II. évad 3. rész

*Harry szemszöge*

Mit tehet az ember, mikor elveszti azt az embert, aki a legfontosabb számára, aki a szerelme, és akiért tiszta szívből rajong?  Talán semmit. Talán jobb, ha beletörődik, de ez nekem nem ment. Egyszerűen képtelen voltam őt kitépni a szívemből és az emlékeimből. Vágytam rá, hogy a karjaimban tartsam, hogy érezzem, ahogy összegömbölyödve hozzám bújik, hogy érezzem a szerelmét, a közelségét. Az őrület közelében jártam, mikor elengedtem, mikor elmentek az X-Factor házba. Titkon reménykedtem, hogy a fiúk el akarnak menni a lányok első élő fellépésére és nem is csalódtam bennük. Bár eleinte hezitáltam, de mikor Liam meggyőzött, hogy Betti is biztosan örülne nekem – amiben én erősen kételkedtem – végül velük tartottam. Soha életemben nem volt még olyan szintű gyomorgörcsöm, mint a műsorra menet. Nem tudtam, miként fog reagálni, ha meglát. Ez a gondolat egészen addig a fejemben volt, amíg nem láttam, hogy megtorpan, a színpadon mikor meglát. Nem utálkozással nézett rám, még csak nem is undorral. Vic rángatta le a színpadról, a fiúk meg rohantak hátra a backstage részlegbe. 

Lassan csoszogva követtem őket, miközben kettős érzés marcangolt belül. Látni akartam, mindennél jobban látni akartam, a karjaimba zárni és el nem engedni. De féltem a reakciójától. Még pont láttam, ahogy a lányok a fiúk karjaiba vetik magukat, és ezzel együtt láttam azt is, amit nem kellett volna. Ahogy Bettit mosolyogva öleli meg, majd pörgeti meg a levegőben az a fiú. A szívem összeszorult, úgy éreztem, mintha valaki csavart volna egyet rajta. Nem tudom mire számítottam, de arra semmiképp, amit Betti mondott nekem. Szeret. Még mindig szeret! Nem tudom, miként vagyok ennyire rohadt mázlista, de még mindig szeret. Ahogy én is Őt! Istenem mindennél jobban szeretem! Ha kell, várok, rá ameddig kell, hogy újra tudjon bízni bennem. De nem adom fel addig sem! Látnia kell, hogy még mindig Ő az egyetlen az életemben. Másnap mikor sikeresen tovább jutottak, ismét elmentem a műsorra. Képtelen voltam otthon maradni és várni, hogy mással megy el. Így elhatároztam, hogy elhívom valahova. Egy pár órás kimenőt tudtam, hogy kaphatnak. Az öltözője előtt vártam meg, és először kicsit hezitálva, de igent mondott a vacsora meghívásomra. Mindent aprólékosan kell újra kezdenem, odafigyelve arra, hogy neki mi a jó. De megéri. De még mennyire, hogy megéri! Elnyerem újra a bizalmát, bármibe is kerüljön. 

Lehunytam a szememet és felrémlett bennem, a tegnap este. Ahogy dideregve állt mellettem, míg vártuk, hogy jöjjön értünk Louis. Sajnos nem vezethettem, miután pezsgővel ünnepeltük meg, a tovább jutásukat. Levettem a zakó felsőmet és ráterítettem a vállára. Ismét megremegett, de talán akkor nem a hideg miatt. Összehúzta magán a zakómat és próbálta magát felmelegíteni. Közelebb léptem hozzá óvatosan, nyíltan jelezve felé, hogy mi a szándékom. Mikor Ő is közelebb lépett hozzám és engedte, hogy a karjaimba vonva próbáljam meg felmelegíteni, megállt számomra az idő. Csak az számított, hogy a közelemben van, hogy nem lökött el magától és engedi, hogy vigyázzak rá. Épp egy puszit akartam adni a homlokára, mikor felemelte a fejét és a puszi a szája sarkára sikeredett. Megdermedtem, féltem, hogy esetleg kiakad a véletlen puszi végett. Nem ez történt. Lehunyta a szemét és hallottam, ahogy nagyot sóhajt. Nem akartam messzire menni, de egy apró szájra puszit nem bírtam kihagyni. Ezután szorosan magamhoz öleltem, jelezve, hogy nem teszek semmit. Adott nekem még egy esélyt, hogy bizonyítsak, én pedig elhatároztam, hogy élni fogok ezzel a lehetőséggel. Mindenáron!

