27. rész

Valószínűleg elaludhattam Harry mellett, ugyanis mikor ki tudja hány órakor felriadtam, már nem a kertben voltunk. Mikor jobban észhez tértem akkor tűnt csak fel, hogy Harry szobájában vagyunk. Oldalra néztem és mosolyogva konstáltam, hogy ott fekszik mellettem édesen szuszogva. Ránéztem az éjjeliszekrényen lévő órára, az szerint hajnali fél 3 volt. Kimásztam az ágyból óvatosan és a konyha felé vettem az irányt. Lábujjhegyen osontam végig a folyosón, nehogy felkeltsek bárkit is. A lépcső halkan nyikorgott a lépteim alatt, én pedig megszaporáztam a lépteimet, hogy minél hamarabb lent legyek. A sötétben nem sokat láttam így kezemet magam elé emelve próbáltam nem neki menni semminek. Épp felkapcsoltam a villanyt, mikor valami hozzáért a lábamhoz. Ijedten rezzentem össze, de mikor lenéztem egy rettentő aranyos cicával találtam szemben magam. Hangosan dorombolva járkált a lábam körül miközben kitartóan nézett azokkal a nagy gomb szemeivel. Mivel imádtam a macskákat – hála az otthoni legjobb barátnőmnek – azonnal lehajoltam hozzá, hogy megsimogassam.

- Jaj hát te nagyon aranyos cica vagy –mondtam miközben simogattam

Olyan volt, mintha értette volna ugyanis készségesen feküdt el mellettem és kis fejét a kezembe helyezte. Nagyon kis hízelgős dög volt, de egyben imádni való is. Kicsit magára hagytam, amíg ittam két nagy pohár vizet, majd felnyaláboltam a lábamnál ülő cicát és leültem a kanapéra a nappaliban. A TV asztalon lévő kislámpát felkapcsoltam és így félhomályban ültem ölemben a kis doromboló gyárral. Nagyon kellemes volt ülni a csöndes házban és csak bambulni a semmibe. Azonban fél óra múlva léptek zaja ütötte meg a fülemet és hátrafordulva az igen álmos Niallt pillantottam meg. Szegény nagyon meglepődött mikor sikerült felfognia, hogy nincs egyedül.

- Hát te? –kérdezte rekedten

- Csak megszomjaztam és lejöttem inni –magyaráztam

- És lent ragadtál? –lépett oda a hűtőhöz

- Igen ez a kis drága maradásra bírt –céloztam az ölemben alvó cicára

- Jaj Harry cicája. Nem vagyok egy nagy macskabarát, de ezt a kis fickót nagyon kedvelem –ült le mellém és simogatta meg a cicus fejét

- Kutya párti vagy? –néztem rá

- Fogalmazzunk úgy, jobban kedvelem a kutyusokat. Ötünk közül egyedül Harry macska párti. –mondta

- Újabb információ amit megtudtam rólatok! –bólintottam

Az ember azt hihetné, hogy zavarba jön, ha egy félmeztelen srác ül mellette – aki ráadásul irtó helyes fiú - éjnek évadján és simogatja az ölében ülő cicát. Én mégis olyan könnyedén beszélgettem Niallel, mintha csak a bátyám lenne. Valószínűleg ismét sikerült fura arckifejezést vágnom, ugyanis Niall mosolyogva bökött meg.

- Min gondolkodsz? –kérdezte

- Semmin. Vagyis csak azon, hogy veled mennyire könnyű szót értenem. Mintha bátyám helyett is bátyám lennél. –löktem meg

- Részemről nincs ellenemre. Lett egy húgom aki idősebb nálam, de sebaj –röhögött

- Látom felébredtél hamar –öltöttem rá nyelvet

- Ugyan már! –ölelt meg, mire Harry cicája kiugrott az ölemből

- Azt hiszem elfelejtettük, hogy ő is itt van –néztem bűnbánóan a fotelben elhelyezkedő macska után

