20. rész

Másnap reggel arra ébredtünk, hogy valaki berohan a szobába és hangos kiabálások közepette ráugrik az ágyra.

- Jó reggel madárkáim! –hallottam Louis hangját valahonnan az ágy végéből

- Neked is hasonló jót Loui –motyogta Harry

Kicsit álmosan és kómásan feljebb ültem és láttam, hogy Louis egy száll boxerben fekszik az ágy végében és vigyorog rám.

- Egy nadrágot azért felszedhettél volna útközben –mondtam rekedten

- Nem volt időm ilyesmire, hatásos ébresztőt akartam –mosolygott

- Az megvolt. –dőltem vissza a párnámra

- Inkább azt meséld el Louis bácsinak, hogy miért is aludtál itt? –pislogott rám nagy szemekkel

- Mert elfelejtettük nézni az időd és nem értem vissza a kollégiumba –mondtam

- És miért nem Harry szobájában aludtatok? –tette fel következő kérdését

- Louis! Most komolyan kérdezz-feleleket akarsz játszani, kora reggel? –kérdezte Harry és visszahúzott maga mellé

- Valaki még alszik –nevettem el magam én is

Harry a nyakamhoz bújt és úgy szuszogott tovább.

- Megcsalsz? Na szép mondhatom! –húzta fel az orrát Louis

- Ahogy te is Viccel, szóval hallgass –morogta a fülembe

- Nem is nézem tovább ezt a fertőt! –vágott hozzánk egy párnát majd ugrándozva kivonult a szobából

- Minden reggel ilyen? –piszkáltam Harry haját

- Igen! Bár Gemmával ezt egyszer játszotta el, azóta nem teszi. –motyogta

- Miért?

- Mert Gemma volt olyan aranyos és végigkergette a lakáson Louist, miközben egy nagy párnával csapkodta és azt kiabálta neki, hogy: „a frászt hoztad rám, te visítozó vadrépa!” –magyarázta

Erre hangosan elnevettem magam. Visítozó vadrépa! Azt hiszem Gemma nagyon is jó fej lány lehetett.

- Egyébként jó reggelt! –nyitotta ki végre azokat a szép zöld szemeit

- Jó reggelt neked is –adtam neki egy apró csókot

- Hmm mindig ilyen jót –húzott a mellkasára

- Lassan haza kéne tévednem –mondtam behunyt szemmel

- Olyan rossz itt? –simogatta a karomat

- Bolond. De nem akarok összetűzésbe kerülni a kollégium vezetőjével –néztem fel rá

- Még egy kicsit hadd élvezzem ki, hogy a karjaimban tarthatlak. Ez az első közös reggelünk –puszilta meg a fejemet

- Te olyan fiú vagy, aki a hónapfordulókat is megünnepli? –emeltem fel a fejem

- Eddig nem nagyon volt kivel csinálni ilyet, szóval lehetséges. –vágott tűnődő arcot

- A kis romantikus bongyorka –hajtottam vissza a fejemet

- Első reggelünk és kötözködik –nézett rám sunyin

- Dehogy! Soha nem tennék ilyet –húzódtam kicsit hátrébb

Erre Harry gonoszul rám vetette magát és elkezdett csikízni. Hiába kérleltem, hogy hagyja abba ő nem tágított.

- Ne kérlek, hagyd abba! –visítottam

Miután már levegőt se kaptam, megkegyelmezett nekem és befejezte.

- Utálom ha csikiznek –öltöttem rá nyelvet

- Vigyázz mert én Louissal ellentétben, tényleg leharapom –hajolt közelebb

- Szadista –fordítottam el a fejemet tettetet sértődöttséggel

- És még ő sértődik meg –bökte meg az oldalam

- Au hé! –fogtam meg a kezét

- Legalább elértem, hogy ismét rám nézz –puszilta meg a nyakamat, majd lassan felfelé haladt a számhoz.

