Moments - IV. évad 7. rész

Sziasztok! Rettentő hálás vagyok az előző részhez érkezett kommentekért! Eddig is tudtam, hogy rengetegen vagytok itt és sokan olvassátok, de így olvasva a visszajelzéseket, látom, hogy tetszik nektek amit írok, részről-részre :) Köszönöm, hogy írtok és elmondjátok a véleményeteket! Nagyszerű olvasói vannak a blognak és szeretlek Titeket! :)
puszi
Betti xx

A díjátadó után szerencsére hamar elültek a kedélyek, és nem sokáig cikkeztek arról, hogy Harry Styles ex-barátnője „legyőzte” a jelenlegi barátnőjét. Már nekem volt kellemetlen ez a sok cikk, nem értettem, hogy ebből miért kell akkora ügyet csinálni. Egyszeri alkalom volt biztosan, nem kell attól tartania, hogy ez állandó marad. Mégis mindennek ellenére számtalan újságtól kerestek meg, hogy ajánlatot tegyenek egy fotózásra. Mondanom se kell, hogy a többsége eléggé kihívó képsorozatot akart készíttetni, amibe én nem mentem bele. Ráadásul egyedül nem vállaltam, csak a lányokkal együtt. Így végül egy kevésbé ismert magazinnal egyeztünk meg, hogy elkészítjük a fotósorozatot. Azért rá esett a választás, mert egyrészt nagy volt rajtunk a nyomás menedzseri részről, hogy válasszunk, mert ez jót tesz a karrierünknek, megismer minket a világ. Másrészt pedig ők voltak az egyedüliek, akik belementek abba, hogy a lányokat is belevonjuk. Sőt kifejezetten örültek annak, hogy ők készíthetik el a Ladies Switch első komoly fotósorozatát. Először nem tudtuk, hogy milyen legyen, vagyis annyi elképzelésünk volt, hogy nem akartunk komoly koncepciót. Valami élénket, vidámat szerettünk volna. Ezt vázoltuk a fotóssal, akinek rögtön egy remek ötlete támadt. Nem árulta el nekünk a pontos ötletét, de teljesen rá bíztuk magunkat. Első körben mindannyian egy biciklit kaptunk és azon állítottak be minket különböző pózokban. Itt laza ruhákban voltunk, rövidnadrág, sportcipők, pulcsik, egyszóval kényelmes ruhákba öltöztettek. Eleinte mindannyian nagyon feszültek voltunk, nem tudtunk ellazulni a kamera előtt, de mikor a fotós elkezdett viccelődni a kamera mögött, kezdtünk feloldódni. Nagyon jól éreztük magunkat és a végén Vic-et alig lehetett berángatni az öltözőbe, hogy átöltözzön. A következő sorozathoz, én egy nagy fekete keretes szemüveget vettem fel, amiben, amikor a lányok megláttak, olyan szintű nevetőgörcsöt kaptak, hogy meg kellett kapaszkodniuk. Persze azon nyomban tűzre akartam vetni a szemüveget, a fejemet meg a falba verni, de a fotós a segítségemre sietett. Kifejtette, hogy eszem ágába se jusson eldobni vagy levenni a szemüveget mert eszméletlenül jól áll. Némi szájhúzogatás után a részemről, beálltam a kamera mögé és csináltam, ami mondott a fotós. A végére sikerült elérnie, hogy mosolyogjak és megfeledkezzek arról, hogy rajtam van a szemüveg. 

Betti a fotózáson

A fotózás nagyon jól ment, bár Lauren egy ízben magára öntött némi narancslevet, Vic egy kis sütit ejtett a ruhájára, és Caroline egyfolytában ásítozott. Na, igen ezt meg tudom érteni, Niall-el az este nagyon sokáig beszélgettek skypon. A fotózás végén megnéztük az elkészült képeket és további 2 órába telt mire kiválasztottuk azokat, amelyek mennek némi utómunkálatokra, illetve megjelennek majd a magazinban. Elégedettek voltunk a végeredménnyel, és nagyon kíváncsian vártuk a végeredményt.

Végezve a fotózáson, azonnal kocsiba szálltunk, ugyanis fél órára rá egy rádióban kellett lennünk, hogy interjút adjunk. A menete a szokásos volt, elénekeltünk pár akusztikus dalt, majd válaszoltunk a kérdésekre. De most sokkal kellemetlenebbeket tettek fel, mint máskor. 