- Majd Harry kiengeszteli –nézett ő is rá

- Mi sértjük meg és Harry engesztelje ki? Rendben –egyeztem bele nevetve

Még egy ideig elbeszélgettünk Niallel majd mindketten visszamentünk a szobáinkba. Harry úgy aludt, mint a bunda nem tűnt fel neki, hogy felkeltem mellőle. Annyira aranyosan aludt, hogy alvás helyett inkább őt figyeltem. Haja teljesen összeborzolódott és göndör fürtjei szétterültek a párnán. Szája kicsit nyitva volt és a hasán aludt, a takaró pedig kicsit le volt csúszva róla. Ha nem tudtam volna, hogy mennyi idős azt mondtam volna, hogy egy rettentő édes kisfiú fekszik mellettem. Normális dolog vajon, hogy valaki ennyire rabul ejtse az ember szívét? Általában én vagyok az aki racionálisan és az ész érvek mellett van, de amikor Harry mellett vagyok ez valahogy mindig csődöt mond. Máskülönben nemet tudtam volna mondani, egy 17 éves fiú által felkínált kapcsolatra. Addigra megtanultam, hogy a szerelmet nem érdekli holmi ész érvek, meg korkülönbség, ahogy az sem, hogy ki mit szól hozzá. Csak jön és összeköt két embert, nem nézve semmit. Elmosolyodtam majd óvatosan egy puszit adtam a fejére. Szerencsére nem keltettem fel őt így én is újra megpróbáltam elaludni.

Reggel arra számítottam, hogy megint Louis féle kellemes ébresztőben lesz részünk ám meglepetésemre nem. Arra keltem, hogy valaki az arcomat cirógatja és közben a nevemet suttogja. Nem igazán akartam még felkelni, de mikor lágyan egy apró csókot adott a számra akaratlanul is elmosolyodtam és kinyitottam a szememet. Harry szélesen mosolygó arcát láttam magam előtt, majd óvatosan magához húzott.

- Jó reggelt kicsim! -mondta

- Neked is –bújtam hozzá

- Csodálom hogy most Louis nem rontott be –mondta a szemét dörzsölve

- Álmos kismackó! –pusziltam meg

- Hm? –nézett rám megállva a mozdulatban

- Most olyan voltál mint egy álmos kismackó aki a szemét dörzsöli! –ismételtem

- Előbb kölyök kutya, most kismackó! Legközelebb mi leszek? –nevetett

- Ha így kinevetsz akkor maradsz simán Harry! –bújtam a nyakához

- Ugyan dehogy! Különben is ha már itt tartunk, te meg egy bújós kiscica vagy –emelte fel a fejemet

- Felhívom figyelmedet arra, hogy csak a te közeledben! –mondtam

- Nekem az bőven elég. Mások előtt úgy is te vagy az erős lány, aki bármit kibír. Ilyenkor legalább nő lehetsz, akit ahhoz illően szeretnék kényeztetni. –nézett rám

Mielőtt erre bármit is reagálhattam volna – ami nem igazán ment – kopogtattak majd Louis dugta be a fejét.

- Milyen illedelmes lettél! –lepődtem meg

- Volt egy kellemes reggeli ébresztőm –vigyorgott huncut mosollyal

- Amihez még véletlenül sincs köze a barátnőmnek mi? –néztem rá

- Talán. Na jó igen. De nem ezért jöttem –mondta kicsit kipirult arccal.

- Hanem? –ült fel Harry is

- Ma. Mi. London. Dedikálás. Rémlik? –mondta

- Mi? Ja igen! Ma van a dedikálás. –sóhajtott fel Harry

- Hasonlóan érzetem magam, mikor Liam közölte ezt velem. De nincs mit tenni. 1 óra múlva jönnek értünk. Addig dolgozzátok fel –mondta és kiment

- Nem igazán van oda a dologért. –másztam ki az ágyból

- Nem zavarná, ha nem lenne itt Vic. Szeretné ezt a kis pihenést vele tölteni inkább. –ment be a fürdőbe

- Igen ez érthető

Nagy nehezen rendbe szedtük magunkat és csatlakoztunk a többiekhez a konyhában. A csapat elég kómás volt és nyűgös, legalábbis Zayn és Louis eléggé annak tűnt. A lányok hiába próbálták őket jobb kedvre deríteni nem ment. Körbenézve a társaságon hirtelen egy ötlet merült fel bennem.

