5. rész

Értetlenül néztem rá, ez most mit jelent? Megráztam mosolyogva a fejemet és kihalásztam a könyvet a táskám mélyéről. Kinyitottam az első oldalon, hogy majd oda kérem az aláírásokat. Szépen sorban haladtunk, először Niallhoz értem oda aki aranyosan köszönt majd kérdezte a nevemet, hogy névre szólóan tudjon aláírást adni. Miután széles mosoly közepette tovább csúsztatta a könyvet Zayn elé, a szemem sarkából láttam, hogy Vic közelebb hajol Louishoz és mond valamit. A szívem kihagyott egy dobbanást. Ha megszívat én megölöm utána. Zayn is nagyon kedves volt, ő is hasonlóan Niallhoz névre szólóan adott aláírást, ahogy Liam is, aki kedvesen mosolygott. Utána jött Harry akinek nagyon sunyi mosoly bujkált a szája sarkában ami valahogy rossz előérzetet adott nekem. Szélesen vigyorogva adta tovább a könyvet Louisnak. Ránéztem és próbáltam figyelni minden egyes mozdulatát, hogy ne érjen váratlanul, ha készül valamire. Azonban csak rajzolt egy mosolygós smileyt a könyv tetejére és becsukva visszaadta. Megkönnyebbülten jöttem el az asztaltól és épp el akartam rakni a könyvet, mikor éreztem hogy valaki megfog hátulról és felkap az ölébe. Annyira megijedtem, hogy a könyv kiesett a kezemből és reflexszerűen az illető nyakába kapaszkodtam. Mikor kinyitottam a szememet láttam, hogy Louis az aki a karjaiban tart, a lábamat pedig Harry fogta aki úgy vigyorgott mint a vadalma. Éreztem, hogy az arcomat elönti a vörösség és legszívesebben elbujdostam volna Louis kabátja mögött. Zavaromban nagy nehezen észrevettem, hogy Vic és Lauren épp lefényképeznek engem, ebben a kellemes pozícióban majd Louis nevetve lerakott.

- Ne haragudj, remélem nem ijesztettelek meg nagyon. –mondta mosolyogva

- Ugyan dehogy, csak kis híján infarktust kaptam. –mondtam kicsit remegő lábakkal

- Aranyos volt ahogy felsikítottál. –nézett rám Harry

- Örülök, hogy örömöt okozhattam vele. –néztem rá laposan

Meglepetésemre Louis elkapott és megölelt szorosan, majd éreztem hogy hátulról Harry is megölel. Szép kis csoportos ölelést hoztunk a végére össze. Mindeközben egy gondolat merült fel bennem, hogy miként kerültem már megint ilyen helyzetbe. Mikor végre elengedtek a fiúk, motyogtam valami olyat, hogy semmi baj nincs, nem haragszom. Ezután a könyvemet kezdtem el keresni, amikor valaki az orrom alá dugta.

- Tessék, leejtetted mikor Louis felkapott. –szólalt meg egy mackós hang

Felnézve Liam széles mosolyával találtam szemben magam. Nagyon aranyos szemei voltak.

- Köszönöm. –vettem át tőle

Még egyszer elköszöntem a fiúktól és a többiek után iszkoltam. Ezért még megölöm őket.

A lányokat a bejáratnál találtam meg, éppen egymásba kapaszkodva röhögtek a képeken amiket készítettek.

- Nem vagytok normálisak!!! –ütöttem meg Vicet a kezemben lévő könyvvel

- Na ne legyél már durcás –röhögött Lauren

- Más lány ölne azért, hogy Louis felkapdossa az ölébe –tette hozzá Caroline

- Na látod ezt eltaláltad! Most foglak megölni titeket ezért! –ütöttem meg a másik két lányt is erősen

- Aucs! Jól van elég legyen, megértettük haragszol ránk –röhögött Lauren

További 5 percig még duzzogva álltam mellettünk, de mikor Lauren az orrom alá dugta a képeket, elnevettem én is magam. Louis valami hihetetlen idétlen mosolyt vágott, Harry meg szélesen vigyorgott miközben a lábamat fogta. A háttérben pedig Niall és Liam feje figyelt be, amint épp ritka értelmes fejet vágnak. Aranyos kép lett azt leszámítva, hogy nekem rettentő ijedt arcom van, közben pedig próbálok mosolyogni. Gyönyörű kép lett mit ne mondjak.

- Amúgy meg láttuk amit láttunk –lökött oldalba Lauren

- Világosíts már engem is fel, hogy mit láttatok? –néztem rá kérdően

- Hát ahogy Liam meg te egymásra néztetek. –kacsintott

- Visszaadta a könyvemet, amit elejtettem. Nem akarlak kiábrándítani, de ebben te mi pluszt láttál? –tártam szét a karomat

- Ugyan már, láthatóan szimpatikus voltál neki. –vigyorgott Caroline is

Épp vissza akartam vágni, hogy maradjanak már nyugton, mikor a háttérben feltűntek a fiúk és Liam a kocsihoz érve egy gyönyörű lányt ölelt és csókolt meg.

- Na jó, forduljatok meg. –mondtam

- Miért?

- Csak forduljatok meg. –intettem

A lányok megfordulván még pont látták, ahogy Liam elválik a barátnőjétől és beszállnak kézen fogva a kocsiba.

- Azt hiszem a kombinálást itt abba is lehet hagyni –nevettem el magam

- Barátnője van? –kérdezte döbbenten Vic

- Biztos nem a kishúgát csókolgatta –ültem le a buszmegállóba

- De ez biztos? Mármint…–kezdte Lauren

- Figyeljetek, nekem nem tetszik az srác! Aranyos volt hogy visszaadta de ennyi! Maradjatok már 18 éves! Még feljelentenek kiskorú megrontásáért! –ráztam meg a fejemet

- Te láttad azt a lányt? Volt vagy legalább 23 éves! –mondta Vic

- Az ő dolguk. Akadj már le róla, tudtommal neked Louis jön be! –húztam fel a szemöldökömet

- Mi, ja hogy nem is igaz! –hebegte Vic

- Dehogynem! Máskülönben nem lenne a posztere pont az ágyad mellett –röhögtem el magam

- Ott volt hely. –érvelt

- Persze, mi is ezt mondanánk –zárta le az ügyet a kacagó Caroline

Hazafele még a lányok kicsit boncolgatták az elmúlt órák eseményeit, azonban nekem jelenésem volt Simonnál.

- Na én megyek, ti meg nyugodtan nyáladozzatok tovább a fiúkon –vettem fel a táskámat

- Nem nyáladzunk, csak kielemezzük őket. –vágott vissza Lauren

- Az nálatok ugyanaz –kacsintottam rá

Mint már oly sokszor, most is csak épp úsztam meg a felém röpülő párnát. Lassan új párnákat kell beszereznünk, mert mindegyik szétmegy.

Odafele úton Leona Lewis és Taylor Swift dalokat hallgattam. Imádtam mindkettő hangját, annyira lágy, bársonyos és nem tudom másként mondani nőies, hogy az már félelmetes. Irigyeltem is őket, hogy ilyen csodálatos hanggal rendelkeznek, amellett hogy csodaszépek. A keresett házhoz érve meglepődtem, hogy egy nagyobb fekete autó parkol előtte. Vendégei lennének Simonnak és elfelejtette, hogy jövök? Mindenesetre elpakoltam az mp4 lejátszómat és becsöngettem. Pár perc múlva nyílt az ajtó, azonban nem Simon lépett ki rajta hanem Louis??

- Szia –köszönt és kinyitotta a kaput

- Szia. Öhm, netán zavarok? –kérdeztem

- Simon azt mondta, hogy várd meg a zeneszobában. –mondta kedvesen

- Rendben. –mondtam és követtem a házba

Már épp be akartam nyitni a szobába, amikor Louis utánam kiabált.

- Nem te vagy az a lány a plázából? –kérdezte vigyorogva

A kérdés hallatán behúztam a nyakamat és latolgatni kezdtem, hogy hazudjak-e vagy sem.

- Azt hiszem én lennék. –motyogtam

- Wow és Te Simonhoz jársz órákra? –faggatózott tovább

- Nincs valami sürgős banda megbeszélés, amiről égetően hiányolnak? –néztem rá felhúzott szemöldökkel

- Ez vagány, nekem soha nem ment, hogy így húzogassam a szemöldökömet. –vigyorgott

- Na én mentem –tettem fel a kezemet és nevetve becsuktam magam mögött az ajtót.

Még soha nem voltam egyedül ebben a szobában, így lehetőségem volt alaposabban szétnézni. Miközben az egyik akusztikus gitárt csodáltam, azon gondolkodtam hogy vajon Simon mindegyiken tud-e játszani, vagy csak azért tart ennyi fajtát mert a „pártfogoltjainak” szükségük lehet rá. Leültem a zongorához és felnyitottam a tetejét. Végigsimítottam a billentyűkön és eszembe jutott, amikor anya tanított zongorázni. Rettentően ügyetlen voltam, nem tudtam megjegyezni a hangokat, és folyton rossz billentyűt ütöttem le. Fél év próbálkozás után, anya feladta és inkább a kosárcsapatba íratott be. Azonban én titokban mikor nem voltak otthon, mindig gyakoroltam a zongorán. Egyedül lassabban ment, így 2 évembe telt mire megtanultam. Emlékeztem anya elképedt arcára, mikor eljátszottam neki az egyik kedvenc Elton John dalát. A szemét törölgette és össze vissza puszilgatott. Tudtam, hogy neki ez sokat jelent, mivel mindig szerette volna, hogy megtanuljak a számára oly’ kedves zongorán játszani.

Odalopóztam az ajtóhoz fülelni, hogy jön-e valaki, azonban odakint csönd volt. Visszaosontam és elkezdtem megkeresni a kottafüzetek között a Forever Young-ot. Kisebb kutakodás után meg is találtam. Kicsit kijöttem a gyakorlatból, így az első hangok borzalmasnak tűntek, de aztán ráéreztem a lényegére és már ismét olyan volt, mintha visszamentem volna az időben. Gyönyörű hangzása volt a zongorának, akár egész nap el tudtam volna rajta játszani. Épp befejeztem a játékot, mikor odakintről ajtócsapódást hallottam. Gyorsan visszatettem a kupacba a kottafüzetet és lecsuktam a zongorát. Sietve átültem a megszokott helyemre az íróasztal előtti fotelbe és úgy csináltam, mint aki kifele nézelődik.

- Ne haragudj, hogy megvárattalak. –jött be Simon

- Semmi gond. A banda fontosabb, ez természetes. –mosolyogtam

- Akkor lássunk is neki, ha már az idődet rabolom –ült le a zongorához

- Nem. Segítesz amiért rettentően hálás vagyok. –mondtam és átültem mellé

Erre Simon megeresztett egy széles mosolyt és a vállamra tette a kezét

- Tehetséges vagy és ezt napról napra bebizonyítod nekem. Ráadásul szépen játszottál a zongorán – kacsintott rám

- Köszönö.. hogy mi? –kaptam fel a fejem

- Ki lehetett hallani, ahogy játszol. –mondta és a zongora felé fordult

- Ne haragudj, nem akartam kutakodni csak régen zongoráztam és elfogott a vágy. –mondtam szemlesütve

- Semmi baj. Örülök, hogy egyre több oldaladat ismerem meg. –nézett rám atyáskodva