-         És mond csak Betti, milyen érzés volt legyőzni Taylor Swift-et? –kérdezte a velem szemben ülő férfi

-     Őszintén? Semmilyen. Nem is tudtam, hogy jelölve vagyok a kategóriában. Fel se fogtam, hogy mi történik akkor és ott körülöttem –válaszoltam majd belekortyoltam a teámba

-         Értem, de így utólag visszagondolva mit érzel? –faggatott tovább

-   Még mindig semmit. A kategóriában fantasztikus lányok voltak, és elképesztő volt nyerni így kezdőként –mondtam

-    Rendben. És arról mesélnél nekünk, hogy láttak téged és Harry-t táncolni a díjátadó utáni afterparty-n? –vette át a szót a mellette ülő nő

-         Csak egy tánc volt, igaz nem vagyunk már együtt, de attól még nem utáljuk egymást –mondtam

-     Teljesen érett hozzáállás. És mit gondolsz, Taylor is örül annak, hogy ti ilyen hogy is mondjam, jó baráti viszonyt ápoltok? –kérdezte

-     Nem tudom, még nem beszéltem vele erről. De talán nem is akarok. Nem bántottam meg őt soha semmivel, és nem is akarom –válaszoltam

-         És mit gondolsz, Harry szerelmes Taylor-ba tényleg? –vette vissza a szót a férfi

-    Erről talán őt kéne megkérdezni, mert erről vele se folytattam még eszmecserét –mondtam mosolyogva

Az utolsó mondatnál Paul finoman megbökött és azonnal tudtam, hogy bajban vagyok. Az interjú további felében nem tettek fel nekem kérdést, így inkább jobbnak láttam meghúzni magamat. Némán kortyolgattam a teámat, és rögtön Louis ugrott be, a tea imádatával. Bár meg kell hagyni ezt a mániáját Vic kezdte egyre inkább átvenni, és én is tőle kaptam el a tea imádatot. Az interjú után meghallgattuk még a Forever Young-ot amit először adtak le a mi előadásunkban, és persze ez némi meghatódottságot eredményezett. Lauren a vállamra dőlve hallgatta a dalt, és láttam, ahogy letöröl egy kósza könnycseppet az arcáról. Közelebb húztam őt magamhoz és bennem is felrémlettek az X-Factor időszak kellemes emlékei. Épp a dal felénél jártunk, mikor rezegni kezdett a telefonom. Hátrapillantottam Paul-ra, aki némán bólintott jelezve, hogy felvehetem nyugodtan a telefont. Előhalásztam fél kézzel nagy nehezen, majd a kijelzőre pillantva azonnal elmosolyodtam. George neve villogott a kijelzőn, tőle jött egy sms. 

„Szia csajszi! Olyan régen találkoztunk már nagyon hiányzol. Holnap szabadnapunk lesz, nincs kedved találkozni? Jó lenne együtt felfedezni Los Angeles-t, ahogy régen tettük a turné alatt. Mit mondasz, lenne kedved? puszi, George xx” 

Széles mosoly jelent meg az arcomon, ahogy elképzeltem George kiskutya szemeit, ahogy kérlelően néz rám, mint mindig, amikor akar valamit. Gyorsan bepötyögtem a választ.

„Szia bongyorkám! Te is hiányzol nekem, szóval benne vagyok a holnapi találkozóban. Jó lesz újra együtt lógni, és bolondozni veled. Mikor találkozzunk? puszillak, Betti xx” 

Rámentem a küldés gombra, és ekkor már ideje volt indulnunk kifele a rádióból. Elköszöntünk a stábtól, majd a kijárat felé vettük az irányt. A telefonom rezgett, jelezve, hogy megjött George válasza. 

„Nem messze tőletek van a hotelünk ahol megszálltunk. Ha egy órára érted megyek az jó? Alig várom a holnapot…hercegnő ;)xx” 

Annyi minden történt mostanában, hogy teljesen el is felejtettem mennyire imádom George bolondozós fejét.

„Tökéletes, csak ne késs bongyorka ;)xx” 

Mikor elküldtem az üzenetet arra gondoltam, hogy na. pont ilyen két ember, akiket „sztároknak” tekintenek. Idióta becenevekkel illetik egymást, és idióta üzenetekkel fárasztják egymást. Megráztam a fejemet és arra gondoltam, hogy el kéne mennem venni ruhákat, mert a kedvenc cipőmet lenyúlta Vic. Lemaradtam a többiektől és csatlakoztam Paul-hoz. 