- Mi lenne ha mi is veletek mennénk? –kérdeztem

- Tessék? –néztek rám mindannyian

- Persze tisztes távolságban maradnánk és nem zavarnánk senkit –hadartam

- Ez remek ötlet! –kapott fel Niall

- Ennek örülök, de tegyél le légy szíves! –mondtam mire letett

- Bocsi –puszilt meg

Erre a fiúknak már jobb kedvük lett és szélesen mosolyogva ölelték a lányokat. Igaz mi csak háttérben lévő díszek leszünk, de ha ez boldoggá teszi a fiúkat akkor ezt a kis kellemetlenséget simán kibírjuk.

Épp végeztünk a reggelizéssel mikor befutott egy kisbusz. Gondolom Louis leadhatta az információt a plusz főkről, ugyanis egy nagyobb kisbusz jött, amiben mind elférünk. Miután elköszöntünk Gemmától (csak ő volt otthon) elindultunk London felé. Volt velünk egy testőr, aki útközben vázolta a helyzetet a fiúknak. Én nem nagyon figyeltem oda, inkább Twitteren nézelődtem, miközben Harry a combomon pihentette a kezét. Caroline nem válaszolt még mindig, pedig ahogy láttam fél órája volt fent. Elhatároztam, hogy onnantól kezdve nem nagyon fogok vele foglalkozni, ha ő nem köt belém minek agyaljak rajta? Az út maga elég egyhangúan telt, mindenki még ébredezett sőt Zayn fél úton sikeresen bealudt. Persze Harry és Louis rögtön le akart csapni a kínálkozó lehetőségre.

- Van valakinél borotva? Tejszínhab? Oh oh esetleg szívószál? –nézett körbe rajtunk

- Melyik zsebemből húzzam elő őket? –nézett párjára Vic

- Kac kac –vágott vissza Louis

- Hagyjátok békén. Nem sokat aludt az este. –kelt Zayn védelmére Lauren

- Huncutkodtatok? –kérdezte egyszerre Harry és Niall

- Ne magatokból induljatok ki! Egyszerűen rosszul aludt és sokat fent volt. Ennyi –rúgta bokán az egyetlen elérhető embert, Harryt.

- Miért csak engem bántasz? –lázadt fel az említett

- Mert Niallt nem érem el azért! –nevetett

- Nem tűnt még fel, hogy ez az elv érvényesül mostanában? Aki közelebb van vagy jobb célpont azt bántjátok! –mondtam nagy komolyan

- Ahelyett hogy okoskodsz add ide a napszemüveged –vette ki a táskámból Louis

- Minek kérsz el bármit is, ha kiszolgálod magad automatikusan? –tettem fel a költői kérdést

- Hogy ne mondhassa utána senki: meg se kérdezted! –mondta vékony visító hangon

- Jogos –hagytam rá

Feltette a napszemüveget Zayn fejére és elvéve Caroline sálját a fejére tekerte, mint egy turbánt. Nagyon küzdöttük a kitörő röhögésünk ellen, de Louis folyton hadonászott, hogy ha így folytatjuk fel fog ébredni még a kép elkészülte előtt.

- Fel tettél rá egy napszemüveget és egy sálat. Szerintem a fel fog ébredni stádiumon már túl vagyunk –mondta Liam

- Az is igaz! –mondta miközben a képre koncentrált

Miután készített 3-4 képet már tényleg kitört belőlünk a röhögés amire Zayn felébredt. Először értetlenül nézett körbe, majd mikor rájött, hogy mit tett Louis ráugorva csikízni kezdte. Szegény Vic átmenekült az ölembe és Niall is a barátnője ölébe menekült. Miután kellő képen megölték egymást és Louis visítása már a sofőrt is az őrületbe kergette, visszaült mindenki a helyére. A testőr közölte velünk, hogy fél óra és a helyszínen vagyunk így a fiúk kicsit összeszedték magukat és arra koncentráltak amiért jöttek. A kocsi túlságosan hamar kanyarodott rá arra az útra, ami a bevásárlóközponthoz vezet és rajongók hada bukkant fel a kocsi körül. Egy kicsit megijedtem és a lányokra pillantva úgy láttam, hogy nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel.

