50 / II. rész

Nos sziasztok drága olvasóim! Meghoztam az ígért 50. rész második felét. Ezzel lezárul az első évad, és elkezdődik a második. Lesznek új szereplők akik felbukkannak a történetben és ne aggódjatok, Betti és Harry útjai még fogják egymást keresztezni. Köszönöm mindenkinek aki olvassa a blogot, nagyon sokat jelent nekem, hogy ennyien olvassátok, illetve egy-egy visszajelzés, hogy tetszik amit részenként alkotok :) Köszönöm nektek! <3

Betti xx 

Andy egy utolsó fékezéssel megállt a parkolóban és miután kiugrott a kocsiból engem ismét a karjaiba vett. Nem láttam semmit, csak karoltam a nyakát és meredtem magam elé. Mikor felértünk a lakásához, nagy nehezen előhalászta a lakáskulcsot és belépett velem a házba. Lerakott a kanapéra majd rohant a telefonjáért. Ha jól hallottam Danielle-t hívta, hogy merre van, aki megnyugtatta, hogy már jön, két utcányira van innen. Kérdezte, hogy kérek-e valamit, de én csak megráztam a fejemet. Legszívesebben azt kértem volna, hogy tüntessen el engem a föld felszínéről, de az lehetetlenség volt. Így hát csöndben várakoztunk, pedig láttam rajta, hogy lenne millió egy kérdése. Eltelt vagy negyed óra mire végre befutott Danielle. Lihegve lépett be az ajtón és ledobta a kabátját a kanapéra. 

-          Hogy van? –kérdezte Andy-t

-          Nem tudom. Nem szólal meg, nem mondd semmit –guggolt le elém Andy

-          Betti, tudom mit mondott neked Caroline –kezdte Danielle

Lassan felé fordítottam a fejemet és a szemében láttam, hogy kétségbe van esve. 

-          Elmondta? –nyögtem ki rekedten

-          Nem önszántából, de igen. –vont vállat

-          Mit tettél? –kérdezte gyanakvóan Andy

-          Elbeszélgettem vele és tettem róla, hogy nagy ívben elkerülje őket –mondta Danielle

-          Dani, ugye nem verted meg? –sandított rá Andy

-          Nem, ne aggódj! Bár megérdemelte volna –szorult ökölbe a keze

-          De elárulnád mit mondott neki? –kérdezte Andy

-          Majd elmondom –nézett rám Danielle

Megráztam a fejemet és a hajamba túrva dőltem előre. Valahol mélyen már elfogadtam, hogy Harry megcsalt, de még mindig képtelen voltam elhinni. Elfogadni, hogy ez történt. Valószínűleg ijesztő látványt nyújthattam, mert Andy és Danielle aggódva néztek rám. 

