II. évad 31. rész / III.

Sziasztok! Nos meghoztam a 2. évad utolsó részét. Ezzel lezárul ez az évad, és egy korszak is a szereplők életében. Köszönöm, hogy ilyen sokan olvassátok részről-részre, és hogy ennyi támogatást kapok Tőletek! Köszönöm még egyszer a már 102 rendszeres olvasót és a még mindig elképesztő több, mint 200 ezres oldal látogatottságot! Fantasztikus, hogy idáig eljutott az oldal, komolyan még mindig alig hiszem el! Szeretlek Titeket! 

puszi 

Betti xx

Másnap a többiekkel reggeli után elindultunk felfedezni a környéket. Iszonyat meleg volt, így egy rövid short, papucs és egy ujjatlan, szegecses gallérú, drapp színű ing mellett döntöttem. Mivel nem sok kedvünk volt sétálni, így béreltünk egy kocsit és nekiindultunk. Perrie és Josh már jártak Miami-ban, így ők nem visították végig az egészet úgy, mint Jessy, George és én. Szegények a végén már megfenyegettek minket azzal, hogy leragasztják a szánkat. A fenyegetés bevált, mert utána már visszafogtuk magunkat és így nem mentünk az agyukra. Beérve a belvárosba, minden boltba gyakorlatilag berohantunk. Az egyik helyen Perrie szobrozott le, ami nem más volt, mint egy piercinges. 

-         Te mit akarsz itt? –néztünk rá

-         Egy piercinget! –mondta csillogó szemekkel

-         Azt meg minek? –nézett rá Josh

-         Mert nekem tetszik! –vágta rá

-         És hova akarod? –kérdeztem

-         Mi? Nem, nem! Semmi ilyen kérdés! Ne add alá a lovat, ha lehet! –ellenkezett Josh

-         Miért? Az ő dolga, az ő döntése –mondtam

-         Betti! –próbált ellenkezni

-         Szóval hova? –kérdeztem ismét

-         A nyakamba hátulra! –mutatott rá egy pontra

-         Te…neked megártott a napsütés! –rázta a fejét szörnyülködve Josh

-         Ezzel egyetértek most már –bólogatott George

-         Akkor maradjatok kint! Gyávák –ment be Perrie és Jessy-vel követtük

Bent ahhoz képest, hogy egy piercinges volt, egész kellemes hangulat fogadott minket. Bár mindenhol tűk és piercingek voltak, nem lettem annyira rosszul tőle, mint gondoltam. 

-         Jó napot! Miben segíthetek? –jött oda egy nagydarab férfi

-         Piercinget szeretnék csináltatni –lépett előre Perrie

-         Rendben, és hova? –írt fel valamit egy papírra

-         Ide hátulra, a nyakamba –mutatta

-         Jól van. Feküdj fel oda az ágyra, mindjárt jövök –mutatott egy bőr borítású ágyra

-         Biztos akarod? –fogtuk meg a kezét Jessy-vel

-         Igen! –bólogatott vigyorogva

Ezután nem kérdeztünk már mást, csak néztük, ahogy a férfi fertőtlenítővel lekeni a felületet, majd egy enyhe érzéstelenítőt adott neki. Akkor nem néztem oda, mikor átszúrta neki, de elég hamar kész lett vele. Szó szerint pillanatok alatt megvolt Perrie piercingje. 

-      Egy kicsit később lehet fog fájni, de az normális lesz. Azonban ahogy valami furát érzel, értem itt a szúró vagy égető fájdalom, akkor vedd ki és fertőtlenítsd le. –magyarázta

-         Értettem és köszönöm –vigyorgott Perrie

-         Akkor minden jót! –intett nekünk búcsút

-         Viszlát! –mentünk ki

George és Josh az egyik közeli padon vártak minket, és mikor megláttak felpattantak. 