- Maradj mellettem és ne engedd el a kezem –mondta Harry mikor megállt a kocsi

- Igyekszem –bólintottam

Kiszállva a kocsiból kiderült, hogy ez nem is olyan egyszerű dolog. Rengetegen voltak és mindenki Harry közelébe akart férkőzni így nulla perc alatt sikerült elszakadnom tőle. Egy testőr jelent meg mögöttem és terelt a bejárat felé. Hátra pillantva a velünk utazó férfit láttam meg, aki csak biccentett egyet és jelezte hogy előre nézzek. Egy pillanat műve volt az egész. A testőr oldalra lépett, hogy Louist előre terelje, mikor hirtelen mindenki kérdésekkel kezdett bombázni én pedig már csak arra észleltem fel, hogy a földön vagyok. Éles fájdalom hasított a bal karomba és fájdalmasan felszisszentem. Legszívesebben ordítottam volna a fájdalomtól, de az jobban megijesztett, hogy a földön vagyok. A semmiből két kéz ragadott meg és emelt fel a földről. Oldalra pillantva láttam, hogy három testőr a lányokat kezdi hátra taszigálni nem épp finom módszerrel. Akármennyire is fájt a karom és éreztem erős émelygést nem akartam, hogy bántsák a lányokat.

- Elég legyen hagyják őket békén! –mentem oda kiszakítva magam az engem fogó testőr szorításából

- De az előbb löktek .. –kezdte az egyik de közbeszóltam

- Nem tudom, hogy mitől estem el! Lehet megbotlottam valamiben, lehet valakinek a lábában botlottam el! Még én magam se tudom mi történt, nemhogy maga! Szóval hagyják békén őket! –mondtam türelmetlenül

Egymásra néztek, majd kelletlenül de hátrébb álltak a rajongóktól. Örömmel láttam, hogy nem esett bajuk és végre nem lökdösik őket. A fiúk testőre valószínűleg akkor elégelhette meg a makacsságomat, ugyanis felemelt és a bejáratig le sem tett. Ott felém fordult és a karomat kezdte vizsgálni.

- Nagyon fáj? –kérdezte

- Őszintén? –néztem fel rá ugyanis leültem a földre közben

- Igen –bólintott

- Nagyon! –mondtam

- Hol fáj? –kezdte el tapogatni

A csuklómtól haladt felfelé és mikor a könyököm alatti ponthoz ért fájdalmasan felszisszentem.

- Pont ott! –mondtam

- Ezzel orvoshoz kéne menni –nézett rám

- Ne! Majd a dedikálás után, akár kórházba is vihet, de ne most! –kérleltem

Láttam rajta, hogy nem tetszik neki az ötlet, de végül belement.

- Rendben! De utána orvos! –segített fel a földről

- Igenis! –mondtam és bementünk megkeresni a többieket

Egy folyósóra értünk be, aminek a végében ott álltak a többiek. Ahogy elnéztem egyedül nekem sikerült szerencsétlenkednem, ugyanis a lányok ott álltak a fiúk mellett. Mikor észrevettek minket, Vic odarohant hozzám.

- Már halálra aggódtuk magunkat! –borult a nyakamba, amit én egy halk fájdalmas nyögéssel díjaztam

- Csak egy picit lemaradtam –próbáltam nyugtatni

- Minden rendben? –tolt el magától, hogy megnézhessen alaposan

- Miért ne lenne? Szerencsére volt ki vigyázzon rám –mondtam

Szerencsére sikerült meggyőzőnek lennem, ugyanis Vic boldogan terelt a többiek felé. Harry szintén aggódó arccal jött oda hozzám és ölelt meg. Nem is kell mondani, hogy az ő ölelése is jobban esett volna, ha nem a karomat szorítja. Így most is némán tűrtem a fájdalmat.