-          Ne haragudjatok, de most sétálnom kell egyet –álltam fel hirtelen

-          Mi? Nem! Ilyen állapotban nem engedünk el egyedül –fogott meg Andy

-          Igaza van. Veled megyek! –mondta Dani

-          Rendben, csak…csak menjünk! –rohantam ki a lakásból 

Danielle sietve követett és a sarkon már utol is ért. Nem szóltunk egymáshoz, csak némán sétáltunk egymás mellett. Danielle megfogta a kezemet és együtt érzően szorongatta. Nem kérdezett, nem faggatott, csak sétált velem, amiért rettentő hálás voltam. Az agyam teljesen kikapcsolt, már nem tudtam gondolkodni sem. Egy ízben majdnem leléptem egy kocsi elé, ha nem rántott volna vissza Danielle. Össze-vissza sétáltunk, majd betértünk egy kis parkba, ami rettentően hasonlított arra, amit Harry mutatott még Holmes Chapel-ben. Itt végleg eltört bennem az a bizonyos mécses, és Danielle mintha csak ezt várta volna. Felrémlett bennem minden emlék ami Harry-hez kötött és szó szerint zokogva csúsztam le az egyik fa tövébe. A sírástól rázkódott mindenem és teljesen szabad utat engedtem az érzéseimnek. A tüdőm elkezdett szúrni levegő hiányában, hangosan zihálva kapkodtam a levegőt. Talán nem kellett volna ennyire szabadjára engednem az érzéseimet, de úgy éreztem megfulladok. A legrosszabb mégis az egészben az volt, hogy még most is, legszívesebben Harry-hez rohantam volna. Nem akartam mást, csak bújni hozzá, érezni az érintését, a közelségét és a csókjait. Képtelen voltam őt gyűlölni, de bízni se tudtam már benne. Ez pedig teljesen felőrölt. Nem akartam elveszteni őt, hogy többé ne legyen mellettem, de nem tudtam ezt az egészet feldolgozni. Lehet én voltam a hülye, a buta liba, aki nem tudja magát ezen túltenni, de nem ment. Fájt, rettenetesen fájt ez az egész. Danielle mellém térdelt és úgy csitítgatott, akár egy édesanya a gyermekét. Nem mondta azt, hogy ne sírjak, pusztán nyugtató szavakat suttogott. Teljesen kiborultam és ő megértett. Eltelt vagy fél óra, mire kezdtem megnyugodni. Nem tudtam már sírni, szerintem minden könnyemet kisírtam. Óvatosan felhúzott és visszaindultunk Andy lakására. Mikor meglátott teljesen lesápadt, majd szorosan a karjaiba vont. Nem ismertük egymást, mindössze csak egyszer találkoztunk, Andy mégis úgy viselkedett velem, mintha ezeréves barátok lennénk. Rettentő hálás voltam neki ezért, jól esett az ölelése és a törődése. Továbbra sem faggattak, csak kaptam egy törülközőt meg váltás ruhát, hogy le tudjak fürdeni. A ruhám koszos lett, ahogy a fa tövében kuporogtam, így Andy megszánt egy melegítőnadrággal, egy fehér feliratos pólóval és egy pulcsival. Igaz a pólón kívül mindegyik kétszer nagyobb volt, de nem bántam. Épp kijöttem a fürdőből, mikor meghallottam, hogy beszélgetnek valakivel telefonon. A falhoz simultam és úgy hallgatóztam. 

-          Ne aggódj, jó helyen van. –mondta Danielle

Hümmögve hallgatta végig a másik oldalon lévő válaszát, majd felpattant a kanapéról. 

-   Nem Harry, nem mondom meg, hogy hol vagyunk! Mondtam már, jól van és majd holnap hazamegyünk! Légy szíves érd be most ennyivel! Szia! –tette le a telefont 

Ő volt. Ő telefonált. Buta vagyok, hát persze, hogy telefonált. Biztos feltűnt mindenkinek, hogy eltűntünk és valószínűleg Louis is elmondta Harry-nek, hogy mit kérdeztem tőle. Talán Harry-nek már össze is állt a kép, nem tudtam. Ordítani akartam, sikítani és tombolni, de nem volt erőm hozzá. Andy megmutatta nekem a vendégszobát, ahol le tudtam pihenni. A lelkemre kötötte, hogy ha bármi van, akkor szóljak azonnal. Ha kell, mellettem alszik, ha arra van szükségem. Adtam neki egy hála puszit és bebújtam a takaró alá.

Hideg és magányos. Ez a kettő jutott eszembe, ahogy összekucorodtam a takaró alatt. Hiányzott a meleg testének a közelsége, védelmező karjainak ölelése és halk rekedtes suttogása, ahogy jó éjszakát kíván. Be fogok golyózni, ha ezt így folytatom. Az este folyamán még jó párszor hallottam, hogy csörög odakint a telefon, majd egy idő után abba maradt. Vagy lenémították a telefont, vagy nem hívtak már többet. Nem tudtam aludni, egész éjjel ébren forgolódtam az ágyban. Gondolkodtam azon, hogy mi legyen ezután. Egy napunk volt már csak az X-Factor kezdetéig, holnapután költözünk be a házba, és az életem romokban hevert. A következő hetekben kénytelen leszek elviselni Caroline-t és ez ellen nem tehettem semmit. Biztos voltam benne, hogy gúnyosan és lekezelően fog velem viselkedni. E felől nem volt kétségem. És mi lesz Harry-vel? Szeretem őt, ezt nem tudom tagadni. De az, hogy ezt elhallgatta és hazudott nekem, megtört valamit bennem. Egyszerűen nem ment az, hogy bízzak benne, pedig majd belehaltam a hiányába. Dühösen csaptam egyet a párnába és majd szétvetett a tehetetlen düh és a szomorúság. Végül hajnalban sikerült aludnom pár órát, mielőtt Danielle bejött volna hozzám. Mondta, hogy hamarosan vissza kell indulnunk, úgyhogy készülődjek. Vissza akartam adni Andy-nek a ruháit, de nem engedte. Este kimosta a ruháimat, amik még nem száradtak meg, így azt egy gondos kis csomag formájában, a kezembe nyomta. Nagy nehezen tudtam magam rávenni, hogy beszálljak a kocsiba és visszamenjek Holmes Chapel-be.

