Moments - III. évad 4. rész

Sziasztok drágáim! Köszönöm azt a rengeteg támogatást, amit tőletek kapok! Nagyon sokat jelent nekem és hálás vagyok érte! :) <3 Remélem mindenki jól van és jól megy a suli is :) 

puszillak Titeket

Betti xx

-         Louis és Jade csókolóztak! –dadogta sírástól hüppögve

-         Hogyan? –döbbentem le

-         Mikor? –kérdezte Harry

-         Még az X-Factor turné kezdetekor –borult a nyakamba sírva

-         Ezt….ezt nem hiszem el! –simogattam barátnőm hátát

Harry-re néztem, aki a hajába túrva fordult az ablak felé. Tudtam, hogy kettős helyzetbe szorult ő is, ahogy én. Imádtam Louis-t, de most hibázott és megbántotta Vic-et. Azonban mikor Harry megfordult láttam, hogy ő másra gondol. A felismerés pedig villámcsapásként ért. Az jutott eszébe, mikor mi szakítottunk a Caroline-csók miatt. Nem tudtam megmondani, hogy ők ezen miként jutnak túl. Szerették egymást őrülten, de nem vagyunk egyforma emberek. Azt, hogy szakítani fognak, előre meg tudtam jósolni. 

-         Nyugodj meg, gyere, ülj le. Mondj el mindent –noszogattam szelíden

-         Miután feljöttetek, Louis-al mi még lent maradtunk. Beszélgettünk, majd azt mondta, hogy valamit el kell mondania. Éreztem. Tudtam, hogy valamit titkol, mert jó ideje olyan fura. Azt hittem csak a turné merítette ki, vagy valami. De tévedtem. Jézusom, de még mekkorát! –túrt a hajába

-         De mit mondott még? –guggolt le elé Harry

-         Annyit csupán, hogy akkor történt, mikor még a turné elején eljöttetek megnézni minket az X-Factor turné próbáján. Tudta, hogy Jade szerelmes belé ezért próbálta kerülni, de akkor belebotlott és…és nem tudja hogyan, de egyszer azon kapta magát, hogy csókolóznak. –sírt fel hangosan

-         Sshh semmi baj, sírd csak ki magad –öleltem magamhoz 

Harry-re pillantottam aggódva, és teljesen tanácstalannak éreztem magam. Rossz volt látni, hogy így szenved és sír Vic. De el tudtam képzelni, hogy érezheti magát Louis. 

-         Miért nem jöttél fel este szólni? –kérdezte halkan Harry

-         Tudtam, hogy kettesben akartok lenni. Nem akartam zavarni –motyogta

-     Olyan buta vagy! Nem zavarsz soha! –mondta Harry és nem tudtam rá ennél szerelmesebb illetve hálásabb pillantással nézni

-         Hol aludtál az este? –kérdeztem

-         Sehol. Elmentem miután bevallotta –motyogta kerülve a tekintetem

-         Victoria Elizabeth Smith! Azt akarod mondani, hogy egész éjjel odakint voltál? –húzódtam el tőle

-         Ne akadj ki, sétálnom kellett, kiszellőztetni a fejemet. –védekezett

-         Jézusom, akár bajod is eshetett volna! –öleltem ismét szorosan magamhoz

-         Ilyet többet ne csinálj! –mondta Harry

-         Ne haragudjatok –nézett ránk és a szívem szakadt meg érte

Harry-vel addig mellette maradtunk, míg csöndesen álomba sírta magát. Szívbemarkoló volt látni, hogy ennyire szenved. Mikor megbizonyosodtunk arról, hogy elaludt csöndesen kiosontunk a szobából. Kiérve nekidőltem a falnak és a kezembe temettem az arcomat. 

-         Szerinted mi lesz most? –kérdezte Harry a szemközti falnak dőlve

-         Nem tudom. Tényleg nem tudom –túrtam bele a hajamba

-         Szakítani fognak? –nézett rám

-     Nem vagyunk egyformák Harry. Mindenki másként dolgozza fel ezeket a dolgokat. Ráadásul – és tudom, hogy erre gondoltál odabent – mi gyakorlatilag nem is szakítottunk. Szinte folyton együtt voltunk –mutattam rá

-         Akkor is maga volt a pokol. Amire rátett az, hogy tudtam jogos a haragod. Jogosan szakítottál velem és hagytál el –mondta

-       Ne csináld ezt! Annak már vége és elmúlt! Soha nem mondtam egy szóval se, hogy nem szeretlek! –néztem rá szigorúan

-         Nem élném még egyszer túl, ha elhagynál. Belehalnék –mondta elhaló hangon, mire közelebb léptem hozzá és szorosan hozzábújtam jelezve soha nem hagyom őt el

Fejemet a mellkasára hajtottam és hallottam milyen gyorsan ver a szíve. A gondolatra hogy többé nem érhetek hozzá, nem láthatom elszorult a torkom. De megráztam magam és elhúzódtam tőle. 