- Annyira megijedtem, mikor eltűntél mellőlem! –motyogta a hajamba

- Ezt még gyakorolnom kell –mosolyodtam el

- Frászt kaptam mikor nem láttalak sehol! –nézett a szemembe

- Nyugi nem öltek meg! Csak leszakadtam tőletek! Na kérek egy mosolyt! –mondtam neki és a többieknek is

Pár percnyi győzködés után mindenki megnyugodott és ismét a dedikálásra koncentráltak. Egy férfi jött be, hogy menjenek mert kezdenek is. Mi hátul maradtunk és onnan figyeltük a fiúkat. Mennyivel másabb volt ebből a szemszögből nézni, hogyan megy egy dedikálás. A fal mellett ültem a földön és épp elbambulva néztem ahogy Niall azon röhög, hogy Zaynnek az egyik rajongó adott egy díszes tükröt, mikor Caroline ült le mellém lendületből. Mondanom se kell, hogy pont a fájós karomat találta be, én meg sikeresen felkiáltottam.

- Mi a baj? –kapták fel a fejüket a lányok

- Semmi, csak nem esett jól ahogy Caroline nekem dőlt – magyaráztam

- Alig értem hozzád –mondta

- Akkor sem volt kellemes érzés! –mondtam

- Te valamit titkolsz! –guggolt le elém Lauren

- Dehogyis. Képzelődsz –legyintettem

- Betti!! –mondta Vic

- Na jó elmondom, de a fiúknak egy szót se! Ígérjétek meg! –néztem végig rajtuk

- Legyen, nem mondunk nekik semmit –adták be a derekukat

- Mikor jöttünk be én ugye elszakadtam tőletek. Már majdnem beértünk amikor – még én se tudom miért – elestem. A karomba pedig belenyílat a fájdalom. A testőr Paul orvoshoz akart vinni, de megkértem hogy csak a dedikálás végén szóljon a fiúknak. –mondtam

- Hogy mi? Eltört a karod és te nem orvoshoz mentél egyenest? –kiáltott fel Lauren

- Úúristen hallgass már! –fogtam be a száját

- Felfogtad hogy ennek akár komoly következményei is lehetnek? –nézett rám Vic

- Ahogy annak is ha bolhából elefántot csinálva, hisztizni kezdtek! –mondtam kicsit mérgesen

Caroline épp mondott volna valamit, mikor Harry és Zayn tűnt fel. Remek! Remélem meghallották ahogy Lauren kiabált.

- Mi történt? Ott hallottuk, ahogy valaki kiabál –mondta Zayn

Harryre néztem, aki nem szólt semmit csak a kialakult érdekes szituációt szemlélte. Én a földön a lányok körülöttem és láthatóan neheztelnek rám.

- Valami nem stimmel. Történt valami? –nézett ránk Harry

Felpillantottam a lányokra akik láthatóan nem tudták mit mondjanak. Nagyot sóhajtottam majd odamentem Harryhez.

- Igen történt valami, de a dedikálás végén majd elmondom rendben? –mondtam

- Éreztem hogy nem mondasz el valamit. Miről van szó? –kérdezte aggódva

- Nem fogsz békén hagyni amíg nem mondom el igaz? –néztem fel rá

- Nem. Valóban nem. –mondta

- Annyi történt, hogy mikor jöttem befele sikeresen elestem és megütöttem a karomat. Nem tudom mi történt, hogyan estem el, csak annyit vettem észre hogy a földön vagyok és fáj a karom. Ennyi –hadartam el egy szuszra

- Ennyi? Mi van ha eltört a karod? –kérdezte Zayn

- Ne fesd rögtön az ördögöt a falra! –néztem rá laposan

- Igaza van, lehet hogy súlyos a dolog. Miért nem szóltál? –ölelt meg óvatosan Harry

- Mert nem akartam elrontani a dedikálást. És igen tudom, hogy fontosabb vagyok, mint a dedikálás. De láttam kint azokat a lányokat és tudom hogy mennyire várták azt, hogy láthassanak titeket! Nem okozhattok nekik csalódást! –érveltem

- De kicsim .. –kezdte Harry de én közbeszóltam

- Kérlek! Menjetek vissza fejezzétek be és utána készségesen megyek orvoshoz!

- Rendben. De utána megyünk az első kórházba! –fenyegetett meg az ujjával

- Nem fogok ellenkezni –adtam neki egy apró csókot

Láttam rajtuk, hogy nem nagyon akarnak ott hagyni, de visszalökdöstem őket finoman.

A dedikálás még fél óráig eltartott mivel nagyon sokan jöttek el és mindenki hozott szinte valami kis apróságot a fiúknak. Harry elsőként rohant hátra és kezdett intézkedni.

