Moments - III. évad 12. rész

Sziasztok drágáim! Azt se tudom hol kezdjem, nem győzöm meghálálni Nektek azt a sok támogatást amit kapok! Elképesztő mennyien látogatjátok és olvassátok a blogot, részről részre. Hálásan köszönöm az előző részhez érkezett rengeteg kommentet! Köszönöm! El se hiszitek mennyire szívmelengető érzés látni, hogy leírjátok a véleményeteket, hogy azt írjátok tetszett Nektek. Ezért már megéri írni azon felül, hogy imádom is csinálni. Tényleg köszönöm, hogy itt vagytok! :) xx
puszi 
Bettina

Másnap arra keltem, hogy most kivételesen nem Louis vagy Niall figyel közelről, hanem Gemma és Tom. Már annyira megszoktam ezt a fiúk mellett, hogy meg se ijedtem, csak a fejemre húztam a takarót egy nyűgös nyöszörgés közepette.

-         Ne csináld! Menjünk el valamerre! Nem akarhatsz itthon lenni egész nap! –bökdösött Gemma

-         Pedig jól hangzik –motyogtam

-         Na, már! Még Harry is felkelt már! –noszogatott tovább, majd nemes egyszerűséggel rám ült

-        Hálát adok az égnek, hogy minden Styles vasággyal együtt se nyom sokat, különben már bajok lettek volna –mondtam és kínomban már nevettem

-         Sértegetsz? –húzta fel az orrát Gemma

-         Épp azt fejtettem ki, hogy vékony vagy. Ennek más lány örülne –húztam le a takarót

-         Nem vagyok más lány. Na, gyere –mondta és leugorva rólam felrángatott ülő helyzetbe

-         Jól van, ha Harry-t sikerült felkelteni, akkor adjatok, 10 percet összekapom magam –mentem a fürdőbe

-         Végre! –mondták egyszerre

Megráztam mosolyogva a fejemet és a tükörbe nézve, egy őrülten borzas és kicsit kómás fej nézett rám vissza. Gyorsan elkészültem, és mentem vissza a szobába felöltözni. A konyhában ott találtam mindenkit, Tom épp a teát csinálta, Harry meg Gemma pedig a reggelin ügyködött. 

-         Vendégek vagytok itt, nem nektek kéne reggelit készítenetek –dőltem neki a hűtőnek

-         Amíg nálunk voltál te is főztél, szóval csönd –nézett rám Gemma

-         Ma nagyon szigorú hangulatodban vagy –néztem rá

-         Csak kicsit felrázlak –ölelt meg majd visszament a tűzhelyhez

-         Miben segíthetek? –kérdeztem

-    Semmiben. Csak vegyél elő bögréket –jött oda Harry és egy rövid reggeli csók után visszament Gemma mellé

-         Rendben –mondtam 

Elővettem a bögréket, a tányérokat és az evőeszközöket, majd szépen megterítettem az asztalt. Mint megtudtam Anyuék korán elmentek, és azt mondták, hogy csak késő este jönnek, mert meglátogatják a nagynénémet. Így hát egész napra magunkra maradtunk. Reggeli után pedig elindultunk felfedezni a várost. Harry volt az, aki még nem látta, mégis Gemma sokkal izgatottabb volt. Az egyetlen, ami engem nyugtalanított az, az volt, hogy nehogy felismerjenek minket. Nagyon kellemes idő volt, így nem szálltunk tömegközlekedési eszközre, helyette sétáltunk. Lementünk a rakpartra, ahol gyönyörű látvány tárult elénk, majd megmutattuk a nevesebb hidakat nekik. Harry volt olyan őrült, hogy megpróbált felmászni a Lánc-hídon lévő oroszlánokra, és legnagyobb bánatomra, Gemma persze partnere volt ebben. 

-         Gyertek le, még leestek! –mondtam nekik

-     Dehogy esünk! Ez olyan, mint a Trafalgar téren lévő oroszlánok! –mondta Harry miközben felfele küzdötte magát

-     Igen, csak azok nem egy hídon vannak, és ha onnan leesel, legfeljebb a talajnak adsz egy ingyen ölelést! Ha itt leesel kicsit nagyobb károd lesz! –mondtam

-         Nem fog leesni, ne aggódj –mondta Tom és ő is felmászott rá

-         Esküszöm, mint a gyerekek –nevettem el magam

-         Látod? Semmi baj! –mondta Harry nagy büszkén

-         Szerencsétek. De most gyertek, lefele mielőtt megbüntetnek minket! –mondtam

Miután lejöttek nevetve, futva indultunk tovább. Azon csodálkoztam, hogy még senki nem kiáltotta el magát, hogy „Úristen ott van Harry Styles!”. Töprengésemből Gemma hangja zökkentett ki, és feltűnt, hogy a Budai Vár aljában vagyunk. 

