1. rész

- Nem nem és nem, én nem megyek el! –álltam meg egy nagy kovácsolt vagy kapu előtt

- De miért? Semmit nem vesztenél vele! – mondta Vic

- Soha nem énekeltem senki előtt, legfeljebb a plüssállataim hallhattak csak! Nem fogok elmenni egy énektanárhoz, hogy közölje velem, szörnyű énekhangom van! –válaszoltam dacosan

- A legjobb barátnőm vagy, de mindjárt megütlek! Hallottalak énekelni, és nincs rossz hangod! Simán jöhetnél velem a válogatásra! –vágott vissza

- Te akarsz menni abba műsorba, nem pedig én! –néztem rá szúrós tekintettel

- De jöhetnél velem, és énekelhetnénk egy csapatban!

- Na figyelj. Caroline, Lauren és Te piszok jó hanggal rendelkeztek! Ha mindenáron akarsz egy lehúzó hangot, akkor kérd meg a bátyádat hogy énekeljen veletek! Én nem csinálok magamból bohócot! –mondtam és sarkon fordultam

Imádtam Vicet, de néha szörnyen makacs volt, amit nehezen viseltem el. Amióta megtudta, hogy az X-Factor tehetségkutató műsor, a városba jön 2 hónap múlva, teljesen be van zsongva. Amit nem is vennék zokon, ha nem akarná hogy én is tartsak vele a műsorba! Na még mit nem, soha életemben nem énekeltem emberek előtt, és nem áll szándékomban most elkezdeni. Annak idején az általános iskolás énektanárom épp elég sokszor kifejtette nekem bővebb monológokban, hogy nincs jó hangom. Ezért is egyeztünk meg a legtöbbször egy erős hármasban, így cserébe nem kellett énekelnem az osztály előtt. Nekem remek üzlet volt, és úgy tűnt neki is.

- De azért ígérd meg, hogy átgondolod! –ért utol pár perc múlva

- Ezen nincs mit átgondolni. A válaszom egy határozott nem. Van nekem épp elég nyűgöm, bajom a főiskolával és nem hiányzik nekem, hogy lejárattassam magam emberek százezrei előtt. Ne haragudj. – csuktam be a szekrényemet

- Az ének tanár nem emberek százezrei, csupán egy emberke. –húzta fel a szemöldökét

- Feladtam kész ennyi! Mentem előadásra. –emeltem fel a kezemet és elindultam a lépcső felé.

A nap hátralévő részében Vic nem hozta fel többet a témát, amiért igen hálás voltam neki. Azonban a kollégiumba visszaérve, már nem úsztam meg ilyen könnyedén. Caroline és Lauren egyfolytában ezen a témán lovagoltak. Hogy milyen szuper lenne bejutni. 2 óra eltelte után én fáradtan álltam fel, az íróasztalom mellől.

- Hova mész? –nézett fel rám Vic

- Sétálok egyet a könyvtárig, legalább addig se ezt az ömlengést hallgatom – kacsintottam rá majd kimentem

Magam mögött becsukva az ajtót, hallottam egy tompa puffanást, ami a nemtetszésük kifejezéséül szolgáló párna hozzám vágását jelképezte.

Persze nem hibáztattam őket az elszántságukért és a kitartásukért. Nagyon jól tudtam milyen az, ha az ember valami a fejébe vesz és mindenáron véghez akarja vinni. Másként nem is lehetnék itt, ezen a szuper egyetemen Írországban. Még 1 évvel ezelőtt elhatároztam, hogy külföldi ösztöndíjjal kijövök, az akkor főiskolámon keresztül. Nem kis erőfeszítésbe és kitartásba telt, mire magyarországi főiskolásból, írországi egyetemista lettem. Hét napból 7-et végigtanultam, magán angol tanárhoz jártam, bújtam az angol szótárakat és szinte csak az éltetett, hogy sikerülnie kell. Utólag visszanézve, minden egyes elszenvedett óra megérte, amikor már szinte hullafáradtan is a könyveket bújtam. Most pedig már nagyon jól megy az angol nyelv, és szuper barátnőkre tettem szert. Életem legjobb döntése volt ez az utazás.

- Hahó Betti! –kiabált utánam egy vidám hang

- Szia Eric! –fordultam meg mosolyogva

- Könyvtárba tartasz? –állt meg előttem kicsit lihegve

- Igen, szükségem van egy könyvre a házi dolgozatomhoz. Bár az igazat megvallva, már nem nagyon bírtam tovább hallgatni a lányok áradozását a tehetségkutatóról. –húztam el a számat

- Jaj igen a tehetségkutató. Már az egész évfolyam tud arról, hogy jelentkezni akartok. –húzódott széles mosolyra a szája

- Makacsul a fejükbe vették, hogy.. hé! Mi az hogy jelentkezni akarunk? Nekem eszem ágába sincs lejáratni magam emberek milliói előtt! –kaptam fel a fejem

- Butaság! Szerintem menj el ahhoz az énektanárhoz, majd ő megmondja, hogy mi legyen. –nézett rám bólogatva

- Már téged is megfertőztek a lányok ezzel a gondolattal? –estem kétségbe

- Részben. Ellenben igazuk van! Fantasztikus lehetőség lenne, ha bejutnátok! Egy próbát igazán megér, szerintem. –mondta nagy komolyan

- Eric, nem neked kell végigmenned azon a tortúrán amin a résztvevők. Ha te jelentkeznél én is könnyedén veregetném meg a válladat, hogy próbáld csak meg. –indultam tovább

- Én is jelentkezek. –jegyezte meg

- Tessék? –torpantam meg

- Nem mondták a lányok? Jelentkezek én is, annak idején sokszor álltam színpadon, gondoltam hátha. –vigyorgott

- De hát ez fantasztikus! Van képed csak most mondani? –ugrottam a nyakába

- Mert csak most jutottam végső döntésre –ölelte meg szorosan

- Na látod, még egy ok hogy ne menjek. Nem lenne szívem ellened párbajozni vagy hasonló – néztem rá

- Kifogás, kifogás, kifogás! –bökött meg

- Na jó, félek! Mi van ha az a tanár vagy valaki más a fejemhez vágja, hogy borzalmas vagyok és mi a fenét akarok egy ilyen színvonalas versenyen? –böktem ki

- Ez.. –kezdte majd megrázta a fejét és ismét megölelt

- Nem fog az énektanár porig alázni, nem az a dolga. Meghallgat és ha tehetséget lát benned akkor úgyis megmondja, hogy szükséged van további képzésekre. Viszont ha nem, akkor meg finoman közli veled, hogy maradj meg az egyetemi diáklány szerepnél. Ne legyél buta. –simogatta meg a hátam

- Igazad van. De ismersz milyen vagyok. –néztem fel rá

- Pontosan. –simogatta meg az arcomat

- Na jó, az énektanárhoz hajlandó vagyok elmenni. De csakis a te kedvedért –néztem rá szúrósan

- Rendben! –bólintott mosolyogva

Azonban könyvtárba érve egy gombócot éreztem a torkomban nőni. Már annak a gondolatától kivert a víz, hogy mások előtt énekelnem kelljen. Mi van ha az énektanár is úgy fogja gondolni mint a többiek? Uramisten, mi van ha pozitívan fog vélekedni a hangomról? Akkor már nincs esélyem visszalépni, mennem kell a lányokkal a műsorba. Megráztam a fejemet és inkább ismét az általam keresett könyvre koncentráltam. Felesleges előre pánikba esni, ami nem is biztos.