Moments - III. évad 27. rész

Sziasztok drágáim! Közeledünk lassan az évad végéhez, és ahogy azt már írtam egyszer, elkezdődik a 4. évad :) De amiért igazán különleges a mai nap, hogy pont ma 2 éves a blog! Elképesztő, hogy 2 év alatt mennyi minden történt. Őszintén nem gondoltam volna, mikor felraktam az első részt, hogy ennyien kíváncsiak lesztek rá, pedig az első részt azóta közel majdnem 4000-en olvasták! Sőt talán még most se hiszem el, pedig látom a számlálót, hogy naponta több százan is látogatjátok. Ami el se hiszitek mennyire hihetetlen és fantasztikus érzés számomra! Szeretném megköszönni az elmúlt 2 év támogatását, hogy ennyien látogatjátok az oldalt, a kommenteket a részek alatt, és szeretném megköszönni a 120 feliratkozót is! Már lehet elmondtam jó párszor, de nem győzöm hangoztatni, hogy mennyire fantasztikusak is vagytok! Köszönök mindent, köszönöm az elmúlt 2 csodás évet! :) Szeretlek Titeket <3 

puszi 

Betti xx

Patrick várakozó tekintettel nézett rám, én pedig bólintottam.

-          Persze, ülj csak le –mondtam

-          Mi a baj? –kérdezte leülve mellém

-          Semmi –mondtam a homokot piszkálva

-          Ugyan Betti, nem ismerlek régóta, de rád van írva, hogy valami bánt –mondta

-         Őszintén? Minden. Nem lehetne csak simán zenélni és élvezni az életet? Muszáj ennek a sok szarnak vele járnia? –kérdeztem

-          Húha na, halljuk, mi borította ki így nálad a bilit? –kérdezte

-         Csak az, hogy mindig mindenki megpróbál beleavatkozni az életembe. Nem lehetek már senkivel úgy csak együtt, hogy ne kombináljanak –motyogtam

-         Az első, stimmt, de a második? –nézett rám kérdőn

-      Végre lett egy újabb barátom, aki aranyos, és akivel jó együtt lenni, erre mindenhol azt pletykálják, hogy rögtön össze is jöttünk –mondtam még mindig a homokot piszkálva

-          Bajt okoztam azzal, hogy összebarátkoztunk? –kérdezte kertelés nélkül

-      Nem tudom, a bátyám nekem esett, hogy mi van közöttünk. Meg Harry is kérdezősködött náluk, hogy mit tudnak rólad –mondtam kerülve a tekintetét

-         Nem akartam gondot okozni. Bár érdekes, hogy mindegyik lánnyal jól elvagyok, mégis a veled való barátságunkra szálltak rá. –mondta

-         Harry-t előszeretettel piszkálják jobban, mint a többi fiút. Ő pedig, néha féltékeny tud lenni. De nem hibáztathatom, lehet én is így reagáltam volna a helyében, ha őt látom közeli viszonyba kerülni egy lánnyal –hadartam el egy szuszra

-         Szóval közeli a viszonyunk? –sandított rám

-         Patrick, ne már! –löktem meg

-        Ugyan már, ne fogd fel ilyen tragikusan! Harry helyében én is félteném az ilyen gyönyörű barátnőmet –mondta és visszalökött

Ledermedtem és igyekeztem lazán venni Patrick bókját.

-          Remélem, hogy semmi komoly butaságot nem vett a fejébe –sóhajtottam

-          Biztosan nem, szeret téged, és tisztában van vele, hogy te is őt. Hülye lenne elszúrni ismét –mondta

-          Ismét? Honnan tudsz az elsőről? –néztem rá

-          Eric elmondta –állta a tekintetemet bűnbánóan

-          Szóval elmondta. De Harry megígérte, hogy többször nem fogja megtenni –bámultam le a kezemre

-          Azért lett másodszor is féltékeny, mikor félreértette a beszélgetéseteket? –kérdezte