- Még mindig fent tartom, hogy szadista vagy –motyogtam

Halkan elnevette magát és én elvesztem a tekintetében. Kezeim közé fogtam az arcát és az ujjammal körberajzoltam ajkainak a vonalát. Harry behunyta a szemét és éreztem, hogy szaporábban veszi a levegőt. Közelebb hajoltam és apró puszikat adtam neki körbe a szájára. Megremegett az érintésem nyomán, majd kinyitotta a szemét. Láttam a tekintetében, hogy sikerült egy picit felhúznom őt az előbbi tettemmel. Gonoszság lett volna tehát akkor lelépni és valljuk be nem is nagyon akartam bárhova is menni a karjaiból. Nem kezdtem ellenkezni mikor közelebb hajolt és már csak pár centi választott el minket.

- És még én vagyok a szadista. Nézd mit tettél velem –suttogta

- Ez még mindig kölcsönös –túrtam bele göndör hajába

Ezután megszűnt minden felesleges távolság közöttünk és ő mohón kapott az ajkaim után. Csókja most nem lágy volt sokkal inkább vad, szerelmes és szenvedéllyel teli. Mint mindig ha vele vagyok most is elvesztettem az időérzékemet. Ahogy csókolt, simogatott és szerelmes szavakkal becézgetett az őrjítő volt.

- Lassan össze kéne tényleg szednem magam –mondtam két csók között

- Még egy picit maradj –mondta és a nyakamat csókolgatta

Nem igazán voltam abban a tudati állapotban, hogy nemet mondjak neki. Már teljesen elvesztem a karjaiban amikor hirtelen lelöktem magamról Harryt.

- Aucs hé, normális vagy? –néztem rá

- Mi a baj? –kérdezte

- Ugye nem…ugye nem az csináltad amire gondolok? –pislogtam nagyokat

- Dehogy –somolygott rám

Gyorsan kimásztam az ágyból és odamentem a sarokban álló tükörhöz.

- Te nem vagy észnél! Ez a folt a nyakamon rohadtul látható lesz! –vizsgáltam a nyakam

- Legalább mindenki tudni fogja, hogy az enyém vagy. Mindened az enyém. –ölelt meg hátulról

- Holnap lesz a válogatás! Nem mehetek oda kiszívott nyakkal! –löktem oldalba

- Egy garbós pulcsi megteszi a hatását –puszilta meg a nyakam

- Na te csak maradj távol a nyakamtól! –hátráltam tőle

- Ugyan kicsim –indult meg felém

- Ne vágj ilyen ártatlan képet! Nem hiányzik még pár folt! –mondtam és a mellkasára tettem a kezemet, hogy távolabb tartsam

Harry megpróbálta áthágni közöttünk a távolságot mire én az ágy másik feléhez rohantam. Kisebb kergetőzés vette kezdetét ezzel a szobában. Végül Harry elkapott és ledöntött az ágyra.

- Feladom kész, kifulladtam! –nevettem el magam

- Veled olyan könnyű önmagamnak lenni –simogatta az arcomat

Erre elhallgattam és ránéztem.

- A fiúkkal is önmagad vagy –simítottam végig a haján

- De ők a barátaim. Én lányra gondoltam. Tudok udvarolni és flörtölni, de csak melletted érzem úgy, hogy igazán élek. Veled önmagam tudok lenni. Egy egyszerű fiút látsz bennem, aki szerelemre vágyik. Aki rád vágyik –bújt hozzám

Éreztem, hogy összeszorul a szívem és olyan szorosan öleltem ahogy tudtam. Nem tudtam mit mondani egyszerűen csak éreztetni akartam vele, hogy mellette vagyok és fontos nekem. Mikor elhúzódott kicsit láttam, hogy halvány mosoly jelenik meg az arcán.

- Fura, hogy melletted nem kellenek szavak sem ahhoz, hogy megértsük egymást. –nézett a szemembe

- Nehéz lenne szavakba önteni azt amit irántad érzek. –simogattam a hátát

- Van rá egy szó. –mondta halkan

- Mi lenne az? –kérdeztem

- Szeretlek –suttogta

- Ezzel a szóval nem szabad játszani. –mondtam

- Tudom, de én komolyan gondolom. Szeretlek –ismételte meg

A világ hirtelen összezsugorodott körülöttem és a gyomromban olyan érzés volt mintha ezer pillangó röpködött volna. Páran már mondták, de egyiküknél se éreztem azt amit akkor, amikor Harry mondta.