-         Nagy bajban vagyok az interjú miatt? –kérdeztem pár percnyi némaság után

-         Nem, de legközelebb próbáld meg kontrollálni magad –mondta

-         Igazad van, csak annyira bosszant ez a helyzet –dugtam zsebre a kezeimet

-      Megértem, de ne add meg nekik azt az örömöt, hogy lássák, kényelmetlen helyzetbe tudnak hozni. –mondta

-         Gondolod, hogy erre játszanak? –néztem fel rá

-     Nem tudom, de azt igen, hogy ezek ebből élnek. Pletykák, pletykák és pletykák. Egy kis rést se hagyj, amiből kiindulhatnak. Képesek lesznek úgy lehozni ezt az interjút, hogy féltékeny vagy Harry új kapcsolatára –nézett rám

-    Erre nem gondoltam. Én csak énekelni szeretnék, az ilyen médiafogás szerűségek nem jutnak az eszembe. Miért ilyen bonyolult ez? –kérdeztem keserűen

-         Mert a pénzéhes emberek azzá tették. De ne aggódj, ez már nagyon régóta így működik –mondta

-         Sajnos. Egyébként holnap találkozom George-al –mondtam témaváltás gyanánt

-         Remek. Legalább kikapcsolódsz kicsit –mosolygott

-         El szeretnék menni, vásárolni, mert Vic kiforgatott a kedvenc cipőmből. Lehetséges? –kérdeztem

-   Persze, Los Angeles szerencsére nem olyan vészes hely. Legfeljebb egy-két paparazzit kapsz a nyakadba, de tömeges letámadástól nem kell tartani. Akarod, hogy veled menjek? –kérdezte

-         Az jó lenne. Kicsit tartok a fiúk rajongóitól. Főleg a koncert óta –motyogtam

-         Ne aggódj, akkor menjünk vásárolni. A lányok mag hazamennek Robert társaságában –mondta

-         Köszönöm –mondtam 

Az autóhoz érve Paul megbeszélt valamit Robert-tel, és a lányok leadták a rendelésüket, miszerint vigyek nekik sütiket, meg különböző kajákat vacsorára. Esküszöm pincérnek éreztem magamat, de hát mit lehet tenni, kiskutya szemekkel kérleltek. Így miután felírták, hogy mik kellenek Paul-al elindultunk a városba. Olyan jó volt, hogy ilyen meleg nap volt, hogy nem volt kedvünk taxiba szállni, inkább sétáltunk. Épp az egyik tetováló szalon előtt cövekeltem le, Paul legnagyobb örömére, mikor fura hangokat hallottunk. Először morgást hallottam, amitől megijedtem és közelebb léptem Paul-hoz. Ő is feszülten figyelt, és körbe-körbe pillantgattunk, hátha meglátjuk a hang forrását. A következő pillanatban, egy hangos kiáltás törte meg az utca zaját, és én már egyre inkább féltem. De most már nem amiatt, hogy valaki minket támadhat meg, hanem amiatt, hogy mi történik. Ugyanis a hangos kiáltást, egy újabb morgás, majd valaki szitokszavakat kiáltott. Paul a másodpercek töredéke alatt mozdult, átfutott az úton, és egy kisebb utcába rohant be. Habozás nélkül követtem őt, és most a legnagyobb örömömre, volt, aki felismert engem, így páran utánam futottak. Mikor utolértem Paul-t, szó szerint lesokkolt a látvány. Paul egy srácot lökött neki a falnak, aki igencsak erőteljesen küzdött a szorítása ellen. Kettő még mindig egy a földön fekvő fiút rugdosott, de nem sokáig. Öntudatlanul futottam a két fiú felé, és próbáltam lelökdösni őket a másik fiúról, ami csak akkor sikerült, mikor azok közül, akik utánam futottak, két fiú jött oda, és nekik már sikerült az, ami nekem nem. Mivel egyre nagyobb lett a tömeg, a három srác jobbnak látta, ha elfutnak. Paul azonnal a telefonja után nyúlt, és ha jól sejtettem a rendőrség számát tárcsázta. A két fiú felém fordult, hogy jól vagyok-e, de akkor az én állapotom érdekelt utoljára. A földön fekvő fiúhoz fordultam, és mikor megláttam, hogy ki az majdnem felsikítottam.

-         Harry! –kiáltottam fel és térdre estem mellette

-         Harry! –guggolt le mellém Paul

-         Istenem, mondj, valamit kérlek! –vizsgálgattam, és ahogy a karjához értem erőtlenül felszisszent

-         Hagyd, lehet, hogy eltört a karja –mondta Paul

-         De…de ez hogy lehet…jézusom –hebegtem össze-vissza és a kezem egyre jobban remegett

-       Betti nyugodj meg –mondta Paul és maga felé fordította a fejemet – Hívom a mentőket, próbálj meg hozzá beszélni, hátha reagál.  