-          Mi van? –emeltem meg a hangomat

-          Eric mondta, hogy másodszor is rá pár napra Harry megint féltékeny lett –mondta

-          Nem, ez nem igaz. Nem lett féltékeny. –álltam fel

-          Ne haragudj, nem akartam rosszat mondani. Csak Eric ezt mondta –állt fel ő is

-    Akkor rosszul mondta! Harry lehet, hogy másodszorra is félreértette a dolgokat, de mikor utána mentem, ott találtam a szobában bűnbánóan a földön és saját magát hibáztatta. –magyaráztam egyre növekvő szorító érzéssel a mellkasomban

-          Betti nyugodj meg, én elhiszem, hogy így történt –nyugtatott Patrick

-          Én nem…csak nem értem miért mondott ilyet Eric –mondtam

-          Egyszerűen nincs tisztában az eseményekkel akkor –mondta

-          Ha így van, akkor ne beszéljen össze-vissza! –vágtam rá

-          Oké, hogy jutottunk el odáig, hogy vitatkozunk? –tárta szét a karját

-          Nem vitatkozunk –mondtam

-     De igen, te jelenleg legalábbis nagyon felhergelted magad, csak azt nem tudom miért. –mondta és közelebb lépett

-          Ne akarj úgy tenni, mint aki kiismert –mondtam dacosan

-      Pedig nem nehéz kiismerni téged. Vagy azért vagy ennyire frusztrált, mert attól tartasz, hogy Harry féltékeny lett, vagy azért, mert attól tartasz, hogy jogos volt a tesód kérdőre vonása –mondta

-          Mi? –döbbentem le

-      Jól hallottad. És tudom, hogy te is érzed, hogy közelebb kerültünk egymáshoz, mint a többiekkel –mondta

-          Látod azt próbáltad meg bizonyítani, hogy kiismertél, és most sikerült is azt megmutatnod, hogy nem ismersz –mondtam

-          Miért? Egy okot mondj –mondta

-       Mert ha ismernél, tudnád, hogy mi mindenen mentünk keresztül Harry-vel, és hogy mennyire szeretjük egymást. És igen, lehet, hogy velem szorosabb a barátságod, és Harry ezt valahogy távolból jobban megérezte, mint én, de én csak barátságot tudok neked adni –mondtam

-          Erre akkor térjünk vissza, ha nem leszel ennyire feldúlt –mondta

-          Ezt jobb, ha itt és most abbahagyjuk –mondtam és megfordulva elindultam vissza a hotelba

Feldúltan és zihálva értem vissza a hotelhez, mezítláb a kezemben pedig a cipőimet vittem. A portás értetlenül nézett rám, mikor meglátott, de szó nélkül adta oda a kártyámat. Késő éjszaka volt, szerencsére senki nem volt a hotel folyosóin. Nekidőltem a lift falának és igyekeztem mély levegőt venni, hogy megnyugodjak. De nem ment. Már megint egy irracionálisan elcseszett helyzet kellős közepén voltam, és nem tudtam, hogy keveredjek ki belőle. Ennyire vak lettem volna, hogy nem vettem észre Patrick közeledésének szándékát? És vajon ez szándékos volt a részemről, vagy akaratlan? Megráztam a fejemet és kiléptem a folyosóra. A szobám ajtajához érve, az este sokadik nagy meglepetése fogadott. Jade ült az ajtóm előtt a földön. Mikor meghallotta a lépteimet, felemelte a fejét és halványan elmosolyodott. 