- Most pedig keresünk egy kórházat! –mondta

- Van a közelben egy –mondta Liam

- Látom terjedt a hír –néztem rájuk

- Mint a futótűz! –mondta Louis miközben elindultunk kifele

Most nem csak Harry jött mellettem ugyanis a másik felemre beállt Liam és úgy mentünk el a kocsiig. Szerencsére nem történt most semmilyen baleset, mint befele és 5 perc múlva már úton voltunk a kórházba. A váróteremben nem sokan voltak és miután mondtuk a nővérnek, hogy mi történt az leültetett minket a váróba. Hárman voltak előttünk és én már előre láttam, hogy el fogom unni az életemet. A többiekre nézve láttam, hogy jobban izgulnak mint én. Megráztam a fejemet és Harry vállára dőltem. Louis fel alá járkált előttem és már én szédültem el abba amit ő csinál.

- Nem akarsz leülni? –néztem fel rá

- Ha ideges vagyok általában járkálok –mondta

- De már én szédülök el tőled! –mondtam és lehúztam a mellettem lévő székre

- Minden rendben? –ölelte meg Vic

- Nem nincs! Komolyabb baja is lehetett volna! –tárta szét a karját

Leesett az állam és hirtelen melegség öntött el. Hát ez a baja!

- Louis mondtam már, hogy nagyon imádlak? –öleltem meg

- Azt hiszem ebben a megtiszteltetésben csak Harrynek volt része eddig! –ölelt vissza

- Ne legyél mulya! Szerencsére nem lett komolyabb bajom, szóval nyugodj meg szépen! –mondtam kicsit megborzolva a fejét

Elmosolyodott végre és bólintott egyet, majd hagyta hogy Vic magához húzza. Olyan aranyos volt ahogy nagy gomb szemekkel bújt a barátnőmhöz. Mikor az én nevemet mondták a többiek felkapták a fejüket majd mondták Harrynek, hogy jöjjön be velem. Bent az orvos alaposan kivizsgált, elvégzett egy röntgen felvételt, majd fél órás faggatózás, vizsgálás után megállapította, hogy eltört a karom. Nem tudtam eldönteni, hogy ki ijedt meg jobban, én vagy Harry. Így hát nem maradt más, minthogy szépen begipszeljék a karomat egészen a vállamig. Életemben nem éreztem még olyan kellemetlen érzést, mint mikor nem tudtam mozgatni a karomat a gipsz alatt. Műanyag gipszet kaptam és hozzá egy csinos ilyen bebújtatós nyakba akasztót. Megkaptam a papírokat és mondta az orvos, hogy 3 hét múlva jelentkezzek kontrollra. Felemelő érzés volt végre kilépni a folyosóra ahol jó pár döbbent és ijedt tekintet fogadott.

- Ne csináljátok! Nem olyan szörnyű, mint amilyennek tűnik! –lázadtam fel

- Igaza van! Ezzel nem segítünk –jöttek oda és öleltek meg a lányok

Miután megint összehoztunk egy nagy csoportos ölelést elindultunk végre hazafele. A kocsiban nagy volt a csend, mert a fele társaság aludt, a többi része meg vagy beszélgetett, vagy twitteren lógott – lásd Liam és Niall. Én Harry mellett ültem és a tájat néztem, miközben Harry az kezemet simogatta. A tájat nézve arra gondoltam, hogy így remélhetőleg boldogulni fogok az X-Factorban. Gondolataimból a telefonom rezgése billentett ki. Elővéve láttam, hogy egy üzenet jött…Harrytől

„Mikor először megláttalak rögtön tudtam, hogy szeretlek! Azóta is folyton rád gondolok! Mikor meglátlak a szívem hevesebben dobog, mint azelőtt valaha! És most, hogy már egymásé vagyunk rájöttem, hogy te vagy az akit őrülten szeretek és kit soha ebben az életben el nem feledek!”

Elmosolyodtam és Harryhez fordulva hosszan megcsókoltam. Nem tudtam mit mondani így inkább így fejeztem ki neki, hogy mennyire tetszett amit írt.

- Én is szeretlek –suttogtam neki majd hozzábújtam