-         Re-rendben –dadogtam

Harry megmozdult, és kezeivel a kezembe kapaszkodott erőtlenül. A szemöldöke fel volt repedve és vérzett, ahogy a szája is, az arcán vörös folt éktelenkedett és össze volt görnyedve, ahogy feküdt. Istenem, miért? Miért pont őt? Ki képes ilyesmire, hárman támadni egy emberre! Undorító! A kezem már megállíthatatlanul remegett, de igyekeztem nem elsírni magamat. A körülöttünk álló fiúk közül, az egyik levette a kabátját és Harry-re terítette. Valószínűleg ő se tudta, hogy miért remeg, és csak jót akart. Hálásan pillantottam fel rá, majd Paul visszajött. 

-         Mindjárt jönnek, hogy van? –kérdezte

-         Rosszul…Paul nagyon csúnyán megverték –hebegtem

-         Semmi baj, most már biztonságban van –simogatta meg a hátamat

Bólintottam, majd előkotortam a zsebemből egy zsebkendőt és letöröltem óvatosan a vért az arcáról. Kinyitotta a szemeit, és ahogy megpillantott azonnal gyorsabban kezdte venni a levegőt. Megpróbált megszólalni, de nem sikerült. 

-         Sshh semmi baj, most már minden rendben lesz –simítottam végig a haján

-         B-Betti –motyogta

-         Igen, itt vagyok. Ne mozdulj meg –mondtam csendesen

Nem szólt semmit csak bólintott és lehunyta ismét a szemeit. A mentők hamarosan megérkeztek, és megvizsgálták, hogy mennyire van szállítható állapotban. Az orvos tömören összefoglalta, hogy szerencséje van, mert semmije nem tört el, csak csúnya zúzódásai vannak. Ahogy berakták a mentőautóba, én rögtön ugrottam utána fel. Paul egy pillanat erejéig kapott a karom után. 

-         Vele megyek, ne is próbálj lebeszélni –néztem rá

-         Nem akartalak. Csak vigyázz magadra –mondta

-         Meglesz. Hazakísérem, ahogy bent végeztünk és majd hívlak –mondtam

-         Rendben –bólintott

A mentőautóban az orvos tovább vizsgálgatta, és megtisztították nagyjából az arcát. A szívem összeszorult, ha arra gondoltam, hogy mi lett volna, ha nem megyünk arra. Ha nem halljuk meg, és ha Paul nincs velem. Édes istenem, ebbe még belegondolni is őrjítő. Két kézzel beletúrtam a hajamba és erősen megszorítottam. Ezekkel a gondolatokkal kínoztam magamat, egészen addig, amíg be nem értünk a kórházba. Harry-t bevitték az egyik vizsgálóba, engem pedig az egyik nővérke bevitt az egyik nővérszobába. Valószínűleg eléggé aggasztóan nézhettem ki, kisírt szemekkel és remegő tagokkal. Adtak nekem egy bögre meleg teát, kitöltették velem Harry adatlapját és megkérdezték mi történt. Már vagy fél órája lehettem bent, mikor megjöttek a rendőrök is. Mivel Harry-t még vizsgálták, engem kérdeztek ki arról, hogy mi történt. Elmeséltem mindent, amit láttam, és hogy mi történt. A rendőrök felírták, és elmondták, hogy elkaptak egy fiatalembert, aki valószínűleg azok közül volt, akik megtámadták Harry-t. A másik kettőt még keresik, de mindent megtesznek azért, hogy megtalálják. Némán bólintottam, és reméltem, hogy mindegyik végül börtönben végzi. Várakozás közben felhívtam a fiúkat is, és sikerült szegényeket nagyon megijesztenem. Már kint ültem újra a váróban, mikor befutottak mind a négyen. 

-         Hol van? Mi történt? –kérdezték azonnal

-         Harry-t…Harry-t megverték. Most vizsgálják az orvosok –mondtam

Louis és Niall a hajába túrt és sokkolva ültek le az egyik székre. Zayn és Liam elképedve meredtek rám.