-         Gyere, keressük meg Louis-t –húztam magam után

-         De ugye nem fogod megölni? –kérdezte

-         Téged megöltelek? –néztem rá a vállam fölött

-         Jogos –puszilta meg a kezemet

Leérve a nappaliba döbbentünk rá arra, hogy még csak hajnali 5 óra van, így mindenki aludt még. Már épp vissza akartunk menni Louis szobája felé, mikor megpillantottuk őt. A kandalló előtt kuporgott a földön és meredten bámult maga elé. Jaj, istenem, így nehéz lesz a fejmosás! Megkerültük a dohányzóasztalt és két oldalról leguggoltunk mellé. 

-         Louis –ráztam meg a vállát szelíden

-         Haver, jól vagy? –tette a vállára a kezét Harry

Egy pillanatig semmi, aztán úgy nézett fel ránk, mint aki teljesen nem tudja, hol van. 

-         Elvesztettem….elvesztettem őt! –mondogatta és a szeme megtelt könnyel

-         Jaj, istenem Louis, ne sírj, kérlek –töröltem le a könnyeit

-         Utálnod kéne, nem vigasztalni –fordította felém az arcát

-     Nektek mániátok ez az utálkozás és megölés dolog. Milyen ex-barátnőitek voltak? Gyilkos hisztériák? –ráztam meg a fejemet

-         Jogos lenne, én is utálom magam –rázta meg a fejét

-         Ne csináld, Louis –térdeltem le mellé és magamhoz öleltem

Lehet, hogy tényleg utálnom kéne és leordítani a fejét, de nem ment. Ahogy annak idején Harry-t se tudtam utálni. És tudtam, hogy Vic se ilyen, egyikünk sem. Előbb hibáztatjuk magunkat, mint a másikat. Louis vállát rázta a zokogás, ami kitört belőle, ahogy lágyan a hátát simogattam. Nem tudtam mit mondhatnék, amivel meg tudnám vigasztalni, mert tudtam, hogy semmi nem használna. 

-       Ne ess ennyire kétségbe nagyfiú! Még nem biztos semmi. Hé, hallod? –emeltem fel a fejét az állánál fogva

-         Te nem láttad a tekintetét, és ahogy elrohant sírva. –szorította össze a szemét

-         Louis ne csináld –mondta Harry és Louis utána már az ő karjaiban sírt tovább

-         Megoldjuk valahogy, együtt! Mint mindig –mondta Harry szorosan ölelve barátját

* Louis szemszöge *

Nem tudom, hogy miként kerültem fel a szobámba, de nem is érdekelt. Semmit nem érzékeltem a környezetemből, egyre csak rá tudtam gondolni. Harry velem maradt, amiért hálás voltam neki. Betti visszament Vic-hez, amiért pedig neki voltam hálás. Tudtam, hogy vele biztonságban van, és nem eshet baja. Nem bánthatja senki….még én sem. 

-         Fejezd be! –hallottam Harry hangját

-         Mit? –néztem rá

-         Az önostorozást! Látom rajtad, hogy azt csinálod! –mondta

-         Miért te nem tetted ugyanezt, mikor Betti elhagyott? –kérdeztem

-         Részben igen. De részben tudtam, hogy vissza akarom őt hódítani! Amit iránta érzek az olyan, amit nem tudok és nem is akarok megszűntetni. Mélyről, szívből jövő tiszta szerelem. Te is ugyanezt érzed Vic iránt! –nézett rám

-        Mit érek vele, ha megbántottam? Ha olyan sebet ejtettem a szívén, amit soha nem lehet begyógyítani? –hajtottam a fejemet a térdemre

-         Be lehet. Idővel és sok szerelemmel be lehet. –mondta

-         Betti sebét begyógyítottad? –kérdeztem

-         Nem tudom, de igyekszem. Figyelj rám, számított neked bármit az a csók? –kérdezte

-         Nem, istenem semmit! –ráztam meg hevesen a fejem

-         Ezt mondtad neki is? –kérdezte

-         Nem tudom, azt hiszem nem –estem kétségbe

-    Akkor mond el neki, mondj el neki mindent! Ne csak annyit, hogy megtörtént bocsi, és sajnálom –mondta

-         Számít ez? –motyogtam

-         Számít! Igen nagyon is sokat! –rázott meg

-         Nem megy Harry, nem vagyok képes a szem elé kerülni ezután –temettem arcomat a kezembe

-         Ha nem akarod őt visszakapni, akkor hajrá! –állt fel

-         Akarom őt, mindennél jobban! Ne mond, hogy nem –néztem rá haragosan

-    Ezt akartam hallani! Akkor kapard össze magad, és menj át hozzá! Más nem fogja megtenni helyetted! –rángatott fel az ágyról

-         De…de mit mondjak neki? –álltam szerencsétlenül egyik lábamról a másikra

-    Az igazat! Hogy hibáztál, de az ő csókja semmit nem jelentett. Csak és egyedül őt szereted, és megérted, amiért úgy érez most, ahogy. De nem adod fel, és harcolni fogsz, hogy bebizonyítsd, mennyire szereted! –húzott az ajtó felé

-         Harry? –álltam meg az ajtóban

-         Igen, Louis? –nézett rám

-         Mi van, ha azt mondja, vége? –kérdeztem magam elé nézve

-         Akkor szakít veled. De te nem adod fel. Mert szereted –szorította meg a vállamat bíztatóan

-         Köszönöm!