-          Szia –mondta halkan

-          Szia –mondtam és ledobva a cipőimet leültem vele szembe a fal tövébe

-          Már egy ideje vártalak, jól vagy? –nézett rám

-          Nem, nem vagyok jól. De miért vártál? –kérdeztem

-          Beszélni szerettem volna veled. Reméltem, hogy nem küldesz el azonnal –mondta

-        Igaz, hibát követtél el a múltban, amit valószínűleg nehéz lesz kiküszöbölni, de nem foglak elküldeni. Mindannyian hibázunk az életben, de emberek vagyunk, megesik. –mondtam

-        Köszönöm, tényleg jó érzés, hogy ezt mondod. Tudom, hogy hibáztam, de nem akartam megbántani Vic-et, tisztában vagyok vele, mennyire szeretik egymást Louis-al, és ezt neki is megmondtam –hajtotta le a fejét

-          Beszéltél Vic-el? –pislogtam döbbenten

-     Igen, és ő is hozzád hasonlóan nagyszerű lány. Meghallgatott és sikerült, úgy ahogy tisztáznunk a dolgot. Azt mondta nem haragszik, csak adjak neki időt –mondta

-          Ennek örülök, mindkettőtöket kedvellek, nem akartam volna választani –mosolyogtam rá

-          Igen. De az, amiért megkerestelek az, az, hogy tudom, mit érez Patrick –mondta

-          Tessék? –kérdeztem

-       Tudom, milyen érzés beleszeretni olyasvalakibe, akibe nem lenne szabad. Akaratlanul is a közelébe kerülsz, keresed a társaságát, élvezed a közelségét, ahogy rád mosolyog és az is már örömteli pillanat, hogy hallod a hangját –magyarázta

-          Patrick, szerelmes belém? –ragadtam meg, mint mindig a lényeget

-          Neked fel se tűnt? –kérdezte csodálkozva

-          Nem. Én mindvégig barátként tekintettem rá –mondtam őszintén

-     Nos, igen, ezt nem csodálom. Nagyon szerelmes vagy Harry-be, érthető, hogy más fiúra nem is gondolsz úgy, mint rá –mondta

-    Ezzel tudod mi az egyetlen gond? Hogy senki nem nekem fog hinni és pletykatéma lesz belőle –sóhajtottam

-          Tesód ezért jött ide? Hogy felügyeljen rád? –kérdezte

Válaszra nyitottam a számat, majd becsuktam. Meg se kérdeztem tőlük, hogy miért is jöttek. Vagyis Tom mondta, hogy gondolták eljönnek megnézni itt a nagyvilágban, de nem is gondoltam rá, hogy lehet hátsó szándéka az utazásuknak. Vajon Gemma tudja a tesóm hátsó szándékait, és ő is ezért jött? Hogy az öccse barátnőjét figyelje, és ha Harry ismét kérdezősködik, nála megnyugtathassa? Nem, ezt gyorsan verd ki a fejedből! Gemma nem ilyen, még ha az én drága bátyám egy idióta is néha. Gemma az, aki képes lehűteni Tom-ot és Harry-t is, ha nagyon elszáll az agyuk. Valószínűleg ezt ő is tudja, és ezért tartott az én forrófejű bátyámmal. 

-          Nem tudom, a bátyámból már bármit kinézek –mondtam őszintén

-          És Gemma? –nézett rám

-     Ő biztos nem hátsó szándékkal jött. Nagyon közel kerültek a bátyámmal mostanában egymáshoz, gondolom, több időd akarnak együtt tölteni. Meg aztán, ismeri a bátyámat milyen forrófejű, és ő képes lehűteni. –magyaráztam

-         Értem. Harry-vel beszéltél erről már? –kérdezte

-        Még nem, egyfolytában azon agyalok, hogy amikor beszélgettünk soha nem láttam rajta semmi furát. Ha meg is kérdezte a többieket, hogy mit tudnak Patrick-ról, nem hiszem, hogy féltékeny lenne, vagy bármi hasonló –mondtam

-        Azért erről jó lenne hamar beszélned vele, hogy tisztázd. És Patrick-al is le kéne ülnöd, megbeszélni. Ne húzd sokáig, mert annál rosszabb lesz. –mondta

-        Meglesz, de a mai nap nagyon hosszú volt és szeretnék csak bebújni az ágyamba, hogy elfelejthessem –mondtam

-          Menj csak, nem tartalak fel –állt fel

-          Köszönöm, amit mondtál –álltam fel én is

-          Nincs mit, csak nem akartam, hogy ismét megtörténjen az, ami velem. –mondta

