Moments - III. évad 10. rész

Sziasztok! Most a szokottnál hamarabb hoztam az új részt, de mostanában annyiszor késtem, hogy gondolta megleplek Titeket :) <3

puszi 

Bettina xx

* Harry szemszöge *

Kómásan és nyűgösen keltem fel arra, hogy Liam beront a szobámba és az orrom elé dugja a telefonját. 

-         Remélem, tudod, hogy ilyen közelről semmit se látok –túrtam a hajamba

-        Vázolom akkor, tegnap este Gemma-t, Bettit és a barátnőjét megtámadták a koncert után! –mondta mire nekem egyből kipattantak a szemeim

-         Hogy mi? –kaptam ki a kezéből a telefont

Óriási szalagcím virított a megnyitott oldal tetején, én pedig lejjebb görgetve kezdtem el olvasni. 

„Megtámadták tegnap este Bettina Owen-t!

Tegnap este Bettina Owen, Gemma Styles és egy közös ismerősük, a Westlife búcsúkoncertje után épp távoztak a helyszínről, amikor pár lány rájuk támadt. Szemtanúk megerősítése alapján, a rajongók hátulról hideg vizet locsoltak a lányokra, majd egy rövid szóváltás után elrohantak a helyszínről.     

Az incidens után a lányok taxit fogtak, pár jelenlévő ember segítségével és hazamentek. Vajon ezek után mit fog lépni Harry Styles, hogy megtámadták a barátnőjét a nyílt utcán? Az érintettek még nem nyilatkoztak, bár Bettina az este folyamán az alábbi tweetet írta ki a Twitter közösségi oldalon:

Bettina Owen @BettiBear

Nagyon jó este volt, köszönöm lányok! xx

Hogy ez vajon a vele lévő két lánynak szólt, vagy ironikusan azoknak, akik leöntötték őket, az egyelőre még kérdéses. Az viszont biztos, hogy most az egyszer a Directionerek túl messzire mentek!”

Döbbenten ültem az ágyon és pislogtam a kezemben lévő telefonra. 

-         Ezt mégis hogy a fenébe gondolják? –néztem fel Liam-re

-        Nem tudom, most reggel láttuk a hírekbe és minden ezzel van tele –mondta és láttam, rajta hogy ő is teljesen le van döbbenve

-       De ez mégis…mégis hogy jönnek ehhez, hogy ilyet tegyenek? Azt hiszik, ettől őket fogom szeretni? Vagy mit? –teljesen kikeltem magamból

-         Fogalmam sincs Harry, ne tőlem kérdezd –mondta és tudtam, hogy le kell higgadnom

-         Ne haragudj –ültem le mellé és a hajamba túrtam

-         Semmi gond, megértem, hogy kiborultál –mondta

-         Beszéltetek már velük? Tudni valamit róluk? –kérdeztem

-         Hát, ami azt illeti….-kezdte tétován

-         Mi történt? –kérdeztem félve

-         Betti hazamegy –mondta

-         Hogy érted, hogy hazamegy? –emeltem fel a fejemet

-         Úgy ahogy mondtam, haza akar menni…Magyarországra –mondta én pedig teljesen lesokkolódtam

-         Hogyan? –álltam fel

-    Reggel beszéltem Gemma-val, ő mondta, hogy Betti még reggel összecsomagolt és délután indul –nézett rám

-         Oda kell mennem! –mondtam

-         Beszélj előbb vele! Lehet, csak szüksége van egy kis nyugalomra a családja körében –tanácsolta

