de a családod többi tagját nem. Mindig zavarba jöttem, ha másiknál kellett lennem. –jöttem zavarba

- Mikor nálam aludtál én nem láttam –emelte fel a fejemet

- De te más vagy. Mindenesetre nagyon hálás vagyok neked. Nélküled nem tudom mihez kezdenék. Én hősöm –karoltam át a nyakát

- Anya a hős én csak kiborultam mikor hazamentem, hogy milyen helyzetbe kerültél. –simogatta a hátamat

Hálásan elmosolyodtam és lábujjhegyre állva megcsókoltam.

- Imádom, hogy kisebb vagy –mondta miután szétváltunk

- Én meg azt, hogy ilyen gonosz vagy –mondtam

- Nem vagyok gonosz! Szimplán csak nagyon édes vagy mikor nyújtózol, hogy elérj –mosolygott

Mielőtt válaszolhattam volna Anne fordult megint oda hozzánk.

- Minden elintézve, akár már holnap költözhetsz is –mondta

- Ez hihetetlen, köszönöm! –öleltem meg

- Igazán nincs mit. Akkor én szerintem megyek is fiam. Gemmáék odakint várnak –ölelte meg a fiát

- Rendben és köszönöm anya! –mondta Harry

- Ha valaki még egy köszönömöt mond, azt megharapom! –mondta nevetve

- Nem szóltam –puszilta meg

- Akkor otthon találkozunk –mondta majd elment

- Te is ott leszel? –tettem fel az első igen értelmes kérdésemet

- Mivel a barátnőm ott lesz nem gondolod, hogy maradok Londonban.

- Oh pedig én jól ellennék Gemmával –húztam a fejét

- Felőlem ellehetsz vele, de a nap és főleg az este többi részében az enyém leszel –kacsintott rám

- Elég élénk a fantáziád, mondták már? –indultam meg a kollégium felé

- Nem, de rajtad kipróbálom majd –nézett végig rajtam

- Remélem sok szobátok van –motyogtam

- Az én szobámon kívül sehova nem költözhetsz be. Vagy leköltözünk oda ahol a fiúkkal is voltam annak idején. –mondta

- Igazán bíztató vagy.

Időközben megérkeztünk a kollégium lány részéhez ahol megálltam.

- Mi az? –nézett rám Harry

- Elvileg ide nem hozhatunk be fiúkat. –mondtam egyik lábamról a másikra állva

- De nincs itt senki most –nézett körbe

- A kollégium vezetőnője hidd el szemfülesebb, mint hinnéd. Jobb ha engedélyt kérünk tőle vagy képes téged a harmadikról kirakni –válaszoltam

- Ez ám a szigor! –füttyentett egyet

Nem kellett sokat várni, hogy meghalljam a szokásos lépteket.

- Bettina? Nagyon jól tudja, hogy fiút nem lehet bevinni a maguk részlegébe –kezdte köszönés helyett

- Igen, jól tudom. De ő itt a barátom, nagyon tisztességes fiú és a jövőben náluk fogok lakni. Az édesanyja beleegyezett, hogy hozzájuk költözhessek. –hadartam

- Hmm. És miért szeretne a fiatalember bemenni a maguk szobájába? –mérte végig Harryt

- Csak a költözés végett fel szeretné mérni, hogy mennyi holmim van –vágtam ki magam

- Nos ez esetben rendben van. Megengedem, hogy bemenjen önnel –ment tovább

- Jesszusom! Hogy bírtátok? –kérdezte Harry mikor tovább indultunk

- Nem igazán volt gondunk vele. Az elmúlt években mindannyian szinglik voltunk –magyaráztam

- Így érthető –bólintott

Megálltam az ajtónk előtt és Harryhez fordultam.

- Nagy valószínűséggel a lányok le fognak támadni, Eric le fog vágni egy sikítás-ordítás féleséget –kezdtem

- Felkészítesz arra, hogy mi fog odabent várni? –döntötte oldalra a fejét

- Nem. Csak próbálom elterelni a figyelmedet az ágyamról és az egyéb – lányok által kirakott – kompromittáló dolgokról.