- Én is szeretlek –néztem rá

Láttam rajta, hogy egy pillanatra még a levegőt is visszatartja, majd rám villantotta gyönyörű mosolyát. Nem vártam meg a reakcióját, hanem magamhoz húztam és hosszan megcsókoltam.

Fél óra múlva már a konyhában álltam egy bögre forró csokival a kezemben, amit Louis készített nekem.

- A lányok már kerestek –mondta velem szemben ülve a pulton

- Igen? Nagyon kiakadtak, hogy még nem mentem? –kérdeztem

- Dehogy –legyintett – Arra voltak kíváncsiak, hogy mi történt köztetek Harryvel –nézett rám mosolyogva a bögréje felett

- És mit mondtál? –sandítottam rá

- Azt hogy egyértelműen együtt voltatok –hadarta

- Louis! –néztem rá döbbenten

- Nem azt mondtam, hogy lefeküdtetek egymással. Az meg igaz, hogy együtt voltatok…aludtatok! –nevetett

- De gondolom ezt nem tetted hozzá a lányoknak –tettem a bögrémet a mosogatóba

- Azt hiszem ez lemaradt. –vakarta a fejét

- Remek, magyarázkodhatok –ráztam meg a fejemet

- Ha meglátják ezt a foltot a nyakadon, esélytelen lesz minden magyarázat - simította ki a hajamat a nyakamból

- Úristen tényleg! –kaptam oda

- Mit csináltatok miután kijöttem? –érdeklődött

- Semmit! Harry lökött volt –igazgattam a hajamat

- Micsoda perverz alak –sóhajtott fel színpadiasan

- Szólalt meg gödörből a lyuk! –löktem meg

- Én nem csinálok semmi ilyet –tárta szét a karját

- Mert még nem tartotok ott Viccel. –mutattam rá

- Na jó ez is igaz. –vágott elgondolkodó fejet

- Tudom, te vadrépa –mosolyogtam rá

- Elmondta? Micsoda egy piszok rossz titoktartó! Milyen perverz titkainkat mondta még el? –hajolt közelebb

- Semmi olyat. Ami köztetek történik, az maradjon is köztetek elvet vallom. –toltam odébb

- Egyébként remek szerető. –mondta bólogatva

- Ha te mondod. –hagytam rá

Ekkor megjött Harry is aki értetlenül jártatta a tekinteté közöttünk.

- Miket mondtál neki? –nézett Louisra

- Csak fényeztelek picit. –veregette meg a vállát

- Kibeszélted a titkainkat? –háborodott fel

- Dehogyis! Nem beszélem ki senkinek a mi kis viszonyunkat –kacsintott rá

- Ha így folytatjátok inkább útnak indulok gyalog –indultam meg az ajtó felé

- Nélkülem sehova –húzott vissza Harry

- Akkor szerintem induljunk –néztem rá

- Hát akkor majd még látjuk egymást kislány –ölelt meg Louis

- Mindenképp jövök még boldogítani –adtam neki egy puszit

Miután elköszöntünk Louistól, elindultunk vissza a kollégiumhoz. Harrynek is mondtam, hogy hátra álljon, nehogy felismerje valaki.

- Mikor látlak legközelebb? –kérdezte

- Nem tudom. Holnap lesz a meghallgatás és fogalmam sincs, hogy mi lesz vagy mi nem lesz. –húztam a számat

- Elmennék, de tudom hogy nem lenne jó ötlet –húzott magához

- Jó lenne ha ott lennétek a fiúkkal bíztatásként, de valóban nem jó ötlet. Nagy feltűnést keltene ha megjelenne a One Direction. Majd telefonon értesítelek, hogy mi a helyzet –mondtam

- Mindenképp. Aztán csak ügyesen és egy nagy kalappal! Minden rendben lesz és simán tovább fogtok jutni –ölelt meg

- A próféta szóljon belőled –motyogtam

- Nyugi –mondta

10 perc múlva már a kollégium lépcsőjén baktattam felfele, közben annyi gondolat keringett a fejemben. Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy mikor benyitottam a szobánkba rendesen megijedtem a többiek letámadása végett.