-         Rendben, azonnal hívom –túrtam elő a telefonomat a nadrágom zsebéből

* Betti szemszöge * 

Meredten bámulva magam elé ültem az ágyon és vártam, hogy elindulhassunk a reptérre. Nevezhetitek menekülésnek, gyávaságnak, akárminek, de úgy éreztem haza kell mennem. A tegnap este már túl sok volt nekem, szükségem volt egy kis nyugalomra, távol mindentől és mindenkitől a családom védelmében. Az egy dolog volt, hogy mondogatnak dolgokat, de hogy odáig menjenek, mint az este, az nekem már betett. Nem tudtam, hogy kezeljem a dolgot, hogy reagáljak rá. Azt tudtam csak, hogy el kell mennem, azonnal. Reggel beszéltem anyuékkal és mondtam nekik, hogy hazamegyek. A tesóm felajánlotta, hogy kijön értem a reptérre, mivel a szüleim dolgoztak délután folyamán. Csakhogy nem egyedül utaztam, ugyanis Gemma ragaszkodott hozzá, hogy ő is velem tartson. Örömmel vettem a felajánlását, hiszen így ő is belátást nyerhet az én életembe. A gépünk este 7-kor indult, így még volt bőven időnk, és Gemma is haza tudott utazni a dolgaiért – igaz kora reggeli járattal ment. Telefonom csörgésére figyeltem fel és gyorsan előkotortam a táskám aljából. Harry volt az. 

-         Szia –vettem fel

-         Kicsim, jól vagy? –kérdezte és hallottam a hangján, hogy aggódik

-         Persze, jól vagyok –nyugtattam

-         Akkor miért mész haza? –faggatott tovább

-         Mert egy kis nyugalomra van szükségem, ennyi az egész. –mondtam könnyednek szánt hangon

-         Miért érzem úgy, hogy nem mondod el az igazat? –remegett meg a hangja

-     Túl sokat agyalsz és képzelődsz. Igaz, a tegnap este nem volt egy leányálom, de nincs semmi baj. Csak szeretnék egy kis időt otthon eltölteni –mondtam talán kicsit magamat is győzködve

-         Biztos? –kérdezte

-         Biztos szerelmem –mondtam

-         Rendben, de ha van, valami hívj, és azonnal megyek! –mondta

-       Hívlak, de nem jöhetsz el csak úgy! Turnétok van, nem hagyhatod ott a többieket –álltam fel az ágyról

-         Dehogynem! Nekem fontosabb vagy, mint a koncert –erősködött

-    Tudom kicsim, de gondolnod kell a rajongókra is! És mielőtt közbe vágnál, ne általánosíts, nem mindenki egyforma! –mondtam

-         De…-kezdte

-         Harry, ha a rajongótok miatt nem is, akkor a fiúk miatt ne csinálj meggondolatlanságot! Ők szeretnek téged és számítanak rád, nem hagyhatod őket cserben –mondtam nyugtatóan

-         Miért csinálnék meggondolatlanságot?

-         Látom megragadtad a lényeget. –sóhajtottam

-         Rendben megígérem, de akkor te se csinálj meggondolatlanságot! –mondta

-         Megígérem!

-         Vigyázz magadra és este beszélünk. Szeretlek kicsim –köszönt el

-         Én is szeretlek téged –nyomtam ki a telefont

Utólag se akartam belegondolni, hogy vajon mennyit hazudhattam az előbbi beszélgetésben. Annyian kérdezték az elmúlt órákban, hogy jól vagyok-e, hogy már belém rögzül az „igen, jól vagyok” szöveg.

Gemma olyan 6 óra körül ért vissza, pont időben ahhoz, hogy elinduljunk a reptérre. Inkább időben ott akartunk lenni, minthogy kapkodni kelljen és rohanni. Egy nagy szürke kötött sapkát húztam a fejemre, amit ahogy tudtam az arcomba húztam és lehajtott fejjel sétáltam végig a terminálon. Szerencsémre senki nem ismert fel, így minden incidens nélkül szálltunk fel a gépre. Gemma még soha nem járt Magyarországon így ő nagyon izgatott és kíváncsi volt rá. A repülőút hamar eltelt, főleg hogy Gemma folyamatosan kérdezgetett, hogy miket tudunk megnézni, merre tudunk elmenni és van-e ott is olyan jó park, mint Londonban. Hálás voltam neki, hogy megpróbálja elterelni a gondolataimat a tegnap estéről, sikeresen. Az út 2 órás volt, így már lassan sötétedet, mikor megérkeztünk Budapestre. Kilépve a váróba szinte azonnal megtaláltuk a tesómat, aki hosszas szorongatás után segített megkeresni a csomagjainkat. Gyorsan megtaláltuk a bőröndöket és elindultunk haza. A bátyám mondta, hogy anyu rengeteg ételt készített, és azt mondta, ahogy tud, igyekszik elszakadni a munkából. A hazaúton Gemma és Tom nagyon jól elbeszélgettek, én pedig csak meredten bámultam kifele az ablakon, jó érzés volt újra itthon lenni. Szegény Gemma kicsit elveszett volt, mivel minden magyar nyelven volt és ő semmiből nem értett egy szót se. A lakásunk Budapest központjában volt, így hamar megérkeztünk és máris a házunk előtt álltunk. 

