2. rész

A könyvtárból visszaérve, elújságoltam a lányoknak, hogy mire jutottam. A várt hatás természetesen nem maradt el részükről.

- Ááá ez szuper! Holnap akkor el is megyünk! – lelkendezett Lauren

- Mibe keveredtem – ráztam meg a fejemet

- Egy csúcs szuper dologba!! –ölelt meg Caroline

- Szerinted –hagytam rá

- Nyugodj meg, ismerem a pasit. Nem fog lealázni, ha mégse lát benned tehetséget. –nyugtatott meg Vic

- Remélem is, vagy utána zacskóval a fejemen fogok mászkálni. -feküdtem le az ágyamra

- Lökött. –jött az egybehangzó válasz

Másnap reggel szó szerint gyomorgörccsel ébredtem fel kora hajnalban. Péntek volt, ami azt jelentette, hogy nincsenek óráink. Minden évben volt egy szabad napunk, idén ez a Péntek volt. Elmentem mosakodni és a tükörből egy végtelenül sápadt illetve rémült arc nézett vissza rám. Nyugalom, nem kell izgulni, ez csak egy énektanár. Nem lesz semmi baj.

- Minden rendben? –nézett rám Caroline mikor visszaértem

- Persze, csak kicsit ideges vagyok. –mondtam

- Nem kell. Bemész, elénekled a dalt amit kiválasztottál és kijössz – mondta Lauren

- Dal.. jesszusom! –álltam fel

- Mi az?

- Azt se tudom, melyik dalt énekeljem! –néztem rá

- Mi? Akkor gyorsan választani kell egyet! –pattant fel Caroline is

- Mivel egyedül én hallottalak énekelni a jelenlévők közül, én a Forever Young dalt ajánlanám. Az illik a hangodhoz és könnyedén ki fogod tudni énekelni a hangokat. –mondta Vic az ajtóban állva

- Jó választás. –bólintottam

- Mehetünk is akkor? 10-re oda kérne érni hozzá. –indult ki

- Jöjjön aminek jönnie kell. –vettem nagy levegőt és elindultam

Egész úton a dal pörgött a fejemben le, újra és újra. A szövegét kívülről fújtam, mivel ez volt az egyik legkedvesebb dalom. Az idő szuper gyorsasággal röpült és a vártnál hamarabb oda is értünk a házhoz. Azonban mikor megláttam a ház kapujára írt nevet azt hittem elájulok.

- Simon Cowell???!! –fordultam meg

- Igen, miért? –nyomta meg a kapucsengőt Vic

- Normálisak vagytok?? Simon Cowell az X-Factor egyik mentora, zsűri tagja vagy mi! Hogy hozhattatok hozzá? –keltem ki magamból

- Ne pánikolj, nagyon jó fej. –tette a kezét a vállamra Lauren

- Én be nem megyek. –fordultam sarkon, azonban Caroline elkapott

- Nyugalom, lélegezz! Szépen bemegyünk, te pedig előadod a dalt Simonnak. Ha azt mondja, hogy szerinte nem, akkor elmegyünk a kedvenc fagyizódba és annyi fagyit kapsz amennyit akarsz. – mondta

- Ellenben ha nem próbálod meg, akkor ezek után azon fogsz rágódni, hogy vajon mi lett volna ha? –tette hozzá Vic

A szívem ezerrel kalimpált össze vissza, a tenyerem izzadni kezdett és a gyomrom borsónyira zsugorodott. Tudtam, hogy igazuk van a lányoknak, de attól még féltem. Azonban mielőtt bármelyikünk is megszólalhatott volna, megjelent a kapuban Simon. Itt már tényleg az ájulás kerülgetett.

- Sziasztok lányok! –üdvözölt minket széles mosollyal

- Szia Simon. –mondták egyszerre a lányok

Nekem teljesen kiszáradt a torkom és egy hang nem jött ki rajta. Így csak egy elegáns biccentéssel oldottam meg a helyzetet.

- Gyertek menjünk a hátsó kertbe, olyan jó idő van. –mondta és intett hogy kövessük

- Köszönjük. –mondta Vic

Attól féltem, ha így folytatom a némasági tevékenységemet, akkor nem hogy énekelni még beszélni se leszek képes Simon előtt. Óvatosan megköszörültem a torkomat, megbizonyosodva arról, hogy van még hangom. Szerencsére még jött ki valamicske hang, ami már magában fél siker volt. A kert maga gyönyörű volt. Hatalmas medence foglalta el a hátsó felét, elől pedig egy pavilon, amely alatt hintaágyak voltak, kerti székek, egy hatalmas asztal és szabadtéri grill. A pavilonon csodaszép virágok futottak fel rajta, és lógtak alá. Az államat kapartam fel a földről, miután sikerült észhez térnem. A kert látványa annyira lefoglalt, hogy egy pillanatig izgulni is elfelejtettem.

- Foglaljatok helyet. –mutatott a hatalmas párnázott székekre

Mindannyian illedelmesen leültünk, én persze szándékosan a legszélső széket választottam. Addigra már nem az hogy izgultam, már nem érzékeltem semmit. Elgondolkoztam azon, hogy az ember izgulhat-e ilyen szinten mint én. De nem tudtam tovább töprengeni ezen, mert Simon rögtön bele is vágott a közepébe.

- Szóval, ha jól emlékszem korábban már megkerestetek és akkor meg is hallgattalak titeket. -mondta

- Igen, és akkor pozitívan vélekedtél rólunk. Ajánlottad, hogy a későbbiekben keressünk fel téged, ha még kitartunk az ötletünk mellett. –bólintott Vic

- Nos, először is szeretném elmondani, hogy határtalanul örülök a látogatásotoknak. Reméltem, hogy még viszontlátjuk egymást. Ilyen gyönyörű lányoknak, biztosan meseszép hangjuk van. –nézett végig rajtunk. Nem kis megdöbbenésemre rajtam is.

Gyönyörű lányok? Na neee! A többiek még oké, de hogy én? Vicces férfi, mit ne mondjak.

- Nagyon kedves Öntől, köszönjük. Hosszasan gondolkoztunk a dolgon és úgy döntöttünk, hogy szeretnénk megpróbálni. –válaszolt Caroline

- Remek! Ha nem csak az emlékezetem, a négy hölgyből kettőt nem hallottam, ugye? –nézett rám és Laurenre.

- Tökéletesen emlékszik. Betti és én akkor nem voltunk itt. –bólintott gyönyörű mosollyal az arcán Lauren

Hogy tud ilyen nyugodt lenni? Bájosan mosolyog, szívélyesen válaszol, én meg a széken is alig bírok ülni.

- Nos, akkor lássunk is hozzá. Ki kápráztat el először? –jártatta a tekintetét köztünk

- Én szeretnék kezdeni. –állt fel Lauren

- Kérlek kövess a zeneszobába. –mondta Simon és előre engedte

Mikor becsukódott az ajtó kettejük mögött, én kétségbe esetten álltam fel a helyemről.

- Nekem ez nem fog menni. Egy hétköznapi énektanár előtt még menne, de nem Simon Cowell előtt! –tördeltem a kezeimet

- Menni fog, hidd el! Láthatod nem egy bunkó állat. Én bízok benned! –mondta Vic

Válaszra nyitottam a számat, de inkább becsuktam.

Röpke fél óra után kinyílt az ajtó, amin Lauren szélesen mosolyogva lépett ki. A többiek rögtön letámadták, de ő csak rám nézett és jelentőségteljesen az ajtó felé bökött a fejével.

- Most rajtad a sor, csak ügyesen. A jobbra lévő folyosón a második ajtó. –mondta és megölelt mielőtt becsukta mögöttem az ajtót.