- A frászt hoztátok rám! –mondtam ijedten

- Ne ijedezz, inkább mesélj el mindent! Mi történt? –nézett rám Lauren

- Semmi nem történt. Louis nem mondott igazat –ültem le az ágyamra

- Akkor mi az a nyakadon? –mondta Vic

- Harry lökött volt és kiszívta a nyakam ennyi. De nem voltunk együtt úgy –néztem rájuk

- Mindent mesélj el –ült közelebb Caroline

A szokásos mese délután vette kezdetét és minden apró dolgot elmondtam nekik. Mikor ahhoz a részhez értem, hogy Harry azt mondta nekem: szeret; ott egy emberként sóhajtottak fel majd olvadoztak. Miután megnyugodtak, hogy nem csináltunk semmi meggondolatlanságot, mindenki a másnapi meghallgatás miatt kezdett el nyugtalankodni. Azt hittem én leszek a legizgatottabb, de ahogy láttam a lányok messze túltettek rajtam. Idegesen mászkáltak fel alá a szobában és közben gyakoroltak picit. Este 10 óra körül aztán megelégeltem és elküldtem a bandát aludni. Nekem volt a legtöbb félni valóm mégis én tartottam a lelket a bandában. Az ágyamban feküdve arra gondoltam, hogy holnap talán több ezer ember előtt kell énekelnem és ez megrémisztett. Arra gondoltam, hogy a fiúk hogyan képesek annyira lazán és jókedvűen viselkedni a színpadon. Nekik vajon mitől megy olyan jól. Választ végül nem találtam a kérdéseimre, csak elnyomott az álom.

Másnap reggel korán keltünk és szó szerint fejetlenség alakult ki. Reggel 5 óra lévén a kollégium még kihalt volt, így próbálunk lábujjhegyen kiosonni. A kollégium vezetőnője volt olyan kedves és kikísért minket a kapuhoz, sok szerencsét kívánni nekünk.

- A ti szüleitek nem jönnek el? –fordultam a lányokhoz

- Nem tudnak sajnos ideutazni Angliából. Hívtuk őket, de nem tudtak elszabadulni a munkából –biggyesztette le a száját Lauren

- Ne aggódj, ha tovább jutunk eljönnek biztosan! –vigasztaltam őket

- Remélem –mondta Vic

- Biztosan –kacsintottam rá

A Convention Centre-hez érve mindannyian ledöbbentünk, hogy mennyi ember van már ott. Biztosra vettem, hogy voltak olyanok is akik ott aludtak a stadion mellett.

- Gyertek álljunk be a sorba –mondta Lauren

Előre mentünk a bejárathoz, ahol két férfi osztogatta a sorszámokat. Türelmesen kivártuk a sorunkat és végignéztük ahogy ránk ragasztják a fehér papírosokat. Megnéztem a sajátomat és én voltam a 165998-as sorszámú versenyző.

- Egyéniben jelentkeztek? –nézett ránk egy magas szőke hajú férfi

- Nem, csapatban –mondta Lauren

- Csapatnév? –nézett fel a jelentkezési lapból

Itt a lányokkal egymásra néztünk és hirtelen nem tudtunk mit mondani. Ezen még nem is gondolkodtunk eddig.

- Lady Switch! –vágta rá Lauren

- Rendben meg is volnánk. Fáradjatok a sor végére és ha beértek várjátok meg amíg színpadra szólítanak titeket. –mondta majd elindultunk hátra

Beálltunk a több kilométeres sor végére majd egymásra néztünk.