-         De jó újra itt lenni –néztem körbe

-         Régen jártál erre már húgi –zárta be a kocsit

-         Az biztos –indultam be a lépcsőházba

Belépve a lakásba minden ugyanúgy fogadott, mint ahogy legutoljára itt hagytam. A nappali, a konyha, a szobám. Az ágyamon a plüssök, a polcokon a régi dolgaim, semmi se változott. 

-         Úúú ez te lennél kicsinek? –kérdezte Gemma a nappaliban lévő képeket nézve

-         Igen, itt körülbelül 3 éves lehettem –térdeltem mellé a kanapéra

-         El se hiszem, hogy tejföl szőke voltál –nevetett

-         Pedig az voltam, szőkébb és cukibb –álltam fel

-         Most is az vagy, csak hülyébb –vágott hozzám egy párnát

-         Túl sok időt töltöttél a lányokkal –néztem rá

-         Lehetséges –huppant le a kanapéra

-         Most hogy ezt megtárgyaltátok, mesélj. Mi történt, amiért ide menekültél? –ült le a fotelbe a tesóm

-         Nem értem mire gondolsz –húztam fel magam alá a lábaimat

-   Ismerlek, biztos nem fogtad fel olyan könnyedén a tegnap esti támadást, mint ahogy mondod. –magyarázta

-         Talán –motyogtam

-         Ugyan már, ismerünk téged. Tegnap óta egy szót se szóltál és folyton magad elé bambulsz –vette át a szót Gemma

-       Jó oké igazatok van! Szarul esett, hogy ennyi támadást kapok azóta, amióta megjelent az a közös dal, szarul esik mikor nyíltan elmondanak mindennek, mikor olyan szavakat vágnak a fejemhez, hogy ribanc vagyok, vagy, hogy kihasználom Harry-t! Azt pedig már végképp nem tudom kezelni, hogy tegnap – még ha nem is durván – de megtámadtak! Hogy a fenyegetés részét ne is említsük! –fakadtam ki

-         Na, végre, legalább most kiadtad magadból –mondta Gemma

-         Ettől még nem lesz jobb semmi! Ugyanolyan nagy kuszaság marad az egész! –öleltem magamhoz egy párnát

-         Látod ezért féltem attól, mikor meghallottam, hogy jelentkeztél a műsorba. –rázta meg a fejét Tom

-         Miért? –néztem fel rá

-      Mert te ilyen vagy. Érzékeny és mindent képes vagy magadra venni. A sztárok életében, pedig ha ilyen vagy, akkor megszöksz előbb utóbb. Utálkozók, irigyek mindig lesznek. Te pedig még előtte már Harry barátnője lettél, ami rátett egy lapáttal. Most már nem csak azért utálnak, mert az vagy aki, hanem mert még híres is lettél. Ne ellenkezz, - emelte fel a kezét – az vagy!

-         De most akkor mit tegyek? –kérdeztem

-         Ezt magadban kell elrendezned. Hogy mit akarsz, hogy miért vagy hajlandó küzdeni és mennyit vagy képes elviselni. –mondta

-         Tehát vagy megszoksz, vagy megszöksz –sóhajtottam

-         Valami olyasmi –bólintott

-         Akkor úgy tűnik, én az utóbbi kategóriába vagyok –mondtam

-        Jelenleg? Igen. De változtathatsz rajta. Csak végre tényleg el kéne határoznod magad, a sarkadra állni és kilépni az álomvilágból –mondta én pedig döbbenten pislogtam rá