- Mint például? –kérdezte

- Mint például a te képed az ágyam felett –hadartam és benyitottam a szobába

Ahogy beléptünk minden szempár ránk szegeződött és lerohantak minket.

- Na mi volt? –tette fel az első kérdést Lauren

- Minden rendben. Anne beleegyezését adta, hogy odaköltözhessek hozzájuk –mondtam széles vigyorral a képemen

- Ez fantasztikus! –öleltek meg mindannyian és ahogy előre megjósoltam Eric levágott egy sikítás-ordítás féleséget

- Mindannyian mehetünk a válogatásra! –ugrált Vic és Caroline

- Igen úgy tűnik –bólogattam

- Ez egy félmeztelen kép rólam? –hallottam Harry hangját valahonnan az ágyam felől

- Mi? –húzódtam el Laurentől

- Lebuktál! –emelte fel a képet

- Ez meg hogy került oda? Caroline! –fordultam meg

- Nem tudom miről beszélsz –vágott ártatlan képet, de közben nevetéssel küzdött

- Na majd én is kirakok egy félmeztelen képet rólad –húzott le az ölébe Harry

- Arra kíváncsi vagyok! –mondta Vic

- Kételkedsz benne, hogy kirakom?

- Abban nem, de abban már igen, hogy sikerül félmeztelen képet csinálnod Bettiről –röhögte el magát

- Mi.. ja igen! Feltűnt, hogy szégyenlős a kishölgy és önbizalmi problémái vannak –húzta végig a kezét az oldalamon

- Ha ti vagytok a barátaim milyenek lehetnek az ellenségeim –bújtam Harry nyakához

- Jobbak? –tette fel a költői kérdést Eric

- Biztosan! –motyogtam

- És akkor mikor költözünk? –nézett ránk Lauren

- Betti akár holnap is költözhet. De miért nem jöttök ti is hozzánk? –kérdezte Harry

- Mi?

- Van elég hely, ha a fiúk annak idején elfértek ti is el fogtok! –mondta

- Nem akarunk zavarni! Édesanyád így is már befogadta Bettit.. –kezdte Vic de Harry közbevágott

- Anya mindig szerette ha sokan vannak a háznál, nem fogja őt zavarni. –legyintett

- Biztosan? –néztem rá

- Na jó felhívom csak hogy megnyugodjatok –tett le az ágyra

Harry félrevonult és 10 perc múlva széles mosollyal az arcán jött vissza.

- Azt üzeni anya, hogy nemet ne merjetek mondani! –ült le mellém

- Tehát nem gond ha megyünk? –kérdezte döbbenten Caroline

- Dehogy! Holnap akkor eljövünk értetek a fiúkkal és jöttök hozzánk! –mondta

- Ez szuper! Fantasztikus! Köszönjük! –hadarták a lányok és megölelték Harryt

Nevetve ültem mellettük és néztem ahogy letámadják. Hihetetlenül boldog voltam és ennek az örömnek a forrása a mellettem ülő csodálatos fiú volt. Ha belegondolok, hogy ezt a fantasztikus érzést akartam megtagadni magamtól.

Hülye voltam –ráztam meg a fejemet némán

- Te min mosolyogsz? –hajolt közel hozzám Harry

- Én mosolyogni? Kizárt! Valamit rosszul láttál! –pusziltam meg

- Boldog vagy? –húzott az ölébe

- Mit gondolsz? Tovább jutottunk a lányokkal, megengedte az iskola a műsorban való részvételemet, elintéződött a szállásom és nekem van a legcsodálatosabb szerelmem. –néztem rá vadul kalapáló szívvel

- Bármit megtennék, hogy boldognak lássalak –bújt hozzám

- Már azzal boldoggá tettél, hogy vagy nekem.