-         Felmegyünk? Ugye fel lehet oda menni? –fordult felénk

-         Igen, fel lehet –mondtam

-         Menjünk a siklóval! –vetette fel Tom

-         Mi? Nem! Kizárt! –ráztam a fejemet

-         Mi a baj? –kérdezte Harry

-         Nem mondtam volna még? Tériszonyos vagyok! –mondtam

-         De hát…már ültél repülőn! Az hogy lehet? –értetlenkedett Gemma

-        Soha nem mondtam, hogy nem félek a repüléstől. Egyébként is az más. Nagy, stabil nem úgy, mint ez. Ültem már rajta és szörnyű! –toporogtam

-         Gyere te is, vigyázok rád szerelmem –ölelt magához Harry

-         Istenem, szörnyűek vagytok! –adtam be a derekam

-         Akkor nyomás! –lelkesedtek fel 

Mondanom se kell, hogy a gyomrom apróra zsugorodott össze, és görcsösen szorongattam Harry kezét. Utoljára még gyerekként ültem ezen, akkor anyu kezét szorongattam, aki jót mosolygott a félelmemen. A hátamat simogatta és nyugtatott, hogy minden rendben. Ismerős érzés fogott el, mikor Harry tette ugyanezt. Fél szemmel hátrafordultam, és mikor megláttam a mögöttünk lévő mélységet, inkább ismét Harry mellkasának döntöttem a fejemet. 

-         A London Eye-ra felmertél ülni, de ezen félsz –mondta és szorosabban ölelt

-         Az más, nagyobb, stabilabb és nem inog, mint ez –babráltam az inge gombjával

-         Mindjárt fent vagyunk, kitartás –mondta

-         Igyekszem –motyogtam 

Pár perc múlva valóban felértünk és én végre megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt.

-         Lefele gyalogolunk! –mondtam

-         Rendben –egyeztek bele

-         Na és merre menjünk? –kérdezte Tom

-         Nem tudom, mutassatok meg mindent! –mondta Harry

-         Akkor először irány a labirintus! –kiáltott fel a tesóm én pedig meg tudtam volna ölni

-         Mindenáron azt akarod, hogy Gemma frászt kapjon? –kérdeztem

-         Szerintem te előbb fogsz –nevetett

-         Elmondanátok mi ez a labirintus? –kérdezte Gemma

-         A vár alatt húzódik egy labirintus, amely elég hosszú és el lehet benne tévedni –magyaráztam

-         Jól hangzik! –lelkesedett a két Styles

-         Majd akkor is mondjátok ezt, mikor a vak sötétben ijesztgetnek titekt –mondtam

-         Ha jobban belegondolok, már nem is hangzik olyan jól –bizonytalanodott el Gemma

-         Már késő –mondta Tom

-         Jaj –nyögött fel Gemma 

A labirintusban a fiúk persze, hogy az olajlámpás verziót választották, ami annyiból állt, hogy lekapcsoltak minden világítást, minden csoport kapott egy olajlámpát, és lehetett menni a labirintusba. Ahogy az előre megjósolható volt, a harmadik kanyar után eltévedtünk. 

-         Merre kell menni? –kérdezte Gemma

-         Nem tudom, pedig jó párszor voltam már itt –nézett körbe Tom

-         Ott van egy térkép, nézzük meg! –mondta Harry

Persze a térképből se lettünk okosabbak, csak annyit tudtunk meg, hogy hol vagyunk. Valahol nagyon mélyen bent a labirintus belsejében

.

-         Ezt meg hogy csináltuk? Csak háromszor kanyarodhattunk el! –mondta a bátyám

-      Mindig remek érzéked volt ahhoz, hogyan kell eltévedni –nevettem majd azonnal abba is hagytam, ahogy valaki végigsimított a hátamon

-         Mi az? –nézett rám Harry

-         Valaki hozzám ért. Ez rohadtul nem vicces! –fakadtam ki

-         Gyere ide –húzott magához szorosan

-         Menjünk már ki innen –motyogtam

-         Talán menjünk arra, amerről a tömeg jön. Csak arra lehet a kijárat –mondta Gemma

-         Jó ötlet! –mondtuk 

A terv sikeresen bejött és fél óra múlva már ismét a felszínen voltunk. Gemma és én egyszerre dőltünk neki a falnak és hebegtünk hálaimát, amiért kiértünk. 

