Moments - III. évad 14. rész

* Vis szemszöge *

A szívem még soha nem dobogott ilyen hevesen a torkomban, mint mikor Louis felé sétált keresztül a báron. Nem tudtam, hogy mit fog mondani. Vajon letol? Vagy kifejti, hogy mekkorát csalódott bennem? Töprengésemből kizökkentett, hogy leült velem szembe. Igen, velem szembe. Tehát mérges.

-         Ilyet többet ne csinálj –mondta

Nagyot nyeltem, és a szememet csípni kezdte az elfojtott sírás. 

-         Én nem akartam leönteni őt…én csak…én nem tudom mi ütött belém –dadogtam össze vissza

-         Kicsim –mondta lágyan

-         Ne haragudj én – kezdtem hüppögni – én nem tudom mi ütött belém. Cs-csak…-hebegtem tovább

-         Vic! –szólt rám erélyesebben, de oda se figyeltem

-         Csak ne utálj meg –nyögtem ki

-         Victoria! –emelte fel a hangját

Megszeppenve húztam össze magamat, és igyekeztem kerülni a tekintetét. Nem gondoltam, hogy Jade ennyire fontos neki, hogy így bedühödik, amiért képen öntöttem. 

-         Nézz rám kicsim –kérte

Némán megráztam a fejemet. Nem akartam látni a tekintetében, hogy valójában mit érez. 

-         Nézz rám, kérlek! –emelte fel lágyan a fejemet

-         Louis –motyogtam elhaló hangon

-     Soha nem hagyod, hogy elmondjam, amit akarok –simogatta meg lágyan az arcomat – nem azért haragszom rád, amiért te gondolod.

-         N-nem azért, m-mert leöntöttem Jade-t? –kerekedtek el a szemeim

-         Nem. Azért mert elrohantál –ült közelebb

-         Oh –csúszott ki meglepetten a számon

Louis szorosan mellém ült és egy mozdulattal az ölébe húzott. 

-     Soha többet ne rohanj el így. Életemben nem ijedtem még meg ennyire, mint mikor nem találtalak sehol. Teljesen bepánikoltam és csak rohantam, mint egy őrült –mondta

-         Ne haragudj kicsim, nem akartam ezt –hajtottam le a fejemet

-         Nem haragszok, hogy haragudnék? –húzott magához 

Lágyan simogatta a hátamat, miközben én a vállára dőlve sírtam ki magamat. Hogy lehettem ilyen hülye, nem azért haragszik, mert leöntöttem, hanem mert elrohantam. Tehát szeret….engem szeret. Fél óráig ülhettünk így, majd óvatosan kiemelt az öléből és elindultunk a szobánk felé. 

-         Egyébként Jade hogy van? –sandítottam rá a lift falának dőlve

-      Szerintem semmit nem fogott fel belőle. Csak nevetett, majd Jesy társaságában belevetette magát a bulizók tömegébe –mondta

-         Értem. Majd ha kijózanodik, azt hiszem, tartozom neki egy bocsánatkéréssel –motyogtam

-         Nem feltétlenül. –mondta Louis

-         De igen. Leöntöttem itallal, mert féltékeny lettem –piszkáltam a karkötőmet

-    Ez igaz, de ő sem egy ártatlan bárányka. Hidd el, reggel bánni fogja, amit csinált –magyarázta és közben magához húzott

-         Mondtam már, hogy imádok a karjaid között lenni? –éreztem fel rá a mellkasához bújva

-      Hm, azt hiszem még nem. De elárulom, hogy én pedig imádlak a karjaimban tartani téged –puszilta meg a fejemet

Nem szóltam semmit, csak jólesően hümmögtem a mellkasába. Szerencsére hajnalban üres volt a folyosó, így senki nem nézett ránk csúnyán, hogy csókolózva estünk ki a lift ajtaján. Kisebb ügyetlenkedés után beestünk a lakosztályunkba, amit csak a holdfény világított meg a hatalmas üvegfalaknak köszönhetően. Miután nem találtuk meg a kapcsolót, így nevetve jutottunk el valahogy a nappaliig, ahol átestünk az egyik puffon. 