*Betti szemszöge*

Ébren forgolódtam az ágyamban, egy kimerítő és hosszú nap után. Az énektanárunk nem kímélt minket, szerintem a lehető legnehezebb dalt választotta ki számunkra a következő heti élő adásra. Az Bon Jovi dalok nem könnyűek, de a tanárunk ragaszkodik hozzá, mondván meg van hozzá a hangszínünk. Nem vitatkoztunk elvégre ő a szakember, de a lányoknak nagyon keményen meg kellett szenvedniük azért, hogy rekedtes és mély hangot csikarjanak ki magukból. Nekem alapból olyan volt, nem okozott gondot. De nem emiatt nem tudtam aludni. Folyton Harry járt a fejemben és az apró csók, amit kaptam tőle Vasárnap. Elgyengültem a közelében újra és nem voltam képes ellent állni neki. Nem bántam meg utólag, hiszen Harry visszafogta magát. Tudta, hogy meddig mehet el, bár azon határok között is megölt engem. Olyan számomra, mint a drog. Tudom, közhelyesen hangzik, de egyszerűen a rabja vagyok, és nem tudok távol lenni tőle. Ahogy Ő sem tőlem. Megdörzsöltem a szememet és csak akkor tűnt fel, hogy a többiek eltűntek a szobából. Kíváncsian ültem fel és lenézve láttam, hogy valóban egyedül vagyok. Nem volt kedvem utánuk menni, megkeresni őket így az ölembe vettem a laptopomat és egy random twitcam jutott eszembe.

Felmentem twitter-re és kiírtam, hogy hamarosan twitcam-ot tartok, aki akar, csatlakozzon. Az első adás óta, rengeteg új követőm lett, rengetegen írtak és mindenki rettentő aranyos. Végigpörgetve a válaszolók között, megakadt a tekintetem, Louis, Andy, Liam és Harry válaszán. Mindegyik tömören azt írta, hogy nézni fognak. Louis hozzátette azt is, hogy Zayn meg Niall kiütötték magukat, így ők már alszanak, ahogy Danielle is, - ezt az információt Liam-től kaptam. Felpolcoltam magam mögött a párnát, hogy a falnak dőlhessek, majd bekapcsoltam a kamerát. Kezdeti bizonytalanság után, mikor nem tudtam, hogy látnak vagy sem, belejöttem a dolgokba. Mindenki látott és hallott…és ezer kérdésük volt. Nagyot nevettem, mikor láttam, hogy a 4 jómadár is ott kérdezget. Andy azt kérdezte, hogy milyen puha az ágy, Louis azt, hogy hol vannak a többiek, Liam azt, hogy hogyan érzem magam a házban. Harry pedig azt írta, hogy nagy valószínűséggel ugyanott alszom, ahol Ő is aludt, mikor bent voltak a házban. 

Már vagy 1 órája válaszolgattam, meg zenét hallgattam és bolondoztam, mikor megjöttek a többiek. Berontottak és mikor meglátták, hogy mit csinálok csatlakoztak hozzám. Azonban velük jöttek a Union J fiúk így követelni kezdték, hogy menjek le, mert így nem tudunk mindannyian benne lenni. Szegény nézők elképzelni se tudom mit láthattak, mikor JJ elvette tőlem a laptopomat. Letelepedtünk a földre, a gépet meg felraktuk az asztalra. Jaymi volt a legközelebb hozzá, így ő válogatott zenéket. Vic hatalmasat sikított, mikor meglátta, hogy Louis is fent van a chaten. Titkon láttam, hogy küld neki egy sms-t. Mondanom se kell, hogy a twitcam végül az őrültködés felé kanyarodott el. A fiúk egymást gyilkolták, hülyéskedtek, a lányok pedig szintén partnerek voltak ebben. Egy ízben, Jaymi, Josh, Vic és Lauren egy csoportos birkózást alakítottak ki, mi pedig a többiekkel nevetve fordítottuk arra a kamerát. Csikizték egymást, párnával püfölték egymást és közben hangosan nevettek. Amire persze felfigyeltek mások is, így kivágódott az ajtó és Jade valamint Perrie jött be, valamint Eric. Mindhárman nevetve vetették bele magukat a kis birkózásba és itt már mi nagyon nevettünk. Végül nagy nehezen szétszedtük őket, ami nem volt könnyű menet. Lihegve és kimelegedve elbúcsúztunk a nézőinktől, majd elmentünk aludni. 