-         Ez is felkerül, a soha többet listámra! –mondtam

-         Az enyémre is! –mondta Gemma

-         Gyertek lányok, együnk valamit –húzott fel Harry

-         Van a közelben egy jó kis étterem, oda beülhetünk –javasolta Tom

Mivel jó idő volt, a terasz részen ültünk le, és leadtuk a rendeléseinket. Mivel Harry-ék még soha nem ettek magyar ételt, így eldöntötték, hogy végig kóstolják őket. Szóval a gulyás, és a pörkölt egyértelműen szerepelt a rendelési listán. Öröm volt nézni, ahogy jólesően nyammognak, és hümmögnek. Nagyon ízlett nekik és bár az erős fűszerezéshez nincsenek hozzászokva, mégis odáig voltak érte. Épp a salátámat hozták ki, mikor feltűnt, hogy pár lány a túloldalt összesúg, és sűrűn felénk nézeget. Nagyot sóhajtottam, valószínűleg kiszúrták Harry-t, és oda fognak jönni. Nem is tévedtem akkorát, csak abban nem volt igazam, hogy kit szúrtak ki. Ugyanis nem Harry-t.

-         Betti? Az a Bettina? A Ladies Switch tagja? –kérdezte az egyik

-         Öhm…igen –válaszoltam

-         Úristen, el se hisszük, hogy itt vagy! –kiáltott fel az egyik

-         Ha nem nagy gond, akkor izé…kaphatnánk egy aláírást? –kérdezte egy másik

-         Persze –bólintottam és felállva odamentem velük a többi lányhoz

Természetesen fotókat is kértek, én pedig igyekeztem mindegyiken mosolyogni. Annak ellenére, hogy én magyar vagyok, még soha nem jöttünk el oda, így gondoltam kárpótolom őket érte. Voltak vagy negyvenen, de én kitartóan mosolyogtam és válaszoltam a kérdéseikre.

-         Ugye jöttök majd ide is koncertezni? –kérdezte egy szőke hajú lány

-      Mindenképp megpróbáljuk elintézni. Szeretnénk, ha minden rajongónk látna minket. Magyarország pedig nekem különleges hely –bólintottam

-         Ez fantasztikus! Már nagyon várjuk! El se hiszed, milyen sokan szeretnek titeket itt is! –mondták

-        Ti pedig el se hiszitek milyen hálás vagyok ezért nektek. Nélkületek sehol nem lennénk –néztem rájuk

Erre mindegyik mosolygott és ahányan voltak megöleltek. Kezdtem azt hinni, hogy én vonzom a csoportos ölelést, amibe mindig keveredek. A beszélgetés elhúzódott vagy egy órásra, és mire visszamentem a többiekhez, ők már régen végeztek az evéssel. 

-         Ne haragudjatok –mondtam leülve

-         Ugyan már! Nincs miért bocsánatot kérned. –puszilt meg Harry

-       Fura, hogy így rajonganak a húgomért. Én még emlékszem arra, hogy párnával püföltük egymást, te pedig olyan hangosan visítottál, hogy átjött a szomszéd –nevetett Tom

-         A régi szép idők, mikor még azt hitted, hogy le tudsz győzni –néztem rá

-         Akkoriban le is tudtalak –húzta ki magát

-         Persze, csalással –vágtam rá

-         Látom ti is szeretitek egymást –vágott közbe Gemma

-         Hát hogyne. Imádjuk egymást, csak néha kell egy kis bunyó is –sandított rám a tesóm

-         Ez a te sajátos nézeted, csak hogy tisztázzuk –szegeztem rá a villámat

-         A tiéd pedig az, hogy a másik harapdálása önvédelmi célzattal, nem testi bántalmazás –dőlt hátra

-         Nem is az. Főleg, ha halálos csikízés az, ami elől megment –döntöttem oldalra a fejemet

-         Nem volt az halálos. Anyu mindig közbeavatkozott. Soha nem jutottunk el odáig –mosolyodott el

-   Igazán kellemes hallgatni ezt az eszmecserét, de induljunk inkább vissza. Elég csúnya felhők gyülekeznek az égen, és nem szeretnék elázni –szólt közbe Harry