-          Köszönöm –mondtam még egyszer és bementem a szobámba

Belépve sötétség fogadott, én pedig pár percig az ajtónak dőlve álltam. Miért kell mindig mindennek elromlania idővel? Bosszúsan megráztam a fejemet és felkapcsolva a villanyt bementem a hálóba. Ledobáltam a ruháimat, és beálltam a zuhany alá. A forró víz segített ellazulni és lassan megnyugodni. Mikor törülközőbe bugyolálva visszamentem a szobámba, már sokkal jobban éreztem magamat. Átöltöztem alvós ruhába, és mikor bebújtam az ágyba, csak abban reménykedtem, hogy reggelre másként fogom látni a dolgokat. 

Az esti reményeim nagyjából beváltak, reggel meglepően jól ébredtem és sikerült a délelőtti próbán is teljesítenem az elvártak szerint. Patrick-al a nap nagy részében nem találkoztam, és mikor szünetben odajöttek Eric-el hozzánk, én kicsit távolságtartóbban viselkedtem, mint ahogy akartam. Fura volt, hogy nem beszélünk olyan kötetlenül, mint előtte, de Harry járt végig a fejemben, és az, hogy mennyire szeretem. Az utolsó próbánk előtt volt némi vita, köztem és Ben között, amit végül ő nyert meg. Mivel itt 3 koncertet adott az X-Factor, meggyőztek, hogy az utolsón énekeljem el a Don’t let me go-t. Közel egy órás komoly szócsata után, beadtam a derekamat. 

Este a koncert ismét fergeteges hangulatban telt, és nagyon jól éreztük magunkat. Most már nem bénáztunk annyit, de így is sikerült alkotnunk. A közönség pedig jókat nevetett rajtunk pár résznél. A vége felé én egyre jobban izgultam, pedig ez nem volt rám jellemző. Talán ehhez hozzájárult az is, hogy kifejtették, Patrick fog kísérni gitáron a dal alatt. Visszasírtam azokat a szép pillanatokat, mikor Niall kísért gitáron, a Moments dal alatt Simon házában. Nagyot sóhajtottam, mikor az utolsó dal után, a lányok leültek oldalt a lépcsőre, és nekünk kihoztak két széket. Egyikre felült Patrick, a másikra meg én. 

-    Nos, ez az utolsó koncertünk itt, így szerettünk volna titeket meglepni egy bónusz dallal. Ritkán énekeljük ezt, de gondolom, ismeritek már a történetét, szóval ezzel már nem is untatnálak titeket. Ez a dal nagyon fontos számomra, és szeretném annak a személynek küldeni, akit mindennél jobban szeretek. Bár tudom, hogy nem hallja, ezt a dalt Harry-nek küldeném –mondtam majd bólintottam Patrick-nak, hogy kezdheti

A dal, mint mindig, most is előhozott belőlem minden érzést, és minden emléket, amit átéltünk Harry-vel, amíg felvettük a stúdióban. Azonban volt egy pillanat mikor oldalra nézve a tekintetem találkozott Patrick izzó kék tekintetével. Elakadtam egy pillanatra a dalban, de sikerült folytatnom és reméltem, hogy senki nem vette észre az apró malőrt. Miért volt rám olyan hatással, ha én nem is érzek iránta semmit? Ez őrület, semmi gond nem volt addig, amíg el nem kezdett mindenki beleszólni. Soha egy pillanatig nem néztem rá úgy, most meg már azt keresem magamban, hogy mikor gondolok rá nem csak barátként. Voltam akkora szerencsétlen, hogy a dal további részében gyakran pillantottam rá. Mikor véget ért a dal, sietősen köszöntem el a közönségtől, azonban mielőtt elfordultam, hogy leinduljak, a tekintetem megakadt egy zöld szempáron. Mint akit madzagon rángatnak, úgy fordultam vissza és a lélegzetem is elállt. Harry állt a közönség sorai között!