Moments - III. évad 18. rész

Sziasztok drágáim! Szeretném megköszönni újra, azt a támogatást amit Tőletek kapok, illetve a rengeteg napi látogatást, és a kommenteket, amelyeket a részekhez írtok! Nagyon jól esik látni a visszajelzéseket, hogy elnyeri a tetszéseteket az újabb és újabb részek! Köszönöm Nektek, hogy itt vagytok, fantasztikusak vagytok! <3 Jó olvasást! 
ui: ne aggódjatok, egy-két negatív kommentelő miatt, nem hagyom abba az írást, annál fontosabbak vagytok számomra, és öröm számomra, hogy Nektek írhatok :)

Szeretlek Titeket! :)
puszi 

Betti xx

A liftbe beszállva, azonnal Harry felé fordultam.

-         Ki volt ez a lány? –kérdeztem

-         Sophia –felelete a falnak dőlve

-         Sophia? –húztam fel a szemöldököm

-         Liam gyerekkor haverja –magyarázta

-         Nem épp haver típusnak tűnt –ráncoltam a szemöldököm

-         Mert nem is az akar lenni, ez csak egy jó duma a részéről –dörzsölte meg a szemét Harry

-         Miért? –kérdeztem némi csönd után

-         Mit miért? –emelte fel a fejét Harry

-         Miért akar most Liam közelébe kerülni? –fejtettem ki a kérdésemet bővebben

-         Nincs tipped? –túrt bele a hajába

-         Liam hírneve? –tippeltem

-      Talált, süllyedt. Nem ismerem nagyon, még a turné egyik angliai állomásán tűnt fel, de már akkor is rámenős volt Liam irányába –magyarázta

-         Aham –motyogtam

-         Aham? –nézett rám kérdőn Harry

-         Neked is vannak ilyen gyerekkori barátaid? –néztem azokba a ragyogó smaragdzöld szemeibe

-     Nem tudok róla. De ha fel is bukkanna ilyen, engem nem érdekelne. Csak te –mondta és ellökve magát a faltól megnyomta a stop gombot

Időm nem volt reagálni rá, máris a lift fala és Harry teste közé voltam szorítva. Nagyot nyeltem, ahogy kezeimet a mellkasára simítottam, és felnéztem a fölém magasodó szerelmemre. Harry tekintete átható volt, mint mindig és most is huncutul csillogtak. Elmosolyodtam, hiszen jól ismertem Harry játékos, perverz oldalát. 

-         Egy liftben vagyunk –döntöttem a falnak a fejemet

-         És? –kérdezte és lehelete a nyakamat csiklandozta

-         És? bárkinek feltűnhet, hogy megállt a lift –mondtam állva a tekintetét

-         Vagy nem. De pont ez ebben az izgalmas –kacsintott rám

-         Neked megártott a repülés –ráztam meg a fejemet nevetve

-        Ha meg is ártott valami, akkor az, az a pár nap volt, amit végre kettesben tölthettem veled –döntötte a homlokát az enyémnek

-     Legalább ha legközelebb is el akarunk bújni, tudjuk hova menjünk –túrtam bele azokba a puha göndör fürtjeibe

-       Vannak még jó helyek, ahova el lehet bújni. De mindenesetre kipipálom a listámon, hogy a gyerekkori szobádban már szeretkeztünk –kacsintott

-      Harry! –löktem meg a vállát és kibontakozva az öleléséből megnyomtam a gombot, a lift pedig tovább indult 

Harry nem szólt semmit ezután, csak hátulról hozzám simult, kezei a hasamon pihentek, fejét pedig a vállamon pihentette, beleszuszogva a fülembe. 

Kilépve a liftből, a folyosón teljes kihaltság fogadott minket, ami meglepő volt. A fiúk általában mindig a folyosókon randalíroztak a lányokkal egyetemben, most pedig minden csöndes volt. 