-         Na? –kérdezték

-         Megvan! –fordult meg Perrie és megmutatta a szerzeményét

-         Nem is rossz, de attól még őrültnek tartalak –ölelt meg nevetve Josh

-         Mondja a normális! –nevetett Jessy

Josh csak hozzávágta a sapkáját, mire Jessy rohanni kezdett vele, így futhatott utána. A többiekkel lassú tempóban mentünk utánuk és reméltük, hogy nem csapja el őket semmi, vagy nem esnek pofára. Jó pár utcán keresztül bírták, mire Jessy kiterült a fűben, Josh pedig ráülve küzdötte vissza a sapkáját. Nevetve értük utol őket és húztuk fel Jessy-t a földről. Elképesztő, hogy mennyi minden volt ott, amit máshol nem lehetett megtalálni. Ráadásul itt senki nem ismert fel minket, szóval nyugodtan égethettük magunkat. Legalábbis mikor egy ízben ráborítottam George-ra a fagyimat, ő pedig – ahogy korábban Josh Jessy-t -, elkezdett kergetni a parton azzal a céllal, hogy meg akar ölelni. Persze, hogy nem hagytam magam, mivel csupa eper fagyi volt, de sajnos sikerült utolérnie, és jó alaposan megölelgetett. Fintorogva húzódtam el tőle, és utána kemény 10 percig haragszom rád volt a részemről. Azért tartott csak ennyi ideig, mert George bevetette a bűnbánó kiskutya szemeket, ami nem volt nehéz azokkal a gyönyörű nagy barna szemeivel. Amiket elsőre zöldnek néztem. 

Zöld szemek. Témánál vagyunk. Nagyon hiányzott Harry, konkrétan majdnem belepusztultam a hiányába. Már másfél hete nem beszéltünk, és őrülten hiányzott. Hogy azért nem hívtam fel, mert az a fene nagy büszkeségem nem engedte vagy, mert féltem, nem tudtam eldönteni. Szóval így maradt a titokban való szomorkodás és a régi képek nézegetése. Néha a fiúk felhívtak, hogy megkérdezzék, hogyan vagyok, de feltűnt, hogy gondosan kerülik Harry említését. Egyik délután azonban pont Louis hívott fel. 

-         Szia, királylány! Hogy vagy? –harsogta bele a telefonba

-         Jelenleg megsüketültem, de köszi kérdésed –motyogtam

-         Hajaj Miami-ban vagy, azt hinné az ember, hogy ott örökös a jókedv –nevetett

-    Ha esetleg, nem hajnali 6 órakor hívnád az embert, talán még jó kedvem is lenne –dörzsöltem a szememet

-         Hopsz bocsi, elfelejtettem, hogy ott ennyivel hátrébb van az idő –motyogta bűnbánóan

-         Semmi gond. De elárulod végre, hogy miért hívtál? –kérdeztem

-         Persze. Miért nem fogadod Harry hívásait? –tért rá a lényegre minden kertelés nélkül

-         Hogy? –ültem fel az ágyon

-         Jól hallottad, ne tereld a szót! –mondta

-     Harry hívni akart engem? –mondtam döbbenten, majd leesett, hogy tuti ő volt az, aki tegnap este üzenetet küldött!

-         Igen! Egy csomószor hívott már, de te nem reagáltál. Ennyire haragszol rá? Mert akkor mondd meg neki, ahelyett, hogy itt kínozzátok egymást! –magyarázta

-         Louis, én két napja hozzá se nyúltam a telefonomhoz és a gépemhez! –mondtam

-         Oh, az más. De miért? –kérdezte

-       Mert kicsit ki akartam kapcsolni, nem foglalkozni senkivel csak pihenni! Nem hiszem, hogy ez akkora bűn lenne –mentem oda az ablakhoz

-         Nem, nem az. De Harry már mindenféléket képzelődik –mondta

-   Akkor nyugtasd meg, hogy nem haragszom, csak szeretnék nyugodtan pihenni –húztam ki a függönyöket

-         Mondd meg neki te! A te pasid! –mondta

-      Louis, szeretem Harry-t, és nem gondoltam semmiféle szakításra. Viszont azok után, ahogy ott hagyott engem aznap, nem áll szándékomban beszélni vele, a következő 4 napban! –ültem ki az erkélyre

-         Miért? –lepődött meg

-         Ő elment 2 hétre, úgymond beköltözött Taylor házába. Lehet éretlenül viselkedtem, mert nem voltam képes megérteni és gyerekes voltam, de mondd, te örülnél, ha Lauren 2 hétre beköltözne JJ házába? –kérdeztem

-         Ez nem fair, most nem rólam van szó! –ellenkezett

-         Válaszolj! –erősködtem

-         Hát…valószínűleg nem örülnék –vallotta be

-         Na, ugye! Akkor egy kicsit meg tudsz engem is érteni –mondtam

-         Persze, hogy megértelek! De ez nem megoldás –győzködött

-         Tudom, de ezt a maradék 4 napot szeretném kiélvezni –sóhajtottam

-         Rendben, beszélek vele akkor. –adta be a derekát

-         Köszi, Louis. Jövök, egyel –mondtam

-         Az tuti, hogy jössz, egyel! Talán már nem is egyel csak –nevetett

-         Szia, Louis! –nevettem én is

-         Na, szép, így lekoptatni a másikat –durcázott be

-    Tudod, hogy szeretlek. De mennem kell reggelizni. Vagy azt akarod, hogy az éhenhalásom a te lelkeden száradjon? –kérdeztem drámaian