-         De miért? Egyáltalán kik voltak? –kérdezte Zayn

-        Fogalmam sincs. Három srác volt és….-mondtam, de elhalt a hangom, ugyanis a zokogás megint rám tört

-         Jól van semmi baj –ölelt magához Zayn csitítgatva

-     O-olyan szörnyű volt. Mi van ha...ha nem megyünk arra? Ha nincs velem Paul? Istenem még bele gondolni is rossz, hogy mi lett volna vele –sírtam

-         De szerencsére te pont arra voltál és sikerült megmenteni őt –mondta Liam vigasztalóan 

Nem szóltam semmit, csak némán bólintottam, és Zayn pulcsijába kapaszkodtam. A percek továbbra is teltek, majd végre kijött az orvos, aki Harry-t vizsgálta. Azonnal felpattantunk én pedig továbbra is Zayn pulcsiját gyűrögetve álltam mellette. 

-         Önök Mr. Styles hozzátartozói? –kérdezte

-         Mi a barátai vagyunk, ő pedig a barátnője –mondta Louis 

Nagyok pislogva néztem rá és alig mertem elhinni, amit az előbb mondott. A barátnője? Felnéztem Zayn-re, aki csak megrázta a fejét jelezve, hogy inkább most ne vitázzak. 

-      Igen a hölgy, aki bejött vele. Nos, rendben. A fiatalúrnak szerencséje van, nem tört el egy csontja sem, bár csúnya zúzódásokat szerzett. Belső szervi sérülése sincs, a szemöldökét összevarrtuk, és lekezeltük a sérüléseit. Enyhe agyrázkódást szenvedett, szóval teljes nyugalomra van szüksége. Ha úgy gondolják, hazamehet, de szigorú utasításokat kell betartaniuk. Nem kelhet fel az ágyból legalább egy hétig –mondta az orvos

-         Természetesen ezt be is fogja tartani. Esetleg kell valamilyen gyógyszereket szednie? –kérdezte Louis

Döbbenten néztem Louis-ra, ki hinné, hogy ez a bolondos és örökké gyerek fiú, bizonyos helyzetekben ennyire felnőtten tud viselkedni? Én egy épkézláb mondatot képtelen voltam összerakni, ő meg. Örültem, hogy ott vannak. 

-    Felírom őket mindjárt. Azt ajánlom, még ma kezdje el szedni. –mondta az orvos – Valamint, ha akarnak, bemehetnek hozzá

-         Köszönjük –mondtuk

Louis és Liam elment az orvossal, én pedig ott maradtam Zayn és Niall társaságában. Ki akartam hátrálni Zayn öleléséből és kint maradni, de ő nem engedett el. 

-         Ne butáskodj, tudom, hogy te is látni akarod őt –mondta

-         Zayn…-motyogtam és nem ellenkeztem mikor behúzott maga mögött

Elsőnek a fiúk léptek be a kórterembe, én Zayn háta mögé bújtam. 

-         Harry? Hogy vagy? –ment be elsőnek Niall

-         Srácok! Gyertek be! –mondta Harry rekedtes hangon 

Ki akartam húzni a kezemet Zayn kezéből, de ő csak megszorította jobban. A válla fölött rám pillantott.

-         Ne butáskodj, nem olyan rossz a kinézete –mondta 

Mikor beléptünk a kórterembe Zayn maga mellé húzott, én pedig felkészültem a legrosszabbra. Harry karja be volt kötözve, a szemöldökén egy nagy ragtapasz volt, és mindenhol narancssárga fertőtlenítő fedte. Jobban nézett ki, mint amire számítottam. Mikor meglátott a tekintete szinte perzselt és képtelen voltam elfordítani a fejemet. Felém nyújtotta a kezét és láttam az arcán, hogy ez is fájdalmat okoz neki. Felé léptem és kezébe csúsztattam az enyémet. 

-         Hogy vagy? –kérdeztem

-         Tűrhető. Lehetett volna rosszabb is –mondta

-         Ne mondj ilyet –kezdtem sűrűbben pislogni

-         Hé, ne sírj, kérlek –törölte le a könnycseppet az arcomról

-         Azt tudod, hogy miért támadtak meg? –kérdezte Niall

-         Igen –mondta Harry

-         Mi? –döbbentünk meg 

Harry a fiúkról ismét rám emelte a tekintetét és végigsimított az arcomon. 

-         Miattad támadtak meg. Amiért elhagytalak és fájdalmat okoztam neked –mondta

-         De ezt ők mondták? –kérdezte Zayn

-         Igen, szerintem a rajongóitok lehettek –mondta Harry 

Mindhármunk arcára a döbbenet és az értetlenség egyvelege ült ki. Harry-t miattam verték meg? Mi van?