-         Szerinted kinyírták egymást? –nézett rám Harry

-         Az én haverjaim? –kérdeztem vissza

-         Nem, de a te barátnőid is itt vannak –vágott vissza

-         Jogos! –értettem egyet

-         Merre lehetnek? –nézelődött Harry

-         Szerintem pakoljunk le a szobánkban, aztán megkeressük őket –javasoltam

-         Igaz. Gyere, erre van a 120-as szoba azt hiszem –indult el Harry jobbra

-         Harry! –szóltam utána

-         Hm? –fordult meg

-     Kicsim, nem akarlak lelombozni, de csökkennek a szobaszámok, nem pedig nőnek –mutattam az ajtókra

-         Öhm, akkor…izé arra kell menni –jött zavarba legnagyobb meglepetésemre és elviharzott előttem

Magamban elmosolyodtam, és követtem a zavarban lévő páromat a szobánk felé. Szerencsére az ajtóval most nem volt gondunk, és jó érzés volt végre lerakni a táskáinkat. A szobánk óriási volt, tágas szobákkal és gyönyörű kilátással. Közelebb léptem az ablakhoz, és kinéztem az előttünk elterülő napsütésben úszó New York városra. Harry miután körbeszimatolt a lakosztályban, ledobta a napszemüvegét az ágyra, és mögém lépett. 

-     Azért ezért a látványért, megérte az a kis szenvedés a repülőn nem? –húzott magához szorosan, és hátam a mellkasához simult

-         Megérte. Gyönyörű ilyenkor a város, egyszerűen lélegzetelállító –mondtam fejemet a vállára hajtva

Jólesően hümmögtem, és automatikusan lecsukódtak a szemeim, ahogy Harry elhúzódva tőlem kicsit, lágyan masszírozni kezdte a vállamat. 

-         Nem is tudtam, hogy ehhez is értesz –motyogtam

-         Nem tudok, csak megpróbálom kényeztetni a szerelmemet –csókolta meg a vállamat

-         Amit nagyon jól csinálsz –motyogtam még mindig lehunyt szemmel

-         Reméltem, hogy ezt talán nem tudom elszúrni –mormogta mély rekedt hangon

-         Te el tudsz bármit is szúrni? –kérdeztem

-         El, és elég gyakran –mondta

-      Mielőtt belekezdenél, gyere inkább keressük meg a többieket –mondtam és elkezdtem magam mögött húzni ki a szobából

Harry egy könnyed mozdulattal változtatott az erőviszonyokon, és visszahúzott magához. Ahogy a mellkasához csapódtam, kezeimet a vállán tartottam, ő pedig a derekamra csúsztatta a kezeit. 

-         Mondtam már, hogy nem tudom, mihez kezdenék nélküled? –simította össze az orrunkat

-         Azt hiszem igen –néztem a szemébe

-         Soha ne hagyd, hogy meghülyüljek –mondta halkan

-         Nem fogom, soha –pusziltam meg a szája sarkát

Harry még egyszer a nyakamhoz bújt, majd kimentünk megkeresni a többieket.

Mivel nem tudtuk, hogy ki melyik szobában van, így nemes egyszerűséggel a legegyszerűbb megoldást választottuk. Végigkopogtattunk az összes ajtón, az emeleten. Elsőnek sikerült Lou, Tom és Lux lakosztályába bekopogni, akik mikor megláttak minket rögtön a nyakunkba ugrottak. Lux vad rugdalózásba kezdett, és Harry azon nyomban kivette őt Tom kezéből. Mi hárman csak mosolyogva néztük, ahogy Harry a magasba emeli Lux-ot, és a pocakját kezdi el puszilgatni, míg Lux hangosan kacagott és Harry hajába fúrta apró kezeit. 

-         Mi lesz velünk, ha Lux megnő –rázta meg a fejét Lou

-         Lesz egy nagy testvére, aki árgus szemekkel fogja figyelni minden lépését? –néztem rá

-         Valami olyasmi. –nevettek

Miután még további 10 perc elteltével sem volt hajlandó Harry visszaadni Lux-ot, így vele kibővülve mentünk tovább. A következő lakosztályokban megtaláltuk a biztonságiakat, köztük mindkét Pault is, akik meglepődtek először mikor megláttak, majd rögtön kifejtették, hogy itt felejtsük el azt, hogy egyedül sétálgatunk a városban, úgy, mint Budapesten. Persze mi nem kezdtünk lázadásba, hiszen tudtuk, hogy a két város között van némi különbség. Kezdtem azt hinni, hogy a többiek teleportálták magukat a Holdra, ugyanis a következő szobákban, a 1D Band tagjait találtuk meg, akik hatalmas örömujjongás közepette fogadtak minket. Most azonban valami az eszembe jutott mielőtt kimentünk Josh szobájából. 