- Lady Switch? –kérdezte Vic

- Nem jutott jobb név az eszembe hirtelen. Miért nem jó? –nézett ránk

- Nekem tetszik, olyan jól hangzik –mondtam

- Szerintem is –bólintott Caroline

- Akkor mi vagyunk a Lady Switch! –kiáltott fel Lauren

- Csak halkan –nevettünk

Az idő csigalassúsággal telt és előttünk is alig akartak fogyatkozni az emberek. Pár lánnyal beszélgetni kezdtünk akik mögöttünk álltak így gyorsabban telt az idő. Már fél úton jártunk, mikor körülöttünk páran izgatottan sutyorogni kezdtek. Először nem nagyon értettem, hogy mi folyik itt, aztán Lauren és Vic is ugyanilyen izgatott lett. Körbenéztem és egy nőt láttam meg aki épp felénk tartott.

- Sziasztok –ért oda hozzánk

- Jó napot! –mondták a lányok

- Anne vagyok, Harry édesanyja –mondta kedvesen mosolyogva

A többiek kedvesen viszonozva bemutatkoztak és még egy-egy ölelést is kaptak én viszont dermedten álltam. Harry édesanyja? Úristen tehát akkor arról is tud, hogy a fiával vagyok. Mikor megölelgette a többieket felém fordult és nagy ölelés keretében köszönt nekem.

- Nagyon örülök, hogy végre megismerhetem a fiam barátnőjét –mondta

- Én is nagyon örvendek –mondtam

- Mivel a fiúk nem jöhetnek el, gondoltam eljövök én bíztatásként. –magyarázta

- Nagyon köszönjük, sokat jelent ez nekünk –mondta Lauren

- Ugyan nincs mit. Tudom milyen ideges érzés itt állni és várni a történéseket. Ahogy Harryért úgy értetek is izgulok most. –ölelte meg Laurent

- Hát most már tudom legalább, hogy a fiúk mit éltek át –mondta Vic

- Ne aggódjatok, minden rendben lesz. –bíztatott minket Anne

Ezután én csöndben álltam és meredten néztem a stadion felé. Ismét elkezdtem ideges lenni és vele együtt jött a gyomorgörcs is. 2 óra múlva már bent voltunk a stadionban, ahol egy szigorú kinézetű nő, elvezényelt minket egy hosszú folyosón, ami egy nagy sötétített üvegű ajtóban végződött. Kicsit félve nyitottunk be. Az ajtó mögött volt a színpad mögötti rész ahol várakoznunk kellett. Anne végig ott volt velünk és egyfolytában bíztatott minket. Jó páran jöttek ki letörten és szomorúan amiért elutasították őket. Sőt volt aki még sírt is és nagyon kiborult.

- Én most már nagyon izgulok –fordultam a többiekhez

- Nehogy most kezdj el bepánikolni! –mondta Lauren

- Nem lesz semmi baj, nyugalom –mondta Vic

- De biztos sokan vannak a nézőtéren, mi van ha tévesztek? Ha mondjuk nem fogunk nekik tetszeni? –soroltam de Anne közbevágott

- Nem az a céljuk az itt lévőknek, hogy porig alázzanak titeket! Higgyetek nekem, egyszer már végigjártam ezt az utat és még senki nem jött le úgy, hogy lealázták volna. –mondta

- Igen igaza van, köszönjük –mondta Vic

Ezután kicsit megnyugodtunk, de ahogy fogyatkoztak meg előttünk a versenyzők ismét elkezdtünk egyre nyugtalanabbak lenni.

- Az 165995, 165996, 165997 és 165998-as sorszámú versenyzők, a Lady Switch készüljön. 5 perc múlva ők jönnek! –mondta a függöny mellett álló férfi

- Úristen ezek mi vagyunk! –mondtam

- Menni fog, csak bízzatok magatokban és élvezzétek az egészet! –mondta Anne

Még egyszer hátranéztem rá, egyfajta nyugtatásként, majd odamentem a többiekhez akik már a lépcső aljában várakoztak arra, hogy színpadra léphessünk.