Tudtam, hogy rengeteg mindent meg kell magyaráznom, kezdve onnan, hogy miért tűntünk el tegnap. Mikor megláttam a várost jelölő táblát a gyomrom idegesen rándult össze. 

-          Betti lélegezz! Nem a bitófára viszlek –nyugtatott Danielle

-          Tudom, de mégis úgy érzem, hogy oda megyünk –fújtam ki a levegőt

-          Kérdezhetek valamit? –nézett rám

-          Persze –bólintottam

-          Szakítani fogsz Harry-vel? –tért rá tömören a lényegre

-          Nem tudom. Danielle őszintén nem tudom mit kéne vagy mit nem kéne tennem. Szeretem őt, ezt nem tagadom. Majd belehalok a hiányába, de….valamit megtört bennem. Nem tudok bízni benne már. –hajtottam le a fejemet

-          Ezt sejtettem. Fel a fejjel kislány, ha erős a szerelmetek, az idő próbáját is kiállja –fogta meg a kezemet

-          Remélem. –eresztettem meg egy fanyar mosolyt

Épp csak felhajtottunk a kocsi feljáróra, mikor kivágódott az ajtó és a fiúk rohantak felénk. Láttam, ahogy Liam magához húzza Danielle-t és szorosan megöleli. Lassan kifújtam a levegőt és kiszálltam a kocsiból, mire minden szempár rám szegeződött. Mindenki szinte ott volt, kivéve egy valakit.  

-          Hol voltatok? Tisztára frászban voltunk, hogy mi történt –mondta Zayn

-          Ezt majd inkább odabent –terelt be minket Danielle 

Beérve a nappaliba ott találtuk Gemma-t és Anne-t. Brit Gemma ölében feküdt és felemelte a fejét, mikor beléptünk. 

-          Betti, Danielle! Végre, hogy előkerültetek –öleltek meg minket

-          Nincs semmi bajunk –mondta Danielle

-          De hol voltatok? –kérdezte Gemma 

Danielle sokat sejtetően nézett rám, mire mindenki ismét rám nézett. 

-          Mi történt Betti? –kérdezte Liam letérdelve elém 

Megráztam a fejemet és képtelen voltam bármit is mondani. 

-          A frászt hozod ránk, beszélj, kérlek –Liam hangja könyörgő volt

-          Harry megcsalt –szinte suttogtam ezt a két szót

-          Hogyan? –sápadt el Liam

Felnézett Danielle-re, mintha csak megerősítést várna afelől, hogy csak viccelek. De mikor látta, hogy ő is komoran néz vissza rá tudta, hogy nem vicceltem. Mindenki döbbenten próbálta meg feldolgozni az előbb elhangzott szavakat. 

-          De kivel? –kérdezte Louis

-          Caroline Flack –válaszoltam

-          Caroline? De ez hogy? Hiszen utálja! –kelt ki magából Niall

-          Mikor? –kérdezte a még mindig előttem térdelő Liam

-          Aznap mikor…mikor összejöttünk –teltek meg könnyekkel a szemeim

-          Ezt nem hiszem el! Ez csak egy rossz vicc lehet –motyogta döbbenten Lauren

Nem kellett tovább senkinek se magyarázni, tudták, hogy mikorra gondolok. 