-         Ha valaki ezt a bénázást látta volna, már fetrengene a röhögéstől –mondtam

-         Szerencse, hogy nem látták akkor –motyogta Louis valahonnan mellőlem

Miután kellően kiröhögtük magunkat a saját bénaságunkon összebújtunk a földön fekve. Nagy nehezen kitapogattuk az elektromos kandalló távirányítóját, és ahogy bekapcsoltuk egyből több fény világította meg a szobát. Igaz ez fele annyira volt jó, mint egy igazi, de megtette azért. A fejem Louis mellkasán pihent, és szüntelenül őt néztem, ahogy lehunyt szemmel fekszik mellettem. Egyszerűen tökéletes volt számomra. A kicsit borzos haja, az arcán lévő enyhe borosta, és azok a gyönyörű szemei. Elbűvölt anélkül, hogy bármit is tenne konkrétabban. Elég, ha rám mosolyog, vagy végigsimít a derekamon. 

Vajon Bettiéknek hogy ment a szakítás utáni kibékülés? Amíg Louis-al átmenetileg külön voltunk figyeltem őket lopva. Nem tudom, hogy mit akartam meglátni rajtuk, de szerelmen kívül mást nem láttam. Ezt láttam minden mozdulatukban, ahogy egymásra néztek, ahogy Harry szeme csillogott, mikor Betti a karjában volt, és ahogy Betti nézett Harry-re. Azt hiszem ők a remek példa arra, hogy minden helyrehozható még akkor is, ha egy párkapcsolat megjárta a poklot. Mert ők szó szerint megjárták, annyi minden történt. Caroline, majd Taylor. Teljesen meg tudom most már érteni Betti érzéseit és ezek már nem csak üres szavak már. 

-         Min gondolkodsz? –simított végig a hajamon

-         Csak úgy mindenen –mondtam

-         Ugye semmi butaságon? –ráncolta a homlokát

-         Dehogy, ne aggódj –adtam egy puszit a szája sarkára

-         Remélem is, vagy megharaplak –nézett rá játszott komorsággal

-         Összekeversz a reggeli szendvicseddel –sandítottam fel rá

-         Nem hiszem, a szendvicsemmel nem szoktam összebújni a kandalló előtt –vágott tűnődő pofit

-         Nálad soha nem lehet tudni –motyogtam ártatlan képpel

-         Szóval megint kötözködsz. Mint annak idején –bökte meg az oldalamat

-         Teljes mértékkel ártatlan vagyok, te kezdted a kannibalizmusra való hajlam kimutatását –fogtam meg a kezét, hogy ne tudjon bökdösni

-         És mindenre van valami válasza –rázta meg a fejét 

Alig tudtam reagálni, ugyanis Louis a következő pillanatban rám gördült és elkezdett csiklandozni. Próbáltam lefogni és megállítani, de erősebb volt nálam. Hangosan visítottam a nevetéstől és igyekeztem visszaadni neki, ami sikerült is mikor ujjaim elérték az oldalát. A nagy birkózásban teljesen összeborzoltam a haját, így mikor kifulladva abbahagytuk, utána azért kapott el a nevetőgörcs, mert olyan borzos volt, mint a kisördög. Megigazítottam neki, majd a sötétben elbotorkált a konyháig. Szívesen felhívtam volna a figyelmét arra, hogy kapcsoljon villanyt, de akkor kötözködés címszóval megint nekem esett volna, így inkább hallgattam. Pár percnyi szöszmötölés után visszatért egy müzlis tállal a kezében és leült mellém. 

-         Mi ez? –kíváncsiskodva hajoltam a tál fölé

-         A kedvenced, epres Cini Minis –mondta

-         Úúú nyami! –lelkesedtem fel akár egy kisgyerek

Louis egy jelentőségteljes adagot emelt felém én pedig igyekeztem úgy enni, hogy ne egyem le magamat. Mosolyogva húzta el a kanalat, mikor nagyot tátva bekaptam és utána jólesően rágni kezdtem. Ő is megkóstolta és utána így folytattuk az evészetet, egy kanál neki, egy kanál nekem alapon. Imádtam az édes gondoskodását, ahogy nagy komolyan igyekezett úgy felemelni a kanalat, hogy ne öntsön le vagy egyebek.

