36. rész

„Azért imádom az esőt, mert akkor nem látni, hogy sírok!” Emlékszem ezt még 16 évesen mondtam a legjobb barátnőmnek. Mennyire igaz! Úgy ahogy ott álltam Harryvel szemben az időközben eleredő esőben és éreztem, ahogy a könnyeim mossák az arcomat. Nem akartam, hogy vége legyen, mert szerettem őt mindennél jobban.

- Én nem ezt akartam mondani –mondtam ki nagy sokára

- Ha elveszítelek, abba belehalok –mondta

- Harry. Csak engedj el, kérlek –motyogtam

- Tegnap elengedtelek és azóta is, megőrjít a hiányod –mondta

Nem tudtam mit mondani erre, csak megkövülten álltam előtte és próbáltam abbahagyni a sírást.

- Nem úgy tűnt –piszkáltam a melegítő szélét

- Mert idióta voltam –mondta

- Miért?

- Féltékeny voltam. Tudom ez nem mentség, de ez az igazság. Féltékeny barom voltam –hajtotta le a fejét

- Pont Ericre? Aki bátyám helyett bátyám! –mondtam

- Tudom mindent elmeséltek a lányok és Rebecca is kiosztott már. Jogosan –tette hozzá

- Említette.

- Bármit megteszek, csak bocsáss meg –mondta

- Harry... –kezdtem de ismét félbeszakított

- Ha kell, letérdelek eléd, és úgy kérek bocsánatot –térdelt le elém

- Ne csináld! Harry kérlek, állj fel –kérleltem

- Csak ha megbocsátasz –makacskodott

- Gyere, beszéljük meg –karoltam át és úgy már engedte, hogy felhúzzam a földről

Az egyik közeli padhoz vezettem és szemben egymással leültünk rá.

- Őszintén megvallva nagyon bántott és bánt még most is, ahogy viselkedtél. Azt tudom, hogy nem akartalak megbántani. Eric ezer éve a legjobb fiú barátom. Neki és a lányoknak sikerült betölteni azt az űrt, amit a családomtól való távolság okoz. –mondtam

- Sajnálom. –mondta

- Nem haragszom. Egyszerűen képtelen vagyok rád haragudni –ráztam meg a fejemet

- Pedig haragudnod kellene. Idiótán viselkedtem és megbántottalak. Pedig mindennél fontosabb vagy számomra –mondta és közben kerülte a tekintetemet

- Harry én .. –kezdtem, de sikítás szakított félbe

Ijedten kaptuk a hang irányába a fejünket és jó pár rajongóval találtuk szemben magunkat. Egymásra néztünk és láttam a tekintetében, hogy az isten háta mögé kívánja most ezeket, a lányokat. Megráztam a fejemet, mosolyt erőltettem az arcomra és megszorítottam finoman a kezét.

- Bőven van időnk megbeszélni és én nem megyek sehova –mondtam

- Ígéred? –kérdezte

- Ígérem. –bólintottam

Nagyot sóhajtott és gyenge mosolyt erőltetett az arcára pont akkor mikor a lányok odaértek. Ugyanúgy ahogy mi, ők is el voltak teljesen ázva. Az eső végett aláírást nem tudott adni így maradt a kép készítés és ölelés adása. Én szótlanul ültem a padon továbbra is és a lábam előtt lévő kavicsokat piszkáltam a cipőm orrával. Éreztem, hogy valaki néz és mikor kérdőn felpillantottam két vádló tekintettel találtam szemben magamat. Ijedten szorítottam meg a padot és a pulzusom felgyorsult. Hirtelen elfogott az a riasztó érzés, hogy ezek a lányok utálnak engem. A sejtésem sajnos be is igazolódott.

- Miért kínzod még? Nem volt elég, hogy hülyét csináltál belőle? –kérdezte az egyik nagyon halkan

Nem válaszoltam. Azon az állásponton voltam, hogy jobb a békesség és ha most válaszolok azzal csak még jobban felhergelem őket. Sajnos nem hagyták ennyiben a dolgokat.

- Hagyd békén Harryt! Nem is szereted őt! –szólalt meg a másik lány

Itt elszakadt a cérna. Nem is ismernek ezek a lányok, nem tudják, mit érzek Harry iránt. Semmit nem tudnak! Felálltam a padról és szorosan az előbb megszólaló lány elé álltam.

- Ne merd még egyszer azt mondani, hogy nem szeretem őt! –mondtam halkan és nyugodt hangon

- Ez az igazság! –vágott közbe a másik is

- Elárulnátok, hogy ti mi jogon ítélkeztek felettem? Egyáltalán mi jogon szóltok bele olyanba, amiről fogalmatok sincs! Nem tudjátok, mit érzek iránta, hogy milyen vagyok és legfőképp azt nem tudjátok mennyire szeretem Harryt! Csak, tessék nyugodtan mondjatok rám, amit akartok, attól még ő nem fog belétek szeretni! –mondtam és sarkon fordulva a park kijáratához mentem.

