II. évad 24. rész

* Zayn szemszöge *

Egy pillanat műve volt az egész. Ahogy Betti kilépett az ölelkezők tömegéből, hogy Josh felé menjen. Abban a pillanatban szabadult el a pokol. Hangos robaj közepette egy fegyverlövést hallottunk, Betti pedig még mielőtt elérhette volna Josh-t, összeesett. Minden olyan volt akár egy lassított felvétel, mindenki sikoltozni kezdett, a többiek, akik eddig egymást ölelték a földre lökdösték egymást, és George Betti felé mászott a földön. Harry, mint egy őrült úgy rohant a színpad felé, én pedig követtem őt a többiekkel a nyomomban. Azonban mielőtt elérhettük volna a színpadot, Paul és még több testőr is megállított minket.

-         Engedjetek fel! –kiabálta Harry magából kikelve

-         Nem mehetsz fel, meg akarod öletni magad? –fogta le Paul

-         Nem érdekel, Betti ott van fent! –kiabálta

-       Elég legyen Harry! Azzal nem segítesz, ha megöleted, magad értsd már meg! –rázta meg keményen Paul   

Azonban mielőtt bárki is megszólalhatott volna, egy kellemetlenül ismerős hang ütötte meg a fülünket. 

-         Hol vagy Betti, gyere, elő ne bujkálj! –mondta Caroline gügyögő hangon

-     Ti ketten menjetek a színpad jobb oldalához, ti pedig a balhoz! Nyomás gyerünk! El kell kapnunk mielőtt még több ember, sérül meg! –adta ki az utasításokat Paul 

Láttuk, hogy a nézőteret már kiürítették, és rengeteg fegyveres rendőr lepi el a sorokat. Döbbenten álltunk az események előtt, hogy lett az X-Factor döntőjéből egy ilyen filmbe illő rémisztő jelenet? Harry még mindig kétségbeesetten kapálózott Paul kezei között, de mindhiába. Erősen tartották a kezek, és valahol egyet értettem Paul-al. Ha kimegy Caroline őt is bánthatja. 

-         Látod a többieket? –motyogta a fülembe Louis

-         Igen, ott vannak a fiúkkal, mindegyik jól van. De Bettiben már nem vagyok biztos –mondtam halkan nehogy Harry meghallja

-         Miért mondod ezt? –nézett rám rémülten

-         Nem mozog George alatt és a szeme sincs nyitva. Nem jó jel –mondtam

-         Gondolod, hogy….hogy –kezdte Louis, de elcsuklott a hangja

-         Nem! Erre ne is gondolj hallod! –karoltam át

-         Igazad van, minden rendben lesz –mondta talán magát is győzködve

-         Miért nem csinálnak már valamit? –hallottuk Harry kétségbeesett ordítozását 

Paul nem válaszolt, csak átadta Harry-t Liam-nek, aki szorosan tartotta Niall-el. Láttam, hogy Paul megkerüli hátulról a színpadot és a másik feléhez lopózik. Nem tudtam mit akar, egészen addig, amíg nem láttam, hogy így közelebb került Caroline-hoz. Még életemben nem láttam őt vagy más testőrt éles helyzetben. Legtöbbször a rajongóktól lökdösnek tovább minket, de arra soha nem gondoltam, hogy fegyvere is lehet. Oldalra fordulva láttuk, hogy pár mentős siet be a backstage részlegbe, Harry pedig összerogyott Liam és Niall kezei között. A kezdeti könnyezése már zokogásba ment át, és a szívem szakadt meg érte. 

Tarts ki nekem Betti, nem hagyhatsz itt minket! –gondoltam magamban

-     Látom bújócskázni, akarsz. Rendben, legyen akkor. Melyik kis barátoddal kezdjem? Ecc pecc ki mehetsz. Legyen akkor az a kis barna hajú barátnőd. Múltkor úgyis túlélte –kacagott fel mire bennem az ütő is megállt 

Éreztem, ahogy Louis a karjával lefog, hogy ne tudjak mozdulni. Csak Laurent ne!!

* Liam szemszöge * 

Ijedten kaptam fel a fejemet, ahogy meghallottam Caroline hangját. Láttam, ahogy Louis elkapja Zayn-t, nehogy felrohanhasson a színpadra. Ez a nő megőrült! Képes lenne mindenkit megölni, csakhogy Bettihez eljusson. Kétségbeesetten néztem Paulra, hogy mikor csinálnak már valamit! 

-         Liam aggódom Harry miatt –mondta Niall magára vonva ismét a figyelmemet

Lepillantottam göndör barátomra és igaza volt Niall-nek. A tekintete üveges volt, egyfolytában rázta a zokogás, és folyton Betti nevét hajtogatta. 

