Moments - III. évad 17. rész

* Lauren szemszöge *

Teljesen döbbenten ültem és csak a gyűrűt voltam képes bámulni meredten. Azt hittem, hogy Zayn csak költői kérdésként kérdezi, nem pedig előveszi a gyűrűt és komolyan gondolja. Hezitálva emeltem fel a tekintetemet rá, és láttam az arcára kiülő izgalommal vegyülő idegességet. Most komolyan megkért, hogy legyek a felesége? Az adrenalin hirtelen emelkedett meg bennem, ahogy a szívdobogásom is felgyorsult arra a gondolatra, hogy Zayn komolyan vár a válaszomra. Ráadásul az sem segített a helyzetemen, hogy Liam is mögöttem ott állt és várta, hogy mi lesz ennek a kimenetele. Teljes döbbenet és kétség fogott el, amíg bele nem néztem Zayn szemébe. Azokba az átható csokoládébarna szemekbe, amelyek mindig szerelemmel, vággyal és odaadással vannak megtelve, pont, mint most. Ezt a szempárt láttam, mikor először voltam koncerten, mikor a dedikálás alkalmával először pillantott rám, és ezt a szempárt láttam akkor is, mikor magamhoz tértem a kómából. Arra gondoltam, hogy nem tudnám, képtelen lennék mástól elfogadni ilyesféle gyűrűt. Zayn az aki mellett akarok mindig lenni, még ha ezt a lépést elkapkodottnak is fogják sokan tartani. 

-         Lauren, kicsim? –hallottam meg Zayn hangját

-         Öhm…izé –hebegtem – Nem kérdeznéd meg újra? 

Zayn szemei először kutatóan néztek rám, majd elmosolyodott, és felém fordult. 

-         Lauren, megtisztelsz azzal, hogy leszel a feleségem? –kérdezte én pedig már tudtam a választ

-         Igen Zayn, leszek –mondtam 

Ha azt hittem, hogy örömteljes ugrálásban törnek ki a fiúk, akkor nagyot tévedtem. Mind a kettő ledöbbenve nézett rám, majd Liam fogta fel elsőnek, és elkezdett vigyorogni, mint egy tejbetök. Zayn is kapcsolt végül, és kivéve a gyűrűt a kis dobozkából, megfogta a kezemet és felhúzta az ujjamra. Mikor fent volt, a szájához emelte a kezemet és megpuszilta a gyűrűt. 

-         El se hiszem, hogy igent mondtál –húzott magához

-         El se hiszem, hogy megkérdezted én meg igent mondtam –túrtam bele a hajába

Zayn magához húzott, és ajkai lágyan az ajkaimat kezdte becézgetni, majd elmélyítve a csókot forró szerelmes csókban részesített.

* Danielle szemszöge *

Lassan nyitottam ki a szememet és hihetetlenül fáradtnak éreztem magamat. Elsőre fel se fogtam, hogy mi történt, hol vagyok, majd minden hidegzuhanyként zúdult rám újra. Átfordultam a másik felemre és szórakozva nézegettem Zayn és Lauren földön, asztalon, széken, szekrényen heverő szanaszét lévő cuccait. Összeszorult a torkom, mert egyből Liam jutott eszembe, és hogy az ő szobája is mindig körülbelül így néz ki. Elővettem a telefonomat, és arra a képre kerestem rá, amit még az egyik New York-i út végén készítettem róla. Nekem haza kellett mennem, és indulás előtt, ő velem szemben ült nagy bánatos szemeket meresztve rám. Elmosolyodtam halványan, mikor megtaláltam a képet és megnyitottam. Olyan édes volt, ahogy ott ült és bánatos pofi ellenére, próbált mosolyogni nekem. Végigsimítottam a kijelzőn, pont az arcát érintve. 

-       Az a hétvége volt életem legszebb pár napja. –szólalt meg a hátam mögül hirtelen egy fáradt, rekedtes mackós hang

-         Lesz még ilyen hétvégénk? –kérdeztem rekedten

-         Ami engem illet, mindenképp szeretnék még száz ilyen hétvégét –mondta és éreztem, hogy mögöttem besüpped az ágy

-   Lehet, már a századikat mással akarod megélni –mondtam és egy könnycsepp gördült végig az arcomon

-         Danielle, kicsim nézz rám…kérlek! –mondta én pedig elgyengülve tettem eleget kérésének

Lehet, hogy az én arcom nyúzott volt, de az övé ugyanúgy festett. A szemében könny csillogott, amit a félhomály ellenére is jól láttam. 

-    Nem érdekel, hogy Sophia mit akar. Nekem ő csak egy gyerekkori haver, semmi több. Hogy is cserélhetném le ezeket a gyönyörű loknikat, ezt a csókra csábító telt ajkakat és ezt a gyönyörű nagy barna szempárt másra? –simított végig az alsó ajkamon

-         Nem tudom, könnyedén? –néztem fel rá

-   Butus vagy. Soha nem tennék ilyet –húzott magához szorosan és automatikusan hunytam le a szemeimet, ahogy erős karjai körém fonódtak

-         A soha az nagyon hosszú idő –motyogtam

-         Tudom, ezért is kérem, hogy soha ne engedj el. Soha –motyogta bele a hajamba

-         Nem foglak…soha –mormogtam bele a mellkasába

Liam engem karolva fél kézzel mászott feljebb az ágyon, magával húzva engemet is. Szorosan bújtam hozzá, fejemet a mellkasán pihentetve. Jól hallottam minden egyes lélegzetvételét, és szívének szapora dobogását. 

-         Nem is meséltem mit láttam odakint –szólalt meg váratlanul

-         Mit? –kérdeztem a kezét cirógatva

-         Zayn és Lauren…hát szóval. Megkérte a kezét –bökte ki

-         Hogy? –emeltem fel a fejemet

-    Mikor kiléptem a liftből, ott találtam őket a földön. Zayn egy kis dobozt nyújtott át Lauren-nek, amiben egy gyűrű volt. Tanúja voltam az egésznek –magyarázta

-         És Lauren? –kérdeztem izgatottan

-         Kicsit kábán szegényem, de igent mondott. Szerintem nem csak én voltam az egyedüli, akit váratlanul ért Zayn eme tette –mondta

-         Jézusom! Lauren menyasszony lett! –ültem fel vigyorogva

-      Bizony, a mi Zayn fiúnk, meg vőlegény. Nem hittem, hogy ezt a napot ilyen hamar megélem –rázta meg a fejét

-    Remélem, sokáig együtt lesznek, és megélhetjük tényleg az esküvőt is –feküdtem újra vissza a mellkasára

-         Azt én is remélem. –bólintott Liam

     

* Liam szemszöge *

Danielle lassan elaludt a karjaimban, és én továbbra is öleltem őt álmában. Gyengéden simogattam a haját miközben továbbra is halkan dúdoltam. Gyakran szeretett úgy elaludni, hogy dúdolok neki közben. Most nagyon fáradt lehetett, mert szinte azonnal elaludt, ahogy el kezdtem neki dúdolni. Bevackolta magát a karjaimba, és rögtön álomba merült. Egy ideig én is ébren voltam, majd elnyomott az álom. Elalvás előtt pedig még az járt a fejemben, hogy remélem Sophia értett a szóból, és többé nem látom erre.

* Betti szemszöge * 

Izgatottan mocorogtam az ülésemen, és Harry már vagy ezredszerre tette a kezét a lábamra, hogy leállítson. 

-         Nyugalom szépségem, nemsokára ott vagyunk –simított végig a combomon

-         Tudom, de nem szeretek repülni. Főleg nem Amerikába. –magyaráztam

-         Ne gondolj rá, hogy repülsz. Fogd úgy fel, mintha autóban lennél –nyugtatott

-         Igyekszem, de ez a zúgás és rázkódás, szörnyű! –mondtam és a fejemet a vállára döntöttem

-         Inkább arra gondolj, hogy fogjuk őket meglepni. Van már ötlet? –kérdezte

-         Egyelőre nincsen, először éljem túl a repülést –mondtam

-         nehéz eset vagy, de már nem lep meg –húzott magához, és a fejemre egy puszit adott

-         Biztos meg fognak lepődni, hogy mit keresünk ott, hogy csak úgy beállítunk –tűnődtem el

-         Biztosan. De ez volt célunk nem? –fűzte össze az ujjainkat

-         De igen –bólintottam

Miután végre leszállt a gép, és újra stabil talaj volt a talpunk alatt, kerestünk egy taxit és elindultunk a hotelbe. Nagy meglepetésnek szántuk, hogy visszatértünk, nem szóltunk senkinek előtte. Izgatott voltam, hogy újra láthatom a többieket és kicsit azért tartottam is attól, hogy miként fognak fogadni ismét. A hotel előtt rengeteg rajongó állt, így Harry-vel egymásra néztünk, majd nagy levegővétel után kiszálltunk.

Első, ami feltűnt, hogy mindenki sikítozik, és mindenki mást sikított. Harry-vel szétváltunk, ő ment a saját rajongóihoz, én mentem a mi rajongóinkhoz. Szerencsére nem sok utálkozó volt ott, így hamar sikerült túljutnunk a tömegen, mindenkinek aláírást és fényképet biztosítva. Persze voltak, akik ölelést is kértek futólag, és bár a kordon, amit felállítottak a biztonságiak, kényelmetlenül nyomódott a gyomromba, mindig felálltam rá, és áthajolva megöleltem a rajongókat. Ők rengeteget álltak a hotel előtt csak azért, hogy minket láthassanak. Az legyen a legnagyobb gondom, hogy a kordon megnyomja a hasamat. Értük bármit megtennék. 1 órásra húzódott az, hogy átjussunk a tömegen a hotel aulájába.

-         Huh, ez hosszú volt –mondta Harry

-         Nekem mondod? Még mindig fura és szokatlan ez az egész –motyogtam

-         Majd megszokod kicsim –karolta át a derekamat és a recepcióhoz sétáltunk

Közelebb érve feltűnt, hogy egy barna hajú lány folytat igen heves szócsatát a recepciós hölggyel, aki nagyon zaklatottnak tűnt. 

-         Értse meg hölgyem, hogy arra a szintre nem adhatok magának szobát –magyarázta

-         De nekem szükségem van arra a szobára! Azt akarom! –mondta a lány

-         Utoljára mondom el, az egy lezárt részleg, oda csak azok mehetnek, akiknek a nevét a biztonságiak leadják –mondta

-         De én Liam barátja vagyok! –dobbantott a lábával egyet

Az én szemeim azonnal elkerekedtek, Harry azonban nem lepődött meg. Szorosabban fogta a derekamat és közelebb sétáltunk.

-         Valami probléma van? –kérdezte Harry

Meredten néztem rá, és felismertem ezt a hangját. Ezt akkor használta, ha olyan emberekkel beszélt, akiket nem szeretett. Ilyenkor egy cseppnyi lágyság nem volt benne, kemény volt, hideg és határozott.

A lány lassan felénk emelte a tekintetét, és annak ellenére, hogy én ott álltam, látványosan végigmérte Harry-t. 

-         Ez a nő nem akar nekem szobát adni az emeleteteken! –fakadt ki

-         Azért nem adott, mert nem kaphatsz. Biztonsági előírás –mondta Harry

-         De én Liam barátja vagyok, te is ismersz! –magyarázott tovább a lány

-         Sophia, elég legyen. Hagyd békén őt! –mondta Harry félbeszakítva a lányt

-         Miért, mert barátnője van? –húzta ki magát álltában

-         Azért is. Meg azért, mert nem szeretem az olyan embereket, akik ártani akarnak a szeretteimnek. És igen, Danielle annak számít –mondta

-         Ezt talán Liam-nek kéne eldöntenie nem? –kérdezte

-      Valóban. És látom, hogy míg te idelent vagy, addig – gondolom – Danielle odafent van Liam-el. Ez azért elég sok mindent elmond a helyzetről nem? –állta a lány elszánt tekintetét

-         Ezen lehet változtatni –magyarázta heves gesztikulálás közepette

-         Nem vitázom tovább veled –mondta Harry és a recepciós felé fordult – A belépőkártyámat kérném. Harry Styles és Bettina Owen néven van foglalva

-         Már itt is van, tessék. Kellemes itt létet kívánok, és szép napot –adta át a kártyát Harry-nek

-         Komolyan itt akarsz hagyni? –nézett utánunk Sophia

-       Komolyan. Hosszú repülőút van mögöttünk, és látni szeretnénk végre a barátainkat. Te pedig kergesd nyugodtan tovább a hiú ábrándjaidat –mondta Harry és pont akkor érkezett meg a lift

Miközben becsukódtak az ajtók, én végig tartottam a szemkontaktust a lánnyal, és be kell vallanom megijesztett az elszántsága.