Nem szegtem meg az ígéretemet, nem mentem el csak távolabb álltam. Eddig nem volt részem ilyen rajongókkal való találkozásban és jobban felkavart, mint gondoltam volna. Aztán belegondoltam abba, hogy vajon hány hozzájuk hasonló lány van még? Akik képesek lennének akár élve is elásni csak azért, hogy tovább élhessenek abban a hitben, Harry egyszer az övék lesz. Úgy viselkednek, mintha egy tárgy lenne. Töprengésemből két kéz zökkentett ki.

- Már azt hittem elmentél –mondta

- Dehogy. Hisz megígértem, hogy nem megyek el –simogattam meg az arcát

Édesen elmosolyodott és újra az a fiú állt velem szemben, akit annyira szeretek.

- Viszont mennünk kéne. Az orvos meg fog ölni, amiért eláztattam a gipszemet –mondtam

- Akkor futás –fogott kézen és húzott maga után

A házhoz vezető utat futva tettük meg és mire megérkeztünk alaposan kifulladtunk.

- Várj, nem kapok levegőt –támaszkodtam a térdemre

- Mindjárt otthon vagyunk. A következő ház már a miénk –jött mellém

- Levegőhiányban a következő bokorig nem tudok elmenni –néztem fel rá

- Ezen segíthetünk. Úgyis ki akartam mindig próbálni –húzott magához

- Mit? –kérdeztem, de válasz helyett megcsókolt

Egy nap után a csókja még égetőbb volt és édesebb. Készségesen karoltam át a nyakát, hogy minél közelebb simulhassak hozzá. Mikor elengedett még jobban ziháltam, mint előtte. Annyi különbséggel, hogy most már ő is kapkodva vette a levegőt.

- Ez nem segített –néztem azokba a gyönyörű szemeibe

- Nem valóban nem. De mindig ki akartam próbálni milyen esőben csókolózni –bújt a nyakamhoz

- Ha még sokáig itt állunk azt is megtapasztalod milyen az, amikor anyukád kiakad –simítottam végig nedves haján

- Nyomás –kapott fel az ölébe és egészen az ajtóig nem tett le

Mikor beléptünk az ajtón minden szempár ránk szegeződött és a következő pillanatban a lányok egyszerre sikítottak fel.

- Teljesen eláztatok! A gipszed is! Indíts a fürdőbe most azonnal! –adta ki a parancsot Lauren és a Zaynnel közös szobájuk fürdőjébe terelt.

Időm nem volt megnézni, hogy Harry merre van vagy merre nincs. A lányok mind körbeálltak, Caroline hozott száraz ruhákat, míg Vic a gipszemet szárítgatta. Próbáltam megnyugtatni őket, hogy semmi bajom de még megszólalni se engedtek.

Mikor már száraz ruhában és relatíve száraz gipszel, ültem a kád szélén, végre megnyugodtak.

- Imádkozz, hogy ne legyél beteg! –mondta Lauren

- Ne fesd az ördögöt a falra, kérlek! –néztem rá

- Engem inkább az érdekelne, hogy most mi is van veletek –mondta Caroline

- Nem tudom. –mondtam őszintén

- Nem beszéltétek meg? –kérdezte Vic

- Elkezdtük, de nem tudtuk befejezni –mondtam

- Miért? –kérdezte Lauren

- Azért, mert megjelent pár rajongó és utána meg jobbnak láttuk hazajönni –mondtam

- Akkor mit üldögélsz még itt? Nyomás menj, keresd meg –lökdösött az ajtó felé Vic

- Igazán kedves vagy én is szeretlek! –néztem rá

Az ajtóban pont Harrybe botlottam, aki úgy tűnt akkor akart bekopogni. Fekete melegítőnadrág volt rajta és egy fehér trikó. Nehéz valakire haragudni, ha ilyen ruházat van rajta. Nem tehettem róla, de megőrjített. Próbáltam nem elkalandozni, de így sem sikerült semmi értelmeset kinyögnöm, csak álltam előtte.

- Öhm van egy beszélgetésünk, amit talán be kéne fejeznünk –mondta

- Igen –bólintottam

- Gyere –fűzte össze az ujjait az enyémmel és a szobája felé húzott

Hátranézve láttam, hogy a lányok vadul vigyorognak és integetnek. Közben megjelent Louis is a lányok mögött, aki idétlen mód azt próbálta meg elmutogatni, hogy védekezzünk. Szívesen leütöttem volna, de a meggyilkolását későbbre halasztottam.

Beérve Harry szobájába olyan fura érzés fogott el. Eszembe jutott, hogy legutoljára miért is voltam itt. Mikor becsuktam magam mögött az ajtót nem mozdultam, csak nekidőltem az ajtónak.

- Ugye nem ott akarsz álldogálni? –fordult felém

- Jó itt. –motyogtam

- Betti –lépett közelebb

Sejtelmes és érzéki hangon mondta ki a nevemet, amitől nem kicsit elgyengültem. Ismer, túl jó ismer.