-         Esetleg nem tudod, hogy merre vannak a többiek? –kérdeztem

-         Dehogynem, a 122, 123, 124, és 125-ös szobákban vannak –mondta Josh 

Egy pillanatig egymásra meredtünk Harry-vel, majd belőlem kitört a nevetés. Szegény Josh nem értette, hogy mitől nevetek úgy, hogy már a könnyeim is kicsordultak.

-         Elmondanád, min nevetsz? Hagy nevessek én is –mondta

-         Csak…csak azon nevetek, hogy…Harry mond el –mondtam röhögés közepette

-     Ha a sejtésem nem csal, azon nevet épp, hogy eljöttünk a te szobádig, ami a 108-as, miközben a miénk a 120-as, és mellettünk voltak közvetlenül a többiek –mondta Harry én pedig vadul bólogattam

-         Nem azért, de ez is rátok vall. Komolyan hiányzott a bénázásotok –nevetett Josh is

-         Örülök, hogy csak ez hiányzott –lökte meg Harry Josh-t

-         Ugyan, tudod, hogy szeretlek, de most a barátnőd előtt valljam be? –nézett rá komoly arccal Josh

-         Megcsalod Niall-t? –kérdezte ugyanolyan komoly arccal Harry

-         Niall folyton megcsal valami finom kajával, ha ő megteheti, akkor én is –mondta Josh

-         Jézusom, ti nem vagytok normálisak –nevettem még jobban, mire Lux is kacagni kezdett

-         A pillanat, mikor Lux azon nevet, ahogy Betti nevet. Na, ez tényleg hiányzott –nevette el magát ismét Josh

-      Gyere Lux, hagyjuk itt őket, hagy nevessenek kedvükre –mondta Harry és Lux-al a karján az ajtó felé indult

-         Ha itt hagyod Bettit, akkor nem engedem ki innen –mondta Josh egy kacsintás keretében

Harry-nek több se kellett, azonnal visszafordult, és kezét a derekamra csúsztatva terelt az ajtó felé.

Visszaérve a 120-as kezdetű ajtókhoz, bekopogtunk az elsőn, de semmi válasz.

-         Úgy röhögnék, ha nem lennének fent, hanem valamerre elmentek volna –mondta Harry

-         Amilyen a mi formánk, simán el tudom képzelni –mondtam

-         Na, talán itt –mondta és bekopogott az utolsó ajtón

Pár perces várakozás után lábdobogást hallottunk, majd kinyílt az ajtó és Louis állt velünk szemben. 

-         Mi a….-kezdte, de ahogy meglátott minket elakadt a szava

-         Szia, Louis! –intettem Harry háta mögül

-         Hát ti meg? –kérdezte és felkapva megpörgetett

-         Erről igazán leszokhatnának az emberek –motyogtam, de azért nevetettem én is

-         Ki az Louis? –bukkant fel az ajtóban Liam is

-         Csak két váratlan és elveszett barát –mondta Harry

-         Harry! Betti! –kiáltott fel Liam és Lux-ra vigyázva összeölelkeztek Harry-vel

-         Gyertek beljebb, ne álljatok idekint –húztak befele minket

-         Nézzétek, kik vannak itt! –kiáltották a fiúk 

Szinte azonnal mindenki összecsődült a lakosztályból, és ahogy megláttak minket, azonnal csoportos ölelkezés alakult ki. A lányok leteremtettek először, hogy miért nem szóltam az érkezésünkről, majd mikor túltették magukat rajta, a nyakamba ugorva szorongattak meg. Mikor az utolsó ember is elengedett és végre levegőhöz jutottam, megfogtam Harry felém nyújtott kezét és leültünk a kanapéra. Pontosabban én Harry ölében ültem, ugyanis Louis időközben lenyúlta Lux-ot. 