A következő élő adás nagyon gyorsan eljött, talán túl gyorsan is. Eric egyáltalán nem izgult, persze hozzá kell tenni, hogy a múlthéten is remekül teljesített. Egyrészt imádtam és utáltam ezt az egészet. Imádtam, mert hihetetlenül jó érzés volt színpadon énekelni, utáltam, mert minden egyes hétvégén elveszítünk egy újabb barátot. Múlthét Sandra kiesését mindannyian megkönnyeztük. Azt el kell mondani, hogy akármennyire is élveztem, olyan idegennek éreztem magam ebben az új környezetben. Hiányzott már egy jó sétálás a szabad levegőn. Miután a második körben is túljutottunk, Kedd délután a próba után elhatároztam, hogy elmegyek sétálni. Nagy nehezen engedtek ki, de végül beleegyeztek. George velem tartott, ő vásárolni szeretett volna a szüleinek egy kis meglepetést. Jól elbeszélgettünk és nevetgéltünk, mikor beérve a CD boltba, ahol George akart vásárolni letámadtak minket a rajongók. Nem tudtam megszámolni, hogy mennyien voltak, de sokan. Hirtelen nem tudtuk, hogy mihez kezdjünk. Végül arra jutottunk, hogy kiosztunk mindenkinek autogramot, tart ameddig tart. Ahogy az várható volt, 2 órán keresztül nem fogytak el a rajongók. Volt, aki képet is csinált, amiben biztos voltam, hogy néhányon, szörnyen nézhettem ki. Utólag vagy sírni, vagy nevetni fogok magamon. Nagy nehezen elköszöntünk tőlük és visszaindultunk a házba.

Visszaérve egy ismerős autót pillantottam meg a házunk előtt és közeledve rögtön felismertem. 

-          Ez Harry kocsija! –néztem George-ra

-          Igen? –nézett rám

-          Biztos! Csak nem történt valami? –aggodalmaskodtam

-          Ne fesd az ördögöt a falra! Lehet, hogy csak téged akart meglátogatni –kacsintott rám 

Belépve a házba ledobtam a lépcső korlátjára a kabátomat, és George-al a nyomomban felrohantam az emeletre. Belépve a lányokkal közös szobánkba, ott találtam Harry-t, Louis-t és Niall-t. 

-          Történt…történt valami? –néztem végig rajtuk idegesen

-          Ezt inkább beszéljétek meg négyszemközt –álltak fel a többiek

-          Mi? Mit? –soroltam kétségbeesetten

-          Majd Harry elmondja –ölelt meg Louis

Már kezdtem tényleg kétségbeesni, hogy mi történhetett. Harry némán és nagyon komoran ült a fotelben. Nem nézett fel rám és tudtam, hogy valami komoly dologról van szó. Egyszerűen éreztem.

-          Harry? Mi történt? –ültem le mellé a mások fotelbe

-          Caroline –mondta tömören

-          Mit művelt? –kérdeztem

-     Felkeresett a stúdióban tegnap. Tömören a lényeg az, hogy megfenyegetett. Vagy visszamegyek hozzá, vagy tönkretesz téged –nézett fel rám

-        Hogy… mi? Megzsarolt téged? Hogy van ennek a nőnek ennyi bőr a képén? –pattantam fel idegesen

-      Nem tudom, mit tegyek. Meg akarlak védeni minden áron, de így….így áhh –mondta és az ujjaival erősen a hajába markolt

-          Hé csshh…- csitítottam

Leguggoltam elé és lágyan elhúztam a kezét. Felemeltem a fejét és láttam, hogy néhány kósza könnycsepp végiggurul az arcán. Letöröltem őket óvatosan és hirtelen érzéstől vezérelve, szorosan magamhoz öleltem Őt. Lecsúszott a székről, hogy egy szintben legyünk és ahogy csak tudott magához húzott. Éreztem, hogy belecsókol a nyakamba, amitől megremegtem. Kicsit eltoltam őt magamtól és láttam rajta, hogy mennyire fáradt és nyúzott az arca. 