-         Menjünk akkor –mondtuk 

Hazafele egész nyugodt utunk volt, kivéve a vége felé, mikor a fiúk a hátukra kaptak, és úgy rohantak hazáig. Olyan hangosan nevettünk Gemma-val, hogy azon csodálkoztam, hogy senki nem ismert fel minket. Tetszett nagyon, hogy itt nem kell bujkálnunk. Hazaérve mindenki elvonult lepihenni, ugyanis teljesen kimerültünk az egész napos kis kirándulásban. Harry-vel bementünk a szobámba, és amíg ő elnyújtózva aludt mellettem, én bekucorodtam az ágy belső felére a laptopommal az ölemben. Megnéztem az e-mailjeimet, majd felnéztem twitterre. Ahogy az sejthető volt, futótűzként terjedt el, hogy Gemma, Harry és én Magyarországon vagyunk. Mindenki erről írt, és a magyar rajongók teljesen bezsongtak, hiszen a 1D még soha nem járt ott, és hát mi se még ugye. Miután válaszoltam pár kérdésre – ami csak 2 óráig tartott – leraktam a laptopomat és lefeküdtem Harry mellé. Azt hittem alszik, de mikor a mellkasára húzott rájöttem, hogy nagyon is ébren van. 

-         Tudod min gondolkodtam? –kérdezte

-         Mindjárt megtudom –emeltem fel a fejemet

-        Azon, hogy csinálni kéne egy twitcamot. Ezer éve nem csináltam, mindig csak Liam meg Niall csinál. Egy időben az utálkozók miatt kerültem minden ilyet, de…most hogy te itt vagy velem, azt hiszem menni fog –simogatta a hátamat

-         Ahogy érzed kicsim. –simogattam meg az arcát

-       Örülök, hogy megismerhetem azt a helyet, ahol felnőttél. Úgy érzem, hogy ezzel is egyre több mindent tudhatok meg rólad. Szeretném, ha mindent tudnál rólam, hogy mindenhol járj, ami fontos nekem, és mindenkit megismerj, aki fontos nekem. És én is szeretnék minden ilyet átélni veled kapcsolatosan. –fűzte össze az ujjainkat

-         Azt hiszem az a gyűrű hamarabb fog máshova kerülni –néztem a szemébe

-         Hogyan? –döbbent le

-         Semmi, hozom a laptopot –csókoltam meg, majd nyúltam a laptopért

Felültünk az ágyon, és miután Harry kiírta, hogy 10 perc múlva twitcam, elhelyezkedtünk az ágyon. Pontosabban én úgy, hogy ne lássanak egyelőre, szóval az ágy másik felébe ültem a saját gépemmel. Harry azonban mielőtt bekapcsolta volna, lerakta az ágyra a laptopot és fölém hajolt. 

-     Talán tényleg hamarabb fog máshova kerülni –kacsintott majd mielőtt bármit is mondhattam volna, megcsókolt és bekapcsolta a twitcamot

Ledöbbenve ültem ott, majd mosolyogva megráztam a fejemet. A falnak dőlve néztem, ahogy édesen hadonászik, és magyaráz a rajongóknak, illetve válaszol a rajongók kérdéseire. Néha el kellett fojtanom egy-egy hangos nevetést, mikor sikeresen zavarba hozták, és mikor a felénél megjelent Gemma. Utána mind a ketten csatlakoztunk Harry-hez, és nagy örömömre nem kezdett senki csoportos utálkozásba. Viszont egy alkalommal megszólalt Harry telefonja, és mint kiderült Niall hívta fel őt egy ismeretlen számról, rajongónak kiadva magát. Körülbelül 1 percen belül lebukott, hogy ő az, mire mi Gemma-val hangosan röhögve dőltünk el az ágyon. Ugyanis Niall úgy indított, hogy „Harry szerelmem”. Harry visszavágott azzal, hogy vigyázzon, erről a titkos érzéséről nehogy tudomást szerezzen Caroline. Pechére ő is nézte a twitcamot és Twitteren írt neki egy vicces szöveget. Utána vagy 10 percig néztük a vicces eszmecseréjüket Twitteren, majd mikor Harry közbeírta, hogy menjenek szobára eltűntek. Gemma valószínűnek tartotta, hogy megfogadták azért tűntek el. 

A twitcam végül majdnem 2 órásra sikeredett, de 11 órakor már úgy döntöttünk, hogy ideje aludni, menni. Épp befejeztük, mikor megcsörrent a telefonom, és láttam, hogy Simon az. 

-         Simon, szia! –vettem fel

-         Szia, Betti! Csak azért hívlak, hogy megtudjam milyen döntésre jutottál –mondta

Felálltam az ágyról, és az ablakhoz sétáltam. Beletúrtam a hajamba, pontosan tudtam, hogy miről beszél. Arról a döntésemről, hogy folytatom a lányokkal a turnét, vagy kiszállok. Mert jól sejtette Gemma, tényleg ezért kértem időt. Azonban már tudtam, hogy mit akarok.

-         Simon én….-kezdtem