-       Nézz rám Harry! Harry! –ráztam meg mire nagy nehezen rám figyelt – Nem lesz semmi baja érted? Nehogy nekem most összeomolj, mert itt helyben verlek meg! 

Niall döbbenten pislogott rám, és pár percnyi idegtépő várakozás után Harry végre ismét velünk volt. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt és szorítottam őt magamhoz. 

-         Köszönöm –motyogta 

Nem válaszoltam, csak összenéztem Niall-el, aki láthatóan megkönnyebbült, hogy Harry jobban van valamivel. Visszanéztem a színpad felé és láttam, hogy Jaymi megpróbálja minél jobban eltakarni Lauren-t, ahogy George is Bettit. Istenem ezek a fiúk az életük árán próbálják védeni a lányokat! Idegesen ütöttem egyet a falba, hogy mikor csinálnak már valamit. Caroline elindult a színpad azon oldala felé, ahol Paul is volt, így feszülten vártuk, hogy mi fog történni. Mikor ismét maga elé tartotta a fegyverét, ahogy Lauren-t vette célba, a rendőrök előre rohantak, Paul pedig oldalról elé kerülve dulakodni kezdett vele. Caroline kitartóan küzdött, majd az egyik rendőr a kezéből kicsavarva a fegyvert lefogta, és többen a földre lökték. Mikor Paul felénk nézett, és intett, hogy felmehetünk a színpadra, mindannyian felrohantunk. Harry-vel az oldalamon Bettihez rohantunk, aki nem volt eszméleténél. Harry sírva rogyott le mellé, és próbálta magához téríteni esélytelenül. 

-         Megsérült? –fordultam George felé

-         Nem tudom! Nem láttam rajta sérülés nyomát –hebegte rémülten

-         Te jól vagy? –kérdeztem

-         I-igen –mondta

-         A válla megsérült –mondta Josh 

Ismét rá pillantottam Bettire, és megláttam, hogy a válla tényleg vérzik. Egy csúnya seb volt rajta, amit valószínűleg a golyó okozhatott. Jézusom, ha kicsit pontosabban céloz Caroline…na jó ebbe nem akarok belegondolni! Mentősök jelentek meg, félretolva minket. Harry-t nagy nehezen húztuk el, hogy az orvos meg tudja vizsgálni Bettit. 

-         Súlyos a sérülése? –kérdezte odaérve Paul

-         Szerencséje van, a golyó csak súrolta a vállát. –mondta az orvos

-         De akkor miért nincs magánál? –kérdezte Harry

-         A hölgy sok vért vesztett, de okozhatta a sokk is –magyarázta

Hordágyra tették Bettit, majd kivitték. Az arénát Caroline őrült kiabálása töltötte be percek múlva. 

-    Nem engedjenek el! Meg kell ölnöm, hogy együtt lehessünk! Ezt nem tehetik velem! –kiabálta magából kikelve

Egy másodperc műve volt, ahogy Harry felfogta, hogy ki is kiabál, majd felpattant. Zayn és Louis még az utolsó pillanatban kapták el, mielőtt lerohanhatott volna. 

-         Engedjetek el! Ez a nő tehet mindenről! –kapálózott Harry

-         Amíg le nem higgadsz, nem engedünk! –mondta Louis

-         Nem értheted, engedj már el! –kiabálta ismét

-       Elég legyen! – zendült fel Zayn hangja – Fejezd be Harry! Tudom, mit érzel, Lauren is veszélyben volt miatta párszor, de azzal, hogy megölöd nem lesz jobb! Bettinek szüksége van rád, térj észhez! –rázta meg keményen 

Harry arcán döbbenet suhant át, majd láttam, hogy megnyugodik. Gyilkos tekintettel nézte, ahogy a rendőrök elviszik Caroline-t, majd visszajött hozzánk. Lauren és Vic ismét a fiúk karjaiba, vetették magukat, majd elindultunk a kórházba.