-         Meséljetek, mi a helyzet most veletek? –kérdezte Zayn

-         Azt hiszem, most már tényleg rendben vagyunk –fonta szorosabban körém a karját Harry

-     Igen, most már minden rendben. És…ne haragudjatok, amiért olyan hülyén viselkedtem –néztem a lányokra

-         Dehogy haragszunk! A lényeg, hogy már jobban vagy és végre tudod, mit akarsz. Mert tudod, ugye? –kérdezte Lauren

-    Persze, és most már teljes bizonyossággal állíthatom, hogy nem akarok ebből az őrült kalandból kimaradni. –mondtam mosolyogva

-         Végre újra együtt a banda! –kiáltotta el magát Caroline

-         És ti is rendben vagytok? –kérdezte Niall ránk nézve

-         Igen, rendben vagyunk –karoltam át Harry nyakát

-    Úgy tűnik akkor jót tett nektek, ez a pár nap távol és kettesben–mondta Lauren megszorítva a kezemet 

Lepillantottam a kezére, ahogy megfogtam a kezét és valami hideget éreztem a bőrömhöz érni. A szemeim elkerekedtek, ahogy egy arany gyűrűt pillantottam meg a gyűrűs ujján. Elkaptam a kezét és közelebb húztam magamhoz. 

-         Lauren…ez csak nem az, amire gondolok? –kérdeztem

-         Hát…szóval ez, igen –motyogta

-         Mi? –döbbentünk le egyszerre Harry-vel

-         Megkértem a kezét, és ő igent mondott –karolta át Zayn boldog mosollyal az arcán

-         De hát, mikor, hogyan? –hebegtem

-         Nem az a lényeg, inkább az, hogy ez hogy jött? –kérdezte Harry

-        Már azóta fontolgatom, hogy megkérem, amióta a kórházban magához tért a kómából –mondta Zayn

-         Olyan régóta? –kérdeztem

-        Igen. Mikor élet halál között voltatok a kórházban, arra gondoltam, hogy nem veszíthetem el őt. Ő az életem értelme, az a nő, akivel örökké együtt akarok lenni. Csak az járt a fejemben, hogy látni akarom újra a mosolyát, a szemét, ahogy boldogságtól csillog, érezni, ahogy hozzám bújik, és azt mondja, szeretlek. Akkor döbbentem rá arra, hogy ezt nem csak ideig-óráig akarom, hanem örökké. Bár bevallom, mikor megvettem a gyűrűt, nem így terveztem el a megkérését. Valamivel romantikusabban és megtervezettebben. De, ahogy a folyosón ott volt a karjaimban, gondolkodás nélkül csúszott ki a számon a kérdés, amit már régóta fel akartam neki tenni –mondta és lehajtotta a fejét

-         Te a folyosón kérted meg? –kérdezte Harry

-         Ott, és ő pedig igent mondott –csókolta meg a szégyenlősen mosolygó Lauren-t

-         Ez fantasztikus srácok! Gratulálok! –álltam fel és öleltem meg mind a kettőt

-      Gratulálok haver! Ez nagy lépés, és remélem, mindig ilyen boldogok lesztek –ölelte meg Harry Zayn-t, majd Lauren-t is

Ezután lelkes élménybeszámolóba kezdtünk Harry-vel, mivel a többiek mindenről tudni akartak. Lou és Tom is csatlakozott hozzánk később, és nagyon családias hangulat alakult ki. Rápillantottam Lauren és Zayn párosra, majd elmosolyodtam, ahogy láttam Zayn többször is végigfuttatja ujját Lauren gyűrűjén. Talán kicsit elkapkodottnak tűnt, de ha ők szerették egymást és úgy gondolták, hogy a kapcsolatuk elég erős, akkor én támogatni fogom őket. Ahogy e gondolkodtam, éreztem, ahogy Harry ujjai végigfutnak a karomon, le a csuklómon és apró köröket rajzolt a tenyerembe. Elmosolyodtam érintése nyomán, majd megdermedtem, ahogy ujjaival a tőle kapott gyűrűt kezdte mozgatni az ujjamon. Rápillantottam, de a tekintetéből és az arcáról nem tudtam semmit leolvasni. Zöld szemei átható tekintettel meredtek rám, majd kezemet a kezébe véve, emelte a szájához, és egy puszit adott a gyűrűre. Nem ez volt az első, hogy ilyet tett, én, pedig mint mindig most is lefagytam. Vajon én kész leszek valamikor is tényleg, igent mondani neki? És ha igent is mondanék, helyesen cselekednénk?