- A parkban akartál mondani valamit, mielőtt megzavartak minket –támaszkodott meg a fejem mellett

- Csak azt akartam mondani, hogy én nem tudok nélküled létezni –motyogtam a pólóját fixírozva

- Ha nem haragszol rám, miért kerülted a tekintetem reggel. És miért akartál elfutni? –kérdezte

- Valóban nem haragszom rád. Csupán nem akartam megint összeveszni veled. Nem tudtam, hogy mit gondolsz –mondtam

- Nem bántalak meg soha többet –emelte fel a fejemet

- Ezt nem tudhatod. –néztem rá

- De igen. Szeretlek és bízok benned!

- Én is szeretlek –mondtam a szemébe nézve

Végre áthágta a köztünk lévő távolságot és a karjaiba vont.

- Hiányoztál –suttogta a hajamba

- Te is. Őrülten –öleltem szorosan

Jó volt, hogy végre kibékültünk. Ahogy ott feküdtünk egymás karjaiban az ágyon ismét minden rózsaszínű volt és csak ő számított.

Estefelé kiültünk a többiekkel a kertbe és a közeledő újabb megpróbáltatásról beszélgettünk. Már nem volt sok napunk addig és egyre jobban izgultunk.

- Mi van, ha elbukunk? –kérdezte Vic

- Ennyire pozitívan ne állj hozzá –mondta Zayn

- Minden eshetőségre gondolni kell –érvelt Lauren

- De azért nem rögtön a kudarcot kell számba venni –mutatott rá Louis

- Igazuk van. Ne legyetek ennyire negatívak –mondta Harry

- Te könnyen beszélsz. Már túl vagytok rajta –nézett rá Caroline

- Azért nekünk se volt egy leányálom. –mondta Niall

- Főleg Liamnek nem –tette hozzá Zayn

- Ez igaz –mondta Vic

- És mégis itt vagyok most –nézett ránk bátorítóan Liam

- Nem mindenki olyan szerencsés, mint te –néztem rá

- Mondja ezt az, aki mennyi mindent elért már! –mondta Niall

- Mi? –kérdeztem értetlenül

- Betti felfogtad, hogy nem sok magyar lány jut el oda ahova te? –kérdezte

- Nem csináltam semmi rendkívülit –jöttem zavarba

- Nem? Eljutottál Írország egyik legjobb egyetemére, kitűnő az angol nyelvtudásod és még ott is sikereket értél el, ahol nem is remélted. Az éneklésben –mondta

- Az első kettő nem akkora dolog, az utóbbi meg szerencse kérdése –mondtam

- Mondod te. Szerintem meg igenis nagy dolgot vittél véghez. Ráadásul Harold Stylest elcsábítani se könnyű dolog –kacsintott

- Vicces –vágtam hozzá egy párnát

A következő napok nagyon gyorsan teltek el, amit végig a fiúkkal együtt töltöttünk. Sajnos hamar eljött az a nap, amikor újra csomagoltunk. Igaz most csak egy-egy bőröndöket vittünk mivel a boothcamp pár napos volt. Harry családja kedvesen nyugtatott minket és Anne megígérte, hogy az utolsó napra Gemmával együtt eljönnek drukkolni nekünk. A fiúk is jöttek volna szívesen, de nekik kezdődtek a munkálatok, és Svédországban lesznek.

- Vigyázzatok magatokra és csak ügyesen –ölelt meg minket Anne

- Igyekszünk –ígértük

- Utána várunk vissza –ölelt meg Anne – és persze titeket is lányok

- Köszönjük! Nem szabadulsz meg ilyen könnyen tőlünk –ölelték meg egyszerre a lányok

- Reméltem is –nevetett fel

Először úgy volt, hogy Harryék visznek el minket Londonba, de aztán jött egy telefonhívás miszerint nekik délután már úton kell lenniük Svédországba. Így Gemma vitt el minket. Nagyon nehezen váltunk el a fiúktól és Vic meg Caroline el is sírta magát. Ahogy elnéztem Laurenben is csak Zayn tartotta a lelket. Miután beraktam az utolsó táskámat is a csomagtartóba Harryhez fordultam, aki a kocsi oldalának dőlve figyelt. Nem szóltunk semmit, csak néztük egymást.

- Hiányozni fogsz –mondtam

- Te is nekem –ölelt magához

- Vigyázz magadra –túrtam bele még egyszer utoljára a hajába

- Ezt inkább nekem kéne mondanom –mondta

- Kölcsönösen megígérjük akkor –mosolyodtam el

Tudtam, hogy jó esélyünk van arra, hogy hamarosan újra látjuk egymást, mégis mikor megcsókolt úgy éreztem ez az utolsó csókunk. Ha Vic nem rángat el Harry mellől, valószínűleg én is elsírtam volna magamat.

Mikor elindult a kocsi csak arra tudtam gondolni, hogy vajon mikor látjuk újra egymást.