-          Hol van? –kérdeztem, nem bírtam kimondani a nevét újra

-          Odafent –mondta Vic

-          Beszélnem kell vele –álltam fel

-          Jó ötlet ez? –kérdezte Anne

-          Muszáj vele beszélnem, hogy tőle halljam –rohantam fel a lépcsőn 

Az ajtó elé érve megtorpantam, majd óvatosan benyitottam a szobába. Harry most is, ahogy hajnalban az ablakpárkányon ült. Gyűrött volt a pólója, kopott melegítőt viselt és az arca megviselt volt. Mikor becsuktam az ajtót felém fordította a fejét én pedig majdnem elsírtam magam újra. Szemei vörösek voltak és a tekintetében szomorúság volt. Ez túl sok volt, így hogy legyek erős? 

-          Felhívott –szólalt meg rekedtes hangon 

Nem kellett mondania, hogy tudjam, kire gondol. Tehát Caroline már elújságolta neki, hogy elmondta nekem. Nem tudtam megszólalni. 

-          Nem tudom mit mondott, vagy mennyire, vagy kíváncsi az én verziómra de…-kezdte de félbeszakítottam

-          Tőled akarom hallani –motyogtam

Láthatóan meglepte, hogy nem kiabálok, nem fojtom belé a szót, hanem meghallgatom. Bólintott és folytatta.

-          Az igaz, hogy megtörtént a csók. Nem tudom hogyan, egyik percben beszélgettünk a másikban meg már…megtörtént. Mire feleszméltem már csókolóztunk. Nem mosom magam, visszacsókoltam, de akkor nem hazudok, mikor azt mondom, nekem semmit nem jelentett. –mondta

Az az utolsó kis reményem, hogy Caroline hazudott, most szertefoszlott. Tényleg igazat mondott, csókolóztak. Az érzelmek kavarodtak bennem, valamiért hittem neki. Elhittem neki, hogy nem jelentett számára semmit de…a bizalmam megrendült benne. Még ha elmondta volna, ha tudom már az elején, meg tudom neki bocsátani. De így nem ment. Nem, hogy ilyen sokáig eltitkolta, hogy hazudott. Ez felégetett belülről. 

-          Hiszek neked. –mondtam ki nagy sokára

-          Tessék? –nézett fel rám

-          Elhiszem, hogy nem jelentett semmit neked –mondtam remegő hangon

-          És akkor most mi..te meg én –hebegte

-          De nem tudok már benned bízni. Szeretlek, ezt nem tagadom. A bizalom az, ami megtört bennem. –hajtottam le a fejemet

-          Ez azt jelenti, hogy mi akkor most…szakítunk? –suttogta el a végét

-          Azt hiszem, igen –itt már sírtam

-          Bármit is mondok, nem gondolod meg magad igaz? –kérdezte

-          Nem –ráztam meg a fejemet zokogva

-          Kérhetek még utoljára valamit? –állt fel

-          Mit? –néztem fel rá

-          Megcsókolhatlak még egyszer utoljára? –nézett rám reménykedve

-          Harry én – dadogtam – igen, meg. 

Közelebb lépett hozzám és megcsapott az illata azonnal. A szívem szakadt meg miközben próbáltam ezt a pillanatot örökre belevésni az agyamba. Egyik keze a derekamra simult, a másikkal pedig a hajamba túrt. A szám sarkába adott először egy apró csókot, majd mikor látta, hogy nem ellenkezem ajkait az enyémre tapasztotta. Kétségbeesetten csókolt, mint aki minden érzelmét ebbe az egy csókba akarja belerakni. Ajkai puhák voltak, csókunk pedig sós ízű lett a könnyeinktől. Nem csak én sírtam. Ahogy Harry nyaka köré kulcsoltam a karjaimat éreztem, ahogy vállát rázza a zokogás. Sután és kétségbeesetten kapaszkodtunk egymásba és csókoltuk egymást. Minél jobban el akartuk húzni a szétválás pillanatát, amit a levegőhiány végett meg kellett tennünk. Homlokát az enyémnek döntötte, pont úgy, mint annak idején mikor először csókolt meg. Ujjával letörölte a könnyeimet és a fülemhez hajolt. Megremegtem, ahogy lehelete a nyakamat csiklandozta, miközben a fülembe suttogta: 

Örökké szeretni foglak