* Betti szemszöge *

Ahogy kinyitottam a szememet éles fény vakított el, és azonnal be is csuktam. Oldalra fordítottam a fejemet és így már jobb volt. Fájdalmasan nyögtem, ahogy megpróbáltam feljebb mászni az ágyon. Egy pillanat. Ágyon? Jobban körbenéztem és csak akkor tűnt fel, hogy egy kórházi szobában vagyok. Ijedten ültem fel és próbáltam felmérni, hogy mim is fáj. Lenéztem magamra, és a régebbi kötéseimen kívül, egy újat fedeztem fel csak, a bal vállamon. Egy infúzió volt bekötve, de ezt leszámítva nem láttam más sérülést. Próbáltam visszaemlékezni arra, hogy mi történt. Az még megvan, hogy elindultam Josh felé, majd fájdalom nyílalt a vállamba és a földre estem. Ezután George hajolt fölém, de akkor már nem értettem semmit és elsötétült minden. Majd beugrott, Caroline! Jézusom mi történhetett, hol vannak a többiek? Ekkor kinyílt az ajtó, és egy nővér jött be. Megtorpant mikor meglátta, hogy ébren vagyok és azzal a lendülettel sarkon fordult. Értetlenül dőltem vissza a párnának, majd ismét kinyílt az ajtó és egy orvossal a nyomában tért vissza a nővér. 

-         Hogy érzi magát? –kérdezte és a szememet kezdte vizsgálni

-         Viszonylag jól, csak fáj a vállam –mondtam

-         Nincs kettős látás, fejfájás, hányinger, émelygés? –sorolta a kérdéseit

-         Nincs. Kérem, elmondaná, hogy hol vannak a barátaim? Mi történt? –hadartam

-       Önt egy golyó általi sérüléssel hozták be. Szerencséjére a golyó csak súrolta vállát, így nem sérült meg komolyabban, de sok vért vesztett. Ezt pótoltuk infúzióval. –magyarázta

-         És a barátaim? Megsérült még valaki? –kérdeztem

-         Nem. Az egyik fiatalember enyhe nyugtatót kapott, de mindenki jól van –mondta

Istenem, csak add, hogy ne Harry legyen, akiről beszélt! 

-         Jól van, látom minden rendben. Holnap reggel már haza is mehet –mondta az orvos

-         Köszönöm –bólintottam

Ezután ahogy az orvos kiment, rengetegen özönlöttek be a szobába. Ott voltak a lányok, a Perrie-ék, Josh-ék, Liam-ék, mindenki szinte azonnal a nyakamba vetette magát. Meg akartak bizonyosodni arról, hogy jól vagyok és tényleg nincs semmi bajom, ahogy az orvos mondta. Mikor mindenki megnyugodott, hogy egyben maradok, én egy embert kezdtem keresni. De ne láttam sehol. 

-         Harry? –néztem a mellettem álló Niall-re

-         Odakint van. –mondta

-         Mi történt? –kérdeztem rémülten

-         Kicsit….kiborult –magyarázta Zayn

-         Mit értesz ez alatt? Istenem, ő kapta a nyugtatót? –kiáltottam fel ijedten

-         Igen. Most már… jobban van –mondta Liam 

Nem álltam neki kérdezősködni, hogy miért nem jött be, helyette kiszálltam az ágyból. Szerencsére az orvos már kiszedte az infúziót, így nem kellett azzal bajlódnom. Nem érdekelt, hogy idióta kórházi köntöst kaptam, ami alól kilógott a nadrágom és gyakorlatilag kint volt a melltartóm hátul, mert semmit nem takart. Kiléptem a folyosóra, és kutatni kezdtem utána. Egy távolabbi széken gubbasztott, kezében egy kávés pohárral. Becsuktam magam mögött az ajtót és mezítláb a hideg padlón lépdelve elindultam felé. Nagy megkönnyebbülésemre nem szédültem meg vagy valami. Mikor mellé értem, először nem tudtam, hogy mit tegyek, végül lágyan végigsimítottam a haján, majd le a hátán. Erre felkapta rám a fejét, és a következő pillanatban magához szorított. Szorosan öleltem, biztosítva őt arról, hogy jól vagyok és nincs semmi bajom. Egy puszit adtam a fejére, mire felállt hozzám. 

-         Hogy vagy? –simítottam végig az arcán

-         Ezt még te kérdezed? Istenem majdnem megölt az a beteg nő! –motyogta

-         De csak majdnem! –simogattam továbbra is az arcát

-  Beleőrültem a tudatba, hogy elveszíthetlek. Hogy most tényleg elvehet tőlem –motyogta kétségbeesetten

-         Ne csináld ezt magaddal! Sshh nem lett semmi bajom szerencsére! –öleltem magamhoz, Harry pedig a nyakamhoz bújt 

Nem tudom meddig állhattunk így, mire a szorítása már nem volt annyira kétségbeesett, és az izmai is ellazultak. Leült az egyik székbe, és az ölébe húzott. Nem szóltunk semmit, talán képtelenek lettünk volna ezután, az őrült este után bármit is mondani. Az számított, hogy mind a ketten jól vagyunk, és Caroline-t végre elkapták. Vége lett az őrületnek, már nem kellett többet félelemben élnünk.