-          Nem vagyok valami szép látvány, nem sokat aludtam az éjjel –túrt esetlenül a hajába

-          Mond csak, mégis mennyi volt az a nem sok? –simítottam ki göndör fürtjeit a homlokából

-          Nem tudom…talán 2-3 óra –motyogta

-          Emiatt a nő miatt nem éri meg kikészülnöd! –szörnyedtem el

-    Én csak miattad aggódtam, hogy minden reményem ezzel szertefoszlik –fogta két keze közé az arcomat 

Az ilyen pillanatokban az ember, hogyan tartsa meg a „haragszom rád” elhatározását? Nekem nem ment, egyszerűen megszakadt érte a szívem. Felálltam és húztam Őt is magammal. 

-       Gyere, keresünk neked valami alvó alkalmatosságot. Szerintem Eric tud kölcsönözni pár ruhadarabot –fordultam volna meg, de Harry visszahúzott

-          Nem szükséges, nem akarok zavarni meg aztán….-kezdte, de közbevágtam

-      Ne is ellenkezz! Ma este itt alszol….velem –motyogtam el a végét és gyorsan kisurrantam a szobából 

A szívem a torkomban dobogott, és hirtelen melegem lett. Szerencsére Eric diszkréten el tudta intézni, amit kértem és a lányok sem ellenkeztek. Ők is látták, hogy mi van Harry-vel és egyetértettek velem. Gyorsan lezuhanyoztam, hogy Harry is el tudjon menni, majd bementem a szobába. A többiek már az ágyukban feküdtek és valamiért mindegyik mosolygott mikor meglátott. 

-          Szerintetek biztos, hogy jól teszem, amit teszek? –kérdeztem

-          Igen. Harry-nek láthatóan most rád van szüksége. A te karjaidban tud csak nyugodtan aludni, veled érzi biztonságban magát –mondta Lauren

-          Tudom csak, olyan nehéz még mindig ugyanolyan hatással van rám –motyogtam Lauren ágyának a végében ülve

-          Tudjuk, de ez nem újdonság. –kacsintott Caroline

Nagyot sóhajtottam és felmásztam az ágyamba. Nem sokkal később megjött Harry is. Egy szál melegítőnadrág volt rajta, amit Eric kölcsönzött neki, félmeztelen felsőteste pedig vonzotta a tekintetemet. Gyorsan és könnyedén felmászott mellém, majd lecövekelt az ágy végében. 

-          Ne ülj ott olyan gyámoltalanul. Gyere, mássz mellém –húztam fel a takarót

Bólintott, majd felmászott mellém az ágyba és mindketten bebújtunk a takaró alá. Kicsit szűkös volt a hely így akaratlanul is összeért a combunk, a kezünk és a vállunk. Értettem, hogy Harry nem akar semmi olyat tenni, amivel bármit is elronthatna, de úgy feküdt mellettem, mint egy darab fa. Megfogtam a kezét, elhúztam mellőle majd hozzá bújtam. A mellkasára fektettem a fejemet és kezemet a mellkasán pihentettem. Éreztem, ahogy lassan ellazul, és karjával magához ölel. Felnéztem rá és láttam, hogy behunyt szemmel nagyokat sóhajt. Kicsit feljebb húzódtam és végigsimítottam az arcán. 

-          Aludj göndör hercegem, én majd vigyázok rád –suttogtam 

Harry a kezemhez dörgölődzött és belepuszilt a tenyerembe. Visszahúzott a mellkasára és a fejemre adott egy puszit.

-          Betti én…. –kezdte, de elhallgatattam

-          Reggel lesz időnk beszélgetni, most aludj. Fáradt vagy és kimerült. Itt leszek mikor felébredsz, aludj nyugodtan –adtam egy puszit angyali pofijára 

Ellenkezett pár percig az ellen, hogy lehunyja a szemét, de végül az álmosság legyőzte és egyenletes szuszogással mély álomba merült.