-         A miből? –kérdeztem vissza

-       Jól hallottad. Tudom, hogy az volt az álmod, hogy kint tanulhass, ami össze is jött szerencsére. De már tovább kell lépned, mert egy teljesen más élet adatott meg neked. Ne a múltba nézz, ne visszafele akarj menni, hanem előre! A jövődet nézd, ami jelenleg a banda a lányokkal és Harry. Ja és ne törődj már a sok rosszindulatú libával! –tette hozzá 

Nem válaszoltam, de tudtam, hogy teljesen igaza van. Egy érzelgős idióta vagyok, aki arra se képes, hogy legalább képen törölje vagy kiabáljon azokkal, akik megpróbálják megalázni. Vagyis, nem csak próbálták, meg is tették. 

Az este további felében megvacsoráztunk hármasban, majd ébren megvártuk anyuékat, akik nagyon örültek annak, hogy ott vagyunk. 

A következő két napban megmutattam Gemma-nak a várost, és ő teljesen oda volt érte. Azt mondta kicsit Londonra emlékezteti, és rögtön kifejtette, hogy teljesen beleszeretett. Mosolyogva figyeltem, ahogy nézelődik, és néha felkiáltott, amikor meglát valamit, ami tetszik neki. Olyan volt akár egy 4 éves a cukorkaboltban. Elvittem mindenhova és megmutattam neki mindent, amit érdemes volt, és még pár magyar szóra is megtanítottam. Magán kívül volt az örömtől, mikor sikerült saját magának kérnie magyarul egy kávét. 

-         Egyszerűen fantasztikus ez a város! –mondta mikor egyik este egy kávéházban üldögéltünk

-      Így, hogy ilyen hosszú ideje nem láttam, én is szépnek látom. Ha itt laksz, egy idő után megszokod –mondtam

-         Akárcsak Holmes Chapel-t vagy Londont –mondta nagy komolyan

-         Hát nekem kelleni fog még pár év, hogy azokat megunjam –nevettem fel

-         El fog jönni az, az idő is meglátod. Hamarabb, mint gondolnád –keverte a kávéját

-         Majd egyszer a távoli jövőben igen –értettem egyet

Már épp indulni készültünk, amikor Gemma telefonja csörögni kezdett. Nagyot nyeltem, ugyanis én a sajátomat kikapcsoltam amióta megérkeztünk. Igyekeztem nem odafigyelni a beszélgetésükre, de mikor Gemma rosszalló pillantással fordult felém, tudtam, hogy bajban vagyok. Bár a telefon kikapcsolása még nem számít bűnnek tudtommal. Mikor lerakta a telefont, én igyekeztem ártatlan képpel állni a tekintetét, de nem nagyon ment.

-         Ki volt az? –kérdeztem

-      Harry. Miért nem mondtad, hogy arra kérted Simon-t, adjon egy kis időt gondolkodni? Nekem azt mondtad, hogy kaptatok plusz napot, nem pedig azt, hogy azt fontolgatod, ott hagyod a bandát! –mondta mérgesen

-   Egy szóval nem mondtam soha, hogy ott akarom hagyni a bandát! Csak kellett pár nap, hogy összeszedjem magam, mert már saját magamtól mászok a falra! Szükségem volt és van is egy kis időre itthon, hogy újra a régi legyek, ne az, az idegesítő idióta, aki jelenleg vagyok! –magyaráztam

-         Nehéz eset vagy, mondtam már? –rázta meg a fejét mosolyogva

-         Egy párszor már mondtad, azt hiszem –mondtam

-         Egyébként csak hogy tudd, Harry nemsokára itt lesz –mondta

-         Hogy mi? Ideutazik? Mi? –hebegtem

-         Nem az országra gondoltam, a kávéházra. Nemsokára ide ér –mosolygott

-         Harry…Harry már itt van? –pislogtam döbbenten

-         Igen, pontosabban ott van –mutatott a hátam mögé

Megfordulva láttam, hogy Harry épp kiszáll egy fekete autóból, és ahogy találkozott a tekintetünk, a gyomrom furán bukfencezett egyet, a szívem pedig őrülten kezdett el dobogni.