-         Az kéne még csak! Harry akkor tényleg kinyírna! –válaszolta

-         Na, látod, pont ezért megyek. És köszönök mindent –mondtam

-         Menj csak. Majd beszélünk. Vigyázz magadra, szia! –köszönt el

-         Te is Louis. Szia! –nyomtam ki a telefont

Legalább már az is haladás, hogy keresett. Igazság szerint azért nem akartam vele beszélni, mert azok után, ahogy akkor ott hagyott, biztos voltam benne, hogy neheztel rám, amiért elénekeltem a dalt. Elég lesz nekem a letolás akkor is, ha majd hazaértünk. Így hát megráztam magam és elmentem készülődni. Aznapra ismét egy jó kis csavargást iktattunk be, és úgy beszéltük meg, hogy reggeli után indulunk. Először a partra mentünk le, ahol ki lehetett próbálni a szörfözést, amire mindenki lecsapott, csak én nem. Helyette a partról néztem őket, ahogy össze-vissza bénáznak a deszkán. George-t és Josh-t a hullámok minden alkalommal gyönyörűen lemosták a deszkáról, amin én mindig jókat nevettem. Egy idő után Josh megunta ezt, berohant velem a vízbe és a sekélyebb víznél ahol még leért a lábam, beledobott a vízbe. 

-         Ez gonosz volt –mutattam rá kifele menet

-         Az is, ahogy kinevettél minket –lökött meg mikor leültem mellé

-         Azért nevettem, mert viccesek voltatok –löktem vissza

-         Akkor sem szép dolog ilyen nyíltan kinevetni –nézett rám csúnyán

-         Jól van, na, ne haragudj –öleltem meg mire megbékélt 

Miután meguntuk a strandolást, felmentünk lezuhanyozni és átöltöztünk. Mikor mindannyian megvoltunk belevetettük magunkat ismét a Miami életbe. Betértünk egy billiárd szalonba, ahol nagyon jól éreztük magunkat és elütöttük az időt. Fiúk kontra lányok meccseket játszottunk, majd miután a fiúk sokaid alkalommal vertek meg minket, vegyes csapatokat hoztunk létre. Így már valamelyes kiegyenlített volt a játék. Az meg se lepett minket, hogy a rajongók megtaláltak minket, és kintről fotóztak minket. Csak remélni mertem, hogy nem a legidiótább pillanataimban kaptak el, mert akkor másnap tuti, hogy a fiúk azon fognak röhögni. Ismertem őket és tudtam, hogy képesek rá. Mikor estefelé meguntuk, tovább indultunk és az egyik tetováló szalon előtt most én álltam meg. 

-         Várj, kitalálom, te meg tetoválást akarsz csináltatni –mondta Josh

-         Igen! –vigyorogtam rá

-         Oké, ha te csináltatsz, akkor én is –nyitotta ki az ajtót

-         Hűha, mi van veled Josh? –tette Jessy a kezét a homlokára

-         Semmi, csak a tetoválás készítést történetesen én is régóta terveztem –mondta

A szalonban egy nagyon kedves nő fogadott minket, aki miután megmutattuk neki, hogy miket szeretnénk, két egy fél órát, hogy elkészítse a vázlatot. Josh az alkarjára egy tollat kért, aminek a végéből előbb kis majd egyre nagyobb madarak szállnak „ki”. Az én tetoválásom már kicsit bátrabb darab volt. Az oldalamra, kértem egy nagyobb rózsa mintát, amibe elbújtatva kértem, hogy rakjanak bele egy „H” betűt. Miután elkészült a tervekkel, megkért minket, hogy menjünk vele hátra, hogy elkészíthessék őket. Levettem a pólómat és felfeküdtem a puha ágyra oldalt. Josh velem szemben volt, és megfogtuk egymás kezét. Amennyire féltem attól, hogy fájni fog, annyira jól viseltem a procedúrát. Mondta a nő előtte, hogy az oldalon jobban fáj a tetoválás, mert ott a bordák miatt érzékenyebb, de pár felszisszenéssel kibírtam a dolgot. Josh tetoválása 1 óra alatt elkészült, de miután lekezelték a tetoválását és bekötözték, nem ment el mellőlem, hanem ott marad. Az én tetoválásom 3 órán keresztül készült, de úgy éreztem, hogy megérte. Mikor elkészült és odamentem a tükörhöz megnézni, a lélegzetem is elállt. Gyönyörűen kidolgozott munka volt, és a „H” betű is megvolt benne, amit kértem.