* Vic szemszöge *

Mikor felébredtem fájt a szemem, a tüdőm és üresnek éreztem magam. Egy percig nem tudtam miért, majd megrohantak az elmúlt este eseményei. Az emlék hatására összegömbölyödtem az ágyon és újra sírásban törtem ki. Képtelen voltam kiverni azt a képet a fejemből, hogy Louis és Jade szenvedélyesen ölelkeznek és csókolóznak. Hogy a kezei az ő testét simogatják, az ő hajába túr, hogy az ajkai és a nyelve más ajkát kényezteti. Saját magamat ostoroztam ezzel és tudtam, hogy nem kéne, de nem tudtam megállni. Mi lesz most? Szakítunk? Mindig azt mondtam Bettinek, hogy megértem mit érez, mikor szakítottak Harry-vel, de most értem csak igazán. Mintha kitéptek volna egy darabot a szívemből. Meg kellett volna hallgatnom, hogy elmondja, amit még akart. Hogy biztosítson arról, neki nem számított semmit az a csók, hogy Jade volt, aki kezdeményezte, ő pedig ahogy felfogta mit tesz elhúzódott. Istenem, mi van, ha nem így történt? Ha ő is vonzódik hozzá? Ha elhagy engem, azért hogy vele legyen? Erre a gondolatra még jobban folyni kezdtek a könnyeim. 

Halk ajtónyitódást hallottam, és tudtam, hogy Ő az. Nem láttam, de a tekintete, ahogy perzselte a bőrömet, ismerős volt. Nem fordultam meg, nem néztem rá, csak feküdtem tovább, meredten bámulva az előttem lévő fotelt. 

-      Tudom, hogy nem akarsz látni, és nem is foglak sokáig zavarni. De szeretném, ha meghallgatnál, ha elmondhatnám, amit az este nem tudtam. Mert tudnod….tudnod kell, hogy mi az igazság –mondta és a szívem egyből a torkomba ugrott

-         Vonzódsz hozzá? –kérdeztem remegő hangon

-       Nem. Még ha nem is hiszed el, ez az igazság. Soha egy percig nem tetszett nekem, és az a csók se jelentett nekem semmit. Egyáltalán semmit. Az csak egy érzelemmentes, erőszakkal elért csók volt. Nem olyan szerelmes, gyengéd, érzéki és vággyal teli, mint azok a csókok, amiket neked adtam. –mondta rekedt hangon 

Tudtam, hogy ő is sírt, akkor rekedt csak a hangja. Vajon mennyit aludt az éjjel? Biztos nem sokat és épp olyan nyúzott az arca, mint az enyém. 

-         Louis…-kezdtem, de ő elhallgattatott

-        Ne mondj semmit, kérlek. Tudom, hogy haragszol rám, hogy megbántottalak és megrendült bennem a bizalmad. Megértem. De ha azt is mondod, hogy szakítsunk, én akkor sem adom fel. Mert szeretlek, szerelmes vagyok beléd és képtelen vagyok nélküled élni. Ha kell, várok rád, várok és bizonyítok. Azt viszont nem tudom megtenni, hogy tehetetlenül végignézzem, ahogy elhagysz. Képtelen vagyok rá, az olyan, mintha nem élnék többé.  Mintha meghalnék. –mondta

Felültem az ágyon és felé fordultam, közben pedig a könnyeim megállás nélkül folytak. Láttam az arcán a kétségbeesést, a szerelmet, a könyörgést és az elszántságot. Legszívesebben odarohantam volna hozzá, hogy a karjaiba vessem magam. De helyette csak ültem, mint egy hülye és sírtam. 

-         Csak egy valamit mondj meg nekem –mondta

-         Mit?

-         Szeretsz még? Vagy megutáltattam magam veled örökre? –kérdezte

Egy hosszú másodpercig egymás szemébe néztünk és tudtam, hogy képtelen lennék elhagyni őt. Nem tudom elképzelni, hogy nélküle legyek. De szükségem volt arra, hogy bizonyítson. Hogy visszaszerezze a bizalmam. 

-         Szeretlek Louis….örökké –mondtam

-        Ez fog éltetni abban, hogy bizonyítsam neked a szerelmem. Hogy visszaszerezzem a bizalmad, mert te vagy az életem –mondta és kiment az ajtón magamra hagyva a döbbent csöndben