-         Kérsz még? –kérdezte mikor végeztünk

-         Nem, ez bőven elég volt –dőltem neki mikor lerakta a tálat az asztalra

-         Olyan jó így lenni –mondta miközben magához húzott

-         Mire gondolsz? –kérdeztem

-       Igazából rád. Amióta együtt vagyunk, boldog vagyok, olyan, mint még soha. Előtte is jó volt a fiúkkal, sokat hülyéskedtünk, de melletted, mintha önmagamra találtam volna. Minden apró dolog, amit előtte nem tartottam fontosnak, egy külön élmény veled. Még az is, ha egyszerűen összebújunk, és csak hallgatom, ahogy szuszogsz a karjaim között, érzem a közelségedet és apró csókokkal kényeztethetlek. Már értem, hogy Liam miért volt mindig jobb kedvű, mikor Danielle is velünk volt. Az, az érzés, mikor tudom, hogy ott vagy hátul, és leérve a koncert után a karjaimba vonhatlak, és láthatom a mosolyod, valami leírhatatlanul jó érzéssel tölt el. –mondta

A pillanat erejéig nem tudtam eldönteni, hogy elsírjam magam a szavai nyomán, vagy a nyakába vessem magam. Végül elhúzódtam tőle, hogy szembe forduljak vele, és a kezét a kezeim közé fogtam. 

-     Tudod, ez, ami közöttünk van számomra is ugyanezt jelenti. Azt hiszem életünk legjobb döntése az volt, hogy elmentünk Simon-hoz, és ez által megismerhettünk titeket. Soha nem gondoltam volna, hogy egy olyan fiú, mint te valaha is rám néz. Imádtam mindig, hogy ilyen bolondos vagy, de közben nagyon komoly, és érzelmes fiú. Nem hiszem, hogy tudnék még valakit úgy szeretni, mint téged. És már az se számít, ami Jade-l történt. Míg külön voltunk rájöttem, hogy mennyire fontos vagy nekem, és csak ennek az érzésnek akarok élni. Veled –néztem a szemébe

Louis előrehajolt és gyengéden magához húzva megcsókolt. 

* Louis szemszöge *

Attól féltem, hogy a történtek Jade-l esetleg meggyengítik a kapcsolatunkat, de e helyett, csak még erősebb lett. Most még mélyebb lett a szerelmünk, és nagyon örülök annak, hogy nem veszítettem el őt. Talán most már mind a ketten megértjük Harry és Betti helyzetét. Beleőrültem volna abba, ha nem bocsájt meg és elveszítem.

-         Tudod mire gondoltam? –kérdeztem

-         Mire? –fordult felém

-         Arra, hogy ahogy újra otthon leszünk, el kéne mennünk anyához –mondtam

-         Mármint…-kezdte

-       Igen, be szeretnélek végre mutatni nekik. Eddig alkalmunk se volt rá, és már nagyon kíváncsiak rád –magyaráztam

-         Örömmel megyek, bár kicsit tartok tőle –mondta

-         Nem kell semmitől tartanod kicsim, imádni fognak. Már most szeretnek –simogattam a karját

-    Remélem. Szeretnék velük is jóba lenni, hiszen ők a családod és a legfontosabbak az életedben –döntötte a fejét a mellkasomnak

-         Ahogy te is. De felkészítelek arra, hogy a húgaim biztosan le fognak támadni. –mosolyodtam el

-   Igazságtalan a világgal szemben, hogy ti ilyen tökéletesek vagytok –nézett fel rám megjátszott fintorgással

-         Mondja ezt az, aki szintén az –pusziltam meg a fejét

-         Viszont majd az én szüleimhez is elmegyünk utána. Nem csak a te családod kíváncsi rám –nevetett

-         Na, akkor visszatérve nagy családi látogatás kezdődik meg –nevettem el én is magam

-         Szerinted egyébként Bettiékkel minden rendben? –kérdezte hirtelen

-        Nem tudom, remélem. Mindkettő egy makacs személyiség, és hála istennek Harry nem az a típus, aki feladja. Betti meg csak elbizonytalanodott, de valahol szerintem ő szokta meg a legnehezebben ezt az egészet. Talán most már sikerül elfogadnia vagy feldolgoznia. –magyaráztam

-         Ez igaz. Nagyon bízok benne, hogy Harry ismét jó hatással lesz rá –bújt hozzám

-         Én is. –bólintottam

Valóban reméltem, hogy sikerül neki. Nem tudom, ki viselné rosszabbul, ha esetleg Betti úgy döntene, hogy kiszáll és visszamegy a főiskolára. Harry vagy a lányok.