-         Tetszik? –kérdezte

-         Nagyon! Ez….ez gyönyörű! –érzékenyültem el

-         Na, na! Csak semmi sírás –ölelt meg

-         Köszönöm! –motyogtam

-        Igazán nincs mit. Na, gyere lekezelem és utána bekötözlek. Adok egy krémet, amivel naponta kend 1 teljes hétig. A fólia legyen rajta 2 napig, a biztonság kedvéért. Elég érzékeny volt a bőröd, nehogy elfertőződjön vagy heg alakuljon ki rajta–mondta

-         Rendben, értettem –bólintottam

A krém, amit rákent hűsítő volt, és tompította a fájdalmat. Rárakta a fóliát és már mehettünk is. A lelkemre kötötte, hogy ha bármi probléma lép fel, akkor azonnal menjek vissza. Mikor a többiek meglátták a tetoválásomat teljesen oda meg vissza voltak, és Josh tetoválása is mindenkinek elnyerte a tetszését. El se mertem hinni, hogy tényleg megtettem! Annyira akartam már régóta egy tetoválást és most végre megvan!

Aznap este már nem volt máshova nem volt kedvünk menni, de másnap miután az egész napot végigaludtuk, - illetve a tetoválásainkat és Perrie a piercingjét kezelte -, elindultunk az éjszakába. Legalább 2-3 helyre betévedtünk, mire a 4. mindenki tetszését elnyerte. Egy kis klub szerűség volt, ahol nem voltak sokan így nem kellett attól tartani, hogy mindenki velünk akar jó pofizni. A többiek pár pohár után már nagyon felszabadultak voltak, csak George volt velem együtt józan. Ami talán nagyobb rossz volt, mintha józan lett volna. Ugyanis épp Perrie-vel beszélgettem, mikor maga után kezdett húzni. 

-         Hova megyünk? –kérdeztem

-         Csak gyere! –húzott tovább

-         George! –néztem rá gyanakodva

Nem szólt semmit, amíg el nem értünk egy színpad széléig. 

-         Mit csináltál? –fordultam felé

-         Csak elintéztem, hogy énekelhess –vigyorgott

-         Tessék? –néztem rá döbbenten

-         Ne már! Énekeld el azt a dalt! –mondta és tudtam melyikre gondol

-         Nem George! Mondtam már, hogy az csak egyszeri alkalom volt! –ráztam a fejemet

-         Kérlek! Kísérlek gitáron –mondta

-         Jó rendben, de ezért még megöllek! –mondtam 

Felmentünk a színpadra és kisebb tapsot kaptunk. Leültem a bárszékre, míg a másikra George mászott fel. Ölébe vette a gitárját és lassan elkezdte játszani a jól ismert dallamot. Gitár kísérettel még nem énekeltem, de egész jól ment. Azonban mikor az első refrén befejeztével, a második versszakba akartam volna belekezdeni, egy másik hang csendült fel és kezdte el énekelni. 

I promise one day I'll bring you back a star
I caught one and it burned a hole in my hand oh
Seems like these days I watch you from afar
Just trying to make you understand
I'll keep my eyes wide open yeah

Don't let me
Don't let me
Don't let me go
'Cause I'm tired of feeling alone
Don't let me
Don't let me go

Don't let me
Don't let me
Don't let me go
'Cause I'm tired of feeling alone

(…)

A szívem őrült tempóban kezdett dobogni, ahogy az első pillanatban felismertem azt a hangot. A fejemet forgatva kezdtem el keresni, de sehol nem találtam, majd végül megpillantottam. Szó szerint szétnyílt a tömeg, ahogy közeledett felém, és éneklés közben csak rám nézett azokkal az igéző zöld szemeivel. Alig mertem elhinni, hogy ott van és ezt a dalt énekli ebben a formában. Amikor felért hozzám, megállt előttem, letérdelt és a kezemet megfogva énekelt tovább. Próbáltam visszanyelni a könnyeimet eredménytelenül, ahogy Harry-re néztem, és édes hangja átjárta a lelkemet, képtelen voltam megálljt parancsolni. Megszorítottam a kezét és erre elmosolyodott, majd ő is szorosabban fogta a kezemet. Mikor véget ért a dal, Harry felállt én pedig a nyakába ugrottam. Sírtam és nevettem egyszerre, miközben a nevét hajtogattam. 

-         Css ne sírj kicsim –mondta rekedtes hangon

-         Harry! –ismételtem magamat

-    Már megint itt tartunk, hogy valami romantikusat csinálok, te pedig csak a nevemet hajtogatod –nevetett

-        Ne haragudj, hogy nem válaszoltam a hívásaidra, csak attól féltem, hogy neheztelsz rám amiatt, ahogy viselkedtem és…-hadartam, azonban Harry egy szenvedélyes csókkal belém fojtotta a szót

-       Nem haragszom rád, hogy gondolhatsz ilyen butaságra? Akinek bocsánatot kell kérnie, az én vagyok. Ahogy viselkedtem, és ez az egész, későn értettem meg, hogy hibát követek el. Mindenkire figyeltem, csak arra nem, aki a legfontosabb számomra. Rád –ölelt magához szorosan

-     Ne mondj ilyet! Már tudom, hogy támogatnom kellett volna. Tényleg már nem zavar, ha Taylor-al énekled el a dalt –mondtam a hajába túrva

-         Nem éneklem el vele –rázta meg a fejét

-         Nem? –kérdeztem

-         Nem. Mással éneklem –mosolyodott el

-         Kivel? –kérdeztem és remegni kezdtem arra gondolva, hogy mi lehet a válasza

-         Veled –mondta és az ajkai ismét az enyémeket ízlelgették 

Döbbenetemben először nem is reagáltam, de mikor Harry nyelve az enyémet kezdte el becézni, olyan szenvedéllyel kaptam az ajkai után, hogy majdnem hátraesett. 

-         Szeretlek! –mondtam mikor zihálva elváltunk egymástól

-         Én is szeretlek szépségem. Te vagy az életem –bújt a nyakamhoz

Ekkor hatalmas tapsviharban tört ki a nézőtér, és csak akkor esett le, hogy még mindig a színpadon állunk. Szégyenlősen elmosolyodtam, és Harry-hez bújva lementünk a színpadról a többiekhez. Az este további részében ezután levakarhatatlan vigyor volt a képemen. Harry-vel el se engedtük egymást egy percre sem, még akkor sem mikor a szobám ajtaján estünk be csókolózva, akár két szerelmes tini. Fürdéshez se váltunk el egymástól, együtt fürödtünk le és istenem mennyire hiányzott a közelsége, az érintése, a csókjai, az ajka a testemen! Fürdés után kiültünk a teraszra, és Harry ölébe bújva néztük a csillagos eget és hallgattuk a víz morajlását. 

-         Még mindig alig hiszem el, hogy itt vagy –döntöttem a homlokomat az övéhez

-         Pedig itt vagyok, és sehova nem megyek! –mondta

-         Istenem, de jó ezt hallani tőled –simítottam végig az ajkain

-      A világ legjobb dolga téged szeretni. Szeretni örökké. Kiélvezni minden pillanatát a szerelmünknek –simogatta a hátamat

-       Ahogy téged is a világ legjobb dolga szeretni. Még mindig nem fogtam fel, hogy mivel érdemeltelek ki. Megmentettél, felforgattad az életemet és egyetlen percét se bánom. Szeretlek Harry Edward Styles –néztem a szemébe

-         Én is szeretlek Bettina Hanna Owen –kacsintott

-         Honnan tudod a középső nevem? –pislogtam rá döbbenten

-         Anyukád elárulta –nevetett

Mielőtt válaszolhattam volna, Harry ajkai az enyémet kényeztették, először apró csókokkal, majd elmélyítette egy szerelmes mámorító csókká. Azt hiszem elmondható, hogy a mi szerelmünk tényleg sok mindent képes volt eddig is átvészelni, és ezek után is képes lesz rá. Ő az, aki indokot ad azért, hogy lélegezzek, hogy éljek, és hogy tovább folytassam a harcot. A szerelmem, a szívem ezekért a pillanatokért lélegzik, amiket vele tölthetek el. 

You know I'll be
Your life, your voice your reason to be
My love, my heart
Is breathing for this
Moments in time
